Tolna Megyei Népújság, 1971. október (21. évfolyam, 231-257. szám)
1971-10-08 / 237. szám
Példás passzívák „Hogyan növelhetjük szövetségünk tagjainak aktivitását...?” *— hangzik a kérdés a KISZ KB kongresszusi levelében. A kérdés fontosságát tények igazolják. Aki a mozgalomban él, tisztában van azzal, hogy a jelenlegi állapotok nem tarthatnak sokáig. Az aktivitásnak az a hiánya, mely a szövetség tagjainak egy részére jellemző, lehetetlenné teszi az egyre nehezebb feladatok végrehajtását. Időszerű tehát e kérdés megvitatása a KISZ legfelsőbb szervének decemberi ülésén. Mielőtt kifejteném véleményemet a bűvös „hogyan’’-ról, íme egy ' meglepő számadat. Egy alapszervezet 7 tagú vezetősége két csoportra oszlik. Közülük négynek a magatartásjegye 4-es és csupán a többi három vezetőségi tagnak van példás magatartása. Hogy itt van valamilyen ellentmondás, az nem vitás. Négy KISZ-tag, akik másik három társukkal legtöbbet tesznek az alapszervezet érdekében, nem érdemel ötöst magatartásból. A baj az, hogy vannak viszont olyan vezetőségen kívüli —, legfeljebb „szürke” jelzővel illethető, de példás magatartású tanulók, akik még nem voltak részesei közös akcióknak, a legcsekélyebb feladat elvállalására nem hajlandók, ök azok, akik már kabátjukat gombolva lesik a KISZ-titkár szavait, de ezt is csak azért teszik, mert már izgatottan várják a taggyűlés végét jelző mondatokat. Joggal 'kérdezhetné ezek után bárki, hogy miért kapjak ötöst ezek a tanulók magatartásból. A válasz meglepő, de így igaz: mert óráról órára szorgalmasan készülnek, lélegzetvisszafojtva figyelik a tanár, magyarázatát, mélyet a következő órán akár szóról szóra képesek visszaadni. Ez valóban becsülendő dolog s ami a számukra a legfontosabb. még imponáló a tanárnak is. Na, de mi lenne, ha mindenki így gondolkodna ? Nem élnénk közösségi életet? Annak ellenére, hogy a félévi és év végi magatartás- jegyek megállapításakor beleszólási jogot élvez az osztály is. a végső szót nyilván az osztályozó értekezleten, a konferencián mondják ki. A nevelő- testület tagjai állapítják meg a magatartás és szorgalom jegyét, akik — kivéve az osztályfőnököt — csakis az órai magatartás, a 45 perces munkába való bekapcsolódás alapAz Űttörőszö vétség és a MÉH Tröszt a jubileumi évben több évre szóló együttműködési megállapodást kötött. Enne'k célja, hogy irányítsa az úttörők hasznos- anyag-gyűjtési tevékenységét, tudatosítsa ennek népgazdasági fontosságát és elősegítse a munkára, takarékosságra nevelést. A megállapodás alapján az Úttörőszövetség és a MÉH Tröszt az 1971 72-es tanévre újabb gyűjtési versenyt hirdet. A felhíváshoz a Múzeumi Főigazgatósúg is csatlakozott a gyűjtés során előkerülő mú- zeális értékű tárgyak megmentése érdekében. Azok az úttörők, akik a legértékesebb leleteket küldik be a trösztján javasolnak, illetve döntenek. Ez az egyoldalú ismeret eredményezi azt. hogy lényegében ugyanazok a szempontok határozzák meg a magatartás- és szorgalomjegyeket egyaránt. Ha nagyobb megbecsülést kapna a mozgalomban, az osztályközösség érdekében végzett munka -a magatartás- jegyek megállapításánál, másként gondolkodnának az előbb jelzett „példás pásszívák”-ról. Annak ellenére, hogy számukra minden közömbös, az már nekik sem lenne mindegy, hogy a bizonyítványban egy négyes, vagy pedig egy aktív A társadalom és az ifjúság kapcsolatának fejlesztésében nagyobb előrelépésre van szükség. Meg kell vizsgálnunk a fizikai munka