Tolna Megyei Népújság, 1972. február (22. évfolyam, 26-50. szám)
1972-02-13 / 37. szám
I NYITOTT KAPUK » * Darvas József hatvanéves A matematikai, fizikai, vegyészeti olimpiákon 18 éves gyerekemberek olyan feladványokat oldanak meg, amelyek régebben egy kvalifikált mérnök becsületére váltak volna. Legnagyobb tudású számítástechnikai szakembereink között sok a 30 éven aluli. A fiatalok zenei műveltségéről csak felsőfokban lehet beszélni. De érdemes abból is következtetéseket levonni : hogy a Csepel Vas- és Fémművek fiatal szakmunkásainak egy- harmada technikusi oklevéllel rendelkezik, A fiatal mérnökök, közgazdászok évente több száz olyan szakdolgozatot nyújtanak be, amelyekből sok- Sok millió forint haszna származik népgazdaságunknak. De nemcsak a szellemi befogadóképesség növekedése jellemzi fiataljainkat, hanem a fizikai erősödés is. A sorköteles ifjúság 7—12 cm-rel magasabb, mint az 50 esztendővel ezelőttiek. Az új generációk fejlettségének megítélésekor gondoljunk a szinte hihetetlen sporteredményekre. A századforduló magyar rekordjai ma gyenge teljesítménynek számítanak. Mindezt a szociális helyzet széles körű javulása, a vitamindús táplálkozás, az egészségesebb és kulturáltabb élet hozza magával. Vajon a szellemi és testi erősödés mellett éppen ilyen „felnőttes" az új nemzedékek közéleti érdeklődése is? Részben igennel kell válaszolni, hiszen a fiatalok tevékenyen részt vesznek a legszebb mozgalmakban, a szocialista brigádtagok 30—40 százaléka fiatal. Kevés azonban azoknak a fiataloknak a száma, akik a kevésbé látványos, hétköznapi „közélet” formálásában vesznek részt. Sokszor beszélgettem fiatalokkal, akik — mint magánemberek — értékes, érdekes és elgondolkodtató társadalmi problémákról mondtak véleményt. Amikor azonban feltettem a kérdést, beszéltek-e erről a KISZ-ben, vagy munkahelyükön társaikkal, feletteseikkel : nemmel válaszoltak. Nem azért nem beszéltek, mert féltek valamitől, vagy valakitől, hanem, mert egyszerűen „tartózkodtak a szavazástól”, és nem szeretnek emberek előtt „fellépni”. A közéleti szereplés „megtanulásának”, sőt inkább gyakorlásának egyik alkalmas helye az ifjúsági klub, ahol egymás között mindenről vitatkozhatnak a fiatalok. Magyarországon az utóbbi 10 év alatt nem kevesebb, mint 3000 ifjúsági klub létesült. Ebből, mintegy 200 a fővárosban, a többi vidéken működik. Vas megyében például 4000 fiatal látogatja a klubokat, Somogyba n 5000 fiatal kapott „belépőjegyet”. Győrben a Győri Vagon- és Gépgyár, valamint a tanács, Tatabányán a Szénbányászati Tröszt és a tanács, Fejér megyében, ahol 100 OOO harminc éven alulit tartanak nyilván, az üzemek és a tanács több millióval segítette a fiatalok klubjainak létrehozását. Fejér megyében 2,5 milliót költenek 1971—75 között erre a célra. A klubok köré örömmel tömörülnek az Ifjak, mert ott hasznosabban eltölbhetik szabad idejükét. Sajnos látni kell azonban, hogy a közéleti nevelés, a nevelést célzó programok kevésbé kapnak szerepet, mint más elfoglaltságok. Jó lenne, ha az országban működő 3000 klub hasonló programokat is beiktatna műsorába. Pedig a fiatalok közéleti szereplését az egész ország óhajtja. Bizonyíték erre, hogy soha ennyire szélesre nem tárták előttük az ajtót: „Gyertek, kapcsolódjatok be a munkába!” 1967-ben mindössze egy 30 éven aluli képviselő volt az országgyűlésben, ma 21 fiatal vehet részt a parlament munkájában. . 1967 előtt a tanácstagok 9, most már 14 százaléka 30 éven aluli fiatal. Itt is szélesebbre tárultak az ajtók, s munka van bőven. A fiatalok részt kérnek maguknak a városrendezésből, szeretnének beleszólni az építkezésekbe, a vállalatoknál az irányításba, a szervezésekbe. A fiatalok közéleti szereplésének egyik oldala, hogy többen vállaljanak részt a közös gondokból, a feladatok megvalósításából, a másik' oldal, hogy valóban igényeljék részvételüket A Csepel Vas- és Fémművekben az üzemvezetők fele fiatalember. Hogyan kerültek oda? Úgy, hogy évek óta résat kértek és kaptak a hatalmas gyár gazdasági, társadalmi, közéleti munkájából is. A Beloiannisz Híradástechnikai Gyárban a szakszervezeti bizottságot „frissítették fel” fiatalokkal. Nem