Tolna Megyei Népújság, 1972. április (22. évfolyam, 78-101. szám)

1972-04-27 / 98. szám

T

Nemzetközi könyvév

Sikeres ankétsorozat a megyei könyvtárban

A nemzetközi könyvév alkalmából a Művelődésügyi Minisztérium és az Országos Széchényi Könyvtár Könyvtudományi és Módszertani Központja támogatásával hat megyében, illetve megyeszékhelyen rendezték meg a „Kultúránk mérföldkövei” című kísérleti ankétsorozatot.

Szekszárdon már csak az utolsó előadás van hátra, így elmondhatjuk, hogy a kísérlet sikerült, a sorozat beváltotta a hozzáfűzött reményeket. A módszertani központ összeállított egy ajánló bibliográfiát, tizenkét estét számítva, és minden témakörben két kortárs művet megjelölve. Ebből a jegyzékből választhattak a könyvtárak.

A hagyományos irodalmi és szerzői esteken a közönség passzív hallgatója a bemutatott műveknek. Az író-olvasó találkozókon nagvon ritkán alakul ki megfelelő légkör ahhoz, hogy a részvevők valóban termékeny és értékes beszélgetést folytathassanak a megjelent íróval. Az ismeret- terjesztés harmadik formája az előadás, szintén csak pasz- szív részvételre ad alkalmat. ■ író-olvasó találkozók esetén a témakör, az író egész addigi életműve is túlságosan tág ahhoz, hogy élénk eszmecsere alakulhasson ki.

Az ankétsorozat fő célkitűzése az volt. hogy egy-egy meghatározott könyvhöz kao- csolódóan tárgyalt egy-egy témakört. Az ajánló jegyzék külön érdekessége és baszna, hogy tartalmaz ajánló bibliográfiát, az adott könyvhöz, közel ebbről t em ätift étában,

vagy csak hangulatilag kapcsolódó, más megjelent írásokról. Egy példa: választási lehetőségként a módszertani központ kiadványa Lenin: Állam és forradalom című művét párhuzamosan John Reed: Tíz

nap, amely megrengette a világot című könyvével együtt ajánlja megvitatásra. (Szekszárdon az utóbbit választották.) A bibliosráfia felhívja a figyelmet többek között Gyurkó László Leninről szóló könyvére, Nagvezsda Krupsz- kaja visszaemlékezéseire. Lukács György Leninről szóló írásaira és több folyóiratban megjelent tanulmányra.

A példából is kiderül, hogy a sorozat nem csupán irodalmi művek bemutatásából állt. Szerepelt az ankéton például egy fizikus vitaindítójával jNiels Bohr: Atomfizika és

emberi megismerés című munkája, és Selye János: Életünk és a stressz című könyve is.

Pacsay Lászlótól a megyei könyvtár igazgatóhelyettesétől érdeklődtünk a sorozat szekszárdi tapasztalatairól.

— Már az első ankétok után elismeréssel szóltak az előadók és a pszichológus, aki a Könyvtártudományi és Módszertani Központ megbízásából végez felmérést. Ilyen egyértelmű sikerre mi magunk sem számítottunk. A résztvevők a könyvtár olvasói közül kerültek ki. Van köztük közgazdász, mérnök, technikus, diák, református lelkész, könyvtáros. Az ankétok lényege az együtt és a hangosan gondolkozás. Kicsit féltünk attól is, hogyan sikerül majd megszólaltatni a résztvevőket, de ez a félelmünk alaptalannak bizonyult. A negyven-negyvenöt perces bevezető előadást általában kétórás beszélgetés, vita követte, ügy vélem, ez a forma több szempontból is na« gyón hasznos és kedvező. Például a megszerzett ismereteket azonnal módjuk van helyére rakni a résztvevőknek. Van egy hozzáértő előadó, aki ebben segít, vagy a téves véleményeket meggyőzően helyreigazítja. Az ajánló jegyzékkát már az előadás előtt elolvastak a résztvevők, s így már felkészülten vesznek részt a vitában. A tematika-változatosság is szakít az irodalomcentrikus hagyományokkal. Érdekes, hogy a laikus érdeklődők, például a stressz-téma esetében pontosan ugyanazokra a kérdésekre kerestek választ, amelyekre az orvostudomány is koncentrál.

— Ml lesz további sorsa a kísérleti sorozatnak ?

— Folytatjuk. Ezt sem terveztük nagy létszámra, nagyon meg vagyunk elégedve a húsz-huszonöt főnyi törzstagsággal. Már ismerik egymást, egymás gondolatmenetét, valósággal szellemi klubbá alakulnak át az ankétok. Érdeklődés, igény van. tehát a folytatásra is. Csak elképzeléseink vannak még pillanatnyilag és néhány javaslat a tagság köréből. Például, hogy szélesítsük ki a témakört, kapjanak helyet képzőművészeti alkotások is és költői életművek. A TIT-tel közösen szeretnénk megszervezni októbertől az ismét nyolc részből álló. most már nem kísérleti ankétsorozatot.

Levéltári kutatások

Nemzetiségiek

a magyar szabadságharcban

Tizenöt éves egyetemi hallgató

Egy azerbajdzsáni kisfiú, Vagif Dzsafarov már a hétosztályos iskola első osztályában is ritka képességekkel lepte meg tanítóját. Igen gyorsan számolt és olyan feladatokat oldott meg, amelyekkel még hatodikosok sem tudtak mindig megbirkózni. Amikor Dzsafarov két évvel ezelőtt átköltözött a köztársaság fővárosába, Bakuba, megnyerte az egyik városi matematikai olimpiát. A most tizenöt éves diák nemrég sikeresen letette a vizsgát és felvették az azerbajdzsáni egyetem gépészeti-matematika fakultására.

(APN — KS)

A szabadságharc részvevői között szép számmal voltak nemzetiségiek, a szomszéd népek képviselői. Elég a legendás hírű Bem apó, Dembinski, vagy Damjanich nevének az említése. Két héttel az aradi vértanúk kivégzése után Pesten a szabadságharc külföldi részvevői közül három vezető is hóhérkézre került. Köztük volt Giron Péter, az Aradon elfogott német légió parancsnoka. A magyar szabadságért harcoló, Bécsből érkező német légionisták soraiban ott voltak a magyarországi német nemzetiségi lakosság képviselői is. Erről őriz dokumentumokat az az irat. amely a Komárom megyei levéltár 1852- ből származó anyagából került most elő. A százhúsz éves szálkás betűk arról szólnak, hogy 1852. februárjában Esztergom vármegyében három

újabb nevet vettek fel a forradalmárok listájára. A vármegye császári-királyi biztosának ugyanis az ilyen személyekről, magatartásukról három évvel a szabadságharc bukása után is, havonta kellett beszámolni feletteseiknek. 'Eipl János piszkei származású kőműves, Veinfort József tatai származású szappanos és Kaszner Károly esztergomi kőfaragó legényekre ettől kezdve különös figyelemmel voltak a hatóságok. A levéltári irat az utókor számára is megőrizte az emlékét azoknak a német anyanyelvű mesterlegényeknek, akik nem a forradalom lázas napjaiban, a szabadságharc felfelé ívelő diadalmas szakaszában, hanem a nehéz napokban, a honvéd hadsereg visszavonulásakor álltak önként a forradalom oldalára.

tim MfCFtwmr

SlMDÉKKflL

Hatvani Dániel dokumentumregéitye

MUNKAHELYEK ÉS CSAVARGÁSOK

Ugyancsak november 5-én reggel, a kecskeméti nagyállomáson az Izsák felől befutó vicinálisról alacsony gyors mozgású, fekete hajú fiatalember száll le. Végigballag a peronon, egyre tétovább lépésekkel, végül megáll az újságpavilonnál, a dróthálón átvilágító magazin-címlapokat nézegeti. Már-már indulni készül, hogy elmegy a Sütőipari Vállalat központjába, mivel pár nappal azelőtt ígérték, hogy felveszik átiképzős segédmunkásnak, csaik a szükséges papírokat kell beszerezni.

Ekkor hirtelen valaki a vállára csap. Megfordul.

— Ni csak, a Király Robi! — lelkendezik a szőke göndör hajú fiatalember — Mit keresel itt?

— Munkát — feleli Robi. — Amit jól megfizetnek.

Nagy Bqla, a kecskeméti fiatalember — pályamunfcás a vasútnál — tűnődve mosolyog. Ezt mondja:

— Pajtás, az nem nekünk terem. Nem a mi fajtánknak. Különben,.. Nézd, ide is eljöhetnél. Most is keresnek pályamunkásokat. Ha ráhajtasz, megvan a kétezerhárom-két- ezernégy.

— És életem végéig legyek pályamunkás?

— No nem... Ha betöltötted a tizennyolcat, jelentkezhetsz Diesel-mozdonyvezetői tanfolyamra.

Király Róbert gondolkodóba esik. Csakugyan, ezt meg lehetne próbálni. Szabad levegő, mozgás, gép — mégis csak más, mint az élesztőszag. Meg is kérdi Bélától: — Hol lehet jelentkezni? — Keresztanyám ott van a munkaügyön, mondd meg, hogy én küldtelek.

Felmegy. Béla keresztanyja elkéri a munkakönyvét. Forgatja a lapokat, majd végignéz a fiún és így szól; — Ahhoz képest, hogy még csak tizenhét éves, elég sok helyen megfordult. Igaz? — Robi vállat von: — Hát ez igaz.

... Közepessel végezte a nyolcadikak Felvették. napi

négyórás munkára, távirat- kézbesítőnek. Édesanyja közbenjárására, aki Külterületi kézbesítő. A postától csak pár házzal van odébb Rácz Károly sütödéje, s a postahivatal alkalmazottai gyakran elküldték őt, hogy hozzon kenyeret. Egy ízben a pék megkérdezte:

— Nem tudsz valakit, Robi, a haverjaid közül, aki eljönne hozzám tanulónak? Sok a munka, elkelne a segítség. Cserébe jó szakmát adnék. — A fiú azt mondta, majd érdeklődik. S legközelebb, amikor kenyérért ment, így szólt:

— Ha Karcsi bácsinak megfelelnék, én is eljönnék.

Megfelelt... Ereje volt a munkához,, ügyessége is — igen hamar megtanult dagasztani —, csak a szorgalma olykor ki^kihagyott. Másnaponként bejárt elméleti oktatásra, Kecskemétre, ahol a Nagykőrösi Élelmiszeripari Technikumnak volt kihelyezett osztálya. A péknél kapott reggelit, ebédet, néha uzsonnára is ottmaradt. Olykor éjszakai munkát vállalt, ilyenkor Rácz Károly az ösztöndíjat megtoldotta egy ötvenessel, százassal, mikor hogy. Kapott pénzt mozira is. Pár hónapon át bennhagyta az ösztöndíját, azzal, hogy ha összegyűlt egy nagyobb összeg, kiveszi és vásárol egy versenykerékpárt. De akkor megjelent az édesanyja, elkérte a pénzt, mert szükség volt rá odahaza. A fiú napokig rosszkedvű volt, immel-ámmal végezte csak a munkát. Összesen kilenc hónapot töltött el a péknél, s az év végi vizsgáig csak jó két hét volt hátra, amikor megjelent az anyja, s azt mondta, hogy Robi nem maradhat tovább, mert nagyapja, Szőke János, most íratta rájuk a házrészt és havi 600 forintot kell törleszteni, ezért a fiúnak igazi keresőfoglalkozást kell folytatnia.

Szemén gyulladás kelétkezett, pár hétig a szegedi szemészeti klinikán feküdt, majd dolgozott még a péknél is, de már nem minit tanuló, hanem mint segédmunkás. Aztán,

1970. nvarán, elment Kecskemétre, felvették a Barnevál hűtőházéM. A'bérletben lakott a Zöldfa utcában. Az

egyhónapos próbaidő utolsó hetében már nem dolgozott, újsütetű barátaival csavargóit a városban. Hazatért, munkát vállalt az Izsáki Állami Gazdaságban, mint rakodómunkás és kocsikísérő. Ha csak szerét tehette, a traktorostól elku- nyerálta a gépet, s vezetgette a gyümölcsösben, a fák között. Egyszer Ajkára szállítottak őszibarackot, éjszaka. A sofőr megengedte, hogy vezessen. Vagy 150 kilométeren át ki sem adta a kezéből a volánt.

Anyja rábeszélésére kétszer is jelentkezett a postaforgalmi technikumba. Először egy számtani hiba miatt nem sikerült a felvételi. Másodízben már felvették, de kollégiumi elhelyezésre nem volt mód.

Három hónapig mint szerződött alkalmazott dolgozott újra a postán. Aztán, már

1971-toen bejárt Kecskemétre, a Posta Távközlési Üzeméhez. Kábelfektetésen, légvezetéképítésen dolgozott. Nemcsak Kecskeméten, hanem Félegyházán, Baján, meg másfelé is. A hideg kosztot nem szerette, a vendéglői étkezéshez viszont nem volt pénze. Húsz-harminc forintokat kért kölcsön, ezeket csak többszöri kérésre adta vissza. Az utolsó heteket már itt sem dolgozta végig, napokon át járta az utcákat, tereket, nézegette az autókat, s tűnődött, hogy mihez is kellene kezdeni. Áz az ötlete támadt, hogy tiszthelyettesi is- ' kólára jelentkezik. Ha adnak lakást, ruhapénzt, kosztot — az élethez való legszükségesebb már megvan. Sokat olvasott ekkortájt, főleg Marx és Lenin életrajzát tanulmányozta. A felvételi mégsem sikerült, a jobb füle miatt, amelyre 12 éves kora óta — akkor esett át operáción — alig hall.

Júniustól kezdve öccsével együtt újra Kecskemétre járt be. A Kiskőrösi úti pinceépítkezésen dolgoztak. Keverték a maltert, adogatták a téglát a mesterek keze alá. Róbert- ben egyre inkább megfogalmazódott a felismerés, hogy az egyhangú munkát nem hírja sokáig végezni. Úgy érezte, végtagjaiban mázsás csömör halmozódik fel. Még viszonylag a reggeli egyórás vonatút szórakoztatta leginkább: ccs- csével együtt sohasem ült le, a vonat egyik végétől a másikig járkáltak állandóan, haverkodtál: ismerőssel, ismeretlennel, csakhogy teljen az idő.

Szeptember 20-tól kezdve már nem jártak el az építkezésre. Elkezdődött a csavargások

minden eddiginél hosszabb időszaka. Odahaza úgy tudták, hogy továbbra is dolgoznak. Róbert, hogy pénzhez jusson, eladott egy pár csizmát és égy bőrbekecset, amelyet munkaruhaként még a távközlési

üzemtől kapott, s amelyet kiléptekor meg is kellett váltania.

Róbert azt mondogatta:

olyan cégnél szeretne elhelyezkedni, amely külföldi munkára is elviszi az embereit. Hallott olyasmit, hogy bányagép- szerelőket keresnek, NDK-beli munkára. De azt nem tudta, hol lehet jelentkezni.

. ; .így jutott el a kecskeméti nagyállomás felvételi irodájáig Király Róbert.

Az asszony visszaadta a munkakönyvét. Aprót sóhajt és ennyit mond: — Ha tényleg dolgozni akar a vasútnál* akkor most arra kérem, hogy menjen el a tanácshoz, ahol majd Kiközvetítik. Utána az SZTK-ba, s amikor az is megvan, visszajön ide és a vasúti orvos is megvizsgálja.

Elmegy a tanácshoz. az SZTK-ba, de a vasútnál kiderül, hogy az orvos csak szombaton rendel.

Azt határozza el, hogy körülnéz a váróteremben, s hátha eszébe jut még valami jó ötlet. Az információs fülkénél a középső várócsarnok felé kanyarodik, s nyomban észreveszi. hogy az öccse haverja, az ágasi fiú épp akkor lép el az újságpavilontól, kezében egy csomag külföldi cigarettával.

Horváth Zoli is észreveszi őt. Annakidején, amikor még átjárt Izsákra kenyérért, találkozott vele a péknél. Ha sokan voltak, soronkívül kiszolgálta.

— Szia. öcséd nem jött be? — Ma nem. Anyám nem engedte el. — Ma már nem is jön? — Nem valószínű. Miért? — Beszélni szeretnék vele. .. Te, délután szeretnék átmenni hozzátok, hátha megtalálom! — Gyére, ha jónak látod.

Elsétálnak a buszállomásig. Itt Robi lemarad. Zoli bemegy a rendelőbe, de még mindig korán érkezett. Elmegy, körülnéz a taxiállomáson. Előbb a csemegebolt elől, aztán a parkból nézi a taxiikat, úgy

15—20 méter távolságból. Ekkor áll a sor végére a kékes- szürke Volga. Vezetője lassú mozdulatokkal bújik elő. Úgy látja, alacsony, sovány ember.

(Folytatjuk.)