Tolna Megyei Népújság, 1971. november (21. évfolyam, 258-282. szám)
1971-11-11 / 266. szám
Haditechnikánk újdonságai Halálos „darázscsípés66 Dosztojevszkij: A SAS Egyszer egy sas került hozzánk a fegyházba. A kis pusztai sasok fajtájából való volt. Valaki megsebezte és behozta a fegyintézetbe. A rabok ösz- szesereglettek és körülállták a kimerült madarat. Nem tudott röpülni szegény, jobb szárnyát úgy vonszolta maga után, s fél lába ki volt ficamodva. Még emlékszem, hogyan te- kintgetett ide-oda, mérgesen figyelve a kíváncsiskodó tömeget. Hajlott csőrét nyitogatta, készen arra, hogy lehetőleg drágán adja az életét. Miután a fegyencek szétszéledtek, fél lábon sántítva, és egészséges szárnyával csapkodva elbotorkált a fegyház legkülső sarkáig, ahol cdalapult a kerítéshez. Itt gubbasztott teljes három hónapig anélkül, hogy csak egyszer is elhagyta volna ezt a helyet. Eleinte gyakran jöttek a rabok, és még a kutyát is ráuszították. Sárik nagy dühvei rontctt neki, de társaim legnagyobb mulatságára mégsem mert igazán rátörni. „Vad legény” mondták, „ez nem enged magához közel senkit!” Később a kutya már nem félt tőle és ha erősen uszították, megtörtént, hogy elkapta a sas beteg szárnyát. De a madár kemény csőrével, és erős karmát használva, minden erejével védekezett. Behúzódott megszokott sarkába és egy sebzett király büszkeségével nézett a körülállókra. Végül is ráuntak. Senki sem törődött vele. Úgyszólván elfelejtették. Mégis naponta friss víz, meg hús került edényébe, tehát valaki gondozta. Először nem evett, néhány napig hozzá sem nyúlt az eledelhez. Később elkezdett enni, de sohasem mások jelenlétében, vagy kézből. Sokszor messziről figyeltem. Ha senkit sem látott, és úgy érezte, hogy egyedül van, kibátorkodott a sarokból és el- sántikált a kerítés hosszában úgy tíz-tizenkét lépést, majd visszafordult, mintha az egészet csupán a testmozgás kedvéért tenné. Ha észrevett, teljes erőből ugrálva iparkodott vissza megszokott helyére, felszegte a fejét és csőrével tátogatva, tollát borzolva, megállt harcra készen. Bármit próbáltam is, akárhogy kedveskedtem neki, nem. tudtam megnyugtatni. Még húst sem fogadott el tőlem. Harapott, szárnyát ver- deste és minden mozdulatomat mérges, átható tekintettel figyelte. Dühödten várta a halált. Nem bízott senkiben és nem akart senkivel megbékélni. Egy szép napon a raboknak ismét eszükbe jutott a fogoly sas, s noha két hónapig még csak nem is gondoltak rá, most egyszerre rokonszenveztek vele. Úgy érezték, szabadon kellene ereszteni. „Ha meg is döglik, legalább ne itt a fegyházban” — mondták. „Természetes, hogy egy ilyen büszke, szabad madár nem hagyja magát. Ez nem tudja megszokni a börtönt” — hajtogatták. „Bizony ez másfajta, mint mi” — jegyezte meg valaki. „Látod, ezt eltaláltad: ő madár, mi pedig emberek vagyunk.” „A sas, testvéreim, a hegy királya...” — kezdte a szép- szavú Skuratov, de senki sem hallgatott rá. Egyszer, ebédszünet után, mikor munkához hívta a fe- gyenceket a dob, felvették a sast, befogták a csőrét, mert vadul csapkodott maga körül, és kivitték magukkal a szabadba. Amikor elérkeztek a hegygerincre, az osztag húsz emNovember 11-én az egész művelt világ megemlékezik F. M. Dosztojevszkij, az orosz irodalom klasszikusa születésének 150. évfordulójától. bere- kíváncsian várta, merre tűnik el a madár. Mindannyi- unkat furcsa öröm járt át, mintha mi magunk szabadultunk volna. „Nézd az ebadta dögét: az ember jót tesz vele, ő meg cserébe megharapja” — mondta az, aki fogta, és szinte szerelmesen tekintett rá. „Ereszd el, Mikitka!” „Ez még az ördögnek sem engedelmeskedik, ez a szabadságot kívánja, a valódi, az igazi szabadságot!” A sast nagy ívben a hegyről a völgy felé lendítették. Hűvös, borús őszi nap volt. A csupasz mezőn süvített a szél és kavarogva vitte a sárgult, száraz avart. A madár egyenesen előreszaladt és beteg szárnyát lóbálva minden erejével igyekezett menekülni tőlünk. A rabok érdeklődéssel figyelték, ahogy sántikálva nekiiramodott a rétnek. „Nézzétek csak!” — mondta elgondolkozva az egyik. „Még csak vissza sem tekint!” — szólt a másik. „Egyetlen egyszer sem nézett hátra, testvérkéim!” „Hát mit gondoltál? Majd megfordul, hogy megköszönje?” — mondta a harmadik. „Igen, ez a szabadság... a boldogító szabadság!” „Már nem is látni, testvérkéim ...” „Mit álltok itt? Mars!... — kiáltották a katonák. Lassan valamennyien munkához láttunk. (Boldog Balázs fordítása.) Ha Mártonná, Homok Erzsébet valamiféle összeiróíven a foglalkozás rovatot tölti ki, mostantól azt kell beírnia: tsz- nyugdíjas és írónő. Mint nyugdíjasról csak any- nyit, hogy ezen az őszön ugyanúgy szorgoskodik továbbra is a vérségi Törekvő Tsz parcelláin, ahogy azt tavasszal tette, amikor még nem volt nyugdíjas. Továbbra sem tud meglenni mezei munka nélkül ez a törékeny, nem túl egészséges parasztasszony, aki öt évtizeden keresztül megszokta, hogy a barázdák fölé görnyedjen naponta. Mint írónő Veres Péter biz180 évvel ezelőtt, 1791. november 11-én született Katona József, a magyar drámaírás halhatatlan alakja, a Bánk bán alkotója. írói pályafutásához — amely életében oly sok keserűséggel és meg nem értéssel találkozott — a színházon keresztül jutott el- Már gyermekkorában az elemi iskolában kitűnt fogékonyságával társai közül. Éppen ezért határozott úgy édesapja, aki takácsmester volt, hogy öt gyermeke közül az ifjú katona Józsefet a nehézségek ellenére is — „tudós pályára” nevelteti. Iskoláit Szegeden és Pesten végezte, majd 1816-ban ügyvédi vizsgát tett. Már egyetemi évei alatt is különös vonzalmat keltett benne a színház. De nemcsak szorgalmas látogatója volt a színházaknak, hanem például 1812- ben Bálint József álnéven mint műkedvelő színész maga is fellépett az előadásokon. Több fordítással, átdolgozással gyarapította, segítette a szín- társulat munkáját. Irodalmi tevékenysége a versírással kezdődött, amelyből mindössze 24-et írt. 1811—15 között öt drámát fordított, s 13 darabot írt. 1814-ben az Erdélyi Múzeum című folyóirat páA szürke hajótest felett ezüstösen csillogó rakéta lebeg, daruk emelik az indítótartályok elé. Hozzáértő matrózkezek: irányítják helyükre a félelmetes fegyvereket. A ratatására jelentette meg jó 10 évvel ezelőtt első írásait. Aggódó kérdésére, hogy juthat-e valamire, érdekesek lehetnek-e Verseg határain túl is feljegyzései, Péter bácsi így felelt: „Arra gondoljon, hogy maga lesz az első női parasztíró.” Azóta a Szabad Földben megjelent számos cikk mellett a Móra Könyvkiadó kinyomtatta Igaz mesék című könyvét, amelyben egy falusi kislány képzeletvilágán keresztül mutatja be a falu valóságát. Egy megrázó mélységű motívum a könyvből: Homok Bös- ke magakészítette rongybabái kénytelenek pucérkodni, mert Katona József lyázatot hirdetett a Kolozsvári Nemzeti Színház megnyitásakor bemutatásra kerülő történelmi drámára. E pályázatra írta meg 1815 nyarán élete fő művét, a Bánk bánt. A pályázatra beérkezett pályaművekről közölt bírálatok azonban Katona József művét meg sem említik. A művet később átdolgozta, de a cenzúra így is csak a kinyomtatást engedélyezte. A kinyomott művet az irodalmi körök sem értékelték. Ezt követően a költő csalódottan vonult vissza szülővárosába, ahol már csak az ügyészi munkával foglalkozott. Halála után három évvel indult el fő műve, a Bánk bán a halhatatlanság felé, s azóta számtalan -előadásban és kötetben él, bizonyítva Katona József élete . végén írt sorait : „ ... engem itt olvasni fognak akkor is, amidőn már ez a szobácska, amelyben most ülök, porhanyó düledékké válik, olvasni fognak, akik engem soha nem láttak, sohasem esmér- tek, és akiket én soha látni, soha esmérni nem fogok.” Kecskeméten az 1896-ban megnyílt színházat a halhatatlan kötői nevéről Katona József színháznak nevezték el. nem jut parányi testükre egy- egy kis rongydarab sem, kell a hulladék minden darabkája foltnak a család kopott ruháira. A kis Böske Portás kutya társaságában felkerekedik, hogy tündérországot megkeresve . a jóságos tündérektől kérjen babaruhának és nővére részére kimenő blúznak egy kis csillogó selymet... A másik kötet, a Magvetőnél megjelent Vérségi hétköznapok, a helybeli Törekvő Tsz alakulásának, fejlődésének, belső harcainak hű, sokszor jegyzökönyvszerű krónikája, minden eddiginél más szemszögből, belülről, a tag, a tsz- gazda oldaláról szemlélve. Ezt a krónikát 1963. augusztus 22-én zárta le a szerző. Persze az élet Versegen azóta is folyik tovább, minden hétre újabb hétköznapok esnek; az élet írja tovább a történetet. Mi történt azóta, a mai napig a „Vérségi hétköznapok” főszereplőivel? Marton Pál, az írónő férje azóta elhunyt, Marton Pali, a kisebbik fiú, aki hátat fordított a tsz-nek igaztalan vádak miatt, meg azért, mert protekciós, de érdemtelenebb ember került a tsz teherautójának volánja mellé 6 helyette, — azóta elérte, amire vágyakozott: teherautóvezető lett egy szállító vállalatnál. A nagyobbik fiú, aki akkoriban 5 nyelvű tolmácsként működött, ma már külpolitikai újságíró. Sziráki József, a tsz alapító elnöke időközben elhunyt, a Törekvőnek új, népszerű vezetője van, s ma az ország egyik legjobb tsz-ének számít. Végül pedig a regény főszereplője és egyben szerzője Mártonná, mint említettük, nyugdíjba ment, ám dolgozik a földeken és új könyveket ír; de ma már nem ceruzával füzetbe. A Budapesti Rádiótechnikai Gyár nemrégen magnóval ajándékozta meg. Közben elkészült önéletrajzi kötetének kézirata. A XXIV. kongresszus idején MSZBT-küldöttséggel a Szovjetunióban járt. s megígérte Furceva miniszterasszony- nak, hogy megírja ottani élményeit. Ezek az írások hazai témákkal kiegészítve egyidejűleg jelennek meg nálunk és a Szovjetunióban. szárnyas lövedékiek jelentős hatótávolságukkal és nagy találati pontosságukkal előkelő helyezést biztosítanak a szocialista hadseregek haditengerészeti flottájában a gyorsnaszádoknak. A nyugati tengeri hatalmak most fejlesztik csak ki hasonló felszíni hajóikat. A hajók rendeltetése elsősorban a nagyméretű vízfelszíni célok megsemmisítése a parttól távol. A hajók irányítása és szárnyas lövedékeik indításának előkészítése teljesen, automatizált. Felépítésük és korszerű fedélzeti berendezésük, elektronikus műszerparkjuk bonyolult időjárási viszonyok között is alkalmassá teszik őket harcfeladataik sikeres megvalósítására. Szárnyas lövedékeik nagy hatótávolsága, párosítva a fedélzeti felderítő műszerek érzékenységével, megóvja a gyorsnaszádokat az ellenség tüzétől. Szárnyas lövedékeik viszonylag kis méreteik következtében nehezen észlelhetők és kevésbé sebezhetők a NA- TO-haj óegységek légvédelmi rakétarendszerei által. Létük emiatt is komoly gondot okoz a NATO tengeri haderőinek. A gyorsnaszádok idegközpontja az elektronikus vezérlőterem, melynek műszerei a beérkező adatok alapján felkutatják a célokat, követik azokat és a kellő pillanatban indítják a szárnyas lövedékeket. A rakétalövedékek indítás előtt a hajófedélzet két oldalán, hermetikusan zárt tartályokban várják a parancsjelet. A cél megközelítéséig a gyorsnaszádtól érkeznek a távirányított parancsjelek. A célközeiben a szárnyas lövedék önirányításra tér át és fedélzeti célkoordinátora teljes pontossággal kormányozza az álló vagy mozgó céltárgyra. A rakétás gyorsnaszádok találó elnevezés alatt vonultak be a NATO-hadseregek „gondgyűjteményébe”. A két indítótartályos kisebb naszád a „SZÚNYOG” közúti járműveknek is becsületére váló, 80 km-es óránkénti sebességgel hasítja a vizet. Messzire ható rakétái mellett ikercsövű légvédelmi gépágyúk egészítik ki fegyverzetét. A négy indítótartályos „DARÁZS” csapásmérő ereje érthetően nagyobb sebességben pedig alig marad el kisebbik társától. — I. i. — Következik: „ÖLBE VETT” HARCKOCSILÖVEG. Igaz mesék A vérségi krónikás asszonyról A „DARÁZS” kiereszti fullánkját kétás gyorsnaszádok készülnek harci gyakorlatra. Nagy meglepetést keltettek megjelenésükkel ezek a fürge, első látásra parti őrhajóknak tűnő naszádok. Távirányított
