Tolna Megyei Népújság, 1971. november (21. évfolyam, 258-282. szám)

1971-11-18 / 272. szám

1.1 FILMLEXIKON Á—K, azaz az első kötet. Mert kettő lesz. 1964-ben még egy volt. Most kettő is kevés­nek tűnik. Pedig 1800 címszó lelhető fel az első kötet 621 oldalán. Hiába, a film külön birodalom a művészet világá­ban. Hódító vagy letűnöben lévő birodalom? Erre , senki nem tud felelni. Az viszont tény, hogy közönségérdeklő- dés van, ez hívta életre az Ábel Péter szerkesztette, az Akadémia Kiadó megjelentet­te testes könyvét. Abasidze grúz színésznő az első, Kyo Machiko japán színésznő az utolsó címszó, s közöttük hí­rességek és hírhedtségek — horror, azaz rémfilm —, kihunyt s most sziporkázó csillagok, eltűnt és frissen fel­bukkanó irányzatok — fre ci­nema —, technikai fogalmak magyarázata. Azaz, ahogyan egy lexikonhoz illik. „Benne legyen minden”. Benne van? Lesz aki ezt állítja, mások az ellenkezőjét. Tökéletes lexikon nincsen. S olyan végképp, amely dacolna az idővel. Ezért volt mivel bővíteni az 1964-ben megjelent Filmkislexikon cím­szavait, s újak serege is helyet követelt. (Mintegy ezer új név szerepel a kötetben, s mellette fogalmakat ismertető új cím­szavak garmadája.) Paradox módon e bővülés az. ami elő­re sejteti: az Uj Filmlexikon is előde sorsára jut. Addig azonban százszor meg százszor kézbe vesszük. Útbaigazít? Igen. Áttekinthető, ami egy le­xikonnál elengedhetetlen ? Igen. Bőséges magyarázattal szolgál? Hát... Itt már némi esetlegességet tapasztalhatunk. Van, akiről sok tény és adat szól. Másokat inkább csak az tesz „kiemelkedővé” — már­mint a címszó hosszával —, hogy valamennyi filmjét föl­sorolja a lexikon. S van, aki ötvenben is szerepelt. .. Vagy nyolcvanötben, mint Curd Jürgens. Film... persze, a képek. 1100 található belőlük az első kötetben, mi tagadás, szeren­csétlen csoportosításban. Kü­lön. Minden bizonnyal van technikai magyarázata, de a lexikonforgató azért eltöpreng­het: a címszó kikeresése után miént kell a képet — keres­gélnie. ..? (m) 2. • Hát igen, mire porosán, li­hegve, felhorzsolt lábszárral a kompánia felért a csúcsra, mintha csökkent volna kissé a kezdeti mámor. A daloló kedv mindenesetre elszállt. De amint egy kicsit kifújták magúikat és körülnéztek, meg­újult a lelkes hangulat. Mi­csoda elragadó kilátás! Körös­körül csupa hegy! És milyen mókás a falu odalent a völgy­ben! Akkorák a piros tetős há­zak, mint egy-egy gyufásska- tulya! A levegő! Érzitek ezt a levegőt?! Hamm! Hisz ezt va­lósággal harapni lehet! És mi­lyen vadregényes itt minden! Ott meg egy csapat kecske! Nézzétek, milyen aranyosak! A főváros falai közül ki­szabadult ember boldog izgal­mával folytatták az utat, hogy most már a helyszínrajz alap­ján kinyomozzák Kopra Tibi­nek, ennek a szerencsefiának a birodalmát. Az lesz minden­nek a teteje! És ekkor — kínos csalódás! Az örökséget megszemlélni és megborzadni tőle — egy pilla­nat műve volt. A legrondább hely ezen a vidéken! Mert mit ér a nagyszerű panoráma, a tiszta friss levegő, ha maga a telek sivár kőhalmaz itt-ott némi giz-gazzal, szúrós, tüs­kés bokorral?! Még csak be­kerítve sincs. Az a bizonyos hétvégi ház pedig — ócska, ro­zoga, dtiledező