Tolna Megyei Népújság, 1971. október (21. évfolyam, 231-257. szám)

1971-10-12 / 240. szám

Mi a véleményed Ge A szántó körülveszi a hazat, nem értem, hogy került oda a'll ■•hulla, nyomok nélkül! Jk\ rőt hoz a boltból. A készülő emeletes házon befejezik az előző nyolc órában sem valami mutikaverseny-tempójú tevé­kenykedést, és hazamennek az utca végét átmetsző pataknál, az áteresz építésén szorgosko­dott munkások is. A jövő-menő emberek álta­lában köszöntik egymást. Ki­vétel egy mogorva férfi, aki két esztendő alatt sem értette meg, hogy a városnak ez a része, bizony, egy kicsit falu, ahol másféle udvariassági nor­mák érvényesek, mint a Nagy­körúton. A köszöntés nem for­maság, segítőkészség is van mögötte. Bármikor el lehet menni a hetedik szomszédba egy kalapácsért, és ha valaki történetesen elfelejtett kenye­ret hozni a boltból, a harmadik szomszédasszonytól holnapig biztosan kap. Az utcának nincsenek külö­nösebb eseményei. Másfél éve kőlapokkal borították az egyik járdát, néhány hete pedig va­laki megvett egy roskatag há­zat, bevakolta, kimeszelte és most a mi utcánk egy emberi lakhellyel gazdagabb. Az utcában különösebb em_ berek sem laknak. Csak amo­lyan hétköznapiak, akikből még akad néhány millió az or­szágban. (ordas) Must — tizenötért VJ égefelé közeledik a szü- T ret, a szőlő nagy részét már leszedték a tőkékről. Nai­vabb emberek ezért is gondol­ták, hogy most aztán lesz elég szőlő a boltokban, utcai stan­dokon, mikor legyen, ha nem most. Lett is, gyönyörűszép, nagy szemű, kilós fürtök kínál, ják magukat. S rajtuk a cé­dula: bolgár import. Eltűnődtem, hogy miért ke­vés egy szőlőtermelő ország­ban szőlőszezonban a hazai szőlő? És töredelmesen beval­lom, hogy magamtól soha nem jöttem volna rá a dolog nyit­jára. Szakembereket kellett megkérdeznem. Nos, ők azt mondták, hogy. ez teljesen ter­mészetes, bár nagyobb a szőlő termőterülete, valamivel több is a termés, mint tavaly volt, miután szerencsére termőre fordult az 1961—65 között újonnan telepített mintegy 100 ezer holdnyi szőlő is. Hallgat­tam csak és vártam közben, hogy mikor jön már az „azon­ban” ... Nem várattak sokáig... Azonban — emelte fel ujját és hangját az egyik szakem­ber — nálunk egy kis baj van a szőlő struktúrájával. Ezen megint eltűnődtem, mert sze­gényes ismereteim szerint a szőlőnek van kocsánya, héja, magja, leve, cukortartalma, no, de struktúrája? Ám a szakem­ber ezt is megmagyarázta, mondván, hogy nálunk hagyo­mány a borszőlő, viszont alig van tradíciója a csemegeszőlő­nek. így aztán cseppet sem le­het csodálkozni, hogy a jelen­legi struktúrában a termésho­zam több mint 90 százalékából bor készül és csak 3 fennma­radó csekély részt értékesítik gyümölcsként, világos, nem? Persze, hogy világos. Jó­magam ugyan szeretem a sző­lőt, mint gyümölcsöt, de egy ember az csak egy ember, az ilyen egyen bolgár csemegesző­lőt és vesse alá elfajult ízlését a nagy többség akaratának, mert azt is a szakemberektől tudom, hogy népünk borivó nép. Vagyis, ha ránéz egy fürt szőlőre, abban nem gyümöl­csöt lát, hanem eleve rizlinget, ezerjót vagy kadarkát. És kü­lönben is első a közjó, már­pedig a borszőlőből bor készül, amelyből nagyobb jövedelem képződik, mint a gyümölcsből; A belföldi borigény mintegy négymillió hektoliter, vagyis négyszázmillió liter, no, már most, ha jól számolok, akkor ez mondjuk literenként csak huszonöt forintot véve annyi, mint cirka tízmilliárd forintnyi bevétel... És akkor még nem is számoltam az egymillió hek­toliternyi exportot, amely de­vizát hoz a konyhára, igaz, dollárt is és az mostanában nem a legjobb pénznem, de vállaljuk a kockázatot;.. Ez a felismerés, bevallom, gyötrő lelkiismeretfurdalással töltött el, hogyisne, képes vol­nék felfalni azt a szőlőbogyót, amely holnap aranymárkát toj­hat nekünk, s elhatároztam, hogy magam is gyarapítani fo­gom az állami bevételt. Bort ugyan éppen nem kívántam, de egy pohár jó mustot meg­ittam volna. Már a harmadik italboltból fordultam ki, must sehol, amikor a jó szerencsém­re egy másik szakemberrel fu­tottam össze. Mert ki tudná, ha nem ő, hogy hol van must­lelőhely. És csakugyan tudta: alig tíz percet gyalogoltunk és Népújság 4 1971. október 12. A mi utcánk, erről egyszer már írtam, talán a legfurcsább formájú az egész megyeszékhe­lyen. Olyan, mint egy fordított 4-es és éppen ezért az ide ve­tődő idegen bajosan igazodik ki a házszámok között. Van, amelyikből több azonos is akad. A házszámtáblák kizáró­lag földszintes házak falán díszlenek, az egyetlen emele­tes most épül, igaz hogy már jóideje. Az emeletes ház álla­mi intézmény otthona lesz. A földszintesekben kisemberek laknak, még akkor is, ha egyik-másiknak beosztása a társadalmi ranglétra meglehe­tősen magas fokával jelölhető. Háromszobás otthona tán egyiküknek sincs, az otthonok­ban pedig viszonylag kevés időt töltenek. A kis utca népe, talán száz­ötven ember, napközben dol­gozni jár. Elsőnek Sebő bácsi indul, reggeli háromkor, fűteni az egyik nagy közintézmény kazánházába. Ebből az is kö­vetkezik, hogy neki leghosz- szabb a munkaideje, mert ami. kor nyolc tájban hazajön, foly­tatja a munkát otthon, a ház körül, vagy a szőlőben, aztán délután visszamegy és ismét A mi utcánk eligazítja a kazánt. A többiek „menetrendszerűen” hagyják el a házakat. Fél hatkor, akik reggeli műszakba indulnak, hét óra után, akik nyolcra men­nek és egy óra felé a délutá- nosok. Közben végigvonul az utcán a bikafogat, mely ro­bosztus robogással kanyarodik ki az egyik állategészségügyi intézmény kapuján. A fogatot nem a babiloni Istar papnői hajtják, hanem állatgondozók, akik barátságosan köszönnek mindenkinek. Az itteni állat- gondozók szívélyes és nyugodt emberek, ami érthető is, hiszen aki sok mázsás húskolosszu­sokkal bánik, annak meg kell tanulnia a nyugalmat. A bikák után távozik az utcabeli fél­tucat autó és nagyjából csend lesz. Háziasszonyok mennek végig olykor a járdán, a szomszéd sarki kis boltból jövet, vagy oda menet. Egyik-másikuk megáll a Néni ablakánál, né­hány csevegő szóra. A Néni nyolcvan év körüli, kis nyug­díja van és rengeteg varrni va­lója. Naphosszat az ablaknál ül a Singer mellett, varr és mert idejéből telik, mindent lát és mindenről tud a mi ut­cánkban. A Néninek fiatalokat megszégyenítően forog az esze kereke, többször is hosszan vi­tattuk már az újságban meg­jelenő híreket, cikkeket. Durva körülhatárolás sze­rint, a mi utcánkban három­féle foglalkozási kör különböz­tethető meg. A kétkezi mun­kásoké, akik alatt általában jobb szakmunkások értendők, és akik a munkát letéve azon­nal átváltoznak szőlősgazdák­ká, vagy állattenyésztőkké. A tisztviselőké, akikből munka után lelkes kiskertgondozó lesz. Végül az albérlőké, de ez utóbbi nem társadalmi réteg, hanem életforma. Délután az utca megelevene­dik. G. úr, a kiváló szerelő, motorra pattan, autójába, vagy esetleg a lovas kocsi bakjára ül és indul a szőlőbe. A fiatal mérnök nyolcadszor festi át fából épült garázsa oldalát. A másik mérnök eltűnik házi műhelyében, ahol sebészeti műtőt megszégyenítő precizi­tással fekszenek kéz alá ké­szítve a szerszámok, Pityu, Ja­ni, Andris és Jóska vég nél­küli labdarúgó-mérkőzésekbe merülnek, vagy kerékpárocs­káikon igyekeznek mind köze­lebb kerülni a felborulás le­hetőségéhez. A nyugdíjas, ősz hajú tanár rózsáival bíbelődik, a fontos állású tanácsi osztály- vezető pedig háziasszonyi sze­repet ölt, tejet, kenyeret, cuk­már láttuk is a táblát: must kapható. Közben arra is jutott idő, hogy a vendéglátóipari szakember dicsérje az idei ter­mést. E.S.Gardner novellájából rajzolta Schubert Péter Elégedetten hallgattam a szakszerű magyarázatot, hiába, érteni kell a dolgokhoz, énéi kül az ember csak közönyösen fellefetyelné a mustot vagy a bort, nem is gondolna időjá­rásra, peronoszpórára, termő- képességre, zsugorra, pedig hát így egészen más. És készül­tem, hogy a frissen szerzett tu­dás birtokában, felelősséggel, megváltsam a blokkot kétszer két deci mustra. A pénztáros­nő azt mondta, hogy az annyi, mint hat forint. És akkor megint kiderült, hogy hiába magyaráztak ne­kem a szakemberek olyan ki­vételes szakszerűséggel, mert a kassza előtt állván hirtelen arra gondoltam, hogy olyan vagyok, mint a Bourbonok, akik a szájhagyomány szerint se nem tanultak, se nem fe­lejtettek ... Eszembe jutott pél­dául, hogy régebben a must literje hétötven volt. Aztán, bizonyára, hogy könnyebb le­gyen a számolás, felemelték tíz forintra, most pedig a must tizenöt forint. Mondtam is a vendéglátó­ipari szakembernek, hogy nem értem ezt a mustárat. Szelí­den megfogta a karomat, fél­rehúzott a sarokba és a mus­tot szakértőén kortyolgatva jó pedagógiai érzékkel rámkérde- zett: mennyi egy kiló szóló? Azt feleltem, hogy ez attól függ. Láttam kilencnyolcva- nért is, de az elég satnya volt, a szépjéért tizenkettőt is el­kérnek. No látja, bólogatott jóságo­sán, maga is megértheti, hogy a szőlőből sajtolás és préselés vagy darálás útján készülő must nem lehet olcsóbb, mint a nyersanyag, amiből csinál­ják, világos? Szégyenkezve bólogattam és zavaromban meghívtam egy deci burgundira, négyhatvanért ami azért ennyi, mert az alap­árra rárakták az engedélyezett haszonkulcsot. Jó, ha mindezt tudja az ember, különben nagy tudatlanságában csak azt fog­ná fel, hogy drága a bor meg a must. ÁRKUS JÓZSEF Traktorral menjetek ki .A hullat is vigye­tek! Főnők! befejez­tük. ^ is hazamehetsz. En meg járok egyet. Encbn egy mellékajtön be­ment a házba. Mindent vas­tagon borit a por. A padlón kusza összevisszaságban férfi és női lábnyomok.

Next

/
Thumbnails
Contents