Tolna Megyei Népújság, 1972. február (22. évfolyam, 26-50. szám)
1972-02-27 / 49. szám
f » \ ! » A zene világa (3.) Aliért ismételgetik a szöveget az operákban Nemzetközi könyvév *1972 Operákat, vagy más énekes komolyzenét hallgatva gyakran íslfiigyélhetünk arra, hogy a szöveg egyes marudíaitait, sőt szavait is többször megismétlik. Mi leheit az oka ennék a látszólag értelmetlen komponálása módszernek? Előre kell bocsátani, hogy fez a szokás a zenetörténetnek minden korszakában érvényesült A staöveg és a zene elsődlegességéről nénidig nagy viták •folytaik, a viaskodásből hol egyik, hol másik került ki — Időlegesen — győztesként A többszdlamúság kialakulásakor a muzsika kerüűlt túlsúlyba: a művek alapjául szolgáló dallamot, az úgynevezett cantus firmust például olyan hosszan kitartott hangokkal énekélték, bogy a szöveg teljesen szétesett, elveszítette minden ösz- iszefüggését. Az opera megszületésének idején, az 1500 évék végén ismét a szöveg ragadja magához a vezetést. Monteverdi színpadi műveiben például a zenét teljesen aláveti a szövegnek és a drámai cselekménynek. A következő hosszú időszak folyamán, mely körülbelül a XIX. század köze- pédg tartott és egybeesett az opera viróskorávaJ, a zenéé volt a korlátlan uralom. A romantika kiteljesedésétől kiezdvo egészen napjainkig, aztán újból a szöveg került előtérbe, az irodalmi as zeneszem- Sélet. jegyében. A szövegismétlések szokása azokra a korszakokra jellemző, amikor a zene uralkodik a szöveg felett. Nézzük meg hát, miből adódik ez a jelenség, a szöveg és a zene ilvenféle ellentmondása. Elsősorban abból, amiről már korábban szóltunk t. !.. hogv a zenének nincs meghatározott jelentése, a próza; szövegnek pedig van. Ebből következik, hogy a prózai szöveg rövid mondataival is fontos dolgokat közölhetünk. A zen,ével másképpen áll a helyzet. Az opera fénykorában, mély körülbelül az 1700-as évek elejétől a XIX. század közepéig tartott, a dalművek rocitativókból és á nákból. illetve együttesekből állitak. A recitativók ban, melyek a cselekményt vitték előre. meglehetősen gyors iramba^ jókr-mán '•ohasem fo-dult elő szövegismétlés. Annál inkább az áriákban és együttesekben, melyek mindegyikét ebben a korban kerék, zárt kis zeneműnek alkotta meg zeneszerzőjük. A zeneművek egyik legfőbb formaképző tényezője az úgynevezett „visz- szatérés”. Az ária elején halAz író, J. Cibulán újból je- Jientkiezett a szerkesztőségben, de elbeszélését ez alkalommal sem fogadták el közlésre. „Nem hajlandók közölni — gondolta sértődötten, ahogy ott ült a vendéglőben. — Majd közölnék, ha meghalok, de akkor már késő lesz!” Úgy megsajnálta magát, hogy el is pityeredért. A következő napon a helyiséget keresztülszelő folyó partján megtalálták Cibulin kalapját. Keresték hulláját is, de sehol sem akadtak rá. A helyi lap szerkesztősége nekrológban tudósított az esetről, amelyben mindent megírtak, am,j ilyenkor szokás. És természetes, közölték — igaz erősen kijavítva és lerövidítve — a bajt hozó elbeszélést is. Egy hét múltva azonban elhanyagoltan gyűrötten, szakállasán megjelent a szerkesztőségben Cibulin, és követelte a tort dafflazn, vagy dallamok többször is újra megszólalnak. Mi, a hallgatók rájuk ismerünk, és ex a mű kerekségének. befejezettségének képzetét kelt; bennünk. Ez olyanféle érzés, mintha valamely képen, szobron, vagy épületen szimmetriát, vagy más arányosságokat észlelnénk. Nyilvánvaló, hogy ebben a zárt áriákat, együtteseket felhasználó stílusban a zentj forma ilyenfajta kibontakoztatásához sokkal több idő kell, mint a közvetlenebb ül célratörő verses szöveg elmondásához. Ennek következménye azután, hogy egy-egy érzelem, hangulat, indulat zened megfogalmazásának, tehát az áriának előadása időben az ihlető vers, tehát az áriaszöveg eűszavalásának többszörösét veszi igénybe. így, ha a zeneszerző nem akarja, hogy az énekes közben hanigszersaerűen dúdolja, akkor kénytelen megismételtetni vele a szöveg egyes részeit. A szöveigiismételgetések oka tehát — ebben a stflusban •— a szöveg kettős feladata és kétarcúsága. A szöveg egyrészt ihletője az egész zenei alkotásnak, másrészt viszont éne- kelnivaló anyag is az énekesek számára. Ez a gondolatmenet korántsem arra szolgál, hogy az operákban előforduló minden szövegismétlés jogosságát igazolja. Indokolatlan szó- és mondattam átlós eik nevetséges hatást keltenek. Ezzel alaposan tisztában voltak a vígopera- szerzők, és műveikben fel is használták ezt a módszert a komikum fokozására. Egyenként kell elbírálni, hogyan nyúltak a komponisták a szöveghez, ég az sem mindegy, hogy milyen voüt ez a szöveg. Olyan verset például, amelynek utolsó sara valamilyen csattanót tartalmaz, teljesen tönkre lehet tenni úgy, hogy ezt a „poén”-sart megismétlik. Korunk sokkal többre becsüld az irodalmat, a szöveget, mint régen, a mai operákban sohasem fordul elő szövegismétlés. Ez a cikk pusztán azt akarta bizonyítani, hogy bizonyos korban, és a legnagyobbak, Mozart, Rossini, Verdi műveiben miért volt szükség ezekre a szövegismétlésekre. Ez a kérdés persze a szöveg és a zene bonyolult kapcsolatának csak egyik és nem is legjelentősebb problémája, csak ezért keltett szót ejteni róla, mert sokan felvetették. KERTÉSZ TV AN honoráriumot. Kifizették neki a pénzt, ám ő ezzel nem érte be. Bement a főszerkesztőhöz, és előhúzott egy köteg kéziratot — írták-e, vagv sem, hogy tehetséges vagyok? — Irtuk — fújta ki magát a főszerkesztő. — írták-e, vagy sem, hogy „elment korán, mielőtt még megírhatta volna életművét?” Kénytelen-kelletten a főszerkesztő erre is igennel válaszolt — Hát én megírtam, itt van, közöljék, — mondta Cibulin, letéve a kéziratot a főszerkesztő elé, és már távozott is. Az egész szerkesztőség Cibulin kéziratain dolgozott: javítgatták, átírták. A lapban pedig egyre-másra jelentek meg a korábban vízbefulladt- nak vélt író elbeszélései. Irodalmi körökben pedig hiheIróstudatlon emberek milliói élnek földünkön. Az UNESCO legfrissebb adatai szerint csaknem egymilliárd az analfabéta. A magyar olvasó számára szinte felfoghatatlan ez a szám. Egymilliárd I A föld lakosságának csaknem egyharmada, — a műszakitudományos forradalom, a tömegkommunikáció, a számítógépek, az űrhajók korábanI Időszerű tehát az UNESCO nagy nemzetközi programja: 1972 legyen szerte a világon a könyvek éve. A mozgalom elsődleges célja az, hogy ráirányítsa a figyelmet arra a fontos szerepre, amelyet a könyv a társadalomban betölt. A cél nemes és értelmes. Nem ünnepély az ünnepély kedvéért. A nemzetközi szervezet nagyon is gyakorlati eredményt remél tőle: azt, hogy ennek a programnak a segítségével világszerte megnövekszik az olvasó emberek száma. Hogy több helyre jut el a betű, — a gondolat, a világosság. S ami talán a legfontosabb: hogy a nem olvasó milliók egy lépéssel közelebb kerülnek a betűk világához. Az UNESCO nem naív testület: tagjai, tisztségviselői pontosan tudják, hogy a könyvév végére, 1972. decemberére nem taníthatnak meg egymilliárd embert írni és olvasni. A világkönyvév nem lehet világcsoda. De tudják azt is, hogy ha írástudó országok, népek, nemzetközi és nemzeti szervezetek támogatják ezt a mélyen humanista célkitűzést, talán néhány millióval több ember kezébe kerül könyv, az analfabétizmus ijesztő aránya valamelyest csökken, fény juthat a sötét sarkokba. A nemzetközi könyvév programja természetesen nemcsak az írástudatlanság felszámolására törekszik; céljai közé tartozik a tétlenebbnél hihetetlenebb mesék kaptak lábra Cibulin si- berérőL A lap főszerkesztője, már valósággal félt bemenni a szerkesztőségbe, de Cibulin így is rátalált. Leszólította úton, útféléin, és a kezébe nyomta gyűrött kéziratait. Végre aztán felmondta tehetsége a szolgálatot. Kiírt magából mindent; mindent amit csak tudott. Megjelent utolsó írása is. A szerkesztőség is fellélegzett. Örömük azonban nem volt tartós, mert az utolsó írást követő napon a helységet ke- resztülsaelő folyó partján kalapjaikkal együtt ott találták vízhatlan tasakosba kötötten három író kézdratkötegeit is. Oroszból fordította : .. SICÉR IMRE könyvtárhálózat fejlesztése — ennek előmozdítására nemzetközi kapcsolatok kiépítése és elmélyítése —, az olcsó könyvsorozatok világméretű terjesztése, ezek kiadásának ösztönzése, könyvkiállítások, könyvvásárok szervezése, (Varsóban, Frankfurtban, Jeruzsálemben és Nizzában lesz nagyszabású könyvvásár az 1972-es évben), a fordítói tevékenység előmozdítása, s a rádiós- és televíziós könyvpropaganda eszköztárának kibővítése. Ez utóbbi programpontnál érdemes egy szóra megállni. A rádió — majd később a televízió —« térhódításakor elhangzottak pesszimista jóslatok: visszaszorítják a betűt, csökkentik az olvasást, elvonják az embereket a könyvtől. Rövid idő alatt bebizonyosodott, hogy ez nem így van. Egyes országokban, a telekommunikációs eszközök tömeges elterjedésének kezdeti időszakában voltak csak aggasztó jelenségek — átmenetileg. De a betű továbbra is elsőrendű nagyhatalom maradt a szellem világában. Nem versenytársa a televízió, inkább szövetségese. Az olvasás előmozdítója, ösztönzője. A kultúra olyan szépségeire hívhatja fel a figyelmet, amelyek nem a látvány és a hang, hanem csak a betű révén nyílnak meg. Az elmélyült tanulás, ismeretszerzés élményét, a csendes órák magányos tűnődések örömét, az olvasottak feletti viták izgalmát, a gondolatok értelmezésének, meghódításának erőfeszítését. Magyarországon Is tények bizonyítják ezt. Hogy csak a legkézenfekvőbbet említsük: a nagy regények, színpadi művek, novellák televíziós feldolgozása adaptációi (a Forsyte Saga, a Rabin Hood, a Nyomorultak, vagy a legújabb a Fekete város), újabb százezreket tett nagy írók olvasójává, hívévé. A kép után a gondolat következett, a köny- nvebb után a nehezebb szellemi élmény —, a gondolkodás, az önálló véleményformálás, a magasabb rendű ízlés kialakulása. A könyv nem „fél" a televíziótól. Segítőtársát — olykor társművészét — látja benne. Hazánkban és a többi szocialista országban is nagy visszhangra talált az UNESCO felhívása. Maradéktalanul egyetértünk a céllal, szívesen segítünk a nemzetközi program végrehajtásában, vállaljuk a ránk eső részt. A nemzetközi könyvév alkalmából sok jelentős esemény színhelye lesz Magyarország is. Mint a tagállamok többségében, a könyvkiadással, terjesztéssel kapcsolatos tudományos ülésszakokat, konferenciákat rendeznek nálunk is. A Könyvtártudományi és Módszertani Központ javaslatára a debreceni Egyetemi Könyvtárban „A könyv- és a könyvtárkultúra társadalmunkban", az Országos Pedagógiai Könyvtárban „Az olvasáspedagógia” címmel rendeznek tudományos ülésszakot. A Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár négy nyelvű kiadványban folyamatosan tudósít a nemzetközi könyvév külföldi eseményeiről, megjelenteti a legfontosabb megnyilatkozásokat, elemzéseket, a könyvtártudomány fejlődésével foglalkozó, a könyvév alkalmából kiadott publikációkat. Több könyvtár — például a Marx Károly Közgazdaságtudományi Egyetem és az Országos Mezőgazdasági Múzeum könyvtára — jubileumi évkönyvét e nemzetközi eseménynek szenteli. A magyar könyvtárügy, — könyvkiadás — és könyvterjesztés fel- szabadulás utáni eredményeiről orosz, német, angol, spanyol és francia nyelvű kiadvány jelenik meg. Van mivel a világ elé állnunk! Ha nem is mindig vagyunk elégedettek a magyar könyvtárügy helyzetével — ha elégedettek volnánk, magunk szüntetnénk meg a továbblépés legnagyobb lendítő erejét, — joggal lehetünk büszkék a huszonöt év alatt elért eredményekre. Az UNESCO nyilvántartásaiban és közleményeiben — ismertetve az idevonatkozó adatokat — Magyarország a könyvkiadás és -terjesztés problémáival legjobban törődő országok között szerepel. (Magunk között szólva: nyomdaviszonyaink nem a legjobbak, ez közismert dolog, kiadványaink tehát igen nehéz körülmények között születnek, s aratnak mégis elsősorban kitűnő nyomdászgárdánk erőfeszítéseinek eredményeként, külföldi sikereket is). Az 1972-es évben sokat találkoznak egymással a betű terjesztői: könyvkiadók, írók, műfordítók, illusztrátorok, könyvkereskedők, tipográfusok. Sok nemzetközi konferencián lesz alkalmuk kicserélni a véleményüket, jobban megismerni egymást. Hazai szakemberek is részesei lesznek e találkozósorozatnak. Bekapcsolódnak a programba a kisebb könyvtárak, megyei intézmények, sőt könyvesboltok is. Az UNESCO felhívása termékeny talajra hullott: egész népművelő apparátusunk örömmel vesz részt a nemzetközi könyvév sikeréért folytatott munkában. A kultúra munkatársainak impozáns kézfogása a nemzetközi könyvév: a legjobbak közülük egy célért küzdenek: az írástudatlanság felszámolásáért, a nemes gondolat terjesztéséért, az igazi művészet nagyobb térhódításáért. A világméretű akció — az eddigi hírekből, az erőteljes ütemben folyó előkészületekből következtetve — bizonyára sikeres lesz. Ebben az évben gyakran találkozunk majd Michel Olyff belga grafikusművész alkotásával: nyitott könyv szemközti lapjain két összefogódzó emberalak. Ezt a rajzot választotta emblémájául az UNESCO közgyűlése. Emberek, népek találkozása a haladó gondolat jegyében. TAMAS ISTVÁN J. Ojszlender i A tehetség
