Tolna Megyei Népújság, 1971. november (21. évfolyam, 258-282. szám)

1971-11-11 / 266. szám

Tímár Mátyás megkezdte tárgyalásait Szófiában Megkezdődött a magyar-szovjet együttműködési kormányközi bizottság XI. ülésszaka Szerdán a Parlament épüle­tében megkezdődött a magyar —szovjet gazdasági és műsza­ki-tudományos együttműködé­si kormányközi bizottság XI. ülésszaka. A tanácskozásokon a két delegációt Vályi Péter és Mihail Leszecsko minisz­terelnök-helyettesek, a ma­gyar, illetve a szovjet tagodat elnökei vezetik. A tanácskozást Vályi Péter tiyitotta meg. Üdvözlő szavai­ra Mihail Leszecsko vála­szolt. Mindketten hangsúlyozták, hogy a magyar—szovjet gaz­dasági kapcsolatok fejlesztése a szocialista országok integrá­ciójának fontos eleme. Rámu­tattak, hogy az együttműködés kibővítésében, a tervek egyez­tetésében fontos feladatokat tölt be a kormányközi bízott^ ság. Vályi Péter, mint fontos feladatot hangsúlyozta — s ezzel Mihail Leszecsko is egyetértett, — hogy a két or­szág gazdasági kapcsolatainak elmélyítésében, a tervek egyeztetésében hosszabb időre előre kell tekinteni;. A Német Demokratikus Köztársaság választópolgárai vasárnap járulnak az urnák­Már most foglalkozni kell az 1975. utáni együttműködés egyes kérdéseivel, még akkor is, ha az idő még korai ahhoz, hogy különböző tennivalókban az egyik, vagy másik fél már most elkötelezze magát. A mostani ülésszak napirendre tűzi az együttműködés egyes perspektivikus kérdéseit. hoz, hogy megválasszák a né­pi kamara, továbbá a megyei képviselőtestületek tagjait. A népi kamara 500 tagja közül 434-et választanak meg most vasárnap, míg 66-ot majd az új berlini városi par­lament delegál a népi ka­marába. A nemzeti frontban tömö­rült pártok és tömegszerveze­tek jelöltjei közös listán in­dulnak. Az országnak mind a 67 választókerületében a listá­kon mintegy 20—25 százalék­kal több jelölt neve szerepel, mint amennyi képviselői hely van, s a választók kihúzhatják áz általuk visszautasított je­löltek nevét, vagy új neveket írhatnak fel a listára. A jelöltek között igen ma­gas a nők és a fiatalok ará­nya. Jelenleg a népi kamara képviselőinek 31 százaléka nő, az új jelöltek közül minden harmadik (33,3 százalék) a nők közül kerül ki. Bochikor Jenő, az MTI bon­ni tudósítója jelenti: Háromnapos hivatalos láto­gatásra szerdán Nyugat- Németországba érkezett Indira Gandhi indiai kormányfő. A miniszterelnök-asszony — aki előzőleg Párizsban járt — re­pülőgépen érkezett Kölnbe és onnan helikopteren folytatta útján a Bőimtől 30 kilométer­re fekvő Gymnichi kastélyba. Szófia (MTI). Szerdán Szó­fiában megkezdődött a ma­gyar—bolgár gazdasági és mű­szaki-tudományos együttműkö­dési bizottság X. ülésszaka. A magyar küldöttséget — mint már jelentettük — dr. Tímár Mátyás a kormány elnökhe­lyettese, a bizottság magyar tagozatának elnöke, a bolgár küldöttséget pedig Zsivko Zsivkov miniszterelnök-helyet­tes, a bolgár tagozat elnöke vezeti. Üdvözlő beszédében Zsivko Zsivkov és dr. Tímár Mátyás hangsúlyozta, hogy az ülés­Fidel Castro kubai minisz­terelnök, szerdán Chilébe ér­kezett, ahol Allende chilei el­nök vendégeként látogatást tesz. Még szerdán délelőtt meg­kezdődtek a barokk kastély­ban a tárgyalások Willy Brandt nyugatnémet kancellárral. Nyugat-Németország az in­diai kormányfő világ körüli útjának utolsó állomása. In­dira Gandhi tanácskozásainak fő témája a véres háború ki­robbanásával fenyegető indiai —pakisztáni konfliktus. szaknak, amely a gazdasági étt műszaki-tudományos együtt«} működés politikájának világos kifejezője, nagy jelentősége van. Kifejezésre jutott az a közös vélemény, hogy a KGST 25. ülésszakán hozott határozatok és az ezen elfőj gadott komplex program ré-j vén a szocialista országok két­oldalú és sokoldalú gazdasági kapcsolatai új korszakhoz ér­keztek, amelyet az együttmű­ködés bővítése és elmélyítése további módozatainak és for* máinak kimunkálása jelle« mez. Mint hírügynökségek írják, kedden este a chilei főváros már a vendégvárás hangulatát árasztotta, „barátunk Fidel Castro”, és „Castro elvtárs” feliratú plakátok jelentek meg az utcákon. A kubai miniszterelnököt Allende elnök köszöntötte a satiagói repülőtéren- Fidel Castro látogatásának program­jában a főváros megtekintése mellett vidéki körút is szere­pel, amely során ellátogat né­hány nagy rézbányába is. Mint Castro miniszterelnök kedden a santiagói televízió munkatársának adott interjú­jában kiemelte, látogatása so­rán találkozni kíván a chilei dolgozók és diákok képviselői­vel. (Reuter.) Párizsba érkezett a kínai EI\ SZ-küldöttség Párizs (MTI) Huang Hua, a Kínai Nép­iköztársaság kinevezett ENSZ- fődelegátusa Párizsba érkezett, ahol bevárja