Tolna Megyei Népújság, 1971. november (21. évfolyam, 258-282. szám)

1971-11-21 / 275. szám

Az első „kibernetikus berendezés” A halottaknak is kell vámot fizetniük Köztudomású, hogy az irány, tűt a kínaiak találták fel. Eh­hez rendkívül sajátságos mó­don jutottak el. Kínában ős­idők óta szokásos volt a jóslás „mágneses kanál” segítségével. Ezt a kanalat természetes mág­neskőből készítették és vas­lemezre helyezték. A kanál, a lap sima felületén csúszva, akadálytalanul foroghatott függőleges tengelye körül. A kínaiak észrevették, hogy a ka­nál „nyele” önmagától —mint feltételezték — a csillagok sze­rint változtatja irányát. Erre épült a jóslás: a kanálnyél bi­zonyos irányait sikert ígérő­nek, más irányokat viszont kudarcot j övéndö 1 őkn<^v tekin. tették. Nyilván véletlenül fi­gyelték meg, hogy a kanál nye. le dél felé fordul, a készülé­ket. „délmutatónak” nevezték el, s iránytű gyanánt kezdték használni. A „kanál” termé­szetesen vagy dél vagy észak felé fordulhat, attól függően, hogyan van mágnesezve. A ké­sőbbiek során az iránytű ké­szítésénél nyilván csak olyan „kanalakat” választottak, ame­lyek dél felé orientálódtak. Ilyen iránytűt főként száraz­földi utazásoknál használtak, Mentsük meg a postát! Jean-Pierre M’Bana, Soko- tindji dahomeyi város posta­mestere igazán nem panasz­kodhatott arra, hogy túl van terhelve. Sőt! Sokotindji lakó} makacsul nem írták leveleket. És nem is kaptak senkitől. Er­re egyszerűen semmi okuk sem volt — valamennyi rokon és ismerős a környéken lakik, a róluk szóló híreket és kom­mentárokat pedig pillanatok alatt be lehet szerezni a pia­con. Egyszóval, a postát akár be is lehetne zárni. De hiszen Sokotindji mégiscsak város, nem holmi falu, nem lehet tneg posta nőikül. így aztán Jean-Pierre kiagyalt egy ter­vet. melyet hamarosan a pol­gármester is jóváhagyott. Ezentúl Sokotindji minden la. kosának kötelességévé tették, hogy hetente egyszer adjon fel levelet (mindegy, hogy hová) és kapjon választ (mindegy, hogy honnan). Paderborn (DaD) — Ötven márkával többet kapnak az NSZK-beli egyik paderborni vállalat munkásai, ha megígé­rik, hogy a jövőben lemonda­nak szenvedélyükről, a do­hányzásról. A vállalat vezető­je és a „tiszta tüdő” mottója alatt elindított önkéntes egész­ségügyi akció kezdeményezője az első fizetés után 1100 már­kával lett szegényebb. Mun­kásainak több mint a fele búcsút vett a cigarettázástól és mindeddig ki is tartott el­határozása mellett. Káröröm uralkodik a nemdohányzók kö­rében. Nemcsak, hogy friss le­vegő veszi körül őket, hanem minden önmegtartóztatás nél­kül még egy kis fizetéseme­lésnek is részeseivé váltak. A vállalat — egyébként egy nagy önkiszolgáló üzlet — vezetője nem tartja njagát egészségügyi apostolnak, s nem a „szent- ügy” érdekében indította el akcióját. Soha életében nem dohányzott és egyszerűen a roás? levegői zavarta, az egyre sűrűbbé váló dohányfüst. Tervbe vett akciója előtt kör­kérdést intézett dolgozóihoz. Az anti-dohányzási prémium kilátásba helyezése sokaknál minthogy Kína alapjában vé­ve kontinentális ország. Hasz­nálata azonban a rázós sze­kérben való utazás alatt rend­kívül kényelmetlen volt. Az irány megállapításához mind­annyiszor kény telenek voltak megállni. És az ókori kínai mérnökök egy olyan alkalmatosságot eszeltek ki, amelyről első íz­ben egy krónikából értesülünk. Ez beszámol a következő epi­zódról, amely az i. e. II. év­ezredre nyúlik vissza. Csou-Kung kínai császár ud­varába egyízben követek ér­keztek Jüe-Csang országból (Indokínából), s értékes aján­dékokat, köztük ritka fehér fácánokat hoztak. Ez az utazás olyan hosszú volt, és olyan ne­hézségekkel járt, hogy Jüe- Csang ország uralkodója óva­tosságból egyszerre három kö­vetet küldött. Mindhármójuk­nak sikerült szerencsésen el­jutniuk Kína fővárosába. A követeket kegyesen fogadták, megfelelőképp megajándékoz­ták és azok elindultak