Tolna Megyei Népújság, 1972. január (22. évfolyam, 1-25. szám)
1972-01-01 / 1. szám
f f Téli ünnepek — ősi szokások Lehet, hogy őseink szűkölködtek az ünnepekben? Az ókori naptár szerint az év vége december 25tre esett, ezen a napon ünnepelték a meghaló és feltámadó napistent. Igaz, a január elsejei évkezdő a naptárreform előtt is ismert volt, a kereszténység kialakulásakor azonban az egyház az ünnepeket karácsonyra tette, hogy elfelejtesse az ősi vallás szertartásait, amelyek megpróbálták a siralomvölgybe visszalopni a pogány örömöket. A varázslásokkal, áldozatbemutatásokkal együtt őseink ugyanis nagy evés-ivást csaptak, neme sali a hivatásos varázslók, hanem a többiek is mámorba estek, és varázslók, regősök, jószellemek, rossz szellemek, együtt a természet- feletti tulajdonságokkal meg nem áldott halandókkal — ittak, mulatoztak, extázisba esve mormolták a mágikus erejű szövegeket és háborúról világvégéről, betegségről, csodálatos nyájszaporulatról jövendöltek. A XVI. századtól, a naptárreform miatt, az évkezdés újra január elseje lesz. Galeótto Marzio Mátyás király udvaráról ezt írja: „Január 1-én, Krisztus Icörülmétélé- sénelc napján a magyarok szirénát, vagyis ajándékot szoktak adni, hogy jól kezdődjék az év.” (Az ajándékosztás a budai királyi udvarban már Mátyás előtt is szokásban volt, a kertészeit, várkatonák, zenészek és szakácsok, a kutyás ci- terás, a különböző mesteremberek mind-mind ajándékot kapnak az udvartól január elsején.) Háromkirálykor viszont alamizsnát gyűjtenek a papok — jegyzi fel Galeotto Mar- zio —. mint jellegzetes magyarországi szokást. Igaz, másról is szó esik. Kassán a krónikás megemlíti hogy vízkereszt napján „éjjel mezítelen karddal járnak, farsangolnak, csillaggal járnak, sőt még az asszonyi állatok is éjjel farsangolnak, férfiúi ruhában öltözvén”. Az évkezdés különböző időpontjaiból következik, hogy a jósló és mágikus cselekményekre hol karácsonykor, hol január elsején, hol vízkeresztkor, esetleg Luca napján került sor. „Vjesztendő éjszakáján megvarázsolják a gyümölcsfákat, holmi áldásokat mondanak c fákra és bizonyos ceremóniákat követnek el azok körül” írják a msgbotrárakozott papok. Miért éppen újév napján? Miért gondolják, hogy a ráolvasások, áldások ezen a napon jobban megfogannak, mint máskor? A választ csak a tapasztalatokon ' alapuló hagyományok és az ősvallás ismerete alapján tudnánk megadni. A falubeliek emlékezete szerint a szokások nem „úgy” alakultak ki, hanem mindig megvoltak, miótr a világ világ. Az újévi és szilveszteri babonákat szinte lehetetlen számba venni. Az egykori csízió- naptárak, a jövendölés és ku- ruzslás módozatainak gyűjteményes tára bőséges útmutatást ad, hogy mit szabad, és mit nem szabad tenni ezen a napon. Aki pénzt ad ki újévkor, egész évbén kénytelen lesz a zsebébe nyúlni. Aki későn kel fel, lusta lesz, a koránkelő viszont naponta (!) frissebb. Aki új házba lép elsőnek, rövidesen meghal. Akit nő köszönt először, szerencsétlen lesz. Ha várandós nő nővel találkozik . leánygyermeket szül. A kéményseprők szilveszter- napi érintése egyik legősibb babonánk. Az ókori Rómában egy Florianus nevű százados katonái önként vállalkoztak rá, hogy a városban a tüzeket eloltják. Kormosán is köztiszteletben álltak, ruhájuk érintése szerencsét hozott. Miért épp szilveszterkor jó talá"kozni velük? A kéményseprők feketék, mint az ördögök s aki újév éjszakáján parolázik egy ördöggel, azt ennek az egynek a barátsága megóvja a többi rontásától is. A hagyományos szilveszteri és