Tolna Megyei Népújság, 1971. november (21. évfolyam, 258-282. szám)
1971-11-04 / 260. szám
A delizsánsztól az űrhajóig Ezekben a napokban ünnepségek színhelye egy, a budapesti Városliget végén, a millenniumi kiállítás céljára emelt, a második világháború pusztításai után hosszú évek munkájával megújított épület. Hetvenöt esztendeje, 1896-ban rendeletet adott ki az akkori kereskedelemügyi miniszter, a Közlekedési Múzeum megalapítására — s az intézménynek ma is ez az épület az otthona. A jubileum alkalmából új állandó kiállítással mutatkozott be a nagy múltú Intézmény, mely már régen elismerést vívott ki magának, tézményünk külföldi értékelésre utal, hogy főigazgatóját alelnökévé választotta a közlekedési múzeumok nemzetközi társasága, az IATM —, ám egyúttal országos esemény is hiszen idén januártól az egész országra kiterjedő hatáskört kapott a múzeum. A múzeumlátogató természetesen azt kérdezi: milyen előnyt várhat e hatáskörtől? Mellőzzük tehát azt, hogy az ország különböző múzeumaival való együttműködésben mi a jelentősége ennek, pusztán a Közlekedési Múzeum országos kiállító munkáit körvonaOmnibusz a XIX. század végéről. egyedülállóan pontos, a legapróbb részletekig az eredeti vasúti járművekhez hű modelljeivel. B híres modelleknek azonban több mint kétharmada elpusztult, vagy elkallódott a második világháborúban. Utána valósággal újra kellett „alkotni” a gyűjteményt, hogy 1966-ban megnyithassa kapuit a múzeum. E felkészülés során nemcsak a régi gyűjteményt állították helyre, hanem jelentősen gyalazzuk. Egyik állandó vidéki kiállítását már eddig is sokan megtekintették a tihanyi múzeumban, képet kapva a balatoni hajózás történetéről. Néhány hónapja újabb állandó kiállítása nyílt meg Párádon. Stílszerű környezetben, a ló- tenyésztésről híres egykori Károlyi-uradalom patinás istálló- és kocsiszín-épületében kocsikiállítást rendeztek. Jö1902-ből származó tehergépkocsi modellje. rapították is a múzeum anyagát, amely már régóta nem is fér el a régi falak között. Gazdag gyűjteményének csak egy részét tudja bemutatni az állandó és a különféle Időszakos kiállításokon. Raktáraiban a legkülönfélébb szárazföldi, vizi és légi közlekedési eszközök, vagy ezek modelljei, egyéb kellékei találhatók meg dédszüleink utazóeszközétől, a delizsánsztól egészen az űrhajózást bemutató anyagig. A Közlekedési Múzeum azonban nemcsak a közlekedés egyre gyarapodó tárgyi emlékeinek tárháza, hanem a közlekedéstörténeti kutatómunka hazai központja is. E munkába nyújt bepillantást a kiállítások mellett a külföldi társintézmények képviselőinek részvételével sorra kerülő tudományos ülésszak. A városligeti ünneplés így a szakma nemzetközi eseménye is — invóre tervezik a helyreállítás alatt lévő nagycenki Széchenyi kastélyban annak az állandó kiállításnak a megnyitását, amely hazai közlekedésünk úttörőjének, Széchenyi Istvánnak a munkásságát jeleníti meg. A távolabbi tervekben még érdekesebb állandó kiállítások megalapítása is szerepel. Csak egyet említünk ezek közül: a mozdonyskanzent, amelyben mintegy 20— 25, a forgalomból kikerülő mozdonytípus egy-egy példányát kívánják megőrizni az utókornak. A jubileum alkalmából méltán esik szó a múzeum párját ritkító gyűjteményének gazdagságáról és különlegességeiről, az ott folyó kutatómunkáról. NÉMETH FERENC Karikás Frigyes:-BERCI” A Jászság egyik községét rendszeresen elöntötték a kommunista röpiratok. A falu lakossága eleinte kis csoportokba verődve olvasgatta a tiltott gépírásos lapokat, amikor azonban a csendőrök hajszolni kezdték a röplapok olvasóit is, már csak úgy titokban, párosával bújták az írást. Jó ideje folyt már ez a csendes háború a falu lakossága és a hatóság között, de sose tudtak nyomára bukkanni a röpiratok titokzatos forrásának. Azt, hogy az írások ártalmasak, mi sem bizonyíthatja jobban, mint hogy egyre több és több baja akadt a falusi hatóságnak a jászi emberekkel. A csendőrséget meg kellett erősíteni. Az eddig öt darab dologtalan zsandárlegény helyett most kilencnek is folytonos munkát adott a forrongó földmunkások gombamódra