Tolna Megyei Népújság, 1972. február (22. évfolyam, 26-50. szám)

1972-02-27 / 49. szám

? i » Horváth Árpáds Werbőczy István lakodalma Debregetz várában Döbrököz község határának keleti részén még a XIX. szá­zad elején is állott egy régi vár. Gömbölyű tornyának egyikén kezében buzogányt tartó, sisakos vitéz dombor­művű képe vofflt látható. Építé. sének pontos idejét nem lehet tudni, de az 1309. évben már mint castrum. erődítmény sze­repelt. Zságmond király pedig 1437-ben Báthfay István cas- beUátusmak, várkapitánynak adományozta. 1440-ben a Roz- ganyi és Hédervárn család pe­reskedik érte. A per eredmé­nyéképp a vár először Héder- vári Lőrinc kezére került, 1443-ban azonban már Rezgő- nyi István, nem sokkal ké­sőbb, 1446-ban mesztegnyői Zerechan Péter birtokolta. Vé­gül is az akkori idők egyik legnagyobb birtok harácsolóiá. cak, Werbőczy Istvánnak há­zasságkötés útján jutott a bű­vel szerezte meg. A köznemes­séget, mélynek vezére volt. in­kább csak előmenetele érdeké­ben és birtokszarzési céljaira használta ki. Igaz az ő idejé­ben más kisnemesi rendből fel­emelkedő, magasabb királyi hivatalt, vagy egyházi méltósá­got viselő urakat sem mindig magasabb erkölcsi szempont, vagy az önzetlen hazaszeretet vezette a köz szolgálatában, ha­nem egyre inkább újabb birtok szerzése és vagyonuk gyarapí. tása. Werbőczy István Tolna me­gyében is — annak nyugati részén — házasságkötés-örökö­södési szerződés — és a roko­ni kapcsolattok ügyes kiépítése révén jelentős vártakkal és fal­vakkal növeltté birtokállo­mányát. Török Bálint után ne­ki volt a légtöbb portája a me gyében. Dáró, Dombó-Döbrö- köz, Nyék (felső) Tamási és Lak vára, majd Dalmand és Móri mezővárosok képezték a tulajdonát. pestás következtében. Hosszú életéhez sok bűn és tévedés tapad. Szellemét tükröző Tri- partituma, a magyar nemesség szokásjog-gyűjteménye 1848-ig a magyar társadalmi fejlődés egyik, talán a liegkártevőbe fé- kezője volt Debregétz várta, mindmeg- antnyi másik, sem kerülhette el a sorsát. A XIX. században, amikor a vár már Eszterházy- tulajdon volt, a herceg egyik lelkiismeretlen tiszttartói;, részben lercmboltaitta, hogy tégláiból a községiben pálinka­főzőt építhessenek. Ez volt a kezdet, utána már nem kellett külön engedély, hogy tégláit széthordják építkezések céljai, ra. Egyszer mégis megálljt pa­rancsoltak e téren is, sajnos elég későn, úgy, hogy ma már csak romok: emlékeztetnek a hajdani szép és híres erődít­ményre, ZELK ZOLTÁNi EQY SZÁL INQBEN Egy szál ingben, mezítelen talppal a tél göröngyös tócsáin át futott hozzám s bebukva az ajtón, mellemre zuhant az a leány. Kuporogva megölt a fotőjben nem iUett hozzá most semmi fény, nem illett a szép fiatal térdek sose szűnő nyári mosolya. Fölemelte lassúdon a csészét s félúton eltört a mozdulat — úgy bámult a kihűlő teába, mint kútba hajdan a kis cseléd. Apja voltam? bátyja? szeretője? mindenképpen rokona, hiszen a rémület vert tanyát szívében, s megőszült egy pillanat alatt. Megnyugodva? Csak letörölt könnyel ment el aztán. Kucsma és kabát. De én láttam, kusza, fehér hajjal mezítelen fut az úton átl . Miért „édes“ anyanyelvűnk? tokába. A híres Hármaskönyv szer­zője, mint a „jog embere” az országban szétszórt birtokait egyenkint ügyes praktikával, ha kellett, kis erőszakkal és a rokoni kapcsolatok létesítésé-, Érdi