Tolna Megyei Népújság, 1972. január (22. évfolyam, 1-25. szám)
1972-01-30 / 25. szám
? m  Központi Statisztikai Hivatal jelentése A hét hírei (Folytatás az 1. oldalról) nében hatottak, ami leginkább a beruházások és az import Nemzeti jövedelem Beruházások (folyó árakon) Foglalkoztatottak száma Ipari termelés Iparban foglalkoztatottak száma Építőipari termelés Építőiparban foglalkoztatottak száma Mezőgazdasági termelés Mezőgazdasági keresők száma Kivitel (folyó árak alapján) Ebből : szocialista országokba nem szocialista országokba Behozatal (folyó árak alapján) Ebből: szocialista országokból nem szocialista országokból A lakosság egy főre jutó reáljövedelme Kiskereskedelmi forgalom (folyó árak alapján) 1971-ben a nemzeti jövedelem — előzetes számítások szerint — 18—20 milliárd forint» tál, 7—8 százalékkal több volt az előző évinél. Az előirányzatnál valamivel nagyobb növekedés meghaladta az 1970. évit (5 százalék) és megközelítette az előző tíz évben elért, legmagasabb ütemet. A gyors növekedést főleg a mezőgazdasági és az építőipari termelés fejlődése biztosította, az ipari termelés az 1970. évi 7 százalékos növekedés után 1971-ben mérsékeltebben, 5 százalékkal emelkedett. Ebben munkaszervezési, műszaki és egyéb problémák mellett szerepe volt annak is, hogy az előző évinél kevésbé nőttek az ipar belkereskedelmi megrendelései. Évközi adatok szerint, az előző évektől eltérően, 1971-ben a termelő ráfordítások növekedése az iparban meghaladta a termelését, a nyereség kevésbé nőtt, mint 1970-ben. Az ipari termelés növekedése a nemzeti jövedelem többletéhez mintegy 7 milliárd forinttal járult hozzá. Az építőipari termelés, az élénk keresletnek megfelelően,, a tervezettnél nagyobb mértékben (0—10 százalékkal) emelkedett, az építési igények maradéktalan kielégítését azonban így sem biztosította. Az építőipar hozzájárulása a nemzeti jövedelemhez az 1970 évinél körülbelül 8 százalékkal, mintegy 2—2.5 milliárd forinttal volt nagyobb. A mezőgazdaság összes termelése az 1970. évi alacsony szintet jelentősen, körülbelül 9 százalékkal, az eddigi legjobb, 19G9. évit pedig mintegy 3 százalékkal meghaladta. A mezőgazdaságban létrehozott nemzeti jövedelem 11—12 százalékkal (mintegy 5 milliárd forinttal) emelkedett. A népgazdaság aktív keresőinek száma 1971-ben csak kismértékben — nem egészen 1 százalékkal — emelkedett. A mérsékelt létszámnövekedés következtében fokozódott a termelékenység szerepe a termelés emelkedésében. A termelői és fogyasztói igények kielégítésében nagy sze- repe volt a behozatal erőteljes — 19 százalékos — emelkedésének. A növekedés nagyobb volt, mint amennyit az éves terv előirányzott (7 százalék). A kivitel nagyjából a tervezett mértékben, 8 százalékkal fokozódott. Az 1971. évi kivitel az import 84 százalékát fedezte. A nemzeti jövedelem fel- használásán belül a fogyasztás az előző öt évben állandósult magas ütemben emelkedett és körülbelül 6 százalékkal, mintegy 12 milliárd forinttal meghaladta az 1970, tervezettnél gyorsabb növekedésében, a költségvetési egyensúly romlásában nyilvánult meg. terv teljesítés (százalék) (százalék) milliárd forint milliárd forint 107 107—108 90 100 102 101 106 105 101,5 99,7 107—108 109—110 103,3 104,7 108 109 98 98 109 108 111 113 105 98 107 119 110 121 102 116 105—105,5 105—106 109—110 109 évit. Ennél nagyobb volt a felhalmozásnak — az állóeszközök bővülésének és a készletfelhalmozásnak — az együttes növekedése (mintegy 20 milliárd forint), s így a nemzeti jövedelmen belül nőtt a felhalmozás aránya. A beruházási folyósítások növekedése az év vége felé lassúbbo- dott, mivel azonban a beruházási tevékenység és a beruházási javak beszerzése toA kambodzsai nemzeti egységfront királyi kormányának miniszterei, a nemzeti egységfront vezetői és a népi felszabadító fegyveres erők irányítói Kambodzsa felszabadított területén rendkívüli ülést tar- tottek. Az ülésről kiadott höz- lemény étrsen elítéli „Nixon új politikai és diplomáciai szédelgéseit”. • A brit hadsereg szárazföldi, légi és haditengerészeti egységei hadgyakorlatot kezdtek a Karib-tengeren, illetve Brit- Honduras koronagyarmaton. Az erődemonstrációnak — hivatalosan meg nem erősített jelentésék szerint — állítólag az az oka, hogy a Brit-Hon- duro--sznl szomszédos Guatemalái Köztársaság csapatokat vont össze a két ország határán. A csapatösszevonásokat