Tolna Megyei Népújság, 1972. március (22. évfolyam, 51-77. szám)
1972-03-30 / 76. szám
T f t Ülést tartott a Tolna megyei Tanács J Megkezdődtek a berlini látogatások Végrehajtó Bizottsága Napirenden : A TOTÉV 1971. évi munkája A lakástörvény végrehajtása, a lakásépítés helyzete Tegnap délelőtt dr. Vígh Dezső általános elnökhelyettes elnökletével tartotta meg soron következő ülését a Tolna megyei Tanács Végrehajtó Bizottsága. A lejárt határidejű vb-ha- tározatok végrehajtásáról szóló jelentés jóváhagyását követően a testület azt a beszámolót tárgyalta meg, amelyet Kobra József, a Tolna megyei Tanácsi Építőipari Vállalat igazgatója terjesztett elő, a vezetése alatt álló vállalat 1971. évi munkáját értékelve. Mint ez ismeretes, az 1970- es gazdálkodási év a TOTÉV életében olyan negatív eredményeket hozott, amely ..eredmények” nem kis időtávra jelentenek nehéz örökséget a vállalat dolgozóinak és új vezetőinek. Az inkriminált évben a vállalat termelési-árbevételi volumenében jelentős összetétel változás következett be, a gazdálkodási eredmény az előző évek eredménveihez képest minimálisra csökkent. Az 1970-es bérfejlesztés alapján a vállalat elvesztette tartalékalapját. igen teknntélves ös-zegű volt a részesedési alnn hiánya az eredményelszá- mol-ás után. Munkájának termelékenysége visszaesett 77— 78 százalékra, s a gazdasági nehézségeken túl erkölcsileg, politikailag mélypontra jutott a vállalat amennyiben rendkívül leromlott a munkafegyelem is. A felügyeleti szerv által a a fenti okokiból végrehajtott vezetőcsere az elmúlt év második felében zajlott le mi sem természetesebb tehát, mint^ az. hogy azonnal megkezdődött és — mint ezt a beszámoló vitáiéban a megvei tanács végrehaitó bizo+tság leszögezte: — fél év alatt a vártnál nagyobb eredménvt hoztak a megtett intézkedések. Szükség szerint módosult a vallalat éves terve, amennyiben az építés-szerelési termelési tervet 148 millióról 160 millióra emelték, jelentősen meggyorsítva a pincehelyi pbOtpTT?’ 3 szekszárdi 60 OTP-]akàs és a dombóvári leanydi á kotthon kivitelezési munkáit A kapacitás/ejleszÜbTlt egyid5ben lényegesen növelte a vállalat létezám- eloiranyzatát, részben abból a meggondolásból, hogy a törzsgárda jövedelmének csökkenése nélkül lehetőség nyíljon a korábbi átlagbér-túllépés behozására. Intézkedésit történtek a vállalat pénzügyi helyzetének megjavítására, a kapacitás gyors fejlesztésére is. A TOTÉV tehát elindult azon az úton amelyen haladva a korábban említett nehéz örökség, megőrzött tapasztalataiban még hajtóerejévé is válhat a gazdálkodási stabilizációnak, a vállalattól elvárt 'fejlődésnek és helytállásnak. A TOTÉV igazgatójának beszámolóját követő eszmecsere összefoglalójában dr. Vígh Dezső általános elnökhelyettes annak a véleményének adott hangot, hogy a vállalatinak to. vábbra is törekednie kell a felfejlesztett vállalati kapacitás jövedelmező kihasználására, a kedvező munkacieszetétei kialakítására és nem fogja nélkülözni e stabilizációs tevékenységhez a segítséget a továbbiakban sem. Harmadik napirendként foglalkozott a végrehajtó bizottság annak az előzetes tájékoztatónak a megtárayrlábával, aminek anyagát a megyei tanács igazgatási ' osztályának, ÉKV és tervosztályának vezetői — dr. Lencsés Gyula, Fábián Imre, Borbás István állítottak össze. Ez a beszámoló a lakástörvény végrehajtásának