Tolna Megyei Népújság, 1972. február (22. évfolyam, 26-50. szám)
1972-02-13 / 37. szám
P f » —,------- • fp A . cwc BIK A C T iszavirág-életű tanyavilág A tanyavilág az Alföld jellegzetessége. Tolna megyének csak a délkeleti részében, a Sárközben terjedt el, és jelentett tartósabb életformát. A megye észaiki részében Bikács határában pedig egy „sziget” alakult ki. Ez a tanyasi életmód azonban nagyon tiszavirág-életűnek bizonyult, olyannyira, hogy itt tulajdonképpen gyökeret sem vertek az emberek: az idősebbek még nem ott születtek, az ott születő fiatalok pedig már nem tudták beleélni magukat ebbe a világba, és mivel adott volt számukra az egyéb lehetőség is, elszállinigóztak onnan. Gyakran együtt mondott búcsút a tanyának a fiatal és idős. Kialakulását a lukácsiak a harmincas évek végére teszik. — A földbirtokos az adósságai miatt kénytelen volt eladni a birtokának1 egy részéit — mondják. — Eladta a bi- kácsi homokpusztaságot is, mert ez különben is csak teher volt a nyakán, hiszen gazdálkodási szempontból nem sokat érő földterület. Potom pénzért árusította, mert különben a kutyának sem kellett volna. Ez az olcsó föld- vásárlási lehetőség megtévesztett egy csomó szegény embert, főként olyanokat, akik nem homokos vidéken éltek, nem ismerték a homokterület tulajdonságait. Amikor már a bikácsi homokon laktak, akkor ébredtek tudatára, hogy csöbörből vödörbe kerülték: hiába tudhatnak magukénak jókora földterületet, annak nem sok hasznát veszik. Néha így „vigasztalták” egymást: „Mit akarsz? Ahonnan eljöttünk, úgy kellett megvenni a homokot, itt meg annyi van, hogy még a levesbe is jut, ha főzés közben kinyitjuk a konyhaajtót és fúj a szél”. A második világháború kitörésekor — ekkor voltak leg- többen — körülbelül 60 család lakott a bikácsi tanyavilágban. Valamennyi messzi vidékről vetődött oda. Helyi anyagokból összetákoltak egy kis hajlékot, és kínlódtak, nyomorogtak. Semmi jel sem mutatta, hogy valaha is hozzátapadnak e tájhoz. Jellemző, hogy amikor a felszabadulás után megannyi módon ,,ki- evickélhettek” ebből a homoktengerből. a legtöbben nem is a legközelebbi faluba, Bikács- ra orientálódtak, mint ami másutt a tanyasiak nagyobb részének a törekvése, hanem úgy elhagyták az egész vidéket, mintha ott sem lettek volna. Ez persze nem ment máról-holnapra. Egy részük egyszerűen összedöntötte a viskóját. De nem mindenki. És hosszú időn keresőül akadt az elvándorlók helyébe utánpótlás is. Az újabb lakókat már nem valamiféle társadalmi kényszer hozta ide, hanem többnyire az egyéni tragédiájuk. Nagy számban akadt köztük leizüllött család, dologkerülő ember, sőt közönséges bűnöző is. Sokan azt hitték, hogy itt majd nem lesznek szem előtt, nyugodtan folytathatják kétes életmódjukat. Az első dolgos telepesek után mindinkább a „salak” búvóhelyévé vált a tanyavilág. Az alig néhány tucatnyi, szétszórt tanyából álló laZa közösségben hosszú éveken keresztül több volt a bűncselekmény, mint a környék falvaiban együttvéve. A gyilkosságtól kezdve a lopásig. A hatóságoknak rendkívül sok gondot jelentett ez az abnormális állapot, és érthető, hogy mesterségesen is igyekeztek siettetni ennek az életmódnak: a felszámolását. Jelenleg már éppen csak hírmondó van belőle, összeCigányok, de nem putriban Bikácson a háború előtt mindössze 3 cigánycsalád lakott, jelenleg 18, ami közéi száz személyt jelent. Életmódjukra azonban már mind kevésbé illik rá a cigány jelző. Egyetlen egy sem lakik putriban, hanem mindegyik család házat vett magának a oelterületen, tulajdonképpen házvásárlással került a faluba, és a régi cigánytelep is megszűnt. Túlnyomó többségük tisztességes dolgozó. Ez még kevés falu cigányairól mondható el. A munkaképesek kétharmada állandó munkahelyen dolgozik, és csak egyharmada ideiglenes munkahelyen. Ez nagy szó. mert legtöbb helyen az a probléma, hogy ha dolgoznak is, legfeljebb alkalmi, ideiglenes