Tolna Megyei Népújság, 1971. december (21. évfolyam, 283-308. szám)

1971-12-14 / 294. szám

Nyitás előtt a Napsugár áruházban Szövődmény A dombóvári Napsugár áruház — A fűtőberendezést üze­meltetjük már, s úgy tűnik, beválik — mondja Bertus Ferenc, a Dombóvári Áfész igazgatósági elnöke. — Köz­ponti olajfűtéses kazán szol­gáltatja a. hőt az egész léte­sítményben. A két főbejáratnál úgynevezett légfüggöny aka­dályozza meg a hő kiáramlá­sát. Elkészült a Dombóvári Áfész áruháza, lezajlott a hi­vatalos műszaki átadási, át­vételi eljárása, és most fo­lyik a berendezés. A pultok, polcok már -bekerültek az épületbe, de egyelőre még át­tekinthetetlen összevisszaság­ban láthatók. Elég „gyalog- utat” találni köztük. Az egyik helyen gyalulnak, a másikon még hegesztenivaló akad, "odébb a csomagolópapírt sze­dik le egy berendezési darab­ról. Papíron természetesen mindennek megvan u. maga pontos helye. A belső elren­dezés éppolyan fontos része a tervdokumentációnak, mint a világítás vagy a fűtés. Aho- ■gyan a terv szerint minden a helyére kerül, a mostani ká­oszból fokozatosan kibon tako- 'zik a tudományosan megter­vezett rendszer, és a pultok, polcok százaiból pillanatok alatt megtalálhatja a vásárló azt, amelyikben vagy amelyi- ■ken a számára kívánatos áru van.- » .. ...... •-> A megyei Tüdőgondozó Intézet TAKARÍTÓNŐT KERES NAPI 3 ÓRAI MUNKÁRA, Az alkalmazás feltételei­ről Szekszárd, Vörösmar­ty u. 5. szám alatt lehet érdeklődni, (18G) A méretek szemre feltűnően nagyok — legalábbis Tolna megyei mércével annak tűn­nek. Nem is tévedek. — 3000 négyzetméter az alapterület, és ebből 1300 négyzetméter az eladótér. Je­lenleg n}ncs ekkora aruház Tolna megyében, és tudomá­sunk szerint előkészületi stá­diumban sincs ekkora — tá­jékoztatnak. A modern kereskedelmi el­veknek megfelelően ez az áru­ház is vegyes jellegű lesz: az élelmiszertől a műszaki cik­keken, sportfelszerelésen ke­resztül a halig mindent áru­sítanak majd benne. Nyolcvan alkalmazott fogadja majd a vevőket, önkiszolgáló és ön­kiválasztó rendszerrel árusíta­nak, és minden technikai fel­tételről gondoskodtak, hogy nagy forgalmat bonyolíthas­sanak le. Az árut hozó teher­autók például tető alá állnak, és róluk az áru könnyű szer­rel szinte percek alatt a rak­tárakba, onnan pedig az eladó­térbe juthat. Dombóvár kereskedelmi há­lózata régóta Tolna megye él­vonalába tartozott, és ez az áruház minden bizonnyal to­vábbi fejlődést eredményez .majd. Mint a' legtöbb hasonló jellegű létesítménynél, itt is felvetődött, hogy vajon cél­szerű-e ilyen nagy összeget — 20 millió forintot —r. invesztál­ni egy helyre. Vajon nem lett volna-e célszerűbb ezt a pénzt elosztani a körzetrel A Dom­bóvári Áfész körzeti'jellegű, a járás egész területére kiterjed a tagsági, illetve a működési területe,, és éppen a Dombó­váron kívül eső településeken akadtak, akik vitatták ennek a helyességét. — Mi erről az igazgatósági elnök véleménye?, — Meggyőződésünk, hogy ha szétosztjuk, a ,20;; milliót a já­rásra, semmit sem lépünk elő­re. Manapság ugyanis kon­centrált. nagyforgalmú egysé­gek nélkül pem lehet megfe­lelő áruellátást biztosítani. Járásszerte igen sok boltunk van. Ezek nagysága nagyjából megfelel a település, közvet­len körzet méreteinek. Követ- Ittezásképpen akad egészen kis boltunk is, nagyobb is. Ezek .feladata elsődlegesen a napi szükséglet kielégítése. Ezt csak ezeken keresztül lehet bizto­sítani, ezt nem helyettesítheti a koncentrált áruház. Éppen ezért először ezt a hálózatot fejlesztettük . olyan szintre, hogy az elfogadható legyen, és ahogyan az erőforrásainkból tellett. Ezekben a boltokban a napi cikkek mellett műszaki árukat, tartós fogyasztási cik­kéket is árusítunk, de csak korlátozottan, viszonylag kis választékban. Általában ki­sebb választékban, mint aho­gyan, az összhangban lenne a jogos igényekkel. De ahol ki­csi a forgalom, semmiképpen sem lehet nagy választékot biztosítani, mert az feleslege­sen lekötné a pénzeszközein­ket. megnőne az árukészlet, vagyis rosszul gazdálkodnánk, és tönkremennénk. Ha szét­osztjuk a 20 milliót, akkor sem tudunk mindenütt megközelí­tően sem olyan választékot biztosítani, mint amire egy nagy áruház képes, és az el­fekvő árukészlet növekedése mindenképpen fojtogatna ben­nünket. Itt nem valamiféle dombóvári specialitásról van szó, hanem ez a jelenség vi­lágszerte velejárója a keres­kedelem korszerűsödésének. A napi ellátást biztosító egysé- gek; megmaradása mellett min­denütt kialakulóban vannak a kereskedelmi centrumok. Te­kintettel arra, hogy a közleke­dési technika már igen fejlett, a körzethez tartozó, települé­seken lakók minden különö­sebb nehézség nélkül felkeres­hetik a dombóvári áruházat, ha igényesebbek a választékot 1 illetően. ...— Mikor . nyílik az áruház? flrre a kérdésünkre Pintér 'Lajos áruház-ígázgat'ó" vála­szolt : — Januárban.. Idő kell a be­rendezéshez és a karácsony előtti csúcsforgalom közepette különben sem lenne kívána­tos a meglévő kereskedelmi hálózatunk megbolygatása. Ugyanis az áruház nyitásával több más egységünk megszű­nik. átalakul. BODA FERENC A szövődmény természetesen szövési tevékenység végered­ménye, amint az jól érthető anyanyelvűnk tiszta logikájá­ból következik. A szó hallatán mégsem gondolunk a Hunga- ria-Jacquard Gyárra, ez vi­szont legfrissebb egészségügyi tapasztalataink eredménye. Ehelyett az élővilág határán lévő aprócska lényekre gondo­lunk, melyek akár kristályo­síthatok is és amelyek kéret­len-hívatlan importként érkez­tek egyenesen Hongkongból, ami csak fapados személyvo­nattal nagy távolság, a vírusok A—2 törzsének meg se koty- tyan. , Az alábbiakban megvilágít­juk, hogyan alakul ki a szö­vődmény és milyen tapasztala­tokkal szolgál? A szövődményhez legsikere­sébben úgy lehet eljutni, hogy az ember fittyet hány az orvo. si előírásoknak és lábon ki­hordja az influenzát. Ennek sok oka lehet. Például ünne­pekkel súlyosbított időszaka lévén az évnek, jobb fizetést kapni, mint táppénzt. Vagy: ha az ember otthon marad, untalan látja az anyósát és már ebből magából sok szö­vődmény származhat. Vagy: rosszak a lakásviszonyai, és a hivatalban legalább tisztessé­gesen fűtenek. Vagy: tiszteli az orvosokat, de csak távolból. Meg még számos egyéb. Lábon az influenza legalaposabban úgy hordható ki, ha feléje se nézünk annak az újabban is­mét kapható kis üvegalkalma- tosságnak, amineR mindkö­zönségesen lázmérő a neve. A tüneteket kollégáink szeméből és viselkedéséből kiolvashat­juk. Könnvfátyolon át látunk mindenkit. Ingerlékenyek le­szünk, mint egy rodeobika, majd közönyösek és a semmibe révedők. akár egy oszlopszent. Ezenközben agyunkon állandó zene üteme dobol. Sosem köny- - nyű zenéé, hanem legalább is Wagner és Beethoven. Amikor aztán már nekünk magunknak ’is föltűnik',1'amit köFnyézetünk régóta beszél, hogy újabban nemcsak elviselhetetlenebbek vagyunk a szokottnál, hanem rosszabbul is dolgozunk, rá­szánjuk magunkat a lázmérés­re. 38.4. Abban a hitben megyünk el a doktorhoz, hogy ez az influ­enza. Szó sincs róla, az már lábon elhagyott bennünket. Ez Szeged nj arca A Szekszárdi Állami Gaz­daság várdombi sertés­kombinát munkahelyre olajtüzelésű fűtővizsgával rendelkező KAZÁNFŰTŐT keres azonnali belépéssel. Jelentkezés Várdomb ser­téskombinát vezetőjénél. (189) ÉPÍTKEZŐK FIGYELEM! Leltározás és rakodás­technikai okok miatt a TAMÁSI TÉGLAGYÁR f. év december 15-től de­cember 22-ig bezárólag .közúti járművekre téglát nem szolgáltat ki. Ez idő alatt szállítóeszközök nem küldendők a gyár­ba. (181) Szeged gyors ütemben épülő tarjáni lakónegyedének épültei. (MTI foto — Tóth Béla felvétele — K$) a szövődmény, ami altkor kezd derengeni előttünk, amikor huszonhatodiknak belépünk a parányi várószobába. Itt sorra kerülésig értesülni lehet Ízüle­tekkel" vesével, léppel. májjal, tüdővel, füllel, szemmel, fog­gal, lágyékkal és gyomorral kapcsolatos szövődményekről. Valamennyi tünete közt van olyan, amivel már rendelke­zünk és amelyekkel, súlyossá­gi fokukat összeadva, már rég ki lehetett volna irtani a Sár­köz és a Kapos—Koppány völ­gyének népét. Ha a közlékeny- nyé, beszédessé, sőt az egymás bajának megértő figyelmet szentelővé vált várakozóknak hinni lehet. Ez utóbbi tulaj­donság a szövődmény legérde­kesebb velejárója, amit talán izolálni és terjeszteni is érde­mes lenne. A körzeti orvos beutalót ad a T. Gégészetre, ami érdekes, mert épp a torkunkra nem panaszkodtunk. A T. Gégészet a város másik végében lévő T. SZTK-ban van. ahol az ajtó előtti kétórás várakozás során más jellegű emberi érzelmek megnyilvánulásairól lehet ta­pasztalatokat gyújtani. Az ajtó mögött átlagosan tízpercenként, felszúmak egy fület, az ezt kí­sérő sikolysorozat beillene bár­melyik kétrészes horror-filmbe. Az ember egyre inkább érzi, hogy férfias magatartásának maradványait már csak jól idomított arcvonásai őrzik és amikor a „Kérem a követke­zőt” szóra ő kerül sorra, épp azon töpreng, hogy Torquema. da inkvizítorai ismerték-e a fülszúrást, vagy egyáltalán a szövődményt. Odabenn a fülére csak egy barátságos pillantást vetnek és elküldik „errmü-fel- vételre” a T. Röntgenre. Újabb érdekes felfedezés, az embernek nemcsak életműve, orrműve is van. Ezen belül pe­dig bal sinus maxiilárisa, ami kissé fátyolos. Már kisebb papírcsomóval a kezében visz- sza a T, Gégészetre, onnan az alagsorba — ahol nem a hulla- kamrák vannak, hanem a T. Rövidhullám, végső fóruma a szövődmény kezelésének. Az ember kalkuláló lény. összeadja, mennyi pénzbe ke­rült a szövődmény. Tételek: 1. a lábon hordott influenza idő­szakának alacsonyabb munka­teljesítményével csökkent bér, 2. a táppénz bérkiesése, 3. a T. Körzeti orvosnál, a T. Gé­gészetnél, T. Röntgennél és T Rövidhullámnál eltöltött vára­kozási idő, 4. az idegfeszültség stresszhatása, 5. az orvosságok ára — a végeredmény súlyos százasokra rúg. És egy felismerést is ered­ményez. Ha már a hazai egészségügy szervei a legkisebb számolócédula méretű levélkén megadják egymásnak a „T”- vel (Tisztelt) jelzett megbecsü­lést nem adhatnánk-e meg mi is magunknak, legalább annyi­ra, hogy megfogadjuk taná­csaikat, betartjuk szabályaikat? Ehhez nem is kellene szövőd­mény, csak józan ész. ORDAS IVÁN A Tolna megyei AGRO- KER Vállalat AZONNALI BELÉPÉSSEL FELVÉTELRE KERES AUTÓDARU-KEZELŐT Fizetés: Kollektív szerző­dés szerint. Jelentkezés: A vállalat szállítási cso­portjánál Szekszárd, Má­tyás k, u. 63—35. Tolna megyei AGROKER Vállalat Szekszárd (1T7)

Next

/
Thumbnails
Contents