elszaporodott, apró- cseprő bakafántoskodó csoportja. Már nemcsak hogy a községházát ragasztották körül dühös röplapjaikkal, de itt-ott a tettlegességig is elmerészkedtek. Egyszer az árulkodó kísbírót nyújtották meg egy vaksötét, esős éjszakán, mégpedig saját háza kapujában. másszor pedig a csendőrőrsvezetőt adjusztálta meg valamelyik hithű kommunista oly módon, hogy be kellett szállítani a szolnoki csendőrkórházba. De hiába volt minden. Sem a röpiratos embereket, sem pedig a zsandár és a kisbíró keresztapját — aki kezejárá- sából ítélve egy és ugyanazon személyiség lehetett, minthogy corpus delictiként mind a két esetben egy-egy hatalmas szőlőkarót és egyetlen ütéstől eredő fejsebet találtak a tett színhelyén — nem sikerült kézre keríteni. Hiába jöttek az apáti csendőrök, hiába szaglászott két szolnoki detektív is a titokzatos emberek nyomában, nem ért semmit. Pedig néha harminc gyanúba fogott embert is be- cípeltek a csendőrségre, ütöt- ték-verték őket nyakló nélkül, az emberek mégis hallgattak, akár a sír. Némelyik még csak azt sem mondta meg. hogy minek hívják. Ez se használt. A népség nemcsak hogv nem hagyta abba az urakkal való csatát, hanem egyre haragosabban okvetet- lenkedett. A jegyzőnek, a bírónak, a papnak, a postamesternek, a leventeoktatónak alig köszönt már valaki, a zsandárral pedig még kérdezve sem állt szóba egyetlen teremtett lélek. Adót se igen fizettek. A jegyző mindig felbuzdult, hogyha valamelyik csodabogár azzal állított be a községházára, hogy hát adót akar fizetni. Az ilyen embert szivarral kínálta meg, sőt a nevét is kidoboltatta a faluban, követendő, de valójában elrettentő példaként. Tudniillik az ilyen önként fizetőnek nem volt maradása. A falu találékony népe ezer módot keresett arra, hogy az ilyen ritka féreg valahogy békességben ne maradjon többé. Erre a konok, harcos összefogásra a postamester fiatal bojtárja hozta rá a bajt, olyanformán, hogy egyszer hosszabban eredt szóba Veder Mihállyal, akitől aztán olyan dolgot tudott meg, amit nem kellett volna az orrára kötni, össze is ültek az urak, a jegyző, az őrmester, a postamester és takarosán kifun- dálták, hogy mit tegyenek. A többi aztán már gyorsan ment. Nemsokára Veder Mihály elvtárs jelenthette, hogy a postás ifjút sikerült „megagí- tálnia”. S hogy mekkora haszna lehet ebből a sejtnek, s mennyivel könnyebb lesz, ha majd postán lehet szállítani az irodalmat, s mennyi költségtől és fáradságtól lehet maid megkímélni a csoportot s főleg Berci elvtársat. Az elvtársak húzódoztak egy keveset, de Mihály olyan szívrehatóan tudta védeni tanítványát, hogy a csoport mégiscsak úgy döntött, hogy meg kell próbálni. A próba persze be is vált. Az első csomag rendesen megjött Pestről, nem volt abban semmi hiba. Veder elvtárs vette át a falu szélén késő este s boldogan hozta a drága holmit kopott kabátja alá rejtve. Az egyik csomagot követte a másik, a harmadik, végre Mihály elérkezettnek látta az időt arra, hogy az úi elvtársat bevonják a seitbe. Most aztán még kevesebb volt az ellenkezés. Egyedül Berci kapálózott ellene, de őt alig hallgatta meg valaki. Az új sejttag a kommunista keresztségben „Laci” nevet kapott, s igen „radikálisan” látott neki a munkának. Alig merült fel kérdés, feladat, amire „Laci” ne vállalkozott volna. Az elvtársak boldogan állapították meg, hogy milyen nagyszerűen söpör az új söprű. Szinte haragudni kezdtek Bercire, aki nemcsak hogy nem hagyott fel ellenséges magatartásával, hanem a leghatározottabban azt kezdte magyarázni az elvtársaknak, hogy az új párttag, ez az igyekvő „Laci”: spicli. Olyan makacs volt, hogy ha az új elvtárs jelen volt valahol, Berci egy szót se szólt. Ki tudja, meddig tartott volna ez a veszekedés, hogyha hamarosan le nem csap közéjük a villám, ami aztán eldöntötte ezt a szomorú vitát. „Laci” büszkén mutatott rá minden emberre s pontos magyarázattal szolgált minden pártfunkcionáriusrólil Vagy nyolcán kerültek csendőrkézre. Napokig ütötték-ver- ték az embereket, de többet, mint amennyit „Laci” tudott, nem lehetett kiverni a konok földmunkás