Tolna Megyei Népújság, 1971. október (21. évfolyam, 231-257. szám)
1971-10-24 / 251. szám
4 tisztaság Gazdag közmond ás tárunkból a gyerekember talán azzal az ősi bölcsességgel ismerkedik meg leghamarabb, amely szerint a tisztaság fél egészség, A mondás mélységes igazához nem fér semmi kétség. Orvosaink is ezt hirdetik fáradhatatlanul, mert ha valakik, akkor ők aztán tudják, milyen betegségeknek csinál melegágyat a testápolás, a tisztaság hiánya A tisztálkodási kultúra mégis araszolva terjed. Bizony vannak, akik rosszalló fejcsó- válgatással nyugtázzák mások mindennapos mosakodását, s néha még hangot is adnak abbeli véleményüknek, hogy biztosan valami titkolt nyavalya az „oka” a sok víz és szappan használatnak. Ismerek embereket, akiknek van fürdőszobájuk, de mélységesen meg vannak elégedve a napi cicamosdásokkal, vasárnap gépkocsiba ül a család és úgy megy rokonlátogatni, de fél évnél tovább tart náluk a tubus fogkrém és egy évig is szolgál három-négy személyt az egyetlen darab fogkefe. Viszont ott díszeleg a fürdőszobapolcon a körömlakk és szempillafesték, és a családi ruhatárból sem hiányoznak azok a divatos, drága holmik, amelyek láttán elégedetten szoktuk megállapítani, hogy jólöltözöttek vagyunk. A tisztaság fél egészség, ismételgetjük unalomig, s megnézzük azokat a jól sikerült, szemet vonzó plakátokat, amelyek arra tanítanak, hogy okos dolog az embernek szeretnie a tisztaságot, mert ha így tesz minden dolgában, kevesebbszer kell orvoshoz járnia, képes megőrizni az egészségét. Az eredmény? Nem akarjuk elrontani a vasárnapot, de nem hallgathatjuk el, hogy az eredmény igen csekély. íme a bizonyság, amiért a Tolna megyei Statisztikai évkönyv 1970. évi számához folyamodtunk. Ebben, az életünk alakulását szigorúan szemmel tartó könyvben olvasható, hogy 1970. ben a munkás és szellemi dolgozók háztartásaiban mennyi volt az egy főre eső évi átlagos kiadás. Élelmiszer, ital és dohányárura 6811 forint az egy főre jutó átlag, míg az egészségtett 50—100 vagy ennél is több évvel ezelőtt, amikor a tisztálkodás házi szentélye a fürdőszoba még a módosabb emberek házából is hiányzott, nem különben a vízvezeték is, ami nélkül ma hovatovább még falun sem épül új otthon, A fehérfoltoktól nem mentes tisztálkodási kultúránkról szólva alighanem érdemes ügy, testápolás címszó alatt mindössze 407 forint szerénykedik* De az az adat még elgon- dolkodtatóbb, ami azt jelzi* hogy míg az egyedülállók évi 938 forintot fordítanak egészségügyre és testápolásra, egy hattagú családnál ez az ösz- szeg személyenként évi 227 forint. Az ok? Nem, semmi esetre sem az, hogy nincs pénzünk a testápolásra, tisztálkodásra. Pénz az van. Egyéb kiadásaink évről évre tekintélyesebb summája legalábbis arra vall, hogy van. Mi nincs hát akkor? A tisztáik«” • igénye nem általános, bár : ' ségkívül nagyobb, mint leheszek voltak megtanítani egyre és másra a leigázottakat, Mozaikok, szobrok, a római fürdők melegvíz-hálózatának maradványai adnak hírt az egykor oly virágzó fürdőkultuszról. Olvasmányélményeink, stúdiumaink viszont arra emlékeztetnek, hogy bár voltak akkor is népfürdők, a fürdőélet a lágy nyugalmú testápolás csak az előkelőek, gazdagok privilégiuma volt. Vannak aztán ismereteink arról is, hogy egyes vallások — mint például a zsidó és mohamedán vallás — előírták a hívőkre vonatkozó tisztálkodási szabályokat, így az sem lehet ismeretlen, hogy a rituális fürdőzés szabályai nem kis részben alkotják a mai modem higiénés szemlélet alapjait. Az egészséggel párosuló. szépség az érző ember útja a szellemhez — vallották az ókor bölcselői, akik e tekintetben hosszú távra bizonyultak valóban bölcseknek. Még akkor is, ha a sötét jelzővel nem érdemtelenül illetett középkor ahol csak tehette, könyörtelenül