újévi ételek ugyancsak szerencsehozó babonákkal kapcsolatosak. A sültmalac, a töltöttkáposzta, a korhelyleves és a bableves több, mint hajnali kijózanító, mint csillapító * a háborgó gyomornak, a szokás által előírt ételek fogyasztása gazdagságot, pénzt hoz a házhoz. A bab az ókori Egyiptomban az aranypénzt jelképezte. A disznót ma is szerencsét hozó állatként tisztelik. A népmesékben a malac kitúrja a földből az elrejtett kincseket, a legkisebb fiú egyetlen öröksége a kurta farkú malac, mégis szerencséje lesz. Akj szilveszter éjszakáján a malac farkát érinti, vagy újesztendő napján fogyaszt az állat húsából, ugyancsak megfogta a szerencséjét. A leveles szeletekre vágott káposzta — mondja a babona a bankópénzre emlékeztet. Újév hajnalán, hazafelé menet kj ne volna biztos benne, hogy kicsit cikcakkban, kicsit szeszélyesen, kicsit botorkálva a szerencse halad mellette. VATHY ZSUZSA smjm.jép Battama Erx»ébett A főépítésvezető víkesídj© A tó fölött átcikázott valamilyen madár. Bár lehet, hogy csak káprázat volt, a vakító napfény-foltok negativja. A főépítésvezető behunyta gyulladt. szemét, úgy lebegett tovább a vízen. Amikor kiúszott a tóra, olyan elszántan tempózott, mint aki egy hajóroncstól menekül. A hajóroncs roskadozott a betontól: ABC-áru- házak, irodaházak, panelek és panelek, á-típus és bé-típus, egy emelet differenciával, sufni-lakások tömegével, amelyeknek a főépítés vezető mindig úgy ugrott neki, mintha a puszta akaratával kitágíthatná a falakat. A hajóroncs tetején, száz meg száz épület, gorombaságok, füstös asztalilámpák, gomolygó telefonhuzalok és mészillat fölött egy vékony, barna arc lebegett, a halott tervező arca, a tervezőé, akinek a főépítésvezető élete főművét, a nagykórházat köszönhette. A tervező korai és ostoba halála óta a főépítésvezető is számba veszi egy szívroham lehetőségét. Krónikusan gyulladásos szemét néha a tükörbe mereszti, s megnézi azt a fia- ! tál, sikeresnek mondott férfit, akit a füstök és zsivajok között időnként elveszít. Egyszer egy fiú lenézett a nyolcadik szint állványzatáról, és meglátta, hogyan csipegetik a daruk hosszú csőrükkel a betonelemek, falak, gerendarakások szendvicsszeleteit.. Hány nagykórház van egy főépítésvezető életében? A kétszintesekbe fekete csempét hozattak, gyönyörűt. A pirosruhás nő becsapta a nagy. állami kocsi ajtaját, orra alatt a fekete pihék energikusan rezegtek... A fürdőszobába úgy kérem, hogy egy fekete, egy halvány rózsaszín, egy fekete, egy halvány rózsaszín, egy fekete... láthatatlan tűk döfködték a főépítésvezető hunyorgó szemét... hogyhogy szó se lehet róla, mit képzel magia, kivel beszél?... az igazgató húsos homlokán, gurulni készülték az izzadságcseppek... az istenedet, teremtsd elő azt a francos csempét)... az új munkást begyömöszölték a betonkeverőbe... hogy az úristenüket maguknak... sörösüvegek. .. az asztalokan piros terítő és aszparágusz... • tenyerek, kriptahideg, izzadt puha, kemény, erős és lanyha kézfogások... fehér selyemmel bélelt dobozkákban vörös, zománcfényű csillagok. .. A vízen lebegő ember sóhajtva leállt, s tapodni kezdte az iszapot. A tó tükre való- színűtlenül ragyogott, á gumimatracok úgy himbálóztak rajta, mint az örökkévalóság bójái. Egy kövér ember állt a combig érő vízben, s óvatosan kenegette, nagy, fehér hasára a vizet. A főépítésvezető pislogott, mint aki mély álomból ébredt. A parton látszott a kockás pléd, amin a családja üldögélt. Egy világoskék gumikarika, egy szatyor, egy feleség, két kis piros gatya. Az