a guatemalai hadügyminisztérium a térségben megélénkült gerilla - tevékenységgel indokolta. Guatemalai részről erélyesen tiltakoztak a brit hadgyakorlatok miatt. * Leopold Sédar Senghor. Szenegál elnöke fogadta Gnnnar Tarringot. az ENSZ-főtitkár közeli-keleti különmegbízott- ját, aki-— mint már jelentettük — nyugat-afrikai konzultációs körutat bonyolít le. Senghor tagja az afrikai egységszervezet közel-keleti ügyekkel foglalkozó albizottságának, amely a múlt év novemberében kétszer is járt Izraelben, valamint Egyiptomban, hogy alapot találjon az arab—izraeli közvetett tárgyalások újrafelvételéhez. Az A1 Ahram értesülése szerint Waldheim, az ENSZ főtitkára február 5-én és 6-án, Rómában találkozik Jarring- gal vábbra is élénk volt, a befejezetlen beruházások és a készletek (köztük a beruházási készletek) állománya jelentősen nőtt. A lakosság pénzbevétele mintegy 10 százalékkal nagyobb volt az előző évinél. A pénzbevételek növekedésében szerepük volt központi bérintézkedéseknek (a pedagógusok, az egészségügyi személyzet stb. fizetésemelése), néhány ágazat (építőipar, közlekedés stb.) megkülönböztetett bérfejlesztési lehetőségeinek, valamint a nyugdíjak felemelésének is. A pénzbevétel reálértéke ennél kevésbé nőtt, mert a fogyasztói árszínvonal körülbelül 2 százalékkal emelkedett. A saját termelésből származó fogyasztás — becslések szerint — 1971-ben sem változott számottevően. A természetbeni társadalmi juttatások az elmúlt évben is hozzájárultak a lakosság jövedelmi helyzetének javulásához A lakosság egv főre jutó reáljövedelme 1971-ben 5—6 százalékkal emelkedett az előző évihez viszonyítva. A lakosság áruvásárlása, összehasonlítható árakon számolva körülbelül 7 százalékkal nőtt, a vásárolt szolgáltatások volumene az áruforgalomnál mérsékeltebben emelkedett. Az egyéni jövedelmek és a ' személyes fogyasztás emelke dése mellett nőtt a társada! mi alapokból történő fogyasz tás is. Ennek hatására javul tak az oktatási és művelődési lehetőségek, az egészségügyi és szociális ellátás körűimé-1 nyei. (MTI) Calcuttái hivatalos körök szerint az elmúlt tíz hónap alatt Indiába menekült csaknem 10 millió kelet-bengáliai közül a becslések alapján mintegy hatmillió visszatér: hazájába. Indira Gandhi in- : diai rriniszterelnök már koráb ban kijelentette, hogy márciu- végéig valamennyi meneküli nek el kell hagynia Indiát. * Salvador Allende köztársasági elnök az új chilei kormány minisztereinek beiktatásakor hangsúlyozta, hog- célja a népi egység politika, összetételének bővítése. A kormány a keresztény baloldallal és a baloldali radikálisokkal megerősödött és még hatékonyabban folytathatja a népi | egység által kitűzött programot: a szocializmus útjának megnyitását Chile előtt. * A japán parlament 63, ülésszakának megnyílásaként Hi- rohito császár szombaton reggel elhangzott beszédében megelégedés-ét fejezte ki amiatt, hogy az am-’rikai— japán megálfapotíás érteimé, ben Okinawa hamarosan ja pán közigazgatás alá kerül. # Mint a TASZSZ tudósítóié. | jelenti a nagy hatósugarú koz mikus távirányítási központbú a Luna—19 szovjet automati kus űrállomás folytatja tudó , mányos tevékenységét a Hold körüli pályán. Négy hónap alatt az űrállomás 1358 fordulatot tett meg a Hold körül. A Luna—19 pályája paramétereinek rádiótechnikai mérése segítségével és az űrállomás pályája rendszeres, hosszan tartó megfigyeléseinek módszerével folyik a Hold gravitációs mezőjének kutatása. Az 1971. évi népgazdasági terv és teljesítés főbb mutatói 1970-hez képest képekben Mohammed Saleh Aulaqui, a Jemeni Népi Demokratikus Köztársaság hivatalos látogatáson hazánkban tartózkodó külügyminisztere és küldöttségének tagjai (képünkön jobboldalt) csütörtökön Púja Frigyessel, a külügyminiszter első helyettesével tárgyaltak a külügyminisztériumban. Tokiói felvétel: Andrej Gromiko szovjet külügyminiszter és vendéglátója, Fukuda Takeo japán kül agyr.ii’i zter kézfogása a két ország között] egyezmény aláírása után. Egy hét szünet után Rómában Ismét t r- . 'ú >z ült Mintoff máltai miniszterelnök (középen) és Carrington angol hadügyminiszter, hogy a máltai brit katonai támaszpont kérdéséről tanácskozzék. Kép: a tárgyalófelek a megbeszélés után. Zulfikar AU Bhutto (baloldalt) pakisztáni elnök afrikai körútjáról: Algériában Huari Rumedien elnök (jobboldalt) fogadta és tanácskozott vele. \