Tolna Megyei Népújság, 1971. október (21. évfolyam, 231-257. szám)

1971-10-02 / 232. szám

cshtXi, xxstsn »iUc P*GÍEíXírsr Ejrrsiftrerá­UfEPUJSÄG gj’nwt i.n.mmuiii,i i j új um.H.u.u.mnuu-i-j i 1.1 i i . in...» Végleg lezárul! a kurdi vasúti szerencsétlenség ügye László József és Zákányi Ferenc nem volt vétkes 1969. augusztus 1-én hajnal­ban Kurd és Döbrököz között vasúti szerencsétlenség történt. A bírósági eljárásokról lapunk három tudósításban számolt be. Megírtuk, hogy a szerencsét­lenséget Zákányi Ferenc kur­di pályamester és László Jó­zsef kurdi MÁV-előmunkás ©kozta, mivel pályafenntartó rpunka közben nem jeleztek sebességkorlátozást. Ügyük Í970. május 27-én a szekszárdi megyei bíróság közkegyelmi határozatával ért véget. A MÁV Pécsi Igazgatósága kár­térítést Szabott ki büntetésük­re. Ez ellen fellebbeztek a du­naújvárosi pályafenntartó fő­nökség mellett működő Mun­kaügyi Döntőbizottsághoz, amely megállapította, hogy a balesetet műszaki hiba okozta. A szerelvényben nyolcadiknak besorolt hálókocsi leszakadt ütközője miatt a kilencedik kocsi kisiklott. A szakértők el. lentétes megállapítása az Igaz­ságügyi Műszaki Szakértői Iro­da felülvizsgálatát tette szük­ségessé. A két MÁV-dolgozó ártatlansága a felülvizsgálat folyamán is bebizonyosodott. Bizonyítékai birtokában Zá­kányi és László végül a szé­kesfehérvári' járásbírósághoz folyamodott, a JVIÁV Pécsi Igazgatósága kártérítési köte­lezettségének megszüntetéséért. A székesfehérvári járásbíróság jogerős bírósági ítélettel uta­sította el a munkáltató köve­telését. Mit mond a tudó»? Az egyiptomiak már Kolumhusz előtt 2670 évvel felfedezték Amerikát ? '„'Egyiptom felfedezi Mexi­kót” — címmel jelenik meg idén ősszel egy angol történész­professzor könyve, amelyben az az állítás szerepel, hogy a régi egyiptomiak már Kolumbusz előtt 2670 évvel felfedezték Amerikát és ők létesítették amerilcai földön az első civili­zációt. Ennek bizonyítására a szerző IÍI. Ramszesz irataiból idéz, amelyekből kitűnik, hogy a fáraó hatalmas tengeri flot­tát építtetett, hogy azzal „a világ végén elterülő országok­ba hajózzon”, nyugatra, ahol a nap lenyugszik, és ott „harcba szálljon a pokol istenségeivel”, A történészprofesszor meg­határozott azonosságokat lát a tégi egyiptomiak és az ameri­kai olmekák szokásai és szim­bólumai között. A Medínet Habu-i domborműveken úgy­nevezett keresztes diszkoszokat találtak, amelyek állandó szim­bólumai az olmekáknak, de amelyeket megtalálunk a ma­yáknál és némileg más formá­ban az aztékoknál is. Ezenkí­vül III. Ramszesz és az ugyan­ebből az időszakból származó másik két fáraó múmiáján az addig szokásos behajlított ujjú kézfej helyett kinyújtott tenye­reket láthatunk, hasonlóan ah­hoz, ahogyan az olmekák dom­borművei ábrázolták a halotta­kat. Az egyiptomi mitológiá­ban gyakran találkozunk olyan istenekkel, akik a ,,nyugati szellem” megtestesítői, míg az olmekák reliefjein egyiptomi istenek ábrázolásait fedezhet­jük fel. Ugyanezen ábrázolá­sok ismételten előfordulnak a TOLNA MEGYEI NÉPÚJSÁG A Magyar Szocialista MunkáspSn Tolna megyei Bizottságának lapja, Főszerkesztő: PETRTS FERENC Szerkesztőség: Szekszárd, Mártírok tere IS—n Telefon: 129—01. 