emberekből. Negyednapra aztán mégis Összeszedték azokat, akiket „Laci” érdemesnek tartott arra, hogy Szolnokra kerüljenek. Két asszonyt eresztettek útjára csupán, az egyik Varga Gá- b°mé, a másik pedig Berci, polgári nevén Balog Mária volt — Ez a két lotyó — mondotta „Laci” a jól értesült ember fölényességével — csak strózsákja volt a sejtnek. Sose szóltak ezek egy szót se. Kár velük bajlódni. Veder Mihályt, Varga Gábort, Fábián Imrét viszont főcinkosoknak állította be az újdonsült Sherlock Holmes, így jutott a hat jászsági kommunista a szolnoki ügyészség kezébe. Pontosan hat hétre rá Var- gáné meglátogatta az urát Szolnokon, s egy szerencsés pillanatban el tudta neki mondani, hogy a múlt hét kedden este „Lacit” valaki elnáspángolta. Mégpedig tisztességesen. Eltörték a jobb karját, kiverték két fogát és két ökölnyi daganatot vertek a szájára. Futótűzként terjedt a hír a börtönben a jászsági kommunisták között, akik boldogan nevettek össze a reggeli séta közben s örömmel sugdosták egymásnak: — A Berci. — Betyár egy vászoncseléd. ♦ — Nyolcvan esztendeje, 1891. november 4-én született Karikás Frigyes, a magyar munkás- mozgalom kiemelkedő harcosa, a Tanácsköztársaság híres 39-es dandárjának politikai biztosa, a kommunista szellemű magyar elbeszélőirodalom egvik megteremtője. Ebből az alkalomból közöljük fenti írását. J. Kotljarsxkijt • • Üzemi demokrácia Az üzem műkedvelő festői tárlatának megnyitása előtt két nappal a rendezőbizottság stúdiójába te-, kerccsel a hóna alatt belépett egy férfi. — íme — szólt tétován —, én is elhoztam önökhöz a festményemet. Azzal kibontotta a tekercset. A képzőművészeti stúdió vezetője és munkatársa helyéről felugorva, szinte eszelősen sietett a kép fogadására. A munkatárs rohant a villanykapcsolókhoz, hogy felgyújtsa a központi, és az oldalvilágítást, no meg a rejtett világítás fénycsöveit; a vezető pedig áhitato- san ingatva fejét, remegő hangon mondta: — Szinte hihe-he- hetetlen! Ezt ön alkotta? — Igen, én — felelte szemlesütve a férfi. — És az égegy világon senki sem segített önnek ebben az alkotásban? — Senki. Az égegy világon senki. —■ Már korábban is próbálgatta az ecsetet? —. Nem. Korábban soha sem fogtam a kezembe ecsetet, _ viszont — tette hozzá — ceruzával azért rajzol- gattom olykor. De első jelentős művem — ezt Szinte hihetetlen!—- kiáltott fel a stúdió vezetője, majd tekintetét munkatársára emelve így szólt: — Ide nézz Petya, milyen friss színek! Nem csak a szeme, de a lelke is gyönyörködik az embernek. — Lenyűgöző színek! — hogyta jóvá a munkatárs. — Es mindehhez járul még a ragyogó kompozíció! Csak nézze, milyen lágy vonásokkal ábrázolja a tehenet, és milyen nagyszerűen helyezi el a kép bal felső sarkában I Ennek a térbeli megoszlásnak köszönhető, hogy mi az egész képet a tehén szemével látjuk. — Elbűvölő kompozíció — erősítette meg a képzőművészeti stúdió vezetője. — Mi a véleményük, méltó-e az én képem a kiállítás többi képéhez? Egyáltalán kidl- litható-e? — érdeklődött a kép tulajdonosa, szerényen tartózkodóan. — Méghogy méltó-e? A főhely illeti meg a képek között! Ez, ez egy valóságos Geraszimovl ön valóban soha sem fogott eddig ecsetet a kezébe? — Soha! — állította a kezét a szivére téve. — íme megvan, akitől példát vehetnek a mi üzemi festőművészeink! — mondta ünnepélyesen a képző- művészeti stúdió vezetője. Van végre. aki-. tői tanulhatnak, akire felnézhetnek! Ez az alkotás elhalványítja a többi képet. — Ez a szent igazság —• helyeselte Pé- tya. — Mondtam én. hogy piktorokkal és mázolókkal, no meg piktolmányokkal meg mázol monyokkal vagyunk tele — folytatta az előbbi. — Ha tőlem függne, akkor az egész galériába egyedül ezt oz egy festményt állítanám ki! Nekem aztán hihet: ön egy igazi őstehetség! — Valódi zseni! — tóditotta Pétya. — Titán! — Ha így látják, akkor függesszék ki jól látható központi helyre — mondta most- már távozóban — magabiztosan, tekintélyének súlyát is fitogtatva a kép festője. — így hajtjuk végre, igazgató kartórs! — mondták egyszerre, szemükkel kísérve a távozót. Fordította! Sigér Imre