a kínai ENSZ- ■küldöttség többi tagját és Siao Kuan-Hua külügyminisz­ter-helyettest, aki az üléssza­kon a kínai delegáció vezető­je lesz. A kínai diplomaták az éjszakát országúk párizsi nagy- követségén töltik és csütörtö­kön utaznak tovább New Yorkba. Az újságírókat a repülő­téren nem engedték a kínai fődelegátus közelébe. Utón New York felé Párizsba érkezett a kínai ENSZ- Öelegáció. Képünkön: a küldöttség megérkezik a Kínai Nép- köztársaság párizsi nagykövetségére. (Telefoto — AP—MTI—KS) Tnz alatt Phnom Penh repülőtere Indira Gandhi Bonnba érkezett Vasárnap választ ások az NDK-ban Castro Chilébe érkezett Chile fővárosának, Santiagónak központjában készült a felvétel: üdvözlő plakátok seregével várják Kuba vezetőjé­nek, Fidel Castrónak látogatását. A felirat: „Üdvözöljük Fidel elvtársat”. (Telefoto — AP—MTI—KS) Mindkét állam érdekei a kapcsolatok normalizálását diktálják Szovjet kommentár Nixon látogatásáról Phnom Penh, november 10. A kambodzsai házaíiak ma a hajnali órákban újabb nagy­szerű fegyvertényt hajtottak Végre. Rakétákkal és. akna­vetőkkel heves tűz alá. vették Phnom Penh kambodzsai fő­város repülőterét és a Lón Nol rezsimnek a közelében le­vő rádióállomását. A repülő­tér területén mintegy 50 ra­kéta csapódott be. A, légikikö­tő őrségének legalább 25 tag­ja életét vesztette,, sokan meg­sebesültek. A népi. felszabadí­tó erők ezenkívül megrongál­tak két helikoptert, s órákra teljesen üzemképtelenné tették a rádióberendezéseket. Az anyagi károk jelentősek. A Phnom Penh-i repülőtér egyúttal a Loh Nol rezsim stratégiai fontosságú légi- támaszpontja. a hazafiak el­len végrehajtott bombázások és légitámadások kiinduló pontja is. .Saigoni jelentés szerint B— 52-es és Thunderchief típusú amerikai repülőgépek tegnap délután négy nap alatt immá­ron negyedik alkalommal sér­tették meg a demokratikus Vietnam légiterét és bombáz­ták a VDK sűrűn lakott terü­leteit. Az év eleje óta ez volt az amerikai légikalózoknak a Vi­etnami Demokratikus Köz­társaság területe ellen elköve­tett 74. .támadása. Manila (MTI) A hétfőn megtartott Fülöp- szigeti választások Ferdinand Marcos köztársasági elnök és nacionalista pártja súlyos ve­reségét mutatják — legalább­is erre lehet következtetni a leadott szavazatok 75 százaléka összeszámlálásának nem hiva­talos eredményeiből. A válasz­tók — mint az ellenzéki libe­rális párt részéről közölték — határozott elégedetlenségüket fejezték ki Marcos elnök po­litikájával szemb.en. Mint ismeretes,. Marcos és hívei 1969-ben az úgynevezett A Szovjetunió vezetőinekés az Egyesült Államok elnöké­nek találkozójáról született kommunista veszélyre hivat­kozva a szenátusi mandátumok kétharmadát tudták megszerez­ni maguknak és a képviselő­házban is többségre tettek szert. A liberálisok a választási kampány során felszólították híveiket, hogy szavazzanak Marcos ellen és megcáfolták az úgynevezett kommunista veszélyről szóló híresztelése­ket. A liberálisok már megszerez, ték a manilai polgármesteri tisztsége^, 6AP£ __ m egállapodást kétségkívül po­zitiven ítélik meg mindazok, akik a nemzetközi feszültség enyhülésének, a békének és a biztonságnak a hívei, — írja szerdán megjelent legfrissebb számában az Egyesült Álla­mok — gazdaság, politika, ideológia című moszkvai fo­lyóirat. Georgij Arbatov, a folyóirat kommentárjának szerzője utal a két ország kapcsolatainak kivételes bonyolultságára, ami objektív körülményekkel ma­gyarázható. Ugyanakkor mindkét állam érdekei a szov­jet—amerikai viszony norma­lizálását diktálják, s ezek az érdekek határozzák meg a normalizálás lehetséges szfé­ráit is. A közös érdeket jelentő problémák közül a folyóirat első helyen a termonukleáris világháború megakadályozását említi. Arbatov ezután á szovjet}—; amerikai kapcsolatok bővítés sénelc ismert területeit, a3 együttműködés kiszélesítésé­nek területeit foglalja össze, ismételten hangsúlyozva, hogy a kapcsolatok normalizálásá­nak vannak tartalékai, de e lehetőségek realizálásához hosszú út vezet, s azon igen súlyos akadályokat kell le­küzdeni. Mindazonáltal, a XXIV. kongresszuson' elfo­gadott külpolitikai program megvalósítása során máris si­került számottevő eredménye­ket elérni Európában és a vi­lág más térségeiben, A világ- helyzet egészségessé tételében fontosak lehetnek az esetleges pozitív fejlemények a szovjet —amerikai viszonyban. Ezek­nek a kapcsolatoknak a meg- javulása, a nemzetközi fe­szültség enyhítését szolgáló megoldáshoz vezető utak fel­derítése egybevág minden olyan ország érdekével, amely a nemzetközi biztonság meg­szilárdítására törekszik« U Az ellenzék határozott előretörése a Fülöp-szigeti választásokon

Next

/
Thumbnails
Contents