sufni. Se ajta­ja, se ablaka. Csak lógó, rozs­dás zsanérok jelzik, hogy va­lamikor ilyesmikkel is ren­delkezett. Bent — szemét, por, mindeféle kacat. A falak korhadó deszkái között átfü­tyül a szél, a tetőből is — mint valami halcsontváz — már csak a lécek maradtak meg. És bánatosan lengedező Jfl tv.fc 1, Lnl "OC ÉK kátránypapír-foszüányok. Kö­rös-körül a telek földjén, ahol az esővíz utat mosott magá­nak, másfél ásónyomnyi mély­ségben már kilátsz% a bazalt alapzat. Nem kell hozzá szak­ember, a laikus is látja: nem­hogy igazi gyümölcsfákat nem lehet ide telepíteni, még talán törpe barackost sem bír el a talaj. Villanyvezeték közel- távol sehol, egy kulacs vízért is a szomszédba, vagy kétszáz méterre kell zarándokolni. Oda, ahol egy koszlott falú viskó előtt áll valami kerekes- kút. Röviden és a társaság leg­gyakoribb kifejezésével, ciki a köbön. Hát most hogyan to­vább? Mert ezen a híres há­romszázhúsz négyszögölön jó­formán még arra sincs meg­felelő hely, hogy a magukkal cipelt pokrócokat leterítsék, kipihenjék a hegymászás fá­radalmait. A vidám avatóün­nepségre hívott vendégek ösz- szenéztek. Sajnálkozás, tanács­talanság, pici káröröm, bosz- szúság. zavar ült a szemem­ben. Á körszakállas Gaál Fe­ri, egyébként harmadik ren­dező-asszisztens a tévében, megpróbálta feloldani a nyo­mottá vált közhangulatot. Ko­moly képpel előrelépett, meg­köszörülte a torkát és formás kis szónoklatot kanyarított ki. Gratulált Koprának, aki For­tuna kegyeltje, aki olyan bir­tokot örökölt, amely mellett a schőnbruni és a Versailles! park — falusi kaszáló. A há­zigazdát a dolovai nábobhoz hasonlította, Jókai új földes- urához. Dáriuszhoz és minden jobb módú emberhez, aki eszé­be jutott az irodalomból és a világtörténelemből. Végül fel­kérte, jelöljön ki számukra valami alkalmas helyet, ahol szalonnasütési célzattal tábor­tüzet gyújthatnának anélkül, hogy veszélyeztetnék a park csodálatos páváit, szelíd őze­it, dísznövényeit, vagy a hen­gerelt pázsitot. Gaál elérte a célját, előbb csak páran kun­cogtak, végül általánossá vált a jóízű nevetés. Fiatalok vol­tak, egészségesek, egymás társaságában talán még egy úszó jégtáblán is kellemesen érezték volna magukat. A sors tehát lehetőséget adott Kopra Tibornak, hogy ki­másszon a kínos helyzetből. Együtt kacag a többiekkel és rendben van minden. Hisz végtére nem történt tragédia, majd úgy él a jövőben, mint­ha nem is lenne saját telke. Soha nagyobb szerencsétlenség ne érje. De Kopra nem kaca­gott a többiekkel. Mert Kobra, miközben a kis Gaál szónokolt, Gittát figyelte. És a lány tür­kizkék szemében még hal­vány mosolyt, csöppnyi együtt­érzést sem sikerült felfedez­nie. Gitta megvetően lebigy- gyesztette szája szélét, aztán cipője orrával egy kődarabkát kezdett rugdosni. Ingerülten. Mintha a legszívesebben azt rugdosná, aki őt ilyen gáládul becsapta, idecsalta, erre az el­vadult, nyomorúságos helyre. És ekkor Koprában felgyü­lemlett a keserűség. És a mé­reg. Valamint az ősi magyar virtus. Kijelentette, bocsánatot kér mindenkitől, az ő hibája, hogy meghívta ide őket, mi­előtt terepszemlét tartott vol­na. Mentségére szolgáljon, nem sejtette, hogy a jelenlé­vők között