Tolna Megyei Népújság, 1972. február (22. évfolyam, 26-50. szám)

1972-02-13 / 37. szám

f

Két hét

A kisváros hírét néhány éve a nyári színházi játékok tettek ismertté országszerte. Addig — volt, egy kisváros a sok közül. A lehetőségekhez képest pezsgő kulturális élettel — egész esztendőn át.

Gondolná az ember, s joggal: az országos hír megsokszorozza a lelkesedést, a mun. ka intenzitását, s a korábbinál színesebbé, gazdagabbá vált a kisváros kulturális élete. Erről szerettem volna hallani a művelődési ház igazgatójától, de ő a kérdésre kérdéssel válaszolt: ismeri a Kivagyi úrról szóló anekdotát? S nem várta meg a feleletet, hozzákezdett.

Kivagyi úr autót vett — hitelre. Azóta megdicsőült arccal jár-kel a világban, fényesíti, tisztítja naponta a ház előtt, és megelégedett mosoly- lyal nyugtázza az irigy tekinteteket. Közben zsíros kenyéren él. 'öt literenként veszi a benzint, mert többre nem tellik. De autója van, és ez a tény számára mindennél fontosabb.

Eddig az anekdota, amelyből könnyű volt megérteni a vonatkozó tanulságot: ebben a kisvárosban a közművelődés egész energiáját a két hétig tartó nyári program köti le. Január másodikától, már erre takarékoskodnak, hogy legyen miből hírt, dicsőséget szerezni két héten át ország-világ előtt, augusztustól viszont nyö. gik az adósságokat december végéig, hogy aztán január elejétől újra kezdjék elölről a • garasoskodást.

Ha a kisváros példája egyetlen lenne az országban, talán szóvá sem kellene terini' Az elmúlt esztendőkben azonban szinte gombamódra elszaporodtak az országos érdeklődést igénylő, nagyszabású műsoros rendezvények, kulturális, vagy tájegységi hetek. Az ezekre fordított költségek nem állnak arányban kulturális hasznosságukkal — az említett kisvá. ros több, mint tízezer lakosa közül legfeljebb félezernek nyújtott egy estére szóló színházi élményt, hiszen országosan is mindössze hatezres közönsége volt! — ugyanakkor felemészti a község, vagy város közművelődésre szánt pénzének jelentős részét.

Egy országos felmérés tanulsága szerint: egy-egy nagyvárosi, tájegységi, vagy országos rendezvény fél-egymilliós költsége meghaladja egy-egy megye évi könyvbeszerzési keretét, vagy elegendő lenne harminc-negyven népművelő füg- getlenítésére, illetve évi fizetésére. ír

Elgondolkoztató, ‘mi a fontosabb: két hétig az országos ér. deklődés középpontjában állni, vagy pedig egész esztendőben, ha nem is túl látványos, de az egész helybeli lakosság kulturális és művelődési igényeit kielégítő tevékenységet folytatni? Vagy megoldani ebből az összegből azoknak a falvaknak a népművelő gond. jait, amelyekben jelenleg havi három-négyszáz forintért tesz. nek valamit, ügybuzgó, lelkes emberek. Szintén országos adat: jelenleg a művelődési ház vezetők hetven, a könyvtárosok kilencven százaléka tiszteletdíias! Pedig ma már korszerű közművelődési munka csak ott képzelhető el, ahol főhivatású népművelők tevékenykednek.

Megszívlelendő tanulság: a két hétig tartó országos dicsőségnél sokkal többet ér az egész évben kapott megbecsül, lés — helyben, És hasznosabb is — az egész közösség érdekében.

É. P.

■

ÁHÍTAT

Molnár M. György festménye

BÁRDOSI NÉMETH JÁNOS:

A TÖRVÉNY TÁBLÁJA

Barátaim kötetét hozza a posta, egyik az egyértelmű elviség, másik a soha-meg-nem-nyugvás kergető je, de a pecsét, vérünk válsága, a vajúdó kín fájdalma s a fölemelt homlok öröme, hogy végülis, bárhogy a törvény táblája kt ÍZŰI, melyen élet és halál aranybetűi égnek a magunk kárhozata ellen.

Árt BucWaíd :

Nemzedéki elleniét

A nemzedéki ellentétet önök csak akkor veszik észre, ha a fiúk, vagy lányuk hazajön vakációra. Akkor döbbennek rá isten- igazában, hogy mekkora űr tátong önök között.

Ilyen és ehhez hasonló párbeszédeket úton-útfélen lehetett hallani Amerikában, a legutóbbi iskolai szünet idején.

,,Nancy, te mór harmadik napja itthon vagy. Miért nem takarítottad ki eddig egyszer sem a szobádat?"

„De hisz a koleszban sem mi takarítjuk ki a szobánkat, Ma- mácska."

„Az nagyon jó, és én nagyon örülök neki, hogy a kollégiumban nem te takarítod a szobádat, hogy te olyan kényelemben élsz. De most tudomásul kellene venned, hogy itthon vagy, meg hogy opád és én igen szeretnénk, ha rendet teremtenél a szobádban.”

„Mit árt neked, hogy milyen rend van nálam? Különben is ez az én szobám."

„Tudom, galambocskám, és ráadásul nekem ez nem is olyan lényeges. De apád igen elégedetlen. Ma reggel például azt mondta, hogy ha valaha ebben az országban katasztrófa lesz, akkor az a te szobádból fog kiindulni."

„Mama, a te nemzedéked olyan dolognak tulajdonít különösen fontos jelentőséget, ami a mai világban teljesen lényegtelen. Tudod-e te, hogy a mai tudományos kutatásokkal megfertőzik, beszennyezik a légkört, a tengereket?"

„Apádat és engem ez is aggaszt. De most még ettől is jobban nyugtalanít bennünket a te szobád szennyezettsége."

„De mondtam már, hogy a diákotthonban én soha sem takarítom a szobámat."

„Természetesen nem takarítod és én annak örülök is, mert az így megtakarított időt tudásod gyarapítására tudod fordítani. De itthon azért mégiscsak ezek az ősrégi beidegzett szokások uralkodnak a takarítást illetően. És mi nem is akarjuk ezeket félredobni. Jóllehet, hogy te csak ilyen rövidke vakációra érkeztél haza, mégis illő lenne alkalmazkodni az itthoni szokásokhoz. Nem gondolod?”

„Te szent ég, mama. Te úgy bánsz velem, mint egy csecsszo- pávai?”

„Mi nem tartunk már téged gyereknek, de felnőttnek sem tarthatunk, különösen nem, ha ruhaneműidet így szétdobálod a padlón!"

„Nem is a ruhadarabjaimat dobáltam széjjel csak a kabátot, amit tegnap vetettem le.”

„Ne haragudj a túlzásért. De mit keresnek az asztalodon még mindig a mosatlan tányérok, az üres konzerves dobozok, a kiürített üdítő italos üvegek? Csak nem valami tudományos gyűjteményt akarsz belőlük kiállítani?"

„Mama, te egyszerűen nem értesz meg minket, fiataiokat! A te nemzedékedbe azt nevelték bele, hogy össze kell takarítani a szobát, A mi generációnkat értelmesebb dolgok izgatják."

„Apádnál és nálam senki sem tiszteli, jobban a tudományt, mivel mi tudjuk a legjobban, hogy mennyibe kerül az nekünk. De azt képtelenek vagyunk felfogni, hogy ilyen rendetlenségben élve hogyan lehet szabadon gondolkodni?!"

„Micsoda meggyőződés! Szívesebben látnál rendszeretőnek, mint szabadgondolkodónak?!"

„Mi nem akarjuk befolyásolni szabad elveidet. De vedd figyelembe azt a tényt is, hogy már nem vagyunk tagjai a Kék Kereszt gyógyszövetségnek, és nincs protekciónk sem arra az esetre, ha valamiféle tífuszt összeszedünk."

„Rendben, összetakarítom a szobám, ha annyira akarod. De ezzel együtt azt is tudomásodra hozom, hogy teljesen elrontottad a vakációmat.”

„És a mosogatásban nem lennél szíves segíteni?"

„Tányért mosni? Az korszerűtlen, azt a koleszban sem csinálja senki...” Fordította: Sigér Imre

Várkonyi Nándor:

Janas

— Hoc non faciam!

Janus Pannonius, vagy ahogyan püspökké avatása óta nevét jegyezte, Joannes Quinqueecclesiensis, a betegek makacs nyugalmával, amely önvédelem, megismételte;

— Nem teszem!

Evvel az elutasító válasszal egy óra óta tartó vitának akarta végét vetni, amelybe vikáriusával, Huendler Vitus- sal keveredett, mint annyiszor jogi és anyagi természetű ügyekben. A magas, sovány szász pap felindultan dobbantott lábával, és szó nélkül kifelé indult. Mikor azonban a kilincsre tette kezét, félig visszafordult, és kicsattant belőle a szó:

— Excellenciád úgy látszik...

Hirtelen elnyomta felindulását, és visszament az asztal elé:

— Excellenciád elfelejteni látszik, hogy a bécsi szinódus dekrétumai engem jogaimban és eljárásomban megerősítenek, Én excellenciád generális vikáriusává neveztettem. Bődi Farkas és Gergely ügye a pécsi eklézsia hatalmába tartozik, s nem a budai kancelláriáéba, ahol excellenciád fungál országügyekben. Excellenciád csak pör. által vonhatná ki kezemből a döntést, amely végrehajtatott Nem akarván e méltatlan útra vetemedni, ismételve kérem, méltóztassék szóbeli jó» váhagyását megadni.

Megint a gyenge hangú, de kitartó felelet hangzott:

— Nem teszem. Tiszteién- dőséged igen jól tudja, hogy én Padovában Alexander Tartagnus és Cevola hasonlít- hatatlan kincsestárából merítettem tudományomat négy esztendőn át, és ismerem a magyar tartomány szinódusi határozatait is. Széchy Diénes, esztergomi érsek úr nem tartózkodott tanácsomat kérni s aszerint gerólnte magát» kardinál Ammanati őeminenciája pedig egyenesen kezeimre bízta Pebrentheti Tamás zavarának megbékítését a zágrábi püspökségben. Székembe térve, jogom van pert szólítani, és elrendelni, hogy a perdíj közvetlenül kancelláriámba, nbm pedig tisztelendőséged kezeihez solváltassék.

Kicsiny, de értelemtől csillogó és határozott tekintetű szemét rávetette Huendlerre. s hozzátette:

— Megmondottam.

Csönd támadt. Huendler sóhajtott, és lehorgasztotta fejét. Janus behunyt szemmel, hátradőlve ült vastag, piros szőnyeggel borított székében. Bő, könnyű prémmel szegett, kámzsaszerű köpenyében santé elveszett vézna alakja. Fá- zós kezeit összedugta a puha, meleg ujjakban, s a lila püspöksapka alatt kerek koponyája, kicsiny, tojásdad arca olyan furcsa benyomást tett, mint egy bajusszal és szakállal hirtelen, benőtt gyerekfej. Simán domborodó homlokán egy ránc sem futott, szemöldökei szinte selymesen ívelőd- tek, s halvány szemhéját hosszú pillák árnyékolták, de arccsontján már pirosán feszült a bőr, s szőke bajusza lekonyulva egybefolyt rövid szakállával, mint a sokat kö- högőké.

Sírós, szinte gyermekes elkeseredés ült ki vonásaira. Ennek hát sohasem lesz vége? Lázaktól megaszalt testtel, álmatlan éjszakákon hánykolódva, összezsugorodott gyomorral, mely nem bírja meg az ételt., — ily állapotban perlekedni, vigyázni jogai és jövedelmei épségére az indulatos, de amellett folyton megsértődő Huendlerrel szemben, akárcsak nagybátyjának. Vitéz Jánosnak még aggkorában is. a törtető és gyűlölködő egri püspökkel, Beckenstoerrel?... Vagy szekéren, lovon rázatnia magát Tótország, Bosnya. Ma- csó vad szikla-labirintusaiban és mocsaraiban, abban a Tar- tarosban, mely nyáron bűzös lázak, télen farkasordító fagyok halálát leheli... Mit használ fent Budán diplomáciai funfangokat és ravaszságokat bújtatni a cicerói művészet köpenyében? Ékes levéltsílus! ezzé lett, amit Ferrarából hozott. .. Ó, ubi campi... ! amikor a Brenta párázó síkságára lehajló Phoebus, ablakán betekintve, a szent düh lázában égő ifjútól búcsúzott el, s a bíborban kelő Éos még ott találta asztalánál, megifjodva a Múzsák ölelésétől nap-nap után. A pergő ütemek méze megittasította, mint a nektár, és sohasem tudott végére jutni gondolatának.

Felpillantott: észre sem vette, hogy Huendler kiment a szobából. Nagy tűz lobogott a kandallóban, s a visszaemlékezéstől fázékonysága egyszerre alábbhagyott. Elfújta a keze- ügyében álló gyertyát, mert szaga bántotta, s mert a dele- lőre forduló Nap kezdett besütni a hideg miatt félig elfüggönyözött ablakon át.

Kint szikrázva ragyogott a fény, s a tiszta, levegőben idelátszott a Szársomlyó kúpja a püspökkert kopasz fakoronái fölött. . Már elmúlt Gyertyaszentelő; a kemény fagyot a könyöknyi havat langyos déli szél olvasztotta napok óta. Janus, kissé felvidulva, egy régi időjósverset dünnyögött maga elé.

De ez is csak kedvét szegte megint, mert hideg májust jósolt, s mert az együgyű latin versről Plotinos könyve jutott eszébe, mely ott hevert asztalán. Mint édes zsákmányt hozta magával római követútjairól a plátói doktor művét, de Budán sohasem jutott hozzá, s arra számított, Pécsett majd talál elegendő nyugalmat, elmerülni a mélyértelmű bölcs gondolataiban. De úgyszólván egyebet sem tett még, mint officiumait végezte, s rendezhetetlen ügyeket intézett. Ma is, reggel, még meg sem misézett, már gazdaság! dolgokhoz szólította az erdei számadó; mise után Huendler jött a nyakára, s íme...

A csöndességben váratlanul, mintha a feje fölött szólalt volna meg, kongani kezdett a bazilika harangja. íme. már dél van... Az pedig mindig kétséges volt, hogy ebéd után testi állapota nem zavarja-e meg a nyugodt elmélkedést. Szinte félve várta a hívást, de a szomszéd szobában már lépések topogtak, s inasa átkísérte a terített asztalhoz. Egy falat könnyű, szárazon sült szárnyast evett, vörös borral, fél almát s egy egész fürt szőlőt, legkedvesel: b ételét, amelyért gyerekkora óta rajongott. Ezt az örömet megszerezte neki Gáliul Kristóf, a jó Galeottó által küldött orvos; azelőtt alig mért nyúlni valamihez, annyi mindent parancsoltak rá az orvosok, s szörnyű decoctumokkal rontotta állapotát. Jóllakván, úgy érezte, megnehezül a feje:fel- rémlett orrában a templomi viaszgyertyák szaga, a tömjén füstje, s ez az. emlék utólag szinte elvette étvágyát a meg-