Tolna Megyei Népújság, 1972. március (22. évfolyam, 51-77. szám)
1972-03-30 / 76. szám
/ 1 Befejeződtek a megyei tanulmányi versenyek Tudományos tanácskozás a területi szociális gondozásról A Tolna megyei Tanács VB művelődésügyi osztálya és a Magyar Kommunista Ifiúsági Szövetség Tolna megyei Bizottsága ebben a tanévben is meghirdette és a szakfelügyelők segítségével megszervezte a megyei tanulmányi versenyeket. Az 1971—72-es tanévben magyar nyelv és irodalomból, történelemből, oroszból, matematikából és fizikából mérhették össze tudásukat megyénk középiskolásai. A versenyek háromfordulósak voltak. Iskolai szinten közel ezer tanuló kezdett. Ezek egy része az iskolai, majd a területi selejtezőkön kiesett. Egyes tantárgyakban a második fordulót az írásbeli feladatok megoldása jelentette. A megyei döntők zsűrije előtt 90 tanuló .adott számot tudásáról, felkészültségéről. Az előző évek tapasztalatain okulva, már a kiírásnál megváltoztak a hagyományos kategóriák. Elsősök nem indulhattak a versenyen. A II., III. osztályosok pedig egy kategóriába kerültek, de ezen belül tananyaguknak megfelelő kérdéseket, feladatokat kantak. A IV. osztályosok külön kategóriában versenyeztek. A Ki miben tudós? országos fizika és történelem megyei döntője kivételével külön csoportban szerepeltek a Gimnazisták és szakközépiskolások, valamint a tantárgyakat magasabb óra* számban tanuló tagozatos osz- tálvok tanulói. így nagyobb lehetőség volt differenciáltabb feladatok, kérdések adására, összességében a versenyek a tanulók tudásszin+jérői v^ves képet mutatnak. Az előző évieknél jobb teljesítményt értek el oroszból, gyengébbet matematikából és fizikából. Magyarból a múlt évben negyedikeseink kimagasló eredménnyel hívták fel magukra a zsűri figyelmét. Az ideiek ezt nem tudták elérni, visizont a II.. III. osztályosok kategóriájában jelentős eiő— mutatkozott. A kiírás értelmében első díjat a zsűri 90, másodikat 90 és harmadikat 70 százalékos teljesítmény elérése után adhatott ki. Ennek eredményeként néhány kategóriában nincs első, második, vagy harmadik helyezett. Eredmények: Magyar nyelv és irodalom: II. III. osztály: 1. Bártfal Imre Petőfi S. Gimnázium Bony- hád, 2. Babay Mária Garay Gimnázium és SzakközépiskoÉvről évre magasabb színvonalon folyik az úttörőcsapatok kulturális tevékenysége a tamási járásban. Ezekkel a szavakkal kezdte az eredményhirdetést március 26-án a járási kulturális seregszemlén Illés Dezső, a zsűri elnöke. A közel ötszáz pajtás seregszemléjét Zakar Sándor járási úttörőtitkár nyitotta meg, és ismertette az értékelés szempontjait. A gördülékeny programvezetést a tamási községi ifjúgárdisták segítették. A gazdag és színes műsor után a következők kaptak aranyjelvényt, illetve oklevelet: a tamási fúvószenekar (vezetője: Hemerle János.) a tamási nagykórus (vezetője: Király Lászlóné), zongorajátékáért Tóth Anna simon+ornvai pajtás. Gombi Éva és Balén Valéria simontornyai úttörők zongora-négykezese, a kisdola, Szekszárd. IV. osztály: ...2. Kozics Sándor Garay Gimnázium, 3. Sáfár Ágnes Gőgös Ignác Gimnázium (Dombóvár), 3. Németh Géza, tamási gimnázium. Történelem: II—IV. osztály. ... 