Tolna Megyei Népújság, 1972. január (22. évfolyam, 1-25. szám)
1972-01-16 / 13. szám
Varga József t Z. kartárs szomorú napja ^0V Az első és a legújabb. Baloldali képünkön a légelső, Szele szárdon készült naptár címlapja látható. Készült Bâter János nyomdájában, 1889-ben. Jobboldalt a matasebnaptárak. Jellemzőjük a leegyszerűsített forma, a sima vonalvezetés a célszerűség. A különböző méretű, pvc-borítású naptárakból évente kétmilliót gyárt a Szekszárdi Nyomda. Kereskedelmi partnerek, de mó sok is előszeretettel nevezik nap tárgyárnak a Szekszárdi Nyomdát. Az elnevezés igazságához nem fér kétség, mert hazánk rangos — külföldön is elismert — naptárkészítő üzeme. De nemcsak az. A fő terméket jelentő naptár és a Tolna megyei Népújság — amely a másik fő termék — mellett évente mintegy négyezer gyártmány hagyja el a fennállásának 110. évfordulóját rangos kiállítással ünneplő vállalatot. Tíz időszakos kiadvány, sok propagandatermék, prospektus, közüUH kettőt bemutatunk, különbőz meghívók és értesítések, s ter mészetesen számtalan nyomta; vány kerül ki a dolgozók ke- alól. A termékeknek nemcsak mennyisége nő évről évre, hanem színvonaljavulásnak is tanúi lehetünk, amihez jó alapot ad a régiek tapasztalatainak felhasználása, s a fiatalok alkotó-, és tervezőkedve. A rangos termékekből kettőt bemutatunk. A tipográfia Herner Lajos munkája Először, abban a pillanatban, mikor Julika a kinevezés szórt kimondta, arra gondolt, hogy nem szól a többieknek. Jó lesz majd azután is, mikor visszajön, papírral a kézben, -mert egészen bizonyos volt abban, hogy itt, ha kinevezésről van szó, csak ő jöhet s számításba, s vezetheti végre a kihelyezett csoportot, s ez a mostani főnök, — a kis buta — vélte lekicsinylőén Z. kartárs, — végre elkerül innen. Mire idáig ért -gondolataiban, váratlanul valami szorongás fogta el, olyannyira, hogy alig tudott nyugodtan a széken maradni. — Valamit mégis csak mondanom kell, hadd .tudják meg mielőbb — gondolta. Először bepárásodott szemüvegét kezdte el törölgetni. — De meleg van. — szólt oda J.-nek, aki ott ült a szomszédos Íróasztalnál. J. a hangra azonnal felkapta a fejét, mert hiszen várta már a többiekkel együtt, hogy az öreg megszólaljon. — Igen, igen, — helyeselt. — átkozottul meleg van. Talán kinyitom az ablakot. — A, — intette le Z. kartárs — azért annyira mégsines meleg. — Igaz, — -kontrázott J. — tényleg nincs annyira meleg. Z. -kar-társ ettől a perctől rohamosan izzadni kezdett. A meleg a kezén és a karján átfutva árasztotta el. később érezte, hogyan vizesedik át az ing a hátán. Az irodára fülledt levegő ereszkedett. Sűrű, áporodott szagkeverék volt ez, melyben elegyedett a kávé. a cigaretta- füst és a kályhába öntött olaj szaga. Z. -kartárs. — húsz év alatt most másodszor — elviselhetetlennek, főj fogaténak érezte ezt. Most. ahogy oly közelinek látta célja megvalósulását, s a külön irodát, mély gyűlölettel nézett végig az ósdi berendezésen. Először tíz éve érzett így, amikor kijött hozzájuk a vállalat igazgató- helyettese. és B.-nek. ott mindenki előtt azt mondta, hogy vállalja el a kihelyezett csoport vezetését. B. — ezt Z. kartárs is elismerte, jó képességű fiatalember volt — rövid idő után azt felelte hogy neki nem ez az életcélja, és csak átmenet: időre jött Ide. Akkor történt meg először, hogy Z. írartérs, csurom vizesem az izzadtságtól felállt és azt mondta B.-nek, levegő után kapkodva: — Maga... Maga egy éretlen fajankó. Ilyen lehetőséget elszalasztani... Megáll az tsz! B. mosolygott ezen, s két nap múlva odébbállt. Z kar- társban akkor vált szikla szilárddá az elhatározás, 1— mely azóta minden lépését meghatározta, — hogy ő igenis kiharcolja a csoportvezetői címet, és a kirendeltség főnöke lesz. Konokul, elszántan készítette a kimutatásokat a forgalom- növekedésről, jegyzőkönyveket írt a leittasodott dolgozókról, sőt. néha ügyviteli újításokkal is jelentkezett az illetékes osztályvezetőnél. Z. kartárs végiggondolta mindezt, és örömmel nyugtázta _ magában, hogy megérte. Mégiscsak kinevezik. Agyában egyre vadabbal lüktettek Julika szavai : valami ’kinevezésről van szó! Z. kartárs kéc-telen volt szótlanul tovább ülni. Odaszólt a fiatal lányhoz, aki ott ült mind’ért. az ajtó melletti íróy) f> I .— íré -V-» ha vdVki keres tipnejr.' n'.in. írvh-dja, hogy a ~ mentem, az igazgató el — i-’r-i z. karfám — nyué- ?*•£ •' a és iW csin'1'-. A többiek füleltek, cin ko-: san összekacsintottak az öreg háta mögött. Keservesen peregtek a percek. Tízkor Z. kartárs behör- pintette második 'kávéját és, hogy minél jobban leplezze íelindultságát, a tacskó kutyák legkedvezőbb pároztatási idejéről tartott rövidke előadást. Kedvenc témaköre volt ez, bár most rendhagyó időben beszélt róla, mert rendes körülmények között mindjárt nyolc után, az első kávé közben szokott erről elmélkedni. Most megnyugvást, feloldódást várt kedves témakörétől. A kollégák többsége, figyelést -tettetve mosolygott. K. meg is jegyezte: — De jó kedve van, Z. kartárs. — Igen. mindenkinek eljön a jó napja, ha rászolgál" — jelentette ki Z. kartárs nyomatékosan és sejtelmesen. Fél tizenegykor Z. 'kartárs felvette a nagykabátját, sálat kerített nyaka köré, s kicsit felrecsapott kalappal elindult. — Szóval. — fordult Irén- kehez —, ha keresnek, a központban vagyok az igazgató elv társnál. Lesve körülnézett, hogy hallotta-e mindenki, majd kiment. Az igazgató nem tudta a megbeszélt időben fogadni. Csak tizenkettő körül jutott Z. kartársra a sor. — No, jöjjön, Z. kartárs. — szolt akkor az igazgató és betessékelte az öreget. Kávét is hozatott be Juli- kaval, meg egy üvegből konyakot töltött két pohárba Z kartárs tiltakozott ugyan, hogy munkaidő alatt nem é] szeszes itallal, de azért az igazgató unszolására mégiscsak ráállt, s megitta részét. Az igazgató cigarettával kínálta, majd egv mely szippantás után megszólalt: — Húsz éve dolgozik nálunk •A kartárs, ezért hivattam... — Bizony, éppen tegnap volt húsz éve. Nagy idő ez egy asztalnál. csak a széket cserélték ki alattam, mert a szék nem bírta ki eddig, — szólt közbe z. kartárs és mérsékelten mosolygott. Ami; lenne szó, —mondja az igazgató —, hogy egy új embert neveztem ki oda magukhoz csoportvezetőnek Magára bíznám, 2. kartárs,' vezesse be a munkába, Remélem, nem fogok csalódni magahan. Az igazgató kacsintott hozzá. ~ ígen, — dadogta 2. kar- tars és szája kicsereoesedet-í. — Értem, igazgató kartárs... Az öreg elfehéredeít. — No, csak nincs valami baj? — kapta fel a fejét az igazgató. — Semmi, semmi, — 1 motyogta Z. kartárs — csak öregszem, azt hiszem... Az igazgató biztonság kedvéért egy pohár vizet hozatott be Julikéval.-.Tehát ennyit akartam. Z. kartárs, — mondta az igazgató és felállt, majd odalépett hatalmas íróasztalához, igen. és még valamit. Egy kis aprópénz, és egy oklevél magának a húszéves jubileumra. Kezelt az öreggel, de gyorsan elengedte a kezét, meri hideg és nyirkos volt. Gratulálok. — mondta még az igazgató, de hangjában az is benne volt, hogy részéről befejezettnek tekinti a beszélgetést. Z. 'kartárs megértette, s néhány köszönő szó után távozott Szédült és rosszul érezte magot. Alighogy visszaért munkahelyére, lerogyott székere. Nem szólt senkihez, csupán az oklevelet tette ki maga elé és jól láthatóan átnyálaata a ííz darab százast. Azután csüggedten egy havi iratot pakolt maga eV- s ezelőtt a huszonegyedik év'02. Z. kartársat reggel, alighogy beért munkahelyére, máris telefonhoz hívták. Julika kereste, az igazgató titkárnője, a központból. — Csókolom a .kezét, — köszönt illendően Z. kartárs. — Tessék parancsolni. — Béla bácsi, — csicseregte Julika a vonal túlsó végéről — jöjjön 'be ma tizenegyre, az igazgató elvtárs akar beszélni magával. 2. kartárs szeme megrebbent kicsit, a tenyere nyirkos lett. — Az igazgató elvtárs hivat? — kérdezte, elég hangosan ahhoz, hogy a többiek is meghallják. 1 — Igen. Nincs semmi baj, — hallatszott Julika bizalmasra tompított hangja — valami kinevezésről van szó. — Értem Julika, tehát ti-, zenegyre Csókolom a kezét. Z. kartárs letette a kagylót, majd tenyerével, mintha csak egy pihét tessékelne arrább, jo erősen végigsimította zakóját. — Valami baj van az idegeimmel. Csurom víz lett a tenyerem. — gondolta eközben. Azután odaballagott az íróasztalához, leült, kézvédőjét 'könyökéig húzta, felrakta szemüvegét, s rejtélyesen mosolygott. Jobb kezével akták közt kotorászott, a ballal pedig ütemesen dobolt az asztal ’apján. mikor az írás inbontja rózsabokrát, a betű egész kertészetét itt, amikor olvasod a régi és új szavakat, a valódit s a kitaláltai, egy percre gondolj arra, aki a zűrzavarból eléd emeli őket, egy percre áldozz annak, ki rendbe tereli a betűket, a szedőnek, hi lámpással kezében» révkalauzként, a,nyelv viharzó hullámai fölött vezérli a szél s a tajték, csilla g fény és homály közta könyvet. .. ( Készlet Pablo Nerada : Óda a Nyomd ához elmÚ kr»tctéb6l)