123—SÍ. Kiadja: Tolna megyei Lapkiadó Vállalat, Szekszárd. Béla tér 1. Teleíon: 120—11, 120—10. Felelős kiadó: KATONA JOZSEB Készül a Szekszárdi Nyomdában Széchenyi utca 48. Telelőn: 129—21 Felelős vezető: Széli István Terjeszti a Magyar Posta Előfizethető bármely postahivatalnál és kézbesítőnél Előfizetési díj egy hónapra 28 FI indexszám; Sí® maya és az azték civilizáció­ban. Az író 60 olyan ismérvet és szimbólumot számlált ösz- sze az olmekáknál, amelyek meggyőződése szerint csakis dz egyiptomi és a mezopotá­miai kultúra hatásaként ma­gyarázhatók. (MTI). Közlekedési balesetek Nagy Vince kétyi lakos nyer. ges tehergépkocsit vezetett Szekszárdon. A Mátyás király és a Zrínyi utca kereszteződé­sénél lévő „Állj! Elsőbbség­adás kötelező” táblát nem vet­te figyelembe, ráhajtott a Má­tyás király utcára, és ott ösz- Szeüfközött egy másik jármű­vel, amelyet Borbás István si- montornyai lakos vezetett. A baleset során Borbás Istvánná könnyebben megsérült, és mintegy 8000 forint anyagi kár keletkezett. Májer György dúzsi lakos I regszemcse és Tamási között okozott balesetet. A 11-es Vo­lán Vállalat teherkocsiját ve­zette és a síkos úttesten áttért az úttest menetirány szerinti baloldalára, és összeütközött a vele szembe jövő gépkocsival. A kocsit Vali Ferenc uzdi la­kos vezette. A baleset során három személy súlyosan, kettő pedig könnyebben megsérült. Az anyagi kár 25 000 forint kö­rüli. II loltó eheti nyerőszámai: 13,15, 31, 32, 82 * 25 KÖZLEMÉNY! Értesítjük az utazóközönséget, ho^y f. évi október 4-től, hétfő­től kezdődően Dombóvárról 10 óra 25 perces indulással, hétfőtől pén­tekig munkanapokon, új személy- vonatot helyezünk forgalomba Keszőhidegkút—Gyünkig. Készlete« felvilágosítást a vas­útállomások adnak. MÁV. Pécsi Igazgatósága­A repülőgép-eltérítések megakadályozására új műszert szerkesztettek és alkalmaznak az Egyesült Államok repülőte­rein. Az utasbejárónál elhelyezett műszer jelzi, ha a beszál­ló utasnál bármilyen fémtárgy van elrejtve. Képünkön: Egy amerikai stewardess instruktor forrónadrágjában elrejtett kést jelez a villogó fekete doboz. I# vr\ OKTÓBER 2 SZOMBAT Névnap: Petra, A Nap kél 5,43, nyugszik 17,23 órakor. A Hold kél 16,13. nyugszik 2,45 órakor. — A Babits Mihály dunán­túli ifjúsági versmondóversenyt vasárnap délután két órai kez­dettel tartják Szekszárdon, a megyei művelődési központ kistermében. A versmondó­verseny IV. évfolyama I. fordulójának témája Áprily Lajos és Kassák Lajos költé­szete. — 10 magányos, idős, szek­szárdi ember gondozását vál­lalták el a közelmúlt napok­ban a Garay gimnázium és egészségügyi szakközépiskola e tanévben végző növendékei, akik vállalásukkal Szekszárd város függetlenített szociális gondozónőjének munkáját megkönnyítve szereznek ez­úton ismereteket a választott hivatásuk közeli gyakorlásá­hoz. — Nemzetközi zoonosis kon­ferenciára utazik Csehszlová­kiába október 5-én dr. Kováts Jenő, a Tolna megyei Állat­egészségügyi Állomás igazga­tója, — Tolnán a jövő héten, október 8-án, pénteken rende­zik meg az áfész ifjúsági szo­cialista brigádjainak vetélke­dőjét. Az ifjúsági klubnak er­re az eseményére a KISZ VIII. kongresszusára való készülődés jegyében kerül sor. — Pécsett decemberben ke­rül sor Albert Alonso világ­hírű kubai koreográfus modern Carmenjének magyarországi bemutatójára. Alonso a Pécsi Nemzeti Színház meghívására érkezett hazánkba és ő tanítja be a Carmen című balettet, — A KISZ Vili. kongresz- szusa tiszteletére Sor címmel jelentetett meg antológiát a KISZ Vas megyei bizottsága tíz Vas megyei költő versei­ből. Az antológia előszavát a vasi születésű Takács Imre, József Attila-díjas költő írta, a kötet szerzői között — a már ismert Konc József és Csikós József kivételével — pálya­kezdő költőkkel ismerkedhet tünk meg. — A 19 éves Benkő Margit Nagymányok, újtelepi lakos® holtan találták vasárnap a ko­ra esti órákban a Máza-Szász, vér és Hidas közötti vasúti sza­kaszon. A fiatal lányt a kora esti motorvonat gázolta halál­ra. Vizsgálat indult a tragédia körülményeinek tisztázására. — Meglepő érdektelenség nyilvánult