haza­felé. Harmadnap azonban el­tévesztették az utat és vissza­tértek a fővárosba. Ekkor a Következetes fürdőmeserek Büyükliman török városban a helyi török fürdők fürdősei nem álltak munkába. Török­országban nem minden fürdő török? — vetődhet fel a kér­dés. Hát éppen arról van szó, hogy nem. Azaz pontosabban még nemrégiben is Büyükli- manban valamennyi ténylege­sen török volt, a derék városi atyafiak pedig jócskán elidőz­tek a fürdőkben, mosdás után leheveredtek a kerevetekre, török kávét iszogattak és ille­delmesen beszélgettek. És egy­szer csak éppen a városi für­dőkkel szemben egy vállalko­zó szellemű ember finn szaunát nyitott meg! A felhá­borodott fürdőmesterek azt követelték: vagy zárják be a szaunát Büyüklimanban, vagy nyissanak török fürdőket Hel­sinki központjában. azonnal lelkesedést váltott ki. A nikotin ellenzői pedig a kö­vetkezőképpen filozofáltak: „Megnyugtató lenne, ha leg­alább a fiatalabbakat le le­helne szoktatni a dohányzás­i-ól”. A fáradozás sikerrel járt. s a jövőben már maguk a tanoncolc sem akarnak többé cigarettázni. A vállalat főnöké­nek felhívása azonban saját otthonában süket fülekre ta­lált. Felesége hallani sem akar I arról, hogy lemondjon kedvenc cigarettájáról. Egy stukkót se! Pillanatnyi figyelmetlenség a volán mellett emberek életét veszélyeztetheti. A Frakfurter Allgemeine Zeitung olyan autó­baleseteket ismertet, amelyeknél a cigarettából kihulló parázs megégette a vezetőt, ez figyel­mét reflexszerüen elterelte, el­vesztette uralmát a kocsi fe­lett és balesetet szenvedett, illetve okozott. Nemcsak saját magát, hanem a. mellette, vagy vele szemben haladó jármüvek utasait is veszélybe sodorhatja a do­hányzó gépkocsivezető­követek rendelkezésére bocsá­tották őt, „délre mutató szeke­ret”. Ezután ezek újra elhagy­ták a kínai fővárost. Egy esz­tendő múlva szerencsésen ha­zaérkeztek. A napjainkig fenn­maradt, régi képeken a „délre .mutató szekéren” egy előre nyújtott kezű kis figura van. A tudománytörténészek sokáig úgy vélték, ezek a szobrocskák egyfajtájú iránytűk. A leg­újabb kutatások azonban ki­derítették, ezeknek a figurák­nak csupán az volt a rendel­tetésük, hogy észleljék, ami­kor a szekér váratlanul irányt változtat. A szobrocska függő­leges tengelye körül foroghat, istránggal a szekérrúdhoz van kötve, és automatikusan elfor­dul vele együtt hirtelen irány- változás esetén. így tehát ami­kor megállnak, a szekér hajtó­ja az iránytű helyzetéből el­lenőrizheti a haladási irányt, s ennek megfelelően állítja be a figurát, útközben pedig csak arra ügyel, hogy az ne változ­tassa helyzetét. Ily módon ki­derült, hogy a Jdélre mutató szekér” nem iránytű, hanem az előre kijelölt program vég­rehajtására ügyelő, kiberneti­kus berendezés szellemes ős­A liofilizálás észrevétlenül, de visszavonhatatlanul divatba jött, és ezen a téren Francia- ország megelőzi mind az ame­rikaiakat, mind a japánokat. Az orvostudomány és a kony­haművészet után a liofilizálás elfoglalja helyét a kozmetikai iparban is. Mindenki tudja, hogy ahús- és halételek, a főzelék és gyü­mölcs legnagyobbrészt vízből van. A kutatókat komolyan foglalkoztatja az a probléma* hogyan lehetne kivonni a fe­lesleges vízmennyi,séget, hogy táplálékunkban végülás csak a tápértékét jelentő anyag ma­radjon meg. Először kidolgoz­ták a sterilizálás, majd a pasz­törizálás, a dehidrálás és a mélyhűtés módszerét, majd el­érkeztek a lioülizálásig. Lé­nyegében arról van szó, hogy egy bizonyos anyagot mínusz 20—40 fokon kiszárítanak. Végeredményben a liofilizált anyagból víz hozzáadásával azonnal fogyasztható ételt ál­líthatunk elő. Ez a technológia tért hódí­tott a kozmetikai iparban is; Az arclemosók, arctejek, ala­pozókrémek alapanyagául gyü­mölcsök, főzelékek szolgálnak,' a hozzájuk adagolt folyadék arra szolgál, hogy a készítmé­nyeket köpnyen kenhetővé te­gye. Á kozmetikai iparban