Tolna Megyei Népújság, 1971. október (21. évfolyam, 231-257. szám)
1971-10-20 / 247. szám
Diplomamunka az üzemnek Jobb módszer mint a társadalmi ösztöndíj — .A szekszárdi MEZŐGÉP külön segítsége Az utóbbi években sokan vitatják a társadalmi tanulmányi ösztöndíj célszerűségét. A gyárak, üzemek azért fizetnek az egyetemeken, főiskolákon tanuló fiataloknak, hogy így gondoskodjanak megfelelő szakmai utánpótlásról. A fiatalok egy része a nagyobb „kereset” reményében gondolkodás nélkül rááll az egyezségre, ám, amint elérkezik az az idő, hogy zsebébe vándoroljon a diploma — miután esetleg kedvezőbb ajánlatot, közelibb munkahelyet talál — „lelép” attól az üzemtől, amely éveken keresztül ráköltött nem is kevés összegeket. Még szerencséje, ha az üzem nagylelkű, és nem követeli vissza a mérnöktől a hallgatónak fizetett ösztöndíjat. Hanem amikor visszaköveteli... ? Visszafizetteti, teljesen jogosan, hiszen a havonta kifizetett ösztöndíj nem egyszer megfelelt egy jól kereső szakmunkás félhavi * bérének. Ugyanekkor a pályakezdő fiatalnak jelentős anyagi megterhelés a kezdő fizetésből visszatörlesztgetni esetleg tízezer forintokat. A szekszárdi MEZŐGÉP Vállalat még annak idején szerződést kötött egy, az agráregyetem gépészmérnöki karán tanuló lánnyal. A kislány mindvégig kitűnő tanuló volt, így a vállalat bizton számíthatott arra, hogy kitűnő, fiatal mémökgárdája újabb, tehetséges szakemberrel gyarapodik. De mire az egyetemi évek lejártak, a kislány férjhez ment. A megváltozott körülmények végérvényesen a fővárosban marasztalták a gépészmérnök fiatalasszonyt. Miután a vállalatnál egyetlen napot sem dolgozott, ötvenezer forintnál több ösztöndíjat kell neki visszafizetnie. Érthető, hogy az egyébként is budapesti lány a megváltozott körülmények miatt nem foglalta el a vidéki munkahelyet, de ugyanannyira érthető az is, hogy a vállalat visszafizetteti az ösztöndíjat. A pénznél is lényegesebb viszont, hogy a vállalatnak most újabb mérnököt kell keresni. A társadalmi tanulmányi ösztöndíjnál jobb megoldást javasol Dulai Károly, a MEZŐGÉP személyzeti vezetője, ezt a javaslatot helyeslik a vállalat vezetői is. Ennek lényege az, hogy az eddigi egyetemi gyakorlatot meg kell változtatni, és a mérnökutánpótlás biztosításáról is ebben az értelemben kívánnak tárgyalni a műszaki egyetemek rektori, dékáni hivatalaival. Az eddigi gyakorlat szerint a végzős hallgatónak az egyetem által megadott témákból kell elkészíteniük diplomamunkájukat. Ezeket a diplomamunkákat aztán vagy felhasználják, vagv egyszerűen elsüllyednek valahol, egy szekrény mélyén. A MEZŐGÉP Vállalat • elgondolása viszont az, hogy ha az egyetemi hallgató elfogadja a vállalat pályázatát, vagyis, hogy ott vállal munkát, akkor témát ad a diplomamunka elkészítéséhez, azonkívül megfelelő szakmai támogatást, a szükséges szalcirodalmat, a gyártási, technológiai eljárások megismerését. A végzős mérnökhallgatónak tehát olyan diplomamunkát kellene készítenie, amely a MEZŐGÉP valamelyik profiljába beleillik, illetve azt a gyakorlatban is alkalmazni lehet. Ilyen téma lehet történetesen a műszálas öntözőtömlő gyártási technológiájának kidolgozása, és még jó néhány más szakmai kérdés. A diplomamunkát a vállalat — szakmai értékének megfelelően — 25—30 000 forintért megvásárolja. Ezt a módszert azért tartják jobbnak a társadalmi tanulmányi ösztöndíjnál, mert így a hallgató — a vállalatnál tölti el a kötelező, szakmai gyakorlatot — közelebbről megismerkedik a munkahellyel, a termeléssel, az alkalmazott technológiával, és amikor munkába lép, azonnal be tud illeszkedni a munkahely szellemi áramkörébe. Nem érdektelen az sem, hogy a