munkát vállalnak. A rendszeresen dolgozók száma a családok számának kétszeresénél is több, A kereseti lehetőségeik: közepesek vagy alacsonyak. Mivel legtöbbjük nem rendelkezik semmiféle szakismerettel, nerfi kiemelkedő sehol sem a fizetésük, ami érthető is. Annyit azonban mindenképpen tudnak keresni, hogy abból .tisztességesen megéljenek. Jellemző, hogy úgyszólván valamennyi cigánylakás elfogadható berendezésű, és ami nagyon fontos, sen négy család képviseli a bikácsi tanyavilágot. Ezek helyzete, erkölcsi miliője, gondolatvilága azonban ma is megdöbbentően elüt a társadalmi átlagtól. Az ember megkönnyebbülve felsóhajt: „Jó, hogy csak ennyi család alkotja eat a periférikus közösséget.” A négyből három családfő büntetett előéletű, méghozzá nem is csak valamiféle kisebb tyúklopás miatt... Ez a három család abból él, hogy egyénileg, s ősi módszerekkel túrják a földet. A negyedik család, Kerezsi Ist- vánék a tsz-ben végzett munkából és a háztájiból élnek, és becsületesnek ismeri őket mindenki. Lakáshelyzetük azonban siralmas. Amiben laknak, az sokak szerint nem is lakás... És a gondolkodásmódjuk... A tanács segíteni akarta a faluba való beköltözésüket anyagiakkal, de egyszerűen nem voltak hajlandók elfogadni a felajánlott lehetőséget. A gyermekük általános iskolás. Kerezsiék kalyibája a falutól, Bikácstól körülbelül 8 kilométerre van, s a gyermek kénytelen mindennap gyalog vagy kerékpárral bemenni a faluba, és ugyanezt az utat megtenni vissza. Bikácsról pedig átutazni autóbusszal Nagydorog- ra és vissza, mert ott az iskola, ahova jár. Kénytelen? A gyermeken is próbáltak segíteni, hogy normálisabb körülmények közit tanulhasson. Ez a kísérlet is zátonyra jutott. A lehetetlen tanyasi életmódhoz való görcsös ragaszkodás miatt. Német telepesek —Magyarországról A törökdúlás idején csaknem teljesen elnéptelenedett Tolna megye, a XVIII. század huszas, harmincas éveiben igen sok telepes érkezett Ekkor alakul, tak ki a német falvak is. A német telepesek közvetlenül Németországból érkeztek, de voltak kivételek is. Például a bikácsiak. Bikács olyan német telepesekkel népesült be, akik már évszázadok óta Magyaror. szágon — Vas, Győr és Moson megyékben — éltek. Szokásuk, nyelvjárásuk, viseletűk éppen ezért, lényegesen eltért a német földről érkezőkétől. Meg. különböztetésül népies elnevezésük is volt, — Heidenbauer, — „Happauer” — ami a magyarországi közvetlen származásukra utalt. Velük együtt magyar telepesek is érkeztek Bikácsra az ország más tájairól. A protestáns gyülekezetbe tömörülő bikácsiak a vallásüldözés következtében többször kerültek hátrányos helyzetbe: volt időszak, amikor a tanítóválasztást sem engedélyezték részükre. A helyzet II. József türelmi rendelete után változott meg. Ekkor építettek új templomot is. s ezután vált rendszeressé az iskolai oktatás, a kor oktatásügyének megfelelően egyházi iskola keretei közt. A tanító javadalmazása egy 1814-es jegyzőkönyv szerint a következő volt Bikácson : Évente készpénzben 25 forint. Minden telkestől fél mérő búzát és rozsot kapott. A kivhá- zasok és zsellérek ennek felét fizették. A gyermekek után, míg olvasni tanultak, 20 krajcárt, amikor már írtak, 30 krajcárt fizettek a szülök. A tanítónak ezen kívül 30 font só és 30 font hús is járt. A tanító illetményföldjén termett szénát és sarját a gyüleket kaszálta le és hordta be. A azokat tisztán, rendben tartják. A családok fele már televízióval is rendelkezik. Gyermekeiket rendesen járatják iskolába. Ez nemcsak azt jelenti, hogy oda minden reggel időben elküldik őket, hanem rendes ruhát is adnak rájuk, ügyelnek a tisztálkodásukra. Az öltözködés tekintetében nincs, vagy alig akad különbség a cigány és nem cigány iskolásak közt. A felnőttek sorában is eltűnőben vannak a szemmel látható különbségek. Fokozatosan beleilleszkednek a falu életébe. Mivel dolgos, rendes emberek, a nem cigány lakosság sem zárkózik el tőlük, hanem adott esetben jó szomszédoknak, jó ismerősöknek tekinti őket. Már az is előfordul, hogy a cigány és nem cigány fiatalok közt szoros barátság, kapcsolat alakul ki. Ilyen házasságra azonban eddig még nem került sor a faluban lakók közt. Mindenesetre, bikácsi viszonylatban a cigány meghatározás az ott élő cigányoknak ma már mindinkább csak a származását fejezi ki pontosan. a jelenlegi életmódjukat egyre kevésbé. (Grósz Mihályné tanácsi ki- rendeltségvezetővel folytatott beszélgetés alapján). Műemlék negyed telek szántófödje bevetéséhez vetőmagot kapott. Úgy adták össze a tanító, illetve az iskola részére a tűzifát. de járt neki öt akó bor, és temetéskor, esketéskor js megillette néhány krajcár. ünnepek másnapján pedig a perselypénz. Még a XX. század öregjei is sokat emlegették a régi Bikács legérdemesebb tanítóját. Prechhauser Jánost, aki 50 éven keresztül tanította a falu fiataljait betűvetésre, s más elemi ismeretekre. Prechhauser János tanítói szolgálata elismeréséül királyi kitüntetést, érdemrendet kapott. (Grósz Mihály tanácstag feljegyzései alapján.) Evangélikus templom, homlokzati toronnyal. Barokk stílű, épült 1786-ban. (Genthon István: Magyarország művészeti emlékei, I. kötet.) Régi magyar családnév Az anyanyelvi, nemzetiségi hovatartozást illetően minden országban megfigyelhető egy asszimilációs folyamat, az államnyelv javára. Ez óhatatlan tendencia még akkor is, ha a nemzetiségiek számára minden lehető szabadságjog és azok gyakorlásához szükséges intézmény adott. A magyar társadalmi viszonyok történelmi elemzése folytán is sokszor szóba került, illetve kerül ez a jelenség. Ilyen vagy olyan előjellel. Többnyire azonban csak a jelenség egyik oldaláról esik szó: arról, hogy a nemzetiségiek egy része asszimilálódik. A valósághoz azonban az is hozzátartozik, hogy ugyanez — bár kisebb mértékben — megfordítva is igaz. Bikácson például olyan emberrel találkoztam — Kozma Ferenc nyugdíjassal — akinek az édesapja született magyar volt, de benősült egy német családba és „elnémetesedett” A házasságból született gyermek, a szóban forgó Kozma Ferenc is német anyanyelvű lett. Bár jól beszél magyarul is, de német nemzetiséginek vallja ma- gát. „ J Csaknem felére csökkent a lakosság A századfordulókor — 1900-ban — meghaladta az 1530-at a lélekszám Bikácson. A lakosság száma azonban 1930-ra lecsökkent 1385-re. A következő évtizedben volt némi növekedés, 1941-ben például megközelítette az 1500-at, de a háború utáni ki- és betelepítés mérlege már ismét negatívumot mutatott: 1949-ben már nem érte el a lakosság száma az 1470-et. Ettől kezdve is további csökkenés figyelhető meg: i960- ban már csak 1113 lakosa van Bikácsnak, jelenleg pedig nem sokkal több mint 800. Ez idő sze- rint stagnálás figyelhető meg, de később az elöregedés, a fiatalok eláramlása folytán ismét erőteljes csökkenésre lehet számítani. A falu lakossága vegyes: kisebb részben őslakos német, magyar, nagyobb részben telepes magyar. A lakások száma sokkal fcisebb, mint a háború idején volt, noha időközben újak is épültek. 1941- ben 298 házat tartottak nyilván, ez 1949-re lecsökkent 273-ra, majd 1960-ig 256-ra, jelenleg pedig jó, ha eléri a 230-at. A ki- és betelepítést követő átmeneti állapotok közepette ment tönkre a lakások nagy része, a legtöbb új lakóhazat pedig az 1960-as években építették. A kereső férfiak száma egy három évvel ezelőtti felmérés szerint 347 '(volt, a kereső nőké pedig in. Bikács elsődlegesen mezőgazdasági jellegű, amit az is mutat, hogy a 464 összkeresőböl hciromszaznegyvennégy mezőgazdasági foglalkoztatottak. A mező- gazdasági foglalkoztatási lehetősegek Bikácson három ágból tevődnek össze: í. termelőszövetkezet, 2. erdészet, 3. állami gazdasági szőlészet. A termelőszövetkezet a nagydorogihoz csatlakozott, la szőlészet a Paksi Állami Gazdasághoz, tartozik. Összeállította: Boda Ferenc