Judit rajza Kéziratokat nem őrzünkmeg és nem adunk vissza! Csak olyan irodalmi munkákra vá­laszolunk, amelyekben a tehet­ség jelét látjuk! Debreg.etz (Döbrököz)' vára e|s tartozéka házasság útján került a birtokába. Már mint idős özvegy ember, ugyanis 1532-ben feleségül vette Deb- regefcz vár voltt tulajdonosá­nak. mesztegnyői Zerechen Já­nosnak az özvegyét, széke sőí Herczeg Katát Fia, Imre pe­dig moistohatestvérével, mesz­tegnyői Zerechen Jánosnak, Herczeg Katalintól született leányával, Zsófiával kötött há­zasságot. A donációt Döbrö- közre tulajdonképpen már csak a Ferdinándhoz állt fiú, Wer­bőczy Imre szerezte meg fele­sége, Zerechen Zsuzsa jussán, tekintve, hogy Zerechen János fiú-utód nélkül hunyt eL Döbrököz vára kedvelt tar­tózkodási helye volt Werbőczy Istvánnak. Második házasságá­nak I'akodsiml ünnepségére előkelő vendégeit és barátait is Döbröfcözre invitálta. '„A jövendő békesség remé­nyében — ígv kezdődött a hí­vóiévá! — életem legnagyobb részét egyedül, özvegységben töltöttem. De be kell látnom, hogy mind távolabb áll a bé­ke; az én korom pedig mind jobban közeledik a vénség napjaihoz. Pedig nem akarom, hogy annyi munka, meinet a haza és magam és örököseim érdekében végeztem —- és any- nyi munka gyümölcse, ha örö­kös nélkül halok meg, örökre elvesszen. Ugyanezért az Isten kedvező kegyelméből Szekcsöi Herczeg Katát, néhai Zerechen János úr. Tolna vármegye volt főispánjának, hátrahagyott özve- gyét jegyeztem el, kivel lako­dalmamat szt. Lőrinc mártír harmadnapján (aug. 13.) fo­gom tartani. Jól tudván azt, bogy te Nagyságod irántam mindig testvéri szeretettel vi­seltetett ég örömömnek örül, kérem tisztelettel, kegyesked­jék ez írott napon, szt. Lőrincz harmadnapján, Debregetz vá­rában tartandó lakodalmamra eljönni; ékesítse azt jelenlété­vel! Kelt Budán Szt, Magdol­na napján (július 22.) 1532- ben.” A sors azonban nem enged­te meg, hogy ,.fáradozásai­nak” gyümölcsét ő és utódai soká élvezhessék. Szapolyai Já­nos kancellárja, a török szul­tán magyar területi főbírája 1541, vagy 1542-ben halt meg 82 éves koráiban. Egyesek sze­rint a budai pasa udvaránál headott méreg, mások szerint A rádióban évek óta az egyik legnépszerűbb nyelvmű­velő műsort Lőrincze Lajos Állami-díjas professzor vezeti. Hétről hétre visszatér az „Édes anyanyelvűnk” adása. De mi. ért „anya”-nyelv az anya­nyelv? És miéit „édes” az amyianyelv? Válaszoljon: erre Lórincze Lajos: — Azt hiszem, legtöbbünk­nek nem okoz gondot egy pillá- naitna sem, ha valamilyen hi­vatalos helyen ente a kérdés­re kell válaszolnunk: mi az anyanyelve? Sőt, nyilván na­gyon sokan egyáltalán nem is tudják elképzelni, hogy olyan ember is akad, akinek ez a kérdés gondot okoz. Pedig bi­zonyosan igen sok van ilyen: én is találkoztam eggyel, ha nem is személyesen. — Azt kérdezték tőlem egy hivatalból mit kell írnia a beje­lentőlapra egyik kartársuknak: angol, vagy pedig magyar-e az anyanyelve? Mind a két nyel­ven jói beszél, az anyja an­gol, az apja pedig magyar. Mj a hivatalos álláspont ilyen esetiben? — „Hivatalos” állásfoglalás­ról én nem tudtam, bevallom, ma sem tudok. Csak azt felel­hettem, hogy sem az Akadémia Nyelvművelő Bizottsága, sem más nyelvtudományi intéz­mény nem illetékes ennek a kérdésnek az eldöntésében. Valószínű azonban, hogy ilyen esetre nincs is kötelező