lé­nyegében minden gyümölcsfaj­tából készítenek liofilizálás út­ján valamiféle szépségápoló cikket. De ugyanígy felhasz­nálják a különböző zöldség­féléket is. A liofilizálás során ugyanis ezeknek az élő anya­goknak teljes vitamintartalma sértetlenül marad, és arc tej jel vagy arcszesszel keverve, eset­leg krémben adagolva jóté­kony hatást fejt ki a bőrön. Az egyik, íiofilizálásra specializált kozmetikai vállalat vezetőjét megkérdezték, vajon ezzel az eljárással eljuthatunk-e odáig, hogy a különböző ételféleségek valamennyi tulajdonságát és tápértékét tartalmazó pirulák vegyék át az ízletes, szépen tálalt ételek szerepét. A válasz kategorikus: „A A világon semmit sem ad­nak ingyen. Legfeljebb a ha­lált, azért viszont az élettel kell fizetni. Ez a régi szólás­mondás jut az eszébe annak, aki Luxemburgban jár és a különben olyan szelíd újságok nagybetűs címeit olvassa. He­vesen tiltakoznak amiatt a vi­lágon eddig egyedülálló tény miatt, hogy egyes luxemburgi halottaknak is kell adót fizet­niük. Luxemburgban ugyanis nem működik krematórium. Azoknak a hátramaradotta 1> akik elhamvasztatásukat kí­vánták, kénytelenek a koporsót átszállíttatni Strassburgba, ahol a francia temetkezési vállala­tok eddig viszonylag kis ösz- szegért, gondoskodtak az elf hamvasztásról. A hozzátartozók azután az urnával tértek visz- sza Luxemburgija. így volt ez röviddel ezelőttig és senkinek sem volt oka a panaszra, hiszen a Közös Piac hat országa között minden vá­mot megszüntettek. A francia hatóságok most kiderítették, hogy a luxemburgi halottak el­hamvasztása „külföldi magán- személyeknek nyújtott, adózás alá eső szolgáltatás” és kímé­letlenül megadóztatják a ha­táron a luxemburgi koporsó­liofilizálás végső stádium. Ah­hoz, hogy az emberi szerve­zetben megkezdődjék az emész­tés folyamata, szükség van a szekréciós mirigyek működésé­re. Ezeket pedig kizárólag az ételek íze, külleme, illata és ízléses tálalásmódja hozhatja működésbe. Van, aki azt hi­szi, hogy lesz ember, akinek egy sült csirkét körítéssel tar­talmazó pirula láttán össze­gyűlik a nyál a szájában? Köt­ve hiszem. Az ételpirulák világa tehát csupán utópia; A liofilizált szépség viszont napjaink kéz­zelfogható valósága. kát, .17 százalékkal növelve a hátramaradottak költségeit. De ez még mind nem volt elég. A luxemburgi illetékes hatóság sem volt rest és most már a határon a maga részé­ről is adót szed be az urnák tartalma után, mert vélemé­nye szerint „a hamu valamely külföldi cég által feldolgozott anyag, amely most már kész­termékként (!), mint import kerül ismét vissza az ország­ba!” Az érintettek elkeseredett, olvasói levelekben juttatják kifejezésre nemtetszésüket -*• eddig minden eredmény nél­kül. Hiába, a bürokrácia a holtakon is átgázol, A nők és az elektronika Az ismert párizsi divat- tervező, Pierre Cardin már ■ régóta panaszkodott, hogy ■ sokkal könnyebb egy új kreációt kiötleni, mint a szeszélyes női ügyfeleket meggyőzni arról, hogy a ruha jól áll nekik. Most azonban Cardin vélemé­nye szerint a kérdés meg­oldódott: szalonjában elektronikus gépet állított : be. Elegendő beolvasni a berendezésbe az életkor, a súly, a hajszín és a ma- ; gasság adatait, és a gép azonnal közli ajánlatait az öltözék fazonját és színét illetően. „Most már sokkal köny- nvebben megy a munka — mondja Cardin. — Mint kiderült, a nők vakon bíz- \ nak az elektronikában. Bár ami azt illeti, rendkí­vüli elektronikával dicse- kedhetem: a gép összes válaszát én magam állítom össze, és lediktálom a gépkezelőnek.” Világszépe 1971. A „Londonban megrendezett hagyományos Világszépe választáson az idén a brazíliai Lucia Petteria (középen) vit­te el a pálmát. Képünkön: a szépségkirálynő. — megválasz­tása után „udvarhiilgyei” körében.' (Telefoto — AP—MTI—KS), A főnök prémiumot ad a nemdohányzóknak mintája A szépség a hidegből születik

Next

/
Thumbnails
Contents