3. Bódogh Zoltán Gőgös Ignác. Gimnázium, 3. Iffland András Gőgös Ignác Gimnázium. Orosz (szakközépiskola) : 1. Hauszner Sándor Perczel Szak- középiskola, 2. Bucholz Zsuzsa Perczel Szakközépiskola, 3. Lukácsi Gyöngyi Bezerédj Szakközépiskola (Szekszárd), és Péter Ágnes Garay Gimnázium és Szakközépiskola. Orosz (gimnázium) : 1. Már- tha Judit Garay Gimnázium és Szakközépiskola, 2. Iffland András Gőgös Ignác Gimnázium, 3. Józsa Klára gyönki gimnázium. I. hely Garay Gimnázium és Egészségügyi Szakközépiskola 2 Gőgös I. Gimnázium 1 Petőfi Gimnázium 2 Paksi Gimnázium 1 Perczel Szakközépiskola 1 Gyönk, Tamási Gimnázium. Perczel Szakítózépiskola A KISZ Tolna megyei Bizottsága jutalmazza a tanulmányi versenyek helyezett tanulóit. Az első helyezettek 1972. szentember 20—24-ig A IV. Kiváló ifjúsági klubpályázat megyei eredményeit kedden délelőtt hirdették ki Szekszárdon, a Babits Mihály művelődési központban. A megye 70 ifjúsági klubja közül 24 nevezett be a pályázatra. Közülük a megyei művelődési központ Fiatal utazók klubja és a Paksi Állami Gazdaság Gyapa-pusztai kerületének MEDOSZ ifjúsági klubja elnyerte az „Áranykoszorús” címet és a vele járó 10—10 ezer forintos pénzjutalmat. A két klub képviselői korábban — március 17-én — vettek részt az országos szintű eredmény- hirdetésen. Kedden délelőtt Kaczián János, a KISZ mb-titkára értékelte az „1971. Kiváló ifjúsábos zongoristák közül a tamási Deák Margit—Deák Krisztina és Schiszler István— Schiszler Noémi testvérpárok, zongorajátékért. Szólóban és énekkettősben való szerepléséért a seregszemle legnagyobb sikerét szerezte meg Antal Tamás, a tamási általános skola VII. osztályos tanulója. Arany fokozatot ért el a simontornyai nagykórus, (vezényelte Gombai József), Bakó Lívia zongoraszólója, (Tamási), Krémer Péter (Tamási) ballada-előadása, az ireg- szemcsei nagykórus, (vezényelt Bőgős Gyula), Jankó Ignác gvönki tanuló citerajáté- ka, Ágoston Andrea regöl vi pajtás versmondása, a regölvi úttörőcsapat tánckarának műsora. Kovács Szilvia az Antal Tamással közös éneknroduk- ciúért ős a tamási úttörőcsapat kamarakórusa. Balipap Ferenc Orosz (gimnáziumi tagozatos): 1. Kovács Mária Paksi Gimnázium, 2. Török Ágnes Vak Bottyán Gimnázium (Paks), 3. Szentes Klára Petőfi Gimnázium (Bonyhád). Matematika: II., III. osztály: I. Sövér Ferenc Petőfi Gimnázium, 2. Tóth János Garay Gimnázium, 3. Csernyánszky Gábor Garay Gimnázium. IV. osztály: 1. Hablicsek _ László Gőgös Gimnázium, 2. Inhoff Gyula Garay Gimnázium. 3. Wittman János Garay Gimnázium. Fk'k„; jT—tv. osztály: 1. Inhoff Gyula Garay Gimnázium, 2. Hurai László Gőgös Gimnázium. összesítve a megyei tanulmányi versenyeken elért eredmények alapján: II. hely III. hely Helyezett összesen : 4 3 9 2 3 6-13 1 — 2 1 — 2 — 1 1—1 Csehszlovákiába mennek a Magas Tátrába. A II—III. helyezett tanulók egyhetes balatoni nyaralást kr—’* DOBOS GYULA gi klubja” címet elnyert Tolna megyei klubok munkáját. Többek között elmondotta: az iregszemcsei Bartók Béla ifjúsági klub legnagyobb érdeme, hogy elsősorban azokat a fiatalokat igyekezett bevonni munkájába, akik az iskolai közösségből kikerültek. A tagok aktivitása kiemelkedő, a programokat elsősorban ők szervezik. Jó munkát végzett a klub irodalmi színpada is. A Bonyhádi Ruházati Szövetkezet Vénusz ifjúsági klubjának egyik fő érdeme, hogy közös programot biztosít az adminisztratív és a fizikai munkát végző fiataloknak. A Bonyhádi Cipőgyár Ifjú Botond klubjában a tagság 70 százaléka szakmunkás, 30 százaléka értelmiségi fiatal. A klubon belül több, úgynevezett érdeklődési kört alakítottak ki, például önképzőkört, irodalmi színpadot, társadalmi vitakört. A többi klubbal is jó a kapcsolatuk. A hőgyészi művelődési ház ifjúsági klubja másodszor nyeri el a kiváló címet, annak ellenére, hogy 1971-ben — a művelődési ház átépítése miatt — elég mostoha körülmények között kellett a klubélet folyamatosságát biztosítani. A ma- docsai Latinka Sándor ifjúsági klub a helyi népi hagyományok legaktívabb támogatói közé tartozik. Közösen írják a falukrónikát is. Bár rosszul van felszerelve, a fiatalok társadalmi munkában sokat szépítettek klubjukon. Hetenként három alkalommal tartanak foglalkozást. A paksi ifjúsági ház magnósklubja a megye legelőször megalakult speciális klubja. Az ő példájuk nyomán már több helyen jött létre magnósklub. A kiváló ifjúsági klubok az elismerésen kívüi öt-öt ezer forint pénzjutalmat is kapnak. Tolna megyét két előadó, dr. Simon Ferenc, a megyei tanács egészségügyi osztálya szociálpolitikai csoportjának vezetője és Garami Ferencné, a bátaszéki öregek napközi otthonának vezetője képviseld azon a kétnapos tanácskozáson, amit Siklóson rendez meg az Egészségügyi Minisztérium szociálpolitikai főosztálya, a Baranya megyei Tanács egészségügyi osztálya, a Pécsi Orvostudományi Egyetem Szer- vezéstani Intézete, valamint a Szociálrehabilitációs Szövetség. Az I. területi szociális gondozási tudományos tanácskozás előadói és korreferensei között egyaránt szerepelnek budapesti, pécs—baranyai, Somogy, Vas, Zala és Tolna megyei továbbá Csongrád és Bács-Kiskun megyei szakemberek is. A kétnapos tanácskozás a siklósi várban zajlik majd, és munkáját április 30-án délelőtt tízkor kezdi meg Takács Gyulának, a Baranya megyei tanács elnökhelyettesének megnyitója után. Ezt követően a tanácskozás délelőtti programjában több olyan ,előadás is szerepel, ami a felnőttvédelDanóczy Balázs, a nyomda fiatal főmérnöke hozta a hírt ezelőtt három hete, hogy a legújabb tudományágnak, a szervezésnek és a vezetésnek is lesz társasága Szekszárdon a MTESZ keretén belül. A Központi Ipargazdasági Bizottság átalakulása révén jött létre az új tudomány kérdéseivel foglalkozó társaság, országos vezetőd a szervezés, és vezetéstudomány kiváló személyiségei. Ennek a társaságnak az életre hívását maga az élet követelte. Dr. Frank Tibor a Szervezési és Vezetési Tudományos Társaság (SZVT), országos titkára is arról tájékoztathatott, hogy óriási az érdeklődés a társaság tevékenysége iránt. Az emberek szeretik munkájukat szervezettnek látni, szeretnek olyan környezetben dolgozni, ahol érzik a gazdasági vezetést, ahol a tevékenység minden főikén — a munkapadnál, az íróasztalnál, a kísérleti laboratóriumban — azzal a törekvéssel találkoznak, hogv az ember, a technika ne kallódjon, hasznosan funkcionáljon. A Központi Bizottság decemberi nagy jelentőségű ülésén is irányul adta: az üzem- szervezést, a vezetést magasabb szintre kell emelni. Az SZVT hivatott arra, hogy ezt a munkát az új tudomány legújabb kutatásaival, segítse, terjessze az újat, hozzásegítse a gazdasági vezetőket a hasznos tapasztalatok megismeréséhez. A Könnyűipari Minisztérium területén idén három nagyvállalatnál a szervezést kiadták bérbe. Egy svájci cég vállalta a föladat elvégzését: a termelékenység növelését, a lehetőségek alaoosabb kihasználását. A HPS-ben, az ország legnagyobb textilipari vállalatánál a svájci cég szervezése révén a meglévő technika és emberi anvag fölhasználásával a termelést harmincöt-negyven százalékkal tudják fölfuttatni. A sváicialk szerények, csak a munkájuk révén keletkező haszon 3—4 százalékát kérik. Nemrég fejezték be a Szekszárdi Bútorinari Válla* tatnál a szervezést, itt is a kutató intézet eredményes munkát végzett,.. És mennyi térni szociális gondozás 1972. évi országos feladatait, a kibontakozó területi szociális gondozás eredményeit és további tennivalóit tárgyalja. A tanácskozás délelőtti ülésszakán a felsoroltakon kívül az öregek jog- és érdekvédelméről, a szociálpolitikai szakkáderek főiskolai képzéséről is szó lesz* Délután a tanácskozás résztvevői a területi szociális gondozás Baranya megyei problémáival, helyzetével ismerkedhetnek meg az elhangzó kor- referátumokból. Másnap egyebek között az öregek házi szociális gondozásának, segélyezésének, a szociális foglalkoztatók működésének tapasztalatait, az öregek napközi otthonainak jelentőségét vitatják meg a területi tanácskozás résztvevői. A megyénket képviselő két előadó a tanácskozás második napján tart előadást. Dr* Simon Ferenc a Társadalmi erők részvétele a területi szociális gondozásban, Garami Ferencné pedig Gondozómunka az öregek napközi otthonában címmel számolnak be a szociális gondozás Tolna megyei helyzetének alakulásáról. rülete van még az új tudo*i mánynak. Mennyi helyen lehet még a vezetés színvonalát növelni, nemcsak igazgatói szinten.. > És itt van a lényeg: az elmúlt évtizedek alatt a legfontosabb vezetői réteggel, művezetőkkel például alig foglalkozott a közvélemény a szakmák irányító hatósága. Számukra nem rendeztek szakosított továbbképzést, olyan témákról* mint üzemi pedagógia, pszichológia nem is igen hallottak a művezetők... Az új társaságnak az is lesz föladata, hogy megszervezze a művezetők, a középvezetők országos továbbiképzését. Eddig már hat szakma tankönyve elkészült, mint megtudtuk az SZVT budapesti központjában* További könyvek a nyomdákban a kiadást várják. Danóczy Balázs és dr. Frank Tibor is azzal a jóleső érzéssel beszél az SZVT szekszárdi „megtel eoedéséről”, hogy gyümölcsözni fog majd a megye ipari, mezőgazdasági üzemeiben ennek hatása. Különösért a fiatal szakemberekét várják. Például nemcsak a közgazdászokat. Nvolc-kilenc tagozat fog működni a társaság keretén belül. A témákban búvárkodhatnak a fiatal szakemberek, országos hírű tudósok munkájukat segíthetik vitáikkal, a legújabb kutatásokhoz csatlakozó, vagv azt vitató nézeteikkel. Az úí társaságiránt nagy az érdeklődés. A szervezés időszakában az országos közoontban megkeresték a Tolna megyei tagokat. Két személy a fővárosi társaság tagia. egy pedig a pécsinek. Mindhárman fiatalok és forW tos beosztásban dolgoznak; Most nékik is módjuk lesi Szekszárdon folytatni a társasági munkát, részt venni az új tudományos társaság Tolna meavei megalakításában; munkájának elindításában* Úgy tervezik a szervezők; hogy a tudományos társaság elnökéül a mewei tanács valamelyik vezetőjét kérik föl, és máiusban — amint a szervezési munka lehetővé teszi —• mega) akit iák a legújabb tudományág Tolna megyei szervezetét is* •s. •“ pálkováes ■§ ; Kulturális seregszemle Tamásiban Kihirdették a pályázat idei eredményét Kiváló ifjúsági klubok Egy új tudományág egyesülete Szekszárdon