elkényeztetett, nö­vényház! virágszálak is akad­nak, akiket testileg-lelkileg összetör ez a kiruccanás. Szán- ja-hánja vétkét. Mindeneset­re ő ünnepélyesen még egy­szer meginvitálja ide a társa­ság minden tagját. Mához egy évre. Most nézzenek csak jól körül, vegyék alaposan szem­ügyre a színhelyet. Hogy fel­mérhessék a változást. Mert itt mához egy évre tényleg Éden-kertet találnak majd. Igenis, lesz pázsit, lesz rózsa­lugas, élősövény-kerítés, sza­móca, ribizli, japán törpeba­rack, mindenféle virág. És lesz összkomfortos nyaraló, esetleg még mini golfpálya is És mindezt ő egyedül, ezzel a két kezével varázsolja ide? Részvétnyilvánítások mellőzé­se kéretik. A viszontlátásra egy év múlva! Tessék, mit nem tesz a meg­sértett férfibüszkeség?! Hisz máskülönben Koprától oly; messze esett az effajta nagy-« képűsködés, mint Makó Jeru-« zsálemtóL Dehát a fogadalom kötelez Állnia kell a szavát. Jó kis vermet ásott magának, szé­pen bele is pottyant. Vagy mégsem? Volt egy rozoga 500-as Fiat­ja, azt eladta, az így szerzett pénzből különféle építkezési anyagokat és szerszámokat vásárolt. Háromhetes szabad­ságát a nyár elején a telken töltötte. Az izomlázas else napok után, mikor már a de­reka sem sajgott olyan na­gyon, és a vízhólyagok is szé­pen gyógyulgattak a tenyerén, azon kapta magát, hogy már nem a düh, nem a „csakaaért- is” ad erőt a munkához ha­nem egyre nagyobb örömöt lel benne. Először a sufnit tatarozta ki, amolyan kombinált egy­személyes munkásszállóvá, raktárrá és szerszámkamrává alakította át. Aztán napestig ásott, csákányozott, lapátolt A nagyobb köveket, sziklada­rabokat ölben hordta a telek egyik sarkába, jól jönnek majd a nyaraló építésénél. Feltöl- tötte a gödröket, talajt egyen­getett, fűmagot szórt el, víz­levezető árkokat ásott. Neki­esett, három nap alatt kiirtot­ta a bozótost, csak egy han­gulatos k's résznek kegyelme­zett meg a parcella végében. Kitartóan dolgozott és ha­ladt és szépen. Közben elfelej­tette Gitta iránti halálos sze­relmét, viszont vagy féltucat mesterség alapelemeit sajá­tította el, és hasznos ismeret­ségekre tett szert a környéken. A helybeliek tanácsokkal lát­ták el, olykor kapott tőlük kölcsönbe talicskát, locsoló­kannát, szerszámot, ezt, azt, amire éppen szüksége volt. Szabadságának utolsó nap­ján aztán történt valami, ami­nek nem lett volna szabad megtörténnie. Délelőtt — az idevágó szakirodalom mélyre­ható tanulmányozása után, a könyveket a postáskisasszony­tól kapta, akinek boldogult édesapja híres kertész volt — elkészítette az első, kísérleti ágyást és nagy műgonddal kü­lönféle palántákat ültetett el benne. I WEilDE¥¥H BRLai-aizoftiénvébiil 1 m m Schuj3ertpéter wwwwwwwwwwwwwwwwwwwwwwww Louis Orsini Kambodzsában élt, tekin­télyes birtokön.Nemreg értesült fivérei haiäläröl.Mär régen szakított velük,de a múlt, egy ismerős vendég képé­ben ide is betört. A vendég Pascal Berutti,Aime haj­dani alvezére. Louis felesége régen meghalt.Nem nosült újra, de magányos sem volt. Személyzete,vüloga- tottan csinos lányokból állt, akik rajongtak ér - te. Kimegyek az erkélyre. Nem vagyok. 'Álmos le csak aludj­(Folytatjuk)

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents