Tolna Megyei Népújság, 1971. december (21. évfolyam, 283-308. szám)
1971-12-14 / 294. szám
ÉRDI JUDIT RAJZA Panaszáriák — több tételben Fogjuk meg és vigyétek ' Egyszer csőt megszólalt a vonaton egy asszony: „Jaj de meleg van". Aztán mondta, mondta, mondta, ELSŐ LÉLEGZETVÉTEL: — Nékem azt senki ne, mondja, hogy manapság gye-' reket szülni főnyeremény, gyereket szülni luxus. Két gyerekkel vagyok otthon, el tudja képzelni, hogy ez mit jelent, sokszor szívesebben trógerol- nék valahol. A múltkor azt mondta valaki, hogy nekem jól jött ez a demokrácia, mert munka nélkül kapom az 1200 forintot havonta, kérdem én, mi az az 1200 forint? No, nem mondom, pénz, pénz, de akkor is elhiheti, hogy ez úgy ahogy jön, elmegy a rezsire, még kevés is. Először is a részletek, lakás 600 építkeztünk, az egy külön szám, örülök, hogy van, mert mi lenne, ha ez se len- 'ne, és egy koszos albérletért ■kellene kiadni azt a pénzt. Bútor 400, rádió havi 200, villany, gáz, biztosítás, újság, ilyen bélyeg, olyan bélyeg satöbbi. Na és persze télen az a rengeteg olaj, mert hidegben mégse tarthatom a gyerekeket, szén, fa a fürdőszobába. Van sok helyen, ahol együtt lakik a család, otthon van a nagymama, meg a mama. van kije hagyni a gyerekeket, ez nem rossz dolog persze, de köszönöm szépen, ebből én nem kérek. Az én férjem alapjában véve egy rendes ember, nem is mentem volna hozzá máskülönben. Na, nagyritka, ha segít, ez is olyan, hogy nincs benne köszönet, a múltkor is mondom, hogy lyukasz- sza ki a hintőporos dobozt, erre azt mondja, hozzak egy szöget, hogy ki tudja lyukasztani, hát ilyen erővel én is meg tudtam volna csinálni. Az a legnagyobb segítség, ha vasárnap délelőtt elviszi a két gyereket, ilyenkor isten bizony, szívesen főzök, hallgatom a Szivárványt, egész jó műsor. Amikor két éve itthon maradtam,, nagyon " érdekes, meg. új volt, nálunk, a családban még sose volt újszülött, Vagy három hétig' egyfolytá- ■ ban csak csodálkoztam, hogy hogy lehet az. hogy egyik napról a másikra született belőlem egy élőlény. Halvány gő- .zöm sem volt, hogy kell tisztába tenni, fürdetni, folyton .csak idegeskedtem, rohantam, ha megnyekkent a gyerek, éjszaka is. nappal is. El is fogyott a tejem, nem is egészen három hét alatt. Csoda lett volna, ha tovább tart. Itt volt az anyósom, de őszintén megvallva nem sokat ért, megvolt benne a jóakarat, de hát hatvan éves szegény, hol tudja már az, mit kell csinálni mostanában. Egy hét múlva szaladt haza, mert egyedül hagyta a papát, meg a jószágokat. Főztem az adaptát, a laktori- zánt külön, meg külön pia- gunknak, mert a férjem hazajárt enni, magamnak külön nem főztem volna, sokszor csak ültem az asztal mellett és néztem, hogy eszik a férjem. öthónapos volt a kisfiam, mikor megint teherbe estem, nem akartam még egyet, dekát úgy maradtam, aztán addig húztam-halasztottam, mire már késő lett, az ,is igaz, ha nagyon akartam volna, elmehettem volna orvoshoz, de legtöbbször nem volt kire hagyni a gyereket. Arrafelé, ahol lakunk, csak egy ócska vegyesbolt van, se sárgarépa, se kelkáposzta, semmi, csak éppen paprika, olaj, cukor, ilyesmi. Reggel hatkor már sírnak a gyerekek, az egyik kétéves, a másik 10 hónapos, rohanás reggelit főzni. még úgy hálóingben, télen majd lefagy a lábam a konyhában. Etetem a gyerekeket, a nagyobbat bilire ültetem, a kisébbet az ölembe veszem, úgy biliztetem, felöltöztetem