diplomamunkáért kapott összeg . mindenképpen hasznos egy pályakezdő fiatalnak. (A szekszárdi MEZŐGÉP ezt még megtoldja tízezer forint letelepedési segély- lyel is.) Feltehető az is, hogy az ilyen, a termeléshez közvetlenül kapcsolódó, a gyakorlatban gyorsan alkalmazható diploma- munka jobban ösztönzi a fiatalokat, hogy azt a* legjobb tudásuk szerint készítsék el. A kérdés most már csak az, Jiogv az egyetemek hogyan fogadják ezt a javaslatot. BI. Száz éve született Cserveraka Hildos Az első világháború éveiben, a már akkor is hatalmas csepeli ipartelepeket, teljesen a haditermelés szolgálatába állították. A munkások szószólóit a frontra vitték, hogy elejét vegyék minden ellenállásnak, bérkövetelésnek, sztrájknak. A legnehezebb körülmények között választották meg a munkások főbizalminak Cservenka Miklós vasmunkást, aki nemcsak jó szervező és bátor ember hírében állt, hanem közvetlenségével, figyelmességével munkástársai szívét is megnyerte. Ez a régi szociáldemokrata esztergályos, a munkásmozgalomban értelmiségivé nőtte ki magát: 1905-től a háború kitöréséig a Magyar Vasutasok Lapja szerkesztője volt. Egy váratlan esemény hívta fel rá a magasabb katonai parancsnokságok figyelmét: 1916 júliusában a munkásasszonyok követeléseket terjesztettek a gyár parancsnoka elé, s amikor ez letartóztatásokkal válaszolt erre, beszüntették a munkát. A sztrájk kiszélesedett, sorra csatlakoztak hozzá az üzemrészek. A harcolók élén Cservenka Miklós állt. Megismerték őt a gyáron kívüli munkások is, hamarosan őt választották a Vas «s Szakszervezet esztergályos-szakosztályának elnökévé. Azok közé a munkásvezetők közé tartozott, akiket sem ijesztéssel, sem lekenyerezéssel nem lehetett megtántoritani. Ahogy növekedett a tömegek ellenállása a háborúval szemben, úgy nőtt az üzemekben is a szervezett ellenállás, gyakoribbak lettek a sztrájkok, a munkáskizárások, a legharcosabb munkásokat tömegesen hurcolták el a katonai börtönökbe. A főbizalmi szembekerült a Varas Szakszervezet egyes vezetőivel, akik azt akarták, hogy az üzemi dolgozók teayenek engedményeket a katonai parancsnoknak, érdekeik feláldozásával fogadják el intézkedéseit. Cservenka ellenszegült, ennek lett a következménye, hogy negyvenhét éves korában a háború végén bevonultatták katonának. A frontról csak a forradalom napjaiban tért vissza. Nem Csepelre ment. hanem a MÁV Gépgyárba, ahol a Tanácsköztársaság idején a termelési irányította. Régi szociáldemokrata párttagsága és a munkások közötti hallatlan népszerűsége lehetővé tette, hogy az ellenforradalom győzelme utáni hetekben ötnapi fögvatartás után szabadon engedték. Mint az országos vezetőség tagja, a szociáldemokraták központi panaszirodájának élére állt, ahol reménytelen küzdelmet folytatott, hogy segítsen az üldözöttek hozzátartozóin, jogi védelmet és anyagi támogatást szerezzen a bebörtönzötteknek, tiltakozó akciókat szervezzen a fehérterroristák garázdálkodása ellen. Vakmerő volt az embermentő munkában; bejárt az ügyészségekre, a rendőr-főkapitányságokra, sőt az ellenforradalmi belügyminisztériumba is elment a letartóztatottak érdekében. E munkája során szinte naponta életveszélyben forgott, fenyegették, de munkáját nem hagyta abba. 1920. január 16-án egy ellenforradalmi különítmény e'hurcoita a lakásáról, a Baross utca 120-as házból. A Mária Terézia laktanyában kínozták, majd meggyilkolták. A tetteseknek soha sem jutottak a nyomára. A vasmunkások az egész országban ismerték. A csepeli munkások már negyven évvel ezelőtt 1931 tayaszán megörökítették emlékét a Munkásotthon gyüléstermében. A Vadas fivérek, Somogyi és Bacsó, Siófok, Orgovány áldozatain kívül a ma