nagyobb megbecsülésének kérdését, a pályaválasztást, a pályakezdő fiatalok beilleszkedését a társadalomba, a mezőgazdaságban dolgozó fiatalok munkakörülményeit és művelődési lehetőségeit, ezek javítását. Hazánkban már néhány helyen létrehozták a pályaválasztó tanácsadást, melyet sokkal szélesebb körben kell terjeszteni. A fiatal szakmunkásokat és egyéb területen dolgozni kezdő fiatalokat célszerű az adott munkahely jellegével, ténykedésével, szervezeti felépítésével megismertetni, hogy tudja az a fiatal milyen feladatok előtt áll. A mezőgazdaságban dolgozó fiatalok munkakörülményeinek javítása a nagyobb mérvű gépesítéssel oldható • meg. Lehetőséget kell biztosítani, hogy a fiatalok szakmailag továbbképezhessék magukat a mezőgazdasági technikumokban, majd főiskolákon. A mezőgazdaság nagyüzemi fejlődése megköveteli, hogy jól képzett szakemberek dolgozzanak az adott területen. Sok helyen problémaként hoz, jutalomüdülésben részesülnek, az ország összes múzeumának látogatására érvényes bérletet, és még sok más jutalmat kapnak. A legtöbb és legértékesebb tárgyat meg- küldő csapatok munkáját irányító pedagógusokat ezer, nyolcszáz, ötszáz forintos díjjal, továbbá tíz múzeumi műtárggyal jutalmazza a Múzeumi Főigazgatóság, illetve a MÉH Tröszt. A pályázat az 1971 72. tanévi úttörőprogram, „Ha vitéz vagy jer velem” nevű akcióhoz kapcsolódik. > Az 1972. május 31-ig beérkező múzeális értékű tárgyakat szeptemberben kiállításon mutatják be, közösségi munkával kiérdemelt ötös nyitná meg az érdemjegyek sorát. Szó sincs arról, hogy valaki csakis e cél elérésében lássa munkája értelmét. Hiszen ezt a többletmunkát mindenki önként vállalta. Csupán; nagyobb megbecsülést a KISZ-munkának a magatartásjegyek megállapításánál! Bérdi Agnes Gőgös Ignác Gimnázium Dombóvár A szerkesztőség megjegyzése: A cikkben írottakkal kapcsolatban szívesen helyt adunk más véleményeknek jelentkezik, hogy a fiatalok otthagyják a mezőgazdaságot és inkább az iparban helyezkednek el. Az ország legtöbb termelőszövetkezetében, állami gazdaságában a anyagi feltételek biztgsítottak, de a szórakozási, kulturális és szociális feltételek nem elégítik ki a mai kor fiataljainak jogos igényét. Szinte valameny- nyi községben van művelődési ház, de ezek kulturális programja sokszor nem kielégítő. Megfelelő vezetéssel, jó programmal meg lehetne szerettetni a fiatalokkal a községet és akkor szívesen maradnának otthon. Minden esetben érvényt kell szerezni az ifjúság érvényesülését elősegítő határozatoknak. Tapasztalható olyan jelenség is, hogy a vállalatok vezetői egyszerűen mellőzik ezeket a határozatokat. Ebben a kérdésben feltétlenül előrébb kell lépni, ha kell a párt hatékony segítségét kérve. Tm. Tanácsi Tervező Vállalat KISZ-szervezete. Ifjúsági klub Bonyhádon Bonyhádon a járási művelődési központ klubtermében 60 fő részvételével a KISZ- fiatalok megbeszélést tartottak. Ezen részt vettek a bonyhádi Petőfi gimnázium és a köz- gazdasági szakközépiskola tanulói, KISZ-esei. A találkozó célja, ifjúsági klub szervezése, vezetőség megválasztása, az ez évi program kidolgozása és elfogadása volt. A fiatalok elhatározták az úttörőcsapatokban, folyó munka segítését, valamint a KISZ-tagságra váló felkészítést a bonyhádiak és a vidékről bejárók részére. Megbízást kapta arra, hogy a közeli községekben is vállaljanak ilyen KISZ-vezetői munkát. A fő cél, a vezetőképzés és klubfoglalkozások szervezése. Októberben egy óbányai