őket, beáztatom a ruhát, beágyazok. Magamra kapkodom a melegítőt, harisnyanadrágot, és elpakolok mindent, de hol van még a többi? Fél nyolctól fél tízig rendesen alszanak a gyerekek, mintha megéreznek, mintha összebeszéltünk volna. Kereplő Rendbe teszem magam, rohanás ennivaló után nézni. Azt hiszi, ez olyan egyszerű? Igazán nem vagyok az a spórolós fajta, de hát nem költekezhet az ember világnak, a készétel drága, nyáron csak valahogy még van zöldféle, de télen egyszerűen nem lehet mit kitalálni. Krumpli, bab, lencse, tésztafélék, hús, káposzta, aztán mintha elvágták volna. Ridikült már rég nem hordok, két szatyor tele mire hazaérek, folyik rajtam az izzadtság. Még úgy felöltözve reszelem az almát, meg a kekszet, cukrot bele. citromot, le a ruhát, fel a melegítőt, már fel is ébredtek a gyerekek. Megetetem gyorsan, megszeretge- tem őket. hogy olyan aranyosak voltak, hogy aludtak egészen idáig, teszek nekik a járókába képeskönyvet, játékot, bekapcsolom a rádiót, és neki a takarításnak. MÁSODIK LÉLEGZETVÉTEL: ~ ^ Hogy itthon van az ember, sokkal jobban kopik, koszolódik minden, hiába, egész nap jön-megy az ember, porol, fogdossa az ajtókat, meg minden. Mikor még nem volt gyerek, mindennap felmostam, olyan volt a lakás, mint a tükör, most sokszor csak hanyagolja az ember, hogy majd szombaton, majd a jövő szombaton, megcsinálom a nagyját, dehát csak marad. Szóval takarítok, közben állandóan oda kell szaladnom a gyerekekhez, mert hol a keze akad be valamelyiknek, hol kiesik valami a járókából. Ezeregy szerencsém, hogy nem sírnak, ha kimegyek a konyhába. Elrendezem őket, és megyek főzni, bekapcsolom a rádiót és főzök, gyorsan odateszem az ételt, vizet melegítek. mosogatok és már itt a dél. Azt már úgyis gondolhatja, hogy utána mosogatás, miegymás. Ott hagytam abba, hogy teherbe estem a második gyerekkel. Ha már úgy vagyok, úgy vagyok, nekem is van testvérem, a férjemnek is, jó ha van az embernek hozzátartozója. Elvégre mi sem élünk örökké. És letudjuk egyszerre az egészet, hány nő van olyan, akinek 10. 12 éves a gyereke és akkor szül, kezdheti elölről az egészet, így meg még a ruha is megvan, a kocsi is divatos, fele költség. Na, most nem kezdem el mondani, hogy két hónapos terhesen hogy rohantam vásárolni, cipekedtem, vittem a gyereket terhestanácsadásra. emelgettem, nekem ne mondja senki, hogy káros, ha valaki emelget, legalábbis nálam nem, vannak igaz, akiknek komplikáltabb az egész. Aztán megszületett a második fiam, az volt a különbség, hogy nem jött/ el a mama, a férjem vett ki egjr hét szabadságot. A két gyerekkel dupla a dolog kettőt pelenkázni, az egyiknek tápszer, a másiknak főzelék, nekünk meg rendes étel. Cipekedés az egész életem, meg mosás, mindennap, persze most már rájöttem, hogy nem öltöztetem át kétszer a gyerekeket napjában, elég egyszer, ha piszkos, piszkos. Nézze meg a kezem, csupa vörös, a körmöm meg levágom tövig, úgyis letöredezik, az eszembe sem jut, hogy néha belakkozzam, mert úgyis lepattog egy nap alatt. Fodrászhoz csak akkor megyek, ha levágatom a hajam, gondoltam meg kéne növeszteni, de kinek van ideje reggel bontogatni félórákig, jó ez így, becsavarom, rákötök egy kendőt, hamar megszárad. HARMADIK LÉLEGZETVÉTEL: A -r-Vbemek néha n eszébe jut, hogy nő, nem vitás, ezt nem szégyelem. nézem sokszor, hogy tetszek-e a férfiaknak, dehát tolom a két gyereket, egymás lába között ülnek és kérdem én, ki néz oda egy kétgyerekes asszonyra, még ha ki is csípi magát, van csinos, fiatal nő elég. Na, nem azért, mintha ki akarnék kezdeni valakivel, csak nézem, nem tiltja azt meg senki, miért ne nézhetném. Minden délután megyünk sétál-', kell a gyerekeknek a leve., . . Rendszerint ötre Itthon van a férjem, olyan ideges vagyok, ha csak egy negyedórát is késik, néha még azt is. észreveszem, hogy féltékeny vágyóik rá. Hívom is gyakran, hogy menjünk elegy kicsit szórakozni, vagy moziba, hogy egy kicsit emberek között legyek, dehát az az igazság. hogy nem szívesen hagyja itthon egyedül az ember a gyerekeket, nem is igen tudnék nyugodtan végigülni két órát. ha közben valami bajuk lenne, egész életünkben furdalna a ielkiismeret, így aztán csak maradunk itthon, nézzük a tévét, vagy előveszek valamilyen könyvet, leginkább a novellákat szeretem. Azt el se tudja képzelni, hogy milyen őrüietes pánik van akkor, ha megbetegszik valamelyik gyerek, azt se tudja az ember, hova szaladjon, maszek orvos egy százas, félre is tettem egy borítékban ötszáz forintot, előre nem látható eseményekre. Na most, de tényleg, mit csinálnék ilyenkor, ha dolgoznék? Többet hiányozna az ember, mint dolgozna, két hetet Rt, két hetet ott és hogy néznének az emberre? Persze, ha egyáltalán felvennék a gyerekeket. az egy külön szám, és hogy mást ne mondjak, ismeretségem meg nincs, anélkül meg nem megy az egész tudom, jól ismerem a helyzetet. Azért már alig várom, hogy vége legyen az egésznek, még egy évig itthon leszek, ha a nagyobbik eléri a három évet megpróbálom óvodába adni őket, nem bánom, hogy reggel majd rohanni keli, meg korén kelni, semmit, csak már ne lennék itt a négy fal között, nem azért, mintha nem szeretném a gyerekeimet és any- nyi örömet talál bennük az ember, de addig is... Kinyithatom az ablakot? D. VARGA MÁRTA Sasvadászat — kénfüsttel — Nem tudná megmondani: foglalkozik valaki itt, Szek- szárdon preparálással — kérdezte a minap egy ismerősöm. A kérdés meglepett, mert ugyan sokan, sok ügyben kértek mór tanácsot, de prepará- tor után még nem érdeklődött senki. — Sajnos, nem tudom. Mit kellene kitömetni? — Egy sast. Szeretném kitenni emléknek. — Hogyan jutott hozzá? — Fogtam. Csúzlival, kénnel. Közel lakunk az erdőhöz, az asszony meg a napokban panaszkodott. Egy sas egyre- másra hordja a csibéit. A minap estefelé, a munkából mentem haza, látom, a mi madarunk ott ül egy alacsony, kopasz fa ágán. Na, megállj csak ... Fogtam a csúzlit, eltaláltam. Láttam, leesett □ szárnya, csap- kolódik, nem tud elrepülni. De hogyan szedem le? Aha, megvan, hiszen kénnel füstöltem már ki rókát. Fogtam egy hosz- szú póznát, a végére kötöttem vagy hat kénlapot, meggyújtottam, felnyomtam a csőre alá. Leszédült... De annyi ereje volt, hogy az ujjamról lecsípjen egy darab bőrt. Itt van ni, egész megdagadt... — Szép, nagy példány, jó másfél méter a szárnya, kiterjesztve. Hát ezért szeretném kitömetni... 