száz éve született Cservenka Miklós egyike volt a magyar munkás- osztály első mártírjainak a horthysta ellenforradalom elleni harcban. Neve és példája örökre figyelmeztető, mementó. A szociális segély Magnóval a szőlőhegyeit A Báré fiúk és a Babitsok legendája — Így él a múlt Akik adják és akik kapják Mindig a rászorulók kapják? Olykor az ügyeskedők. Azok, akik könnyzacskókra apellálva jól tud- nap sírni. A Paksi Állami Gazdaság egyik dolgozója például azzal a kéréssel fordult az SZB- titkóráhozN utaljanak ki számára gyorssegélyt. Sürgős, életbevágóan fontos a váratlanul jött otthoni, családi bajok miátt. Megkapta a néhány száz forintot, s később kiderült, hogy ezzel a kártyaveszteségből származó családi költségvetési deficitet hozta egyensúlyba. Az állami gazdaság vezetői elmondják: ilyen és ehhez hasonló példák késztetik őket arra, hogy körültekintően megnézzék ki kap, s hogyan kap szociális segélyt. Nagyon lényeges a hogyan. A nőbizottság hatáskörébe utalták a családok szociális helyzetének felmérését, szemmel tartását. Ilyen módon pontosan tudják, hogy a dolgozók milyen anyagi körülmények között élnek és néhányon miért élnek rossz anyagi Novemberben: körülmények között. Betegség, nagy család, egy kereső, de más is. A beosztás hiánya, a könnyelműség. Mindezek figyelembevételével a szociális segélyt egy idő óta legtöbbször gyermekruha for- mäjabap kapják az arra rászoruló családok. így kellett tenni, mert előfordult, hogy az apa a kézhez kapott segély összegét barátaival még aznap elitta. „Ha már a szociális segélyről van szó, mintegy két évtizedes mozgalmi munkám tapasztalata birtokában elmondhatom] az emberek nevelése a legfontosabb, az hogy megtanítsuk a dolgozóinkat a keresettel okosan, értelmesen gazdálkodni. Én úgy látom, a szociális segély — eltekintve néhány esettől — többnyire a mi embernevelő munkánk fogyatékosságát jelzi ilyen, vagy olyan mértékben." — mondja a Paksi Állami Gazdaság SZB-tit- kára. Igaza lehet? A Bőré fiúkról egy szekszárdi szőlősgazda, a Szücsény tájékán úgy emlékezik, mintha tegnap poharoztak volna együtt. Nem így történt. Az „adatközlő” (ez a hivatalos neve) hetvenéves. A Bóré-fiúkról a nagyanyja hallott a saját nagyanyjától, és egyáltalán nem biztos, hogy ez a második nagyanya nem a saját öreganyjától hallottakat adta-e tovább. Játszadozzunk a számokkal. Hetven év, plusz kétszer ötven, meg ismét kétszer. Ez „csak” kétszázhetven éves távolság, amihez'az utóbb említett öreganya századát még hozzátesszük, s 1601-ben vagyunk. Elevenen. Ugyanis, amikor a szekszárdi múzeum néprajzosának magnója peregni kezd, kiderül, hogy a Bőré fiúk a mai\ Béri Balogh Ádám utca táján laktak. Szeretőiket hárembe, őket magukat rabságba hurcolta a török. Megszöktek. Mire visszatértek, házukat felperzselve lelték. Remeték lettek és a mai Remete-kápolna: — „Északi, oldalán lévő vadkörtefa táján imádkoztak naphosszat. lakásuk pedig ott volt, ahol a templomszolgáé most is. Vizet a törökök fakasztotta forrásból nyertek.” Mindez szép, csak valószínűleg tört részében sem igaz. Mégis fontos az, amit Balogh Judit múzeuológus nap mint nap megyeszerte végez. Hagyományokat gyűjt. Hagyományokat, melyek néha szépen torzítva, de képet adnak az utódoknak az elődök életéről. Máshol így. Z. bácsi nagyapja 1642-ben született. — Mesélt magának a szabadságharcról ? — De mesélt ám! — Mit? — Úgy fogták akkor, majdnem kötéllel a honvédeket...” Z. bácsinak sejtelme sincs arról az új irányzatról, mely szeretné a múlt babérait deheroizáló módon megtépkedni. Valószínűleg előfordult tényeket emleget. A továbbiakban, viszont másként: — Akkor vitézség volt. Virtusból verekedtek, nem úgy, mint ma. (Az első világháborúban!)' A sereg után mentek a cigányok, patkolták a lovat, hajtották az ökröt... — Kitől? — Hát a nagy uraságoktól! Mert azoktól egyszerűen elvitték. hiszen úgyis németül beszéltek... Úgyis. így él a történelem, Szekszárdion, a szőlő borította dombokon. részben a szurdikok világában. És a közelmúlt? Az utóbbi szót tulajdoniképpen idézőjelbe kellene tenni, hiszen fél évszázadról van szó. — A gurovicai erdészháznál lakott akkor a nagyapám. Hétszám. öreganyám vasárnap kijött, megfőzött nekünk, mosott, aztán éltünk, ahogy tudtunk. Amikor elfogyott? Volt, hogy kenyéren és meggyen... Milyen ruhában? Már a hatéves kisgyerek is kalapot viselt. Inge, gatyája azonban saját szövésű volt: — A Pirnitzerhez csak a módosak mentek. Varga Jancsi Józsi bácsi, a Bem utca 18-ból', volt az. utolsó, aki templomba is gatyásán, csizmába járt. Lehetett. akikor úgy kilencven éves. Hatszéles vászon gatyája volt... — És másoknál az ünneplő? — Perzsagalléros, kék posztó ruha, ami egy életet kiszolgált és ráncos szárú csiz- nta Tizenkét-tizenhárom ránccal... — Ez fontos. A ráncok száma. — És a kékfestő? — Lakos bácsi volt... Az apróságok rendre rögzítődnek a magnószalagon. Az is, hogy az Újvárosban tengeri- hántáskor a lányok: — Éktelenül elkezdtek énekelni, hogy odacsalják a legényeket. Mert huncutok voltak a lányok akikor is. Hozták a bort nekünk, bár a mi munkánkkal nem sokra mentek, iníkább csak ölelgettük őket... meg... • nohát megmondom! Kitömködtük a szoknyájuk alját csuhával! Valóban! Miért fontos mindez? Azért, mert a nép emlékezete él, és őriz sok mindent, amit soha, senki nem rögzített papírra, hisz nem igényelte az írói „halhatatlanságot”, öregeik holtával ez á hagyomány elveszne, hiszen máig átalakul, sőt kedve szerint módosítja a múltat. Persze a kedv is jellemző. Babiísra, a nagy költőre, így emlékeznek a Mérey utca magasságában: — Kukacos ember volt!, Ha nem ízlett neki a leves, félrelökte! De az apja! — Az negyvennyolcas hadas- tyán volt! Láttam a temetését tizenháromban. Ott vitték el a házunk előtt! Babits apja soha nem volt negyvennyolcas hadastyán. de nem szebb fgy emlékezni rá? Hivatkozva néhai özvegy Czi- ráki Ferencnére, a mai Babits utca 8. számú házból, aki ezt pontosan tudta, csak éppen meghalt kilencvenéves kora táján, ezelőtt vagy ötven évvel... Születnek a legendák és miért ne születnének? A szekszárdi múzeum szakemberei, velünk együtt, hálásak azoknak az idős embereknek, akik hajlandók magnószalagra rög- zíttétni emlékeiket, fiatalságuk ma már derűsnek tűnő napjait. — Mert tudja kedvesem? Ami tegnap történt, azt én kiszűröm a fejemből, mint olykor a bort. De ami hatvan éve? Az él! Tovább él, eljövendő nemzedékek okulására, a magnetofon szalagján. ORDAS IVAN Európai ellenállók konferenciája Rómában Az ellenállók nemzetközi szövetsége (FIR) vezető testületének legutóbbi üléséről nyilatkozott az MTI munkatársának Úszta Gyula, a Magyar Partizán Szövetség főtitkára. Elmondotta: — az NDK fővárosában, Berlinben tartott tanácskozáson fő kérdésként szerepelt napirenden a november második felében Rómában sorra kerülő nagyszabású nemzetközi találkozó. Ezen — az európai béke és biztonság érdekében — először ülnek tár= gyalóasztalhoz vallásra, világnézetre való tekintet nélkül azok, akik szemben álltak a náci Németországgal. A találkozó jelentőségét növeli, hogy azon nemcsak antifasiszták vesznek részt, hanem más olyan szervezetek képviselői is, amelyek a béke érdekében hajlandók az együttműködésre. Figyelemre méltó, hogy már eddig 20 európai ország jelentette be részvételi szándékát, mintegy 50 szervezet nevében,
