Tolna Megyei Népújság, 1972. március (22. évfolyam, 51-77. szám)

1972-03-18 / 66. szám

Bhutto tárgyalásai Moszkvában Moszkva (MTI) Pénteken Moszkvában folytatódnak a hivatalos tárgyalások Koszi­gin miniszterelnök és Bhutto pakisztáni elnök között, . aki csütörtökön délután óta tar­tózkodik kíséretével a szovjet fővárosban. Moszkvai megfigyelők a pakisztáni államfő fogadtatá­sát a „tartózkodó” jelzővel illetik, annak ellenére, hogy az elnök a hivatalos tisztelet- adás valamennyi ilyenkor szo­kásos formájában részesült. A Szovjet sajtó a látogatásról egyelőre csak néhány soros hivatalos jelentésekben számol be, a tárgyalásokról pedig mindössze annyit közölt, hogy azok a kétoldalú kapcsolatok­kal és p hindusztáni helyzet­tel foglalkoznak. A szovjet fővárosban ugyan­akkor óva intenek attól, hogy bárki eleve szkeptikus állás­pontra helyezkedjék a meg­beszélések várható eredmé­nyeit illetően, általános véle­mény szerint a. szovjet—pa­kisztáni viszony további ala­kulása szempontjából éppen a most folyó. megbeszélések hi­vatottak megadni az irányt, illetve ezek mutatják meg, hogy Pakisztán új vezetőjének mennyire sikerült felszámol­nia a Jahja K'hantó! örökölt kül- és belpolitikai csődtöme­get. Leonyid Brezsnyev, az SZKP Központi Bizottságának főtitkára- pénteken fogadta Zulfikar Ali Bhutto pakisztá­ni elnököt. A baráti jellegű beszélgeté­sen a felek véleményt cserél­tek a szovjet—pakisztáni- kap­csolatokról, a hindusztáni félsziget helyzetéről, valamint a térségben keletkezett prob­lémák politikai rendezésének lehetőségeiről. Megvitattak több nemzetközi kérdést is. A találkozón részt vett And­rej Gromiko szovjet • külügy­miniszter és Alékszej Rögyio- nov, a Szovjetunió pakisztáni nagykövete. A pakisztáni el­nökkel együtt részt vett a megbeszéléseken Aziz Ahmed, a pakisztáni külügyminiszté­rium főtitkára, valamint J. Marker, Pakisztán moszkvai nagykövete. Gustav Hasak, a CSKP KB főtitkára és Todor Zsivkov, a BKP KB első titkára tanácskozik a prágai várban. (Képtávírónkon érkezett) Pompidou népszavazásra készül George* Pompidou francia köztársasági elnök csütörtö- köp délután az Elysée-palotá- ban tartott sajtóértekezletén bejelentette: rövidesen nép­szavazást rendeznek Francia- országban a Közös Piac kiszé­lesítésére vonatkozó szerződé­sek ratifikálásáról. A francia- alkotmány lehetővé teszi, hogy — a francia államfő megfo­galmazása • szerint — ilyen nagyjelentőségű kérdésben népszavazás útjárr döntsenek. Megítélése szerint ugyanis nemcsak egyszerűen a Közös Piac kiszélesítéséről van szó, hanem egy „új Európa” meg­teremtéséről. arról, hogy az „új Európa” vagyis a tíz or­szágra bővülő EGK az Egye­sült Államokkal, a Szovjet­unióval és Kínával egyenran.­Nem lehet elkezdeni Angela Davis tárgyalását San José (MTI) Továbbra sem lehet elkezdeni Angela Davis ügyének* tényleges bíró­sági- tárgyalását. A négy pót­esküdt kiválasztása ugyanis, változatlanul nehézséget okoz. Robert Doran villamosmér­nökről, miután Angéla Davis, mint önmaga védője szerdán kikérdezte, kiderült hogy el­fogult a színesbőrűekkél szem­ben. így a védelem őt nem tartotta alkalmasnak a pót­esküdt tisztségének betöltésé­re, s jelölését visszautasította, A védelem indítványát el­fogadták. gú világhatalommá váljék. Pompidou elnök csütörtöki bejelentése bombaként hatott az összes európai fővárosok­ban. A legfőként érdekelt Lon­donban a népszavazás bejelen­tése igen nagy meglepetést, élénk érdeklődést, de ugyan­akkor bizonyos fokú feszült­séget is előidézett. A hivatalos angol körökben elsősorban azt sérelmezik, hogy a francia el­nök nem tájékoztatta előre szándékáról a brit kormányt Hat konzervatív képviselő már csütörtökön este indít­ványt terjesztett elő,* amely­ben hangot adott óhajának, hogy „az egyesült királyság­ban is tartsanak hasonló el­járást . 2 ." A belga fővárosban szintén általános meglepetést keltett Pompidou bejelentése: A ter­vezett népszavazást azonban lényegében francia belpoliti­kai ügynek tekintik. Hasonló álláspontra helyezkedett a há­gai, az oslói és a koppenhá­gai kormány is. Bonnban Ralf Dahrendorf, az európai közösségek bizott­ságának tagja tv-nyilatkozat- ban közölte: nem tájékoztat­ták előre Pompidou elnök szándékáról. Ugyanakkor úgy vélekedett, hogy a francia- országi népszavazás minden bizonnyal nem fogja elvetni a kibővített Európa koncepció­ját, sőt — szerinte — még erő­sebben alátámasztja majd’bzt: Franciaországban a gaulleds- ták elégedetten fogadták, a baloldali pártok bírálatokkal illették a népszavazás tervét j Megjelent a szovjet statisztikai évkönyv Moszkva (MTI) Moszkvában most rendezik sajtó alá a Szovjetunió népgazdasága cí­mű statisztikai évkönyv leg­újabb, jubileumi számát. Adatai szerint fél évszázad alatt majdnem kétszeresére szaporodott a Szovjetunió la­kossága, s napjainkig elérte a 246 millió 300 ezer főt. A lakosság több mint fele 29 évesnél fiatalabb. Az átlag­életkor szakadatlanul növek­szik és elérte a 70 évet, vagyis a forradalom előtti átlagélet­kor több mint kétszeresét. A Szovjetunió minden 100 lakosából 8 százévesnél idő­sebb. A Szovjetunióban 699 000 orvos működik, vagyis a világ összes orvosának több mint egynegyede. Minden 10 000 la­kosra 28 orvos jut. Ez jóval több, mint a legfejlettebb tő­kés országokban. ( 1920-ban Oroszország . lakos­ságának több mint fele anal­fabéta volt. A szovjethatalom alatt teljesen megszűnt az írástudatlanság. 197? elején több mint 100 millió ember rendelkezett általános és kö­zépiskolai végzettséggel. Az ezer dolgozóra jutó felsőfokú .végzettséggel rendelkező sze­mélyek száma az 1939. évi 13- ról 1972-ben 74-re növekedett. Heves ütközet Hűé mellett A sáigoni katonai parancs­nokság közleménye szerint csütörtökön az idei év eddig leghevesebb ütközete zajlott le Dél-Vietnamban az Ashäu völ­gyének kedetj részén a császári fővárostól, Hűétől 30 kilomé­terre. A kormánycsapatok, amelyeket ezúttal is tüzérség és vadászrepülőgépek támogat­tak, 8 órán át harcoltak a népi eíők ellen, és már besötétedett, mire a csata heve elcsitult. A hivatalos közlemény nyilván­valóan „kozmetikázott” adatai szerint a kormanvcsapatoknak mindössze három katonája esett e1 és 15 sebesült meg. Újabb két áldozat Észak-írországban Csütörtökön 278-ra emelke- dett az 1969., azaz a brit csa­patok bevonulása óta tartó észak-írországi zavargások ha­lottadnak száma. Lurgan váro­sában bombarobbanás áldozata lett egy asszony, a másik áldo­zatot — egy férfit — pedig már holtan talált Belfastban a rendőrség. Hírügynökségi jelentések több kisebb fegyveres össze­csapásról is beszámolnak. Az összecsapásokban legalább ha­tan sebesültek meg. Indira Gandhi hivatalos látogatásra Daccába érkezett Dacca (MTI) Háromnapos hivatalos látogatásra a Benga­li Népi Köztársaságba érkezett Indira Gandhi indiai minisz­terelnök. Útjára elkísérte Szvaran Szingh külügyminisz­ter és S. Csakravarti, az álla­mi . tervbizottság tagja. A míniszterelnök-'asszony az első kormányfő, aki az új ál­lam létrejötte óta Daccába lá­togat. A magas rangú vendé­get a daccai repülőtéren Mud- zsibur Rahman kormányfő, fe­lesége ég a kormány tagjai fogadták. Daccában hivatalos közle­mény számolt be az egy hét­tel ezelőtti khulnai incidens­ről, melynek során a bengali származású lakosság az úgy­nevezett bihari mohamedánok­kal csapott össze. A bengáliak azzal vádolják a bihari mo­hamedánokat, hogy együttmű­ködtek a pakisztáni megszál­ló katonasággal. Az összetűzés­nek — amelybe a rendőrség és katonaság is kénytelen volt beavatkozni — a közlemény szerint legalább harminc halá­los áldozata volt. Az új állam belső konszoli- dációját nemcsaik a szenvedé­lyek újabb és újabb összecsa­pása, hanem gazdasági prob­lémák is nehezítik. Az ENSZ bengáli segélyprogramjának vezetője daccai sajtóértekez­letén sötét színekkel