61 A fenti mondatot a mai „néphumor” szülte. Igen szellemesen fejezi ki a csak a szájukkal tevékenykedők, a magukat mindig jól adminisztrá- lók mentalitását, ök azok, akik sürögnek-forognak, azt a látszatot keltve, hogy rengeteget dolgoznak, nélkülözhetetlen emberek. Előbb-utóbb kiderül róluk, hogy nyüzsgésük mögött nincs valóságos munka és teljesítmény. Most mégsem róluk lesz szó, hanem a pa- naszkodókról. Panaszkodik az adminisztrátor, hogy rossz a munkahely légköre, pletykálnak a kartársak, na és természetesen mindig az a „téma”, aki éppen nincs jelen. Egy ingerültebb megjegyzés már alkalmas arra, hogy elszabaduljon a pokol. Panaszkodik és nem veszi észre, vagy nem is óhajtja önmagára is vonatkoztatni a kifogásait, amikor Mariska régi fiújáról tart előadást kolléganőinek egy héttel annak házasságkötése előtt, ahol a vőlegény nem az a bizonyos fiú, hanem egy másik. Szádja a főnököt ezért, vagy azért az intézkedéséért, de azokon a fórumokon, ahol szólni lehetne, hallgat mint a csuka. Mert ugye a kispolgár hiszekegyében benne foglaltatik, hogy hogy „ne szólj szám, nem fáj fejem”. Panaszkodunk, és igen sokszor olyan dolgok miatt, amiknek a megoldása rajtunk is múlik, vagy múlhat. Nem hallgat a mérnök sem, aki a gyárrészleggel együtt jött le vidékre. Sorolja, hogy nincsenek meg a művelődés feltételei, de nem látta még a megyeszékhely múzeumát, nem jár színházba, nem tudja hol a könyvtár. Arról nem is beszélve, hogy nem számítja a művelődés lehetőségei közé a televíziót, a rádiót és a saját kocsiját sem, amivel néhány óra alatt elérhető Pécs, Felvételre keresünk mérlegképes belső ELLENŐRT legalább ötéves szakmai gyakorlattal. Jelentkezési cím: TÖVÁLL Szekszárd, Rákóczi u. 85—87. Igazgatónál. (193) vagy akár Budapest, aminek a szellemi légkörét olyannyira hiányolja. Siránkozik a tanárnő, hogy iskolája pedagóguskórusa meg. halt. mielőtt megszületett vol„ na. Ugyanakkor ő vezet az iskolában szakköröket, tanítja, neveli a fiatalokat, többek között szellemi igényességre. Ezek szerint sajnos arra is, hogy várják — jó nagyra nyitva a szájukat — a sült galambot békességesen, és még csak véletlenül se jusson eszükbe. hogy tenni is kellene, lehetne valamit az óhajtott galambért. Közben sír, hogy a városban nem találja meg a neki megfelelő „szellemi közeget”. Mindez talán nem is háborítana föd, ha egyedi eset lenne, de panaszkodik a művelődési osztály munkatársa is. Ugyancsak a „légkört” hiányolja, aminek a megteremtése munkaköri kötelessége lenne. Vág}' nem is a település megformálandó művelődési arculata érdekli őket, csupán egy megfelelő baráti társaságot igényelnek? De hát ennek az „összehozását” kitől várják? A főorvos kijelenti hogy X városban a szabad időt hasznosan eltölteni nem lehet. Ez vagy igénytelenségre vagy a helyi lehetőségeket figyelmen kívül hagyó túlzott igényességre vall. És egyáltalán, lei rendelkezik a szabad idejével, ki dönti el, hogy azt hogyan tölti el „hasznosan”? Bizonynyal nagyon megsértődne, ha felszólítanák, márpedig holnap délután művészíilmeket kell megtekintenie, vagy Beetho- ven-szimfóniákat kell hallgatnia. Senkinek nincs beleszólása mások magánéletébe, szórakozásába, abba, hogyan töltse a szabad idejét. A saját szakállára még elégedetlen is lehet mindenki, panaszkodhat amennyit csak akar. De — ha lehetséges — ezzel ne keltsen olyan látszatot, mintha az illető település vezetői, a köz- művelődés anyagi és szellemi lehetőségeiért felelős személyek nem tennének semmit a közművelődés érdekében. Nagyon sok ember csak a sirámokat hallja és a panaszok egybehangzását veszi észre és nem figyel föl arra, a megoldás milyen egyszerű lenne, csak az újmódi „közmondást” kellene másképpen ragozni. Például így: Fogjuk meg és vigyük. IHÁROSI ibolya I