bánták meg, mert elevenebb lett azóta az érdekvédelem, gyorsabb a munka, pezsgőbb az élet. A közéleti szereplésre megtanítani a fiatalokat és utána az „asztalhoz” engedni eket, ez a soron következő időszak nagy feladata. Legyen közülük még több képviselő, tanácstag, szakszervezeti tisztségviselő, népfrontafcfíva. A mai nemzedék erős és tehetséges, .de sokszor kell még a közéleti „mélyvízbe” engedni ahhoz, hogy megtanulja: az igazi, a nagyszerű, a teljes élet, csak a másokért is cselekvés gondolataiban és munkájában alakul ki, abban formálódók hasznos, társadalmi tetté» • j SZÜTS DÉNES Népújság 4 1832. február 13. 1912—1972: azt hiszem, elég papírra vetni ezt a két évszámot, s máris korszakos történelmi sorsfordulók villannak az ember eszébe. Két világháború, Horthy-fasizmus fölszabadulás — Darvas József korszakokat átívelő életének állomásai. Valamennyi mély nyomot hagyott az orosházi béresgyerekből tett író művein, amelyek immár a XX. századi magyar irodalom ki- szakíthatatlan részei. Kevés író érte el hatvanéves korára, hogy alkotásait történelmi tanúságtételként idézzék. Igaza volt Darvas Józsefnek, amikor Város az in- goványon cínű könyvének 1955-ös előszavában azt írta, hogy Budapest küzdelmes-keserves fölszabadulásáról szóló alkotását „leginkább egy szenvedélyes hangú fölszólaláshoz hasonlíthatnám, valami nagy történelmi perben, amelynek magam is részese voltam”. A sors úgy hozta, hogy Darvas József nemcsak ennek a pömek volt író-részese. Életének eddigi hat évtizede alatt valamennyi — népe fölemelkedéséért, sorsának emberibbé fordításáért folyó — történelmi pörben hallatta hangját Pontosabban: hallatja hangját! Legutóbbi művei ugyanis egytől-egyig arról tanúskodnak, hogy az egykori népi író. a szegényparasztság hajdani nyomorúságát fölfedő szociog- ráfus ma is vívódik a történelmi boldogulás akadályaival, írói küzdelmei tanúsítják: ma is sokfelé kell hadakoznia annak, aki a szó nemes értelmében elkötelezte magát. Legutóbbi drámája, a sok vihart kavart A térképen nem található is erről szól : . a mai forradalmárnak, itt és most — nyilatkozta a darab hőséről — új körülmények között kell forradalmárként helytállnia, és e körülmények nemcsak eddig ismeretlen és érdekes esélyeket adnak a számára, hanem adják a veszély pillanatait is. Darvas József életének a felszabadulás óta eltelt esztendeit akár úgy is fölfoghatjuk mint szüntelen harcot. Nemcsak íróként, hanem politikusként is vállalta a küzdelmet. I Építésügyi, közoktatásügyi, majd népművelésügyi miniszterként volt rá lehetősége; hogy írói programját „a köz-, vetlen cselekvés eszközeivel”, igyekezzék valóra váltani. Politikusi évei egy nemzedék tettrekészségét fémjelezték. A visszafojtott, nyomasztó évek után föltörő egészséges türelmetlenséget. Nem tért ki a cselekvés elől, holott — az 1943-as szárszói találkozón mondott szavai tanúskodnak róla: — tudta, hogy „eszmény és a valóság birkózása mindig sebeket ejt”. Nem véletlen, hogy hősei sohasem térnek ki az összecsapások, a nekifeszülések elől. Eszükbe sem jut, hogy „besározhatják” magukat, lebírhatják őket, s akár mindent elveszíthetnek. Számukra a cselekvés a magától értetődő, a természetes, s a kitérés, az álmatag várakozás a természetellenes képtelenség. Mintha valamennyiük sorsa a magyar történelem talán legkérlelhetetlenebb tanúságát sugallná: a korunk nekünkszö- gezte kérdésekre nemhogy megtagadni, még csak elodázni sem lehet a választ Akkor sem, ha semmiféle zálogunk sincs arra, hogy nem tévedhetünk. Meg kell harcolni a magunk tévedéseivel is, mert az igazsághoz — a szocializmus igazságához is! — csakis ennek az emberpróbáló harcnak az árán juthatunk eL Darvas József dolgos, termékeny hatvan esztendeje a bizonyság rá: a Fekete kenyér, a Vízkereszttől Szilveszterig, a Szakadék, a Részeg eső írója együtt küzdötte — és küzdi! _ végig az utat mindazokkal, a kik az új rend egyszerű, szívós, megtörhetetlen munkásai. .. VESZPRÉMI MIKLÖS A Szekszárdi Állami Gazdaság Palánkon működő kertészete Állandó NŐI DOLGOZÓKAT FELVESZ, fizetés megegyezés szerint Jelentkezni a Mezőgazdasági Technikum gyakorlatvezető tanáránál lehet (133)