tapasztalatait, a lakásépítés 1971. évi és várható--1972. évi helyzetének alakulását összegezte. A tegnap megtárgyalt jelentés kibővített formában kerül majd a megyei tanács ülése elé." Ezt megelőzve, és igen röviden adjuk közre a jelentésnek a felette nyitott vitában megfogalmazott állásfoglalást. Azt nevezetesen, hogy a taná1 csők lakásügyi szervei — az adott , időszak ismert problémái ellenére is — igen eredményes jó munkát végeztek a lakástörvény végrehajtásának során. A helyi tanácsok idevonatkozó rendeleteiket kifogástalanul alkották meg és még akkor, amikor a tanácsok új felállására még nem került sor. A végrehajtó bizottság a lakástörvény végrehajtásának tapasztalatairól, a lakásépítés helyzetéről szóló beszámolót tudomásul véve. időszerű bejelentésekkel zárta tegnap délelőtti ülését. Tanácskozás az országgyűlés soron következő ülésszakáról Apró Antal elnökletével szerdán a Parlamentben értekezletet tartottak az ország- gyűlés tisztségviselői, állandó bizottságainak elnökei, Valamint a képviselőcsoportok vezetői. A tanácskozáson — amelyen részt vett Varga Gáborné, az országgyűlés elnöke is — dr. Szabó Zoltán egészségügyi miniszter tájékoztatta a képviselőket az új egészségügyi törvény tervezetének főbb vonásairól. A miniszter egyebek között elmondotta, hogy sürgető társadalmi igény teszi szükségessé — szocialista fejlődésünk pedig lehetővé — egy új, az egészségügy megváltozott arculatát tükröző törvény megalkotását. A magyar egészségügyről szóló érvényes paragrafusok alapja egy 1876-ban hozott törvény, s noha azt a felszabadulás óta számos egészségügyi jogszabály módosította — köztük a gyógyszerészeiről szóló törvény, az orvosi rendtartást szabályozó, illetve az elmebetegek gondozásával kapcsolatos törvényerejű rendelet — ma már semmiképp sem felel meg a követelményeknek. Az új egészségügyi törvény megalkotását indokolja továbbá az is, hogy az orvostudomány friss eredményeinek gyakorlati alkalmazása sok esetben követeli meg a magas szintű jogszabályi rendezést. Apró Antal, az országgyűlés elnöke ezt követően emlékeztette a képviselőket arra, hogy csaknem egy esztendeje, az országgyűlés tavaly júniusi ülésszakán választottak bizottságot az alkotmány módosításának előkészítésére. Tevékenységének eredményeként a közelmúlt napokban már közzétették a módosított alkotmány tervezetének telies szövegét, annak elvi kérdéseit elfogadta az MSZMP Központi Bizottsága, s egyetértett. . a módosítás tervezetével a Minisztertanács is. Apró Antal leszögezte: helyes volt a tervezetet társadalmi vitára bocsátani, ezt igazolja az a sok hasznos javaslat, észrevétel, amely a különböző állami és társadalmi szervektől érkezett Apró Antal végezetül az országgyűlés következő ülésszakának tennivalóiról számolt be a képviselőknek. Az értekezleten felszólalt dr. Orbán László, dr. Prieszol Olga, Sándor József, dr. Vida Miklós, Oláh János és dr. Pesta László. (MTI) Megkezdődött a nyugat-berliniek húsvéti látogatása. Rokonok, ismerősök örömmel üdvözlik egymást. Szerdán reggel megkezdődött a nyugat-berlini lakosok NDK" beli látogatása, s a Német Demokratikus Köztársaság hatóságai, az NSZK és Nyugat- Berlin között lévő tranzituta- kon is bevezették a bejelentett könnyítéseket. Az NDK-ba látogató nyugat-berliniek pontos száma egyelőre nem ismeretes. Any- hyi bizonyos, hogy az NDK- nak Nyugat-Berlinben felállított öt irodájában mintegy 160 ezer ember igényelt cs kapott határátlépőt. Ezenkívül azonban százezrek fordultak NDK - ban élő rokonaik és ismerőseik útján közvetlenül az N DK illetékes hatóságaihot# határátlépési engedély igénylése céljából. A mostani húsvéti látogatási akció — az NDK egyoldalú kezdeményezésére — március 29-tői április 5-ig, tehát nyolc napig tart. Ezt követi majd pünkösdkor a másik nyolcnapos látogatási turnus. Az NDK kormányának az NSZK kormányával kötött szerződése és a nyugat-berlini szenátussal megkötött egyezménye véglegesen a négyhatalmi nyugatberlini megállapodással lép életbe, azaz a szovjet—NSZK és a lengyel—NSZK szerződés ratifikálása után. (MTI) Kadhafi ultranacionalista beszéde Kedden Tripoliban megnyílt az újonnan megalakított Líbiai Arab Szocialista Unió első kongresszusa. A megnyitó beszédet Kadhafi ezredes, a forradalmi parancsnoki tanács elnöke mondotta el. Hangoztatta, hogy országa továbbra is támogatja a felszabadító mozgalmakat Kadhafi ezúttal is megragadta az alkalmat, hogy — mintegy programadásként — kifejtse ultranacionalista po- tikai és ideológiai tantételeit. Elutasított minden „importált” ideológiát, életmódot. Azt mondta, nem fogja megtűrni semmilyen ideológiai csoport vagy személy” tevékenységét Líbiában, illetve a líbiai ASZU-ban. Szerinte az új egységpártnak „valóban arabnak, valóban mohamedánnak” kell lennie: alapja csakis az arab és iszlám kulturális örökség lehet. Elutasította a „kommunista ideológiát”, de hozzátette, mindez — szándéka szerint — nem érinti majd Líbia és a Szovjetunió kapcsolatait Líbia társadalmi-politikai fejlődésének útjáról szólva az arab „rétegszocializmus” ismert gondolatait mondotta el, „Csakis az arab szocialista unió képviseli a társadalom minden rétegét, s lesz miiw dent átfogó, pán-arab mozgalommá” — hangoztatta. A líbiai arab szocialista unió első kongresszusa egy hétig tart. Munkájukban 350 választott delegátus és 72 külföldi — elsősorban arab — delegáció vesz részt. Ött vannak az eritreai és csádi „felszabadító mozgalmak” képviselői is. YDK-nyíIatkozat ; w a párizsi tárgyalásokról Az ENSZ történetében először neveztek ki nőt főtitkárhelyettesnek Helvi Sipilä finnügyvédnő személyében. Képünkön: Helvi Sipilä, A VDK párizsi tárgyaló küldöttségének szóvivője, Nguyen Thanh Le szerdán sajtóértekezletet tartott és ismertette külügyminisztériumának kedden kiadott nyilatkozatát, amely elítéli a párizsi béketárgyalásók amerikai részről történő szabotálását. Nguyen Thanh Le hangsúlyozta, hogy a konferencia felújítását a megszakító félnek, tehát az Egyesült Államoknak kell kezdeményeznie és a VDK ez ügyben nem keresi meg az amerikai küldöttséget.. A szóvivő a külügyminisztérium nyilatkozatát ismertetve kiemelte azt a felhívást, ame- Uygt a VDK a testvéri szocialista országokhoz, a többi béke- és igazságszerető országhoz, valamint az amerikai néphez intézett, hogy követeljék az Egyesült Államoktól a párizsi konferencián való részvételt. A tudósítók ismét felvetették a bizalmas jellegű találkozók kérdését, amire a szóvivő azt válaszolta, hogy az amerikaiak Kissinger és Le Duc Tho ilyen megbeszéléseinek nyilvánosságra hozásával megtorpedózták a tárgyalások minden módját, de hozzátette, hogy Észak-Vietnam számára nem a tárgyalások formája a fontos.