Tolna Megyei Népújság, 1971. november (21. évfolyam, 258-282. szám)

1971-11-14 / 269. szám

MARC Öt nap a huszonötezerből ..A harczi sáncz környékén találtam: kőeszközök csiszolá­sára használt, homorüan kiko­pott követ, egy csiszolt, lapos kőbaltának töredékét, égy egé­szen ép, igen csinos köbaltat, s több silex-pengét. . A Harcz-község. határában levő Várhegy nevű, lelerilfeg szőlővel beültetett' őskort“ véd- nutyön a sok kapálás temérdek régiséget hozott napfényre. Emberemlékezet óta mindig ta­láltak itt edényeket,.. s; régisé­géket. .. A telep gazdagságát eléggé mutatja . az is, hogy — midőn 1891. őszén legelő­ször voltam e sánczon, ■ hogy méreteket és fényképi felvé­telt vegyek róla .— nemcsak temérdek edénytöredéket, ha­nem favesszőkre tapasztott s keményre égett, sok túzpadka- dnrabot, őrlőkövet, igen nagy agvngpiramisokát, állati cson­tokat. sőt, egészen ép,- m'észbe- tétcs bronzkori edényeket már a föld felszínén is találtam. . ■ É védműről előkerült leletek között első sorban a prpnzkór- szakba tartozó, szivalakú arany láncszemről kell' megemlékez­nem. E láncszem összehajlítá- sa előtt hegyes s befelé hajlí­tott csónakhoz hasonlít, tehát belseje üres és éles háttal bír. Középső része csak fele oly vastag, mint erősen visz- szahajlított mindkét vége. Mindkét végét nem egymás­hoz, hariérfi^éfyrhSs .hriéHé'^V/p- rították. hogy a második lánc­szem középső vékony részét ézck kozott blc. íché'íetV1fűzni. Az ösazeszorítás által nyerte e láncszem a szív-alakot. Ma­gyarországi leletekből összesen csak hét ilyen, darabot isme­rek. eddig>”( (Wosi-nsky Mór tanulmányából.) Harc az Árpád-korban is la­kott hely. Egy 1294-ben kelt Váratlanul kopogtatunk be Fábiánékhöz. Fábián Kálmán bácsit keressük. Munkaszer- számmal a kezében találjuk: hordót formál. Kádár. — Nyolc éves koromban vágtam el először a kezemet faragás közben, és tulajdon­képpen azóta foglalkozom a kádár mesterséggel. Most 73 éves vagyok, Egész eleiemben annyi hordót készítettem, hogy talán a Duna is kiöntene, ha mindből belei őlyatnák a bort. A féltve őrzött okiratai közt simul két kitüntetési okmány is : az egyik azt tanúsítja, hogy megkapta a Munka érdemrend arany fokozatát, a másik pedig a Tanácsköztársasági Érdem­érmet. — Az első világháború után beálltam én is a Tanácsköztár­saság önkéntesei közé. Üteg- lovasparancsnok voltam. é$ harcoltunk egészen a tanács­hatalom megdöntéséig. Amikor jöttünk hazafelé, Pesten rtiég csak átjutottunk valahogy, de OlvIcVtíi. tx UUIUo“CScUdU LUldJ — donában említi. A középkor­ban külön vár volt a közeli, ma Janya-pusztának nevezett részen, de egy nemes bírta, mind a j anyai, mind a harci várat. Tengelic felé jövet elkaptak bennünket. Én tengelicí szár­mazású vagyok, és ott kerül­tünk fogdába. Egy helyen őriz­tek bennünket a testvéremmel együtt, aki direktóriumi veze­tő volt. Engem mindennap megbotoztak, a testvéremet pe­dig egy váratlan napon ki­emelték közülünk, elvitték va­lahova a fehérek, és azóta sem láttuk. Végül kitiltottak a szülőfalumból. Tengelicről, és ezután kerültem Harcra. Itt nősültem, és itt élek azóta is. Fábián Kálmán bácsi termé­szetesen mindvégig hú maradt a proletár elvekhez, és a fel- szabadulás után is bekapcso­lódott az újért vívott társadal­mi küzdelmekbe. Kétszet ala­kította meg a termelőszövet­kezetet: másodszor az ellenfor­radalom utáni konszolidáció közepette. Volt párttitkár, tsz- elnök, és most nagyon sajnál­ja, hogy eljárt az idő, s nem sorolhatja magát a fiatalok kö­zé. Nem is 25 000 napot, hanem ennél mór valamivel többet is megért Takács Mihály. Jelen­leg tsz-nyugdíjas. Kitartó szor­galommal írja naplóját: min­den este feljegyzi mindazt, amit aznap csinált, ami aznap vele történt, öt napot ki­másoltam a feljegyzéseiből: „1971, november hó 1. Egésznap itthon voltam. Reg­gel kukoricát morzsoltam és daráltam. Ezután reggeliztem. Közben idejött Újvári János Kossuth utcai dolgozó. Utána a kertben felállogattam a csutát, amit a szél szétszórt. A fészer fölött megjavítottam a csur- gást, és több más udvari dol­got is rendeztem. Bőtös Mi­hálynak fizettem 70 forintot. November hó 2. A reggeli órákban behord- tam a trágyát a szőlőbe. Meg­jött Bárdos István a Biztosító­tól (Takács Mihály az Állami Biztosító helyi megbízottja — a szerk. megjegyzése) Elültet­tem 4 meggyfát. Délután 4 óra­kor hagymát ültettem. Köz­ben jött a vejem szólni, hogy holnap vihetjük a cefrét. November 3. Reggel a szőlőbe mentem, majd nem sokkal utána meg­érkezett Kresz Mátyás a tsz kocsijával. Fölmértük a szilva­cefrét, és a sióagárdi szesz­főzdébe vittük. Ott fél tízkor leraktuk, de 12-kor már ké­szek is voltunk a pálinka- főzéssel. Lett 27 liter. Fizettem érte 1082 forintot. Fél három­kor értünk haza Harcra. A tsz-től halat hoztak a révbe. Mi is vettünk belőle, és este jó halpaprikást ettünk. November 4. Reggel negyed kilenckor át­mentem Sióagárdra. A köl­csönkért 10 literes üveget visszavittem Horváth bácsinak, a nyugdíjas rendőrnek. Haza­értem negyed tízkor. Dél táj­ban kimentem a szőlőbe. Ki­mostam egy hordót, fokhagy­mát ültettem, és összegyűjtöt­tem a tanya előtt a lehullott levelet. Délután fél ötkor jöt­tem haza a szőlőből. November 5. Egssznap itthon körül dol­goztam. A szomszédban az anyósom kertje végénél jár­dát építenek, és ehhez ren­deztem a placcot, kivágtuk a bokrokat. Délután 5 óra táj­ban hordtuk át hozzánk az utolsó rozsét, ami kijött a járda helyéről. Segített a rő- zsehordásban Mester Ferenc, Újvári János és Kocsis György. Mindhárommal jó barátságban vagyunk. Kocsis az AKÖV-nél dolgozik, de éppen otthon volt, látta, hogy hordjuk a rozsét, és átjött segíteni.” Egy ember. öt napja. Ha jól belegondolunk, semmi kü­lönös nem történt ez idő alatt Takács Mihály életében. Csu­pán annyi az egész, hogy nyugdíjas parasztember éli a békés, öreg napjait. Valami­vel mindig foglalatoskodik, va­lami mindig történik vele, ami számára fontos! Feltalálja ma­gát öreg napjaiban is, tud ma­gával mi t kezdeni, éppen ezért jó a közérzete. És hogy megérdemelt ez a nyugodt, békés öregkor, azt az egész falu tanúsítja. Takács Mihály egész életében a mun­ka, a helytállás, a kötelesség­tudás példaképe volt. Az egyik kortársa mesélte róla: — A tsz-ben állattenyésztő­ként dolgozott. Megesett, hogy a tanyájában mulattunk va­sárnap délután, de ő inkább otthagyott bennünket magunk­ra a pincekulccsa] együtt, mintsem megkéssen az állatok etetésével. Adatok egy kádármester életéből A Diófási-csárda és a kecskehistória Időé Diófási Lajos: — Ezt .a csárdát 1908-ban építtette édesapám. Csere útján jutott ehhez a telekhez. Akkoriban, forgalmas útkeresz­teződés volt ez: itt futott össze a Zom­ba—tamási, a Kötesd—gyönki és a. szek­szárdi út, és úgy vélte, hogy vendég is akad majd bőven. Csehországból vásá­rolt .egy „automata” zeneszekrényt, ami később a csárda közismert jellegzetes­ségévé vált. Ez a határrész hat-hét év­tizeddel ezelőtt teljes egészében szántó­föld volt. Édesapám azonban észrevette a kedvező adottságokat. Nemcsak arra jött rá. hogy ide érdemes csárdát építe­ni, hanem áz is meggyőződése volt, hogy más is épül majd e részen. Mindig mondta: „Meglátjátok, száz év múlva itt lesz. majd a falu lakóházainak nagy -ré­sze.’’ Ncs, a száz év még nem telt el, de a. falu házsora! a közeli völgyből fokoza­tosan felhúzódtak ide a dombra,. .-és a csárda keleti oldalán már nem szántó­föld, hanem lakótelep-, útca látható. Me­rem állítani, hogy. ez a falu legszebb ré­sze: tetszetős, kertes családi házak épül­tei: ide az ötvenes és hatvanas években. A közlekedési adottságok vonzzák ide az embereket mint lakókat. Nem panasz­kodhatunk, népszerű lett a csárda 'lit ■ mind többen tértek be hozzánk ctz1 uta­sok közül. A vásározók például jel' senp tudták képzelni, hogy útközben ne tétje-., nek be hozzánk. ' * í- ' — Az apám után én örököltem a csár­dát. Erédetileg más szakmát akartam tanulni, dohai végűi ,is itt kötöttem ki: én lettem a tulajdonos, aúii ázzál: járt,' hogy a vendégeket is én láttam cl á fé- . leségemmel, mert hát ez nem vött va­lamiféle nagyszálló. Megszerettem; _c < munkát, kedvteléssel végeztéin., sőt,- volt egy éhhez kapcsolódó hobby'jp, is, á> szőlőművelés, kertészkedés. Ezt \ aztán, sikerült átplántálnom az egyik fiQTwba, a Lajosba: kertészeti technikumbajitátfio- zoit, majd annak elvégzése utált jelent­kezett a kertészeti egyetemre. rA, tech­nikumot is, az egyetemet is kiváló ered­ménnyel végezte, és ma a szőlészeti ku­tatóintézet pécsi telepének tudományos főmunkatársa. Időközben mint szőlész megszerezte a doktori címet is. — A felszabadulás utáni életünkre jellemző, hogy igyekeztünk alkalmaz­kodni a m-egválíozott körülményekhez. Én felajánlottam a csárdát a földmű- vesszovetkezetnek, a feleségem pedig a néhó.ny hold földünkkel belépett a ter­melőszövetkezetbe. Továbbra is itt lak­tunk a csárda-épületben, mint ahogyan ma is itt lakunk, de én már szövetke­zeti alkalmazott voltam , és ennek alap­ján kapom a nyugdijat is. Ugyanis ki­lenc évvel ezelőtt nyugdíjba mentem. Most teljesen a hobbymnak — a ker­tészkedésnek — élek. Időközben műem. lékké nyilvánították a zene szekrényün­ket, majd eladtuk a szekszárdi Sió- csárdának. . Az újságíró — lévén Tolna megyei származású — közvetlen élményekből tudja, hogy e csárda milyen nagy hírre tett szert. Története ugyan már nem a betyárvilágra esik, hanem a huszadik ■ századra, múltjában tehát nincs betyár­romantika, mégis tiszteletreméltó hír­nevet tudott kivívni magának. A Dió- fási-csárda nevét messze vidéken is­merték, még az is, aki sosem járt erre­felé. Jellemző, hogy a köztudalban még história, is kerekedett róla, s az annyira :-id(rtáíÍém-ak bizonyult, hogy napjainkban ■ ,, ttisl fokán ismerik. E históriának semmi ■hfj y rfeális alapjai ‘nincs, de mindenki úgy .;. mps0!, -hogy- „holtbiztosán megtörtént". - - Le 'Mégr jtionkrét személyeket is említenek :j h'gzzá.r Äz újságok egész sora írt már rólavyelhangzott a tévében, rádióban, „v,, sőt, a rádióban még külön rádiójáté­kot is készítettek róla. íme: X. Y. szekszárdi atyafi (pontos nevét az élő utódokra tekintettel nem írjuk ki) a zombai vásárban járt, nem sokkal az első világháború után. Nem nagyon volt tej, ezért elhatározta, hogy vásárol egy fejőskecskét. Vásárolt is drága pén­zért- Hazafelé menet pedig betért a Dwfási-csárdáöa,- mert azt tisztességes vásározó: ném kerülhette el. F elöntött ■ néhány fröcc$öt. A tulajdonos, Diófási ,Lajos mindig tféfakedvelö ember volt, és elhatározta,‘"hogy egy kicsit rászedi ezt a szekszárdi vendégét, aki egyéb­ként kedves ismerőse volt. Amíg az fröccsözött, elkötötte a fejőskecskét: ki­cserélte egy bakkecskére. Mire az atya­fi lehajtotta az utolsó kortyokat, besöté­tedett, meg hát az ital is elhomályosí­totta egy kicsit a látását, így aztán nem vette észre, hogy a Zombán vásárolt helyett egy bakkecskét vezet hazafelé. Otthon ezzel köszönt be a feleségének: — Gyere anyjuk, fejd meg a tehén­kénket. Az „anyjuk" hozta is a fejősajtárt, de majd szétrobbant a dühétől, amikor odaült a kecske mellé, és észrevette, hogy az bakkecske. Rátámadt a férje- urára, hogy az miért bolonditja őt ilyen ínséges időkben. A „férjemuram” pedig a zombai eladóra lett dühös, mert az volt a szent meggyőződése, hogy az be­csapta öt: a vételár kifizetése után ti­tokban kicserélte a kecskét. Elindult a kecskével vissza Zombára. Dehát út­közben ismét be kellett térni a Diáfási- csárdába... A ravasz Diófási pedig a fröccsök közben visszacserélte a kecs­két az eredetire. Így aztán amikor a szekszárdi atyafi beállított toporzékol- va a zombai eladóhoz, hogy őt miért csapta be, az így vágott vissza: — Meg van kend zavarodva? De hisz ez fejőskecske. Nézze, hogy folyik tőle a tej! A szekszárdi atyafi mit tehetett egye­bet: pironkodva visszafordult a fejős­kecskével. Útközben betért a Diófásihoz, hogy elmesélje ezt a fura esetet. Csak­hogy ez ismét jó alkalom volt arra, hogy Diófási ismét kicserélje a kecs­két. Utána odatett még egy nagyfröccsöt X. Y. elé: — Ezt pedig igya meg az én egészsé­gemre. A szekszárdi atyafi ismét nem vette észre a cserét, hanem magabiztosan ha­zaballagott és beállított a feleségéhez: — Na, most gyere anyjuk fejni! Családi csetepaté lett az esetből. s a lóvátett ember annyira feldühödött, hogy fejszét fogott, és agyonverte a jámbor állatot. Csakhogy éppen vágási tilalom volt, ezért pedig végül is megbüntették... Párbeszéd — Harci? — Félig. — Hogy értsem? — Sióagárdi származású vagyok, de a férjem harci, és hát ideköltöztünk, itt lakunk. — És itt dolgozik? — Azt is csak — félig. A sióagárdi községi tanács alkalmazottja vagyok, és oda járok át reggelente, de bizonyos időközönként az itteni tanácsi kirendeltség­nél is akad teendőm. Az, hogy most itt vagyok, tu­lajdonképpen kivétel.’ — A férje? — ő pedig Szekszárdra jár. A MŰM szakmunkás­képző iskola egyik igazga­tóhelyettese. Naponta utaz­gatunk. én Sióagárdra, a férjem Szekszárdra. Sőt, a gyermekünk is. Ö a sió- agárdi iskolába jár, mert a harci felső tagozatosokat oda körzetesítették be. Végeredményben csak a lakásunk, otthonunk van Harcon, de szeretünk itt lakni. E párbeszédet Nagy Já- nosnéval folytattuk. Arany láncszem és sok egyéb lelet

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents