Tolna Megyei Népújság, 1972. február (22. évfolyam, 26-50. szám)
1972-02-06 / 31. szám
í I ! f t Így társadalmi munkás Váraljáról A házban sötét van. Tegnap egy tehergépkocsi kidön- tött a központban egy villanyoszlopot, a község felső része áram nélkül maradt. Topogunk, zörgünk. A ház csendes. Csak amikor az ízlésesen berendezett előszobába nyitunk, s nagy jó estéttel belépünk, nyílik a konyhaajtó. Húsleves illatot csap a légáramlat. az ajtóban szép szál ember, ismerősként fogad bennünket főleg kísérőmet, Szentes Pált. a járási népfront titkárát. Tessékel bennünket a tágas konyhába. Az ablak előtt Csepel varrógép áll, rajta félbehagyott munka. Az asztalon leves gőzöl. Négy teríték: Schmidt Károlynak. feleségének. Jutka leányának és a nagymamának. — Hozzátok azt a díszes gyertyát — szól menyecske leányának Schmidt Károly, és máris pislákol, serceg előttünk a divatos, köcsög nagyságú díszgyertya Fénye is van, kicsit büdös is. Egymást azért látjuk. — Befejezem az ebédet —* mondja, és visszaül az asztalhoz. Töltöttkáposzta a második fogás. Előkerül egy újabb gyertya. A kisszobából mocorgás hallatszik, felébredt az unoka, a kis Tamáska. Négy óra múlott néhány percgeL Mindig ilyenkor ébred. És négy órakor van az ebéd is. Schmidték későn ebé- deznek. A munkába járókhoz igazították a család életét: Hajnali négy órakor van a munkába indulás, és délután négykor érnek haza. A menyecske műszaki rajzoló, férje műszerész. Schmidt Károly műszaki tisztviselő Komlón, a Kossuth-aknán. Fél négykor van az ébresztő. Húsz év óta minden munkanapja ekkor kezdődik Schmidt Károlynak. És délután négykor végződik. — Húsz éve járok Komlóra, még három, és akkor nyugdíjba megyek. — Négy-öt őrá után van időm a tisztségemmel való föladatok elvégzésére... Egy pillanat — mondja és a családra hagy bennünket. Tamáska. a család sterne fénye. Édesanyja öltözteti. Aztán kezdődik az, amit a délutáni pihenés előtt a tizenkilenc hónapos gyerek abbahagyott: futkározás, a vonatok, a falovak sorbaállítása. — Hatszázforintos vagyok — mondja mosolyogva Jutka, a fiatalasszony. A községben nincs bölcsőde, csak óvoda. — Ha lejár a két és fél év. ismét megyek a bányába, akkor már csak a férjemmel, apu talán nyugdíjas lesz. Üveg borral tér vissza Schmidt Károly. — Saját termés. A ház körül. meg a hegyen van a szőlő. ízletes, tiszta, egészséges bor. — Népfront ügyben jöttünk — a bemutatkozás, a pohár bor, az ismerkedés után így kezdi a beszélgetést Szentes Pál. — Én inkább azért, miért dolgozik Schmidt Károly a köz érdekében, immár több mint tizenöt éve — mondom. — Kérdezték már többen. Mindenkinek azt mondom, hogy olyan dolgokra, amit én csinálok, más is képes. Én szeretek az emberek ügyében járni-kelni. Szeretem a szépet, a rendet. Én csak ilyen ügyekben járok. Azt akarom, hogy a község minél barátságosabb legyen, az emberek megértsék ejvmást. Nagy eseményről nem is tudok beszélni. Megcsináltuk a központban a buszvárótermet? Érdeke volt mindenkinek. A tanács egy szakembert adott, a bányászok mind társadalmi munkában csinálták. Ä hidat ís, itt a Béke utca elején: Az ősszel a fiatalokkal fogtunk össze : kul- túrparkfélét csináltunk ott, ahol csak gaz, meg szamárkó- ró nőtt... Szóval itt a községben nem volt nagy változás. A művelődési házra is tíz évig gyűjtöttük a pénzt, mégis kellett hozzá sok társadalmi munka... — Tennivaló mindig akad. Egy ilyen bányászközség, ahonnan naponta majd háromszáz ember jár Komlóra, meg Szászvárra, sajátos föladatokat kínál — mondja a járási titkár. — Az emberek jól keresnek, jól élnek, ötvenhat óta különösen. Huszonhat új családi ház épült. Valóságos palota mindegyik. Még a cigányok is építettek... Nagy eredménynek tartom, hogy a cigányságot lehoztuk az erdőből. Igaz, amikor hozzáfogtunk sokan mondták, a kocsmához is közelebb hoztuk őket De közelebb a civilizált élethez is. Hét család már épített házat. Nem nagyot. Nem is kolóniában, hanem szétszórtan a községben. Közöttük sok a jő munkás, a bányába is jár legalább tíz. meg Bonyhádra a gyárakba. — Csak az asszonyokkal van baj — szól közbe a nagymama. — Azokkal baj van — mondja Schmidt Károly — de nem annyi, mint tíz évvel ezelőtt Ugyanis nyolc éve a cigányok lakta terület tanácstagja. A közös tanács Nagymá- nyokon van. Talán nincs olyan „nyüzsgés" a közsébben, mint amikor még itt is volt tanácselnök, de a váraljaiak szava eljut a mányokj tanács vb» hez. — Minden tanácsülésen, vb- ülésen nem tudok ott lenni. Csak akkor, ha a mi községünket érintő kérdésekről van szó. Más ügyekben — miután a tárgyalásra kerülő anyagot megkapom írásban mondom el a véleményemet, vagy ha találkozom a tanács valamelyik vezetőjével, annak... És mindig a község véleményét. Borbély Sándor, a tsz brigádvefeetSje, vagy Tréder János ős' Csapó Sándor bányásztársaim ha valamiről beszélnek velem — vagy más a faluból — éppen úgy a köz érdekében szólnak nekem, mint én a tanácsnál. Alakul, szépen alakul a községünk. Nincs ok panaszra, Az egyik díszgyertya felmondta a szolgálatot. A fiatal- asszony már megjárta a boltot, hozott szép fehér gyertyákat, amelyek világítanak is. De fölösleges, mert a szerelők a falu központjában elkészültek a munkával, már van villany. Jó is, hogy van. Schmidtné, Tóth Julianna fényképalbumokat vesz elő, meg sajátkezűleg hímzett szalagokat. Fényképeket mutat arról, milyen népviseleti ruhája van Jutkának, és arról milyen volt a nagymama lánykori ruhája. Fényképek Jutka esküvőjéről: sütés, főzés, borozgatás, népviseletbe öltözött lakodalmas nép. Aztán a nagymama előhozza a hímzéseket. Valahányat kiállításra lehetne küldeni. — Ezzel foglalkoznak az asszonyok — mondja Schmidt Károly. Másoktól tudom meg, a híres váraljai népviselet megmentéi ők. És felélesztői is. A hímzéseket varrásokat nemcsak másolják, hanem újakat alkotnak. Most nagy a kereslet a ruhákat díszítő népi hímzésekből. Ölyan szenvedéllyel és lelkesen csak azok tudnak munkájukról — a népművészetmentésről — beszélni, akik hivatásuknak vallják azt. — Sokszor az egész lakást beteregetjük, gyönyörködünk benne — mondja a nagymama és ismét elővesz egy nylonzacskóba csomagolt szalagot Közben Szentes és Schmidt között megkezdődött a „hivatalos” tárgyalás. A választásra, a falugyűlésre készülnek. Fél óra múltán kész a beszédvázlat. — Miről beszél majd? — kérdem a váraljai község népfrontbizottságnak elnökét. — A községről, a mi életünkről a négyévi munkáról. És a tervekről is. Arról, amiről az országos tanács kongresszusi levele szól. egységesebben, célratörőbben munkálkodjunk. Még telitölti a poharakat. Koccintunk. Nyugodalmas jó éjszaka kívánással válunk el. A kapuig kísérnek bennünket PÄL.KOVÄCS JENŐ Szánkókirándulás a lengyel Tátrában (Foto: CAF—MT—KS). Ablakok mögött A fák nem veszik észre, hogy özvegy Kántor Mihályné figyeli őket. Az öregasszony ott ül az ablak előtt, jobb ke- zében görbe bot, — Nézelődik? — Mi mást tehetnék? így telnek a napok. Mikor 1969. május 1-n megnyílt Nagydorogon az öregek napközi otthona, a faluban sokan azt mondták, hogy nem mennek majd oda az öregek, van nekik elég dolguk otthon is. Ez nem vált be, — Naponta tizenöten-hűszan jönnek. — mondja Győré Istvánná gondozónő. ■— Fiatalasszony. Nem furcsa, nap mint nap öregek között lenni? — Megszoktam, Szeretem őket Délelőtt tizenegy óra vavi Négy öregasszony ül a szoba, ban, meg két férfi. — Kitámasztottam egy téglával az ajtót, hogy beférjen az éthordó kocsi — mondja Szállási István. Itt ez is esemény'. Többért rábólintanak, vagy megjegy« .Z*L, — Lassan dét Csend van. A két férfi új" Ságot olvas, az asszonyok kényelmes fotelokban üldögélnek. Özvegy Gaál Józsefné fekete berliner kendőt borított válla- ra. Az egyik asszony azt mondta, hogy minek az itt bent. Gaál néni r&mosolyodik. Szé t méhen ez van: ugyan, ki érti meg az öregasszony cselekedeteit? Ki ismer, ki tudja aztj amit én tudóié, ami itt van bennem és velem is múlik eL — Itt mindig csend van —i mondja Tóth János. — Jó így — jegyzi meg m&si — Jó ez a napközi otthon?, '■— Nagyon jó. Délelőtt tízkor idejövünk, délután négyig ifi vagyunk, r— Beszélhetünk legalább1 Itt nem tervezgetnek hosszú távra. A jövőről úgy beszélnek, mintha csak egy hétből állna. — Holnap délelőtt nem jövök, — mondja Hollóst Lajos- né, aki a közelmúltban volt nyolcvan éves. — Mosok. Van e.gy kis tennivalóm otthon. Emlékek törnek elő. A leve. gőt két-három életút is megtölti egyszerre. — Hallgassa meg legalább, ezt csak mi tudjuk, amin átmentünk — ez ül a tekintetükben, Aki négyszáz forintnál kevesebb nyugdíjat kap havonta, annak egy fillért sem kell fizetnie az ellátásért. — Mit tudnánk enélkül tenni? — réved maga elé Gaál néni. A tekintetek távolra vetődnek, nem töri meg senki a csendet. Erzsiké, a gondozónő az étkezdébe ment, térit, lassan itt az ebéd. Kántor néni ott ül az ablak előtt, s kifelé figyel. Lehet, hogy a fákat nézi.., Népújság 1972. február 6.