túrára, novemberben pedig a szekszárdi KISZ-esekkel tapasztalatcserére is sor kerül. A téli szünetre kétnapos programot terveztek. Dr. Kovács Zoltán Bonvhád Országos hasznosanyag-gyűjtési verseny Véleményünk szerint... A tanácsi tervező vállalat KISZ-fiatáljainak állásfoglalása a KISZ KB kongresszusi levelével kapcsolatban Űj üzemltáz az óra-és ékszeripari vállalatnál új üzemház épül 35 millió forintos költséggel, Szekszár- don az óra- és ékszeripari vállalatnál. Az épület egy részét már átadták, másik fele a jövő év elején készül el. Képünkön az új gépterem egyik részlete. ' . Foto: Got tvaló A tizedik Ba rátság-vona t Az október Í2-ről 13-ra háj- ' ló éjszaka indul Szekszárdról a Tolna megyeiek tizedik Barátság-vonata a Szovjetunióba, 320 résztvevővel. A vonat' a megye több pontján megáll, az IBUSZ azonban kéri a résztvevőket, vagy az utasokat küldő vállalatokat, hogy mielőbb jelentkezzenek a részvételi jegyekért. Ennek érdekében a szekszárdi IBUSZ szombaton délután négyig és vasárnap délig is nyitva tart. A tizedik Béke-barátság vonatot majdnem „jubileumnak” is nevezhetnénk, ha valóban ragaszkodnánk a . kerek számok formálta jubileumokhoz. Sokkal fontosabb ennél az. hogy megyénk dolgozói közül a munkában kitűnt legjobbak, a más érdeklődőkkel együtt ismét ezt a formáját választották a Szovjetunió megismerésének, ami Tolnában ilyesformán már hagyományossá vált. Irányelv a nővédelmi tanácsadók működéséről Az egészségügyi miniszter irányelvet adott ki a nővédelmi tanácsadók működéséhez. Az irányelv rámutat, hogy a Családtervezés fogalmának megismertetése és bevezetése a mindennapi életbe az egész társadalmat érintő feladat, arhely szorosan kapcsolódik az anya- és gyermekvédelemhez, és célja, hogy elősegítse a legkedvezőbb létszámú családok kialakítását, testileg és szellemileg egyaránt ép, egészséges utódok létrehozását. A nővédelmi tanácsadók feladata a házasulandók és házasok felvilágitása. Ennek során korszerű biológiai és etikai alapon kell válaszoltok a felmerülő kérdésekre. Foglalkoztok kell a gyermektelen .házasok, az alkatuknál fogva vetélők és .koraszülők, valamint a több gyermekes házasok egészségügyi problémáinak megpldásával is. Figyelemmel a nőknek, illetőleg házaspároknak jogára, hogy szabadon' választhatják meg gyermekeik számát és a szülések időpontját, szakmai tanácsokkal és megfelelő fogamzásgátló-módszerek ajánlásával kell serfí- "iölc a .nem kívánt terhesség elkerülését. A korszerű fogamzásgátlás módszereinek megtanításával ugyanis csökkenteni lehet, a művi vetélések magas számát, és így elkerülhetők az ezzel járó káros következmények is Ezzel együtt fontos a fiatal házasoknak a családi életre való nevelése, a szülői feladatok elfogadtatása, a népesség fejlődését biztosító családnagyság propagálása. A tanácsadás időpontját úgy kell megállapítani, hogy az igénybevevők munkaidő után is hetenként legálább két-három alkalommal felkereshessék. Legcélszerűbb a nővédelmi tanácsadót rendelőintézetben, a nőgyógyászati szakrendelőben, vagy klinikai, kórházi ambulancián elhelyezni. A tanácsadón végzett vizsgálatnak magában kell foglalnia az elsőfokú nővédelmi szűrővizsgálatot, olyan intézményekben, mint a klinikák és a megyei kórházak, már most lehetőséget kell adni pszichológussal történő konzultációra is, továbbá törekedni kell arra. hogy szükség esetén genetikus, endokrinológus és ar.drologu? szakember tanácsait is igénybe vehessék. (MTI).