irtotta a tisztálkodás minden kultuszát. Úgy mondatott az akkor, hogy a hitványul bűnös és romlandó test nem érdemel semmiféle karbantartást. Sőt! Borzalmasnak ecsetelt túl- világi büntetés vár mindazokra, akik testük ápolására vetemednek. A pestis, kolera, lepra halálos aratásainak korszaka volt ez és hamar érhette az eretnekség vádja azt, aki a tilalmas tisztálkodás hiánya és az említett „istencsapások” között összefüggést vélt föl- f-Sezni. A XV—XVI. században a re- -«isznak kellett jönnie ah. '•-z hopv fölszabaduljanak a tisztálkodási kultúra antik ©sztninyef elterjedhessen fsmőt a testápolás és fürdőzés kultusza. Viszont, annak a fürdőszobának az őse, amit-ma ismerünk, még jó hosszan váratott magára, csak a XVIII* század Angliájában jelent meg és indult világhódító útjára. Ezt megelőzve még a rokokó vifutó kirándulást tennünk a múltban, még ha egyeseknek ismétlésként hangzik is mindaz, amit a testápolás, fürdőzés hasznos kultuszának kialakulásáról fölidézünk. Testüket ápolták, fürdőztek lágy nyugalomban — mondja a költő azokról, akik az antik kultúrák világában éltek. Sokan tudják, vagy kevesen; az ókor igen fejlett fürdőkultúrával rendelkezett. Erről vallanak az ásatások gazdag leletei, itt helyben, a Dunántúlon is jelezve, hogy a római hódí- tók ha saját megszokott kényelmüket szolgálva is. de kélága lékelte meg és nem is kissé a testi higiéné mindeddig hányatott sorsú „hajóját”. A rokokó bálványozta a felszíni csillogást, selymekben suhogott, csipkékben, bársonyokban pompázott, de utálta a vizet. Ez lendítette viszont föl a kölnigyártás tisztes mesterségét. Kellettek az illatszerek a fürdés mellőzéséről árulkodó kellemetlen testszagok elkendőzésére. A történelmi pletykálkodás szándéka nélkül említjük, hogy a Napkirálynak nevezett XIV. Lajos reggeli „mosakodása” kimerült abban, hogy fő- komornyikja néhány csepp illatos sós borszeszt löttyintett a fölséges kezekre. Az esti mosakodás szertartása ennél annyival volt esemény- dúsabb, hogy ekkor az ezüsttálcán „tálalt” törölköző egyik vége be volt nedvesítve a királyi orca letörlésére. A korabeli festményekről ránk mosolygó rokokó dámák sem voltak nagyobb hívei a víznek, olyannyira nem, hogy tornyos parókáik alatt dúsan tenyésztek azok a szapora kis vérszívók, amelyeket úgy szeretnek még tán ma is a szegénység bogarának nevezni. A tündéri dámák, karmocskákban végződő elefántcsont szerszámot használtak házi állatkáik nyugtalanítására. Ezzela szerszámmal úgy lehetett a paróka alá nyúlni, hogy a finom hölgyeknek nem kellett használ- niok körmeiket. . A felvilágosodás harsonái fújtak takaródét e felszíni csil- logású kornak. Az emberek megint szeretni kezdték a vizet és a használatából fakadó tisztaságot. Ha nem tódítanak a történetírók, Napóleon még hadjárataira sem mozdult a a fürdőkádja nélkül. Magunk között mondva, nem csodálnám, ha őcsászári felsége legalább egyszer, akkor elhagyta volna a kerekekre szerelt kádat, amikor Tél tábornok kergette meg a világhódítót az orosz hómézőkön. Azt mondjuk, a művelt Nyugat. Bécs mégis csak a XIX. században építette föl — sokkal később az első magyar közfürdő létrehózása után — a híres Dianá-Bad-ot. És ha már hazaérkeztünk..