ecsetel­te a helyzetet. Mint mondot­ta, hamarosan élelmiszerhiány­nyal kell számolni, ha az ENSZ segélykérő felhívására a világ továbbra is az eddigihez ha­sonló közönyösséggel reagál. Edward Kennedy szenátor, a szenátus menekültügyi al­bizottságának elnöke éles sza­vakkal bírálta az amerikai kormányzatot, amiért — az al­bizottság megállapításai sze­rint — a Bengáli Népi Köz­társaságnak szánt segély 60 százalékát indokolás nélkül visszatartja. Husszein egyedül áll föderációs tervével az arab világban Legújabb nyilatkozatában Husszein jordániai király az önálló palesztin mini-állam megteremtését célzó izraeli tö­rekvések reménybeli alternatí­vájaként értékelte saját tervét. „Meggyőződésem — írta az uralkodó abban a levélben, amelyet a j or dániai egység­párt, a jordániai neuaztti unió­ból az új terv szellemének megfelelően arab nemzeti unióvá átkeresztelt szervezet főtitkárához intézett —. hogy a föderatív királyság tervével sikerül hozzájárulnunk az ap­ró palesztin állam .kikiáltásá­nak meghiúsításaihoz”. Az uralkodó azt a kijelen­tést is megkockáztatta, hogy terve erősíteni fogja a palesz­tinok ellenállását, s. megszilár­dítja „elkötelezettségüket a két párt egysége iránit”. Ezekkel a nézeteivel Hussze­in meglehetősen egyedül áll az arab világban, noha egyes je­lentések tudni vélnek Fejszal szaud-arábiai uralkodó egyet" értéséről. Szaud-Arábia —• mint ismeretes — bőkezűen se­gíti nemcsak a jordániai mo­narchiát, de — a .„szent hábo­rú" jegyében — az El Fatah* ©t is. Heikal, a kairói A1 Ahram főszerkesztője, akiről a nyuga­ti sajtónak továbbra is az a véleménye, hogy írásai „a hi. vatalos gondolkodásmódot tük­rözik”, pénteki vezércikkében meglehetősen éles formában foglal állást Husszeinnel szem­ben. Heikal szerint a királyi terv — képletesen szólva — „aknamező”, s egyben jelzése annak, hogy mire számíthat, az anab világ 1972-ben. Nixon beszéde az amerikai rádióban és a televízióban Nixon elnök magyar idő sze­rint pénteken hajnalban 10 perces rádió- és tv-beszédben jelentette be'az amerikai nép­nek, hogy pénteken törvény- javaslatot terjeszt a kongresz- szus elé „a kötelező iskola­busz-használat” további alkal­mazásának megakadályozására. Az elnök1 emlékeztette hallga­tóit, hogy ő személy szerint mindig is ellenezte az iskola- buszozást, mint az iskolai faji elkülönítés megszüntetésének illetve az iskolai „faji egyen­súly” kialakításának eszközét. . ^ward Gierek, a LI MP KB első titkára rádió- és te­levízióbeszéddel fejezte be a. lengyel választási kampányt. (Képtávírónkoa érkezett.) Nixon elnök pénteki beszéde nyílt kihívás a legfelső bíróság 1964-es döntése ellen, amely alkotmányosnak ismerte el az iskoLabuszozás igénybevételét a faji, nemzeti kisebbségek egyenlő közoktatási lehetősé­geinek gyakorlati biztosításá­ra, illetve az alkotmányellenes faji megkülönböztetésen ala­puló fekete-fehér kettős iskola- rendszer megszüntetésére. Ha­tékony tömegközlekedés hiá­nyában az iskolabuszozás sa­játos amerikai intézmény: a gyermekek millióit szállítják a jellegzetes sárga autóbuszok iskoláiba, illetve onnan vissza1 •az otthonukhoz közel eső meg­állóhelyekre. Hosszú éveken át az iskolabuszozás a faji elkülö­nítés eszköze volt, általa bizto­sították, hogy a fehér gyere­kek eljussanak a számukra fenntartott lényegesen maga­sabb oktatási szintet képviselő iskolákba, Illetve, hogy a feke­te gyerekeknek „lehetőségük legyen” a nekik kijelölt, leg­több esetben minden kritikán aluli iskolákat látogatni. Az iskolabuszozás ellen csak azóta van tömeges tiltakozás, amióta a legfelső bíróság dön­tése értelmében az alsóbb fo­kú bíróságok egyes iskolake­rületeket arra köteleztek, hogy a faji szegregáció felszámolá­sára meghatározott százalékos arányban szállítsanak fehér gyerekeket a néger gettók is­koládba, illetve fekete gyere­keket a fehér városnegye deli iskoláiba. I

Next

/
Thumbnails
Contents