egyik piros gatya " nagyokat ugrott a levegőbe. Kifelé gázolt, s ahogy fogyott lába alól a víz, úgy könnyebbedet! egyre, egészen valami különös, szokatlan könnyűségig. Mint ama mesebeli szamár, aki sóval teli zsákjaival a vízbe ment, és súlytalanul sétált ki belőle. Kimostam magamból a sóimat, gondolta meglepődve a főépítésvezető. Kiderül hát, hogy fölöslegesen cipekszikaz ember. Mint a szamár. Nedves homokbuckákon lépdelt át, amelyeknek csúcsán akáclevél-lob ogók kor- nyadoztak. A kockás pléd mellett féllábra állt, rázta a füléből a vizet. — Pont olyan vagy, mint a Judy — mondta gyönyörűséggel a fia. A felesége rászólt a gyeA Központi Sajtószolgálat 1971. évi tárcanovclla pályázatán megosztott harmadik dijat nyert eprekre, de 5 csak nevetett. Fülében megpattant a zúgás, be- leáramlottak a tópart lágy, csiklandós zajai. Lefeküdt a földre, hagyta, hogy a hangyák átbukdácsoljanak a lába szárán. — Megint véres a szemed — jelentette ki a felesége. — Most kialszom magam — mondta a főépítésvezető, és bizonyságul lecsukta a szemét. De ’ nem aludt. Egy szöcske ugrott a hasára, tétovázott, aztán elrugaszkodott. A főépítésvezető tűnődni kezdett, mikor is volt dolga utoljára szöcskével. De csak a gyerekkora jutott az eszébe. Résre nyitotta a szemét, a távoli dombok erdőbundáját figyelte. A sűrű lombok között egy-egy világosabb folt virított. Miféle fa lehet az? A" főépítésvezstő nem tudta, mivelhogy nem volt erdész. Ahogy az őszes fákat nézte, jóvátehetetlennek tűnt, hogy nem az. Jó lenne legalább odamenni egy ilyen fához, megtapogatni a kérgét, szemmel megmérni a magasságát, tenyérre venni egy levelét. Fölült. — Nem megyünk át oda az erdőbe? A felesége rámeredt. De edzett asszony volt. csak azt mondta : — A gyerekeknek víz kell, neked meg pihenés. Eszel szőlőt? A fia kicsit odébb ácsorgóit a homokban, térdig beásva, s vizes testére két marokkal hordta fel a homokot. — Nézd, mit csinál — figyelmeztette a felesége. — Nem kellene rászólni? — Dehogy — mondta a fő- cpítésvezető, és feszülten nézte a gyereket. Dolgozik, gondolta, be keld, hogy fejezze, szépen rendesen. Megmagyarázhatatlan izgalommal figyelte a fiát. Az éppen a hóna alá kukucskált, töprengett. Már csak a karja volt meztelen. A hóna alá pacskolt egy marék homokot, aztán óvatosan kiemelte a lábát, lefeküdt ,a homokba é gondosan megheníe- redett. A főépítésvezető arca fölragyogott. — Csak ülsz és vigyorogsz — zsémbelt a felesége. — Edd már azt a szőlőt, az isten áldjon meg. — Hiszen., azt csinálom — sóhajtott a férfi és enni kezdte a szőlőt. — Hol a kicsi? — Ott ni, a vízben. Látod azt a gumicsónakot? Na, amellett, a kék karikával. A gumicsónak mellett tényleg ott éviekéit a kék karika, benne a kislány nedves feje. Forgolódott a kis kókuszdiófej. A főépítésvezetőt megrohanta a meggyőződés, hogy jóvátehetetlen dolgok nincsenek. A boldogságtól fői keltett ugrania. — Béluska! — kiáltotta — gyere, építünk várat ! — Te csak ne építs semmit! — tiltakozott a felesége. — Legalább itt ne építs, ha már... Béluska nyomában már egy másik kisfiú is ott téblábolt, fölajánlotta vödrét a vízhordáshoz. — Négy bástyát építünk — rendelkezett a főépítésvezető, — a keleti bástyára kerül majd a zászló. Béluska máris zászló után akart nézni, de az apja leintette. — Majd a gleichninéi — mondta. Ettől a gyerekek el- ragadtatottsága csak nőtt. Teljes odaadással dolgoztak. Néhány bámészkodó is érkezett, a főépítésvezető felesége pedig megbékélten mosolygott, s kiürített egy nylonzacskót, hogy abban is