-. írásos emlékeink tanúságtétele szerint nomád őseink már akkor rendelkeztek a bizánciaktól ellesett fürdősátrakkal, amikor még nem száguldottak be fél Európát az-ÍHT n?pdfc fSfcflmSrei TTé tessék hitetlenkedni. Lovakon érkeztek a Kárpátok medencéjébe, s a lóról, erről a derék négylábúról köztudott, hogy tisztaság- és vízigényes állat. Eleink is szerették a vizet, ismerték a tisztálkodás áldásos voltát. Amikor pedig elkezdődött az Árpádházi királylányok nyugatra házasítása, királyi atyjától, II. Endrétől színezüst fürdőkádat vitt nászajándékba Erzsébet királykisasszony. De messze ennek előtte, s még messzebb a bécsi Diana-Bad kapunyitásától, ide a szomszédos Pécs váradra szélt az az 1015-ben keltezett királyi adomány levél, ami a péosvára- di bencés atyák nyilvános fürdőjéről és az abban alkalmazottakról tesz említést. Az alkalmazottak nők voltak, akik a kegyes atyákra való tekintettel aligha azonosíthatóak a későbbi, könnyű erkölcsű für- dőslányokkal, s akiknek mindenkor egy férfiú volt a pa- rancsolójuk. Nos, a nap meghatározott óráiban kürtszó, vagy fürdőserpenyők kongatá- sa jelezte a fürdőzés kezdetét és mintegy igazolandó, hogy nem hiába jártak erre sem a római hadak, csőrendszer vezette a melegvizet a fürdőházba. Győr és Esztergom nyilvános fürdővel rendelkezett 1238-ban. Az sem mellékes adalék, hogy ekkor és ezután szokás volt fürdőalapítványokat tenni a szegénysorsúak évi egyszeri ingyenes fürdőztetésére. S ugyan ki gondolna a borravaló lassan fejünkre növő több mint divatjának idején arra. hogy TVtahnpsSg, TSsst ^CTíortosnáR nézik azt a háziasszonyt, aki szappanfőzésre vetemedik, egykor viszont olyan híres volt az Alföldön főzött háziszappan, hogy a törökök ebben ' rótták ki az adót, lévén, hogy a gyauroknak ez a készítménye szerfölött megnyerte a hódítók tetszését. Bármi érdekes is a múltban való kószálás, szakítsuk itt félbe. Mindaz amit fölidéztünk arra volt jó, hogy alkalmasint eltűnődjék fölötte az, aki okulásra készen hajlandó ilyesmi, re. A közö6 fürdőházakban virágzó fürdőkultusz, mint ez az előbbiekből kiderült, századokkal előzte meg a fürdőszoba-használatot. A közfürdők nem, ám a fürdőszoba századokig volt a kiváltságosok privilégiuma. S bizony volt időszak, hogy a fürdőszobát, mint fényűzést még a tehetősek sem engedték meg maguknak, mert az akkor a borravaló őse a fürdőpénz volt? Aki úr adta, arra szánta, hogy ugyan, tisztálkodjék már meg az a szegény ördög is, akit valamely szolgálatért jutalmazásra érdemesnek talált. Kár, hogy sértés nélkül ma nem adható fürdőpénz. Pedig az orvoshoz — nem ritkán — mosdatlanul beállító betegek égyike-másika. megérdemelne ilyen leckét. Persze, nem éppen jutalomból. Az sem érdektelen azonban, hogy a gőzfürdőről a keresztes hadakban jártak hozták a hírt és a mintát. Pozsony városának 1309-ben volt gőzfürdője, aminek használatát akkor a lepra megelőzésére és gyógyítására javasoltak. De az is megérdemel egy mondatot, hogy a közös medencékben való hazai lubickolásoknak a XV. század végétől egyrészt a protestantizmus megerősödése, másrészt a vérbaj és a pestis terjedése vetett véget. Miből állt régen egy magánház tisztálkodó helyiségének berendezése? Mosdómedencéből, kancsóból, törölközőkendőkből. Néhol az ésszerűség dézsát, parancsolt a medence helyére, mivel ez alkalmasabbnak látszptt az aprólékos, tetőtől talpig való tisztálkodásra. megkívánt tisztálkodásra meg. tette a teknő és dézsa, másutt mosdótál. Folyók, patakok vize, itatóvályú szolgált másoknak. Ma meg, a korszerű otthon, de még a dolgozóiról jól gondoskodó munkahely sem képzelhető el fürdőszoba, vagy legalább zuhanyozók nélkül, Korántsem divatból! A tisztaság fél egészség — mondjuk és megbámuljuk azo_ kát a plakátokat, amelyek a tisztálkodás, testápolás igényét hivatottak élesztgetni. És sajnos, mégsem nélkülözi a valóságalapot az az anekdota, aminek főszereplője nem torzon- borz hippi, akin az ápolatlan- ságtól akár a gomba is kinőhetne, hanem meglett férfiú, aki ezzel toppan be a szakorvosi rendelőbe: — Egy éve jártam a doktor úrnál a reumámmal. Azt tanácsolta a doktor úr, hogy kerüljem a nedves helyeket. — Na és, megfogadta a tanácsot? — Egy éven át, meg. Most csak kérdezni jöttem, szabad-e már megfürödnöm ?! Szöveg: LÁSZLÓ IBOLYA Bajz: ÉRDI JUDIT f é 8 e g é s z s