meg csütörtökön a híres londoni Christie's ár­verési csarnokban, amikor a repülés század eleji úttörőjé­nek, a francia Louis Blériot- nak egyik eredeti X—1 típusú egymotoros repülőgépét kínál­ták eladásra. A nyolc méter szárnyhosszúságú repülőgép birtoklásáért amelyet első si­keres. repülése után még maga Blériot épített, javarészt fából, mindössze hárman, vetélkedtek és a 18 000 fontos kikiáltási árat nem sikerült megkapni % gépért ___ E SŐ NEM LESZ ­Várható időjárás má estig! kevés felhő, eső nem lesz. Az időnként még élénk északi, északkeleti szél fokozatosan mérséklődik és keletire fordul. Hajnalban és reggel többfelá erős párásodás, ködképződés. Várható legmagasabb nappa­li hőmérséklet 18—23 fok kö­zött. Tolyajkörut Szekszárd üzleteiben „Amikor nem vették észre, táskámba csúsztattam és kilo­pakodtam’' •— mondja Nagy Györgyhé, mórágy! lakos a jegyzőkönyv felvételekor több­ször is. De hogy is kezdődött? A Korzó Áruház megnyitása utáni napokban az ötvenkét esztendős asszony beutazott Mórágyról Szekszárdra és szét­nézett az üzletben. Megtetszett neki egy csinos félcipő, s a próba után ellopta a ballá­bast. Szeptember közepén is­mét meglátogatta az áruházat, s ügyesen elcsente a már ko­rábban lopott cipő párját. Az új cipőhöz természetesen szép harisnya is kell, tehát azt is szerzett magának a Korzóban. Ezután az Otthon Áruházban egy nylonBzalma szatyrot tu­lajdonított el. Az ötvenes esemegeüzletben számtalan élelmiszerféleséget — májkrémet, sajtot — gyűj­tött össze szatyrába, s termé­szetesen fizetés nélkül akart távozni. Szerencsére észrevet­ték, s az irodában megmotoz­ták. A százharminchat forint értékű élelmen kívül megtalál­ták táskájában a többi holmit is, amit az asszony körútja so­rán lopkodott össze. Nagy Györgyné ellen megin­dult a szabálysértési eljárás, s természetesen annak rendje módja szerint megkapja bün­tetését, ami ötezer forintig tér. jedhető pénzbírság. Az asszony — mint mondta — nem volt rászorulva, hogy lopjon. Pénztárcájában a le­leplezés napján ötszáznyolcvan forint volt. És mégis. Nem tö­rődött a társadalom tulajdoná­val, nem jutott eszébe, hogy erkölcstelen tette miatt mások károsodnak. •— hm — NSZK-fiatalok a szexuális élet kérdéseiről Az utóbbi 4—6 évben a 17— 20 éves német fiatalok szexu­ális magatartása sokkal jelen­tékenyebben változott meg, mint a század eleje óta eltelt egész időszakban. Egy sor kör­kérdés adatainak: feldolgozása után erre a megállapításra jutott a hamburgi szexológiai intézet két munkatársa, dr. Volkmar Sigusch és Günther Schmidt. Az 1971-ben végzett legutóbbi felmérés során 600, 16—17 éves középiskolás fiút és lányt kérdeztek meg. Vegyük sorra a felmérés né­hány adatát: 1966 és 1970 között jelentős mértékben csökkent az első szexuális kapcsolatokat terem- tő]< átlagéletkora. 1979-ben a fiúk 35 és a lányok 30 száza­léka jelentette ki, hogy szexu­ális kapcsolatot tartott fenn 17 éves kora előtt. 1966-ban a fiúknak mindössze 7, a lányok­nak 2 százaléka nyilatkozott hasonlóképpen. Ami a fogamzásgátlást ille­ti, a 16—17 évesek legalább olyan tájékozottak, mint a fel­nőttek. 80 százalékuk él is a fogamzásgátlás-adta lehetősé­gekkel. A fogamzásgátló piru­la áll a fogamzásgátló mód­szerek élén: 1970-ben hétszer annyian említették, miht 1966- ban. Ellentétben a felnőttek kö­rében elterjedt véleménnyel, a megkérdezett fiatalok többsé­ge nem ,,vándorol ágyról ágy­ra”. Sokan közülük — főként a lányok — úgy nyilatkoztak, hogy fontosnak tartják a szexuális kapcsolatok stabili­tását. a megkérdezettek két­harmada egyetlen partnerrel tart fenn szexuális kapcsolatot,

Next

/
Thumbnails
Contents