lehessen vizet hordani. A párás vízpart, a gyerek - Cîivogàs, a jó kézbesímuló vizes homok megállította az időt. A főépítésvezető fürdött ebben az. időtlenségben, nem gondolt semmire, csakis arra. hogyan lyukasszon mutatós lő- réseket a várfalakon. A baj riadt hullámverése alig érte el a partot, de a főGerincén ismerős hideg áramütés futott végig! Már. állt is fel. szájába kapott egy cigarettát,- indult. A vízparttól pár száz méterre, a vi.tendíeiep egyik épülő háza mellett esett a fiúra a gerenda. Amikor a főépítésvezető odaért, a sovány, für- dőnadrágos orvos már fôlggyè- nesedett a holttest mellett. A bámészkodók riadt csapata összébb húzódott. A főépítésvezető körbejárta a félkész házat, megvizsgálta az illesztéseket. Gyanúja igazolódott. Tud ta, hogy a betonelem nem csúszhatott le a fiú súlyától. Odalépett a holttesthez, de el kellett fordítania a fejét. A fiú horzsolásos, meztelen lábán látszott, hogy sokat jár mezítláb. Környékbeli cigánygyerek lehetett. Még senki se kereste. .— Kicsoda maga? A tulaj? — kérdezte reménykedve az orvos. A főápítésvezető megmondta a nevét. A bámészkodók mögül kövér, harcrakész férfi csörtetett elő. — A tulaj én vagyok. Farkasszemet néztek, a főépítésvezető meg a tulaj. Aztán poros dzsipjén befutott a rendőrség, s a tulaj hevesen magyarázni kezdett. A rendőrség fényképezett, jegyzett, a főépítésvezető hallgatott. Nem nézett a halott fiú felé. Hallotta a saját szívdobogását, a távolban ködös hajórones úszott, a parton egy apró vá- racska félig kész lőrései tátongtak. Az őrmester hátralökte a sapkáját. Homlokáról patakok indultak meg és szétterültek a ráncai közt. — Daru még csak volna, de ember nincs hozzá — mondta tanácstalanul. — Vasárnap csak az őr van a telepen. Ennek szegénynek meg már végeredményben mindegy.,. A tulaj a gerenda alatt heverő holttest felé pislantott. Az orvos csak bólintott, 'kényszeredetten. Egy kislány az ácsorgók közt pityeregni kezdett, az anyja fölkapta. A főépítésvezető szája, mint egy önálló lény, megmozdult és hangot adott. — Én leemelem. Hol a telep? A tulaj arcán a megdöbbenés letörölte a kihívó tiltakozást. Az orvos elmosódó vonásaiból egy személytelenül csillogó szemüveg fordult az őrmester felé: — Rábízhatja... Ö építette a nagykórházat. A neve kint van a falán. — Nahát, akkor... — kezdte] az őrmester, olyan hangon, mint a holtfáradt ember, aki végre rátámaszkodhatik valamire. — Máma ez a harmadik balesetünk, szerencsére a többi. .. A főépítésvezető érezte vállán a mázsás súlyokat. Hozzám varrnak nőve, gondolta, nem olyan ez, mint annál a szamárnál. A mesékkel mindig ez a baj, sántít a tanulság. Ha kimossuk a zsákokból a sót, megmenekülünk, de a sót. amit valahová el kellett volna vinnünk, elhordja a víz... Véreres szemét elfordította a halott kisfiúról, és a tulaj püffedt, szűkölő arcába nézett. — Ami pedig a balesetet illeti. .. Az őrmester felvette a jegyzőkönyvet, aztán a dzsippel elindultak a telepre. A főépítésvezető akkor már csak arra gondolt, milyen az a finom remegés a daru vezetőfülkéjében ahogy a kötél végén a teher megemelkedik... Amikor leért a partra, a nap már eltűnt a dombok mögött. Az erdő fái egybefolytak, most már egy erdész se tudta • olna megkülönböztetni a lombok foltjait. A stégen egy horgász matatott, a magányos kockás pléden két mozdulatlan kupac hevert, az egyik álól előbarnál- lott a kislány alvó kókuszdiófeje. A főépítésvezető sietve át-' lépte a beomlott homokvárat. A torony csúcsán megdőlt faág — a zászló már. sose keríti