érvé­nyű szabály, ki-ki maga dönti el — értelmi vagy érzelmi alapon — nyelvj hovatartozá­sát i'~"' — De hát nem döntő-e maga az anyanyelv szó? — tették fel a kérdést. Ez Világosan mutatja, hogy az anyanyelv’ az anya nyelve, tehát az a nyelv, amelyen ‘az anya beszél, vagy beszélt Való igaz, hogy anyamyelv szavunkat így ma. gyarázzuk. Czuczar—Fogarasi .szótára — több mint száz év­vel ezelőtt — ugyancsak így értelmezi: „Azon nyelv, melvet, mint mondani szokás, anyánk tejével szoptunk. anyánktól ta­nultunk”. Ez természetes is, hiszen a legtöbb esetben való­ban az anya az, akitől a gyér. mefc az első szavakat elsajátít­ja, akitől beszélni tanul. Ebből a tényből azonban aligha le­het szigorú jogi követkeamé- nyeket levonni. Mert például néha — ilyen vagy olyan ok­ból — az apa neveli a gyer- méket kicsiny korától kezdve, esetleg valamelyik rokon, vagy pedig — igén gyakran — á nagyszülők. Természetes hát, hogy beszélni is tőlük tanul, tólük sajátítja el az „anyanyel. vet”. Furcsa volna, ha valakit — mondjuk — német anya­nyelvűnek keltene tartanunk', holott esetleg egy szót se tud németül, de édesanyja német volt, tudott, beszélt is néme­tül. Úgy gondoljuk hát, hogy Értelmező Szótárunk meghatá­rozását kel! irányadónak tar­tanunk az anyanyelvre vonat­kozólag: „Az a nyelv, amelyet az ember legjobban és legszí­vesebben beszél, s rendszerint az, amelyet gyermekkorában főként anyjától tanult.”-■— Ezzel a „rendszerint”- tel és „főként”-teí persze nem akarjuk egy pillanatig sem la­zítani az anyák és az anya- nyelv között levő hagyományos kapcsolatot. Sőt inkább egy to­vábbi, eddig nem nagyon is­mert összefüggésre szeretnénk ráirányítani a figyelmet. ■— Anyanyelvűnk gyakori jel­zője az édes. A szeretetet, a gyöngédséget, fejezzük ki ezzel a szóval, úgy. mint az édes fiam, édes szívem, édes ha­zánk szókapcsolatokban is. így használja már Arany János is ezekben a soraiban: „Lessz-e költő, ki az édes anyanyelven Rólatok korának csudát énekeljen?" — Ma tehát semm; kétsé­günk sincs afelől, hogyan ér­telmezzük az édes anyanyelv kifejezést. Nem ilyen egysze­rű azonban a dolog a régeb­bi nyelvhasználatban. Régen ugyanis főként így írták ezt a kifejezést: édes anyai nyelv. S nagyon valószínű hogy ezt a három szóból álló kifejezést nem így kell érconi és tagol­ni: édes anyai nyelv, hanem így: édesanyai nyelv, tehát az édesanya nyelve. Az édes anyai nyelv kifejezésben az édesanyai tartozik szorosan egybe. Az édes tehát nem az anyai nyelv kifejezés jelző­je: valószínűsíti ezt az is, hogy az egykori honi nyelv, hazai nyelv, nemzeti nyelv sohasem fordulnak elő az édes jelzővel együtt, csak az anyai nyelv. — Üdvözöljük hát az édes­anyákat, akiknek, íme kétsze­resen is közük van aryanyel, vünkhöz, ________ C SANÄDY JÁNOS; QYÓQYFÜVEK ILLATA A bogarak már messze kint az utcán rajzanak, magadra hagy csendjével a nyár. Fejed fölött egy fülledt légtömeg oválisra-csiszolt nagyítóüveg­formára tömörül. Tűz a nap, izzadtság sistereg, szárnyak pörkölődnek, lábak lángolnak: várod a vihart, ami a nagyítót összezúzza, és az égbolt, mint vadlovak sörénye, hajlékony lányok dús aranyhaja rejtelmesen könnyű és zilált lesz ismét — száraz gyógyfüvek illata — hogy szeretnéd magadhoz húzni és kékjébe fúrni gyötrött arcodat

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents