Tolna Megyei Népújság, 1971. október (21. évfolyam, 231-257. szám)
1971-10-17 / 245. szám
S z ü 1 ő f a I u m | EiBBflBBgMaBwiaiaBiwwfiiMiiimn^fmif |'i T""I"IIH—llllll I I li 11 i Ilii ......II.....' híflT m í'1 A z egészen fiatalok, még a középkorúak is elnéző mosoly- lyal nyugtázták a beköszöntő - riporteri kérdést, hogy milyennek látták, látják most, és milyennek szeretnék látni szülőhelyüket. Dalmand, az Dalmand, még csak nem is nagyközség, olyan az élete, mint az ország hasonló nagyságrendű településeinek, szóval, nincs mit beszélni róla,, azaz, amit lehetne móri-.: dani, az olyan .közismert, , hogy minek ismételni, még azt'hinnék megye, netán országszerte, hogy dicsékvők a dalmandiak, fölvágnak azzal, hogy az övék az ország legjelentősebb hibridkukorica-termesztési központja, itt van a járási TÖVÄL székhelye, rangos a termelő- szövetkezete és így tovább. Szélesen rám nevettek a községi tanácson az egyik adminisztrátor asszonyka és amit csak megsejthettem, befelé azt mondta, hogy „Na, ezt a pen- nakoptatót is a szép ősz csalta ide, nem volt jobb dolga, mint ide jönni!” Hallhatóan meg ezt: — Milyennek látom? Lakhatónak. ‘ Ezzel aztán faképnél is hagyott abbeli szent meggyőződéssel, hogy nem mondott semmit, pedig a leglényegesebbet mondta ki, lévén, hogy az emberi lakhelyek legtöbbje sem volt mindig lakható, legföljebb csak lakott. És ez, Dalmand esetében az általánosan ismertnél is igazabb, hiszen Dalmand puszta volt, földbirtok, majd állami ..birtok és a körötte elszórt' pusztákkal együtt mindössze 800 léleknek adott igen keserves emlékű hajlékot, nehéz kenyeret. Keskeny, Csá.blény, Kőkút, Irma, Márián völgy, Vörösegyház, Sütvény, Báránykút, Űj- és Ódálmand jelentette a ló- ’ tenyésztő állami birtokot, méneskari katonákkal, tisztekkel és a lótenyésztést kiszolgáló, . ■főleg takarmányféléket termelő gazdaság tiszttartóival, intézőivel, kis és nagy munkába haj tóival. Dalmand — és a hozzátartozó, közeli puszták, így Alsó- és Felsőleperd, Vörösegyház, Mászlony, Szilfáspuszta — lakóinak száma az 1970-es nép- számlálás adatai szerint 2040. Önálló tanácsa, körzeti iskolája. van, tehát nemcsak gazda- . sági, hanem kulturális központ is. A fiatalok számára mindez természetes.. Nem úgy az 50—60—70 éveseknek és a még énnél is idősebbeknek, akik között jaj de sokan kezűig így a bemutatkozást: AZ ELSŐ HARMINC ÉV — Szolgáltam 45 évet. Vagy emígy: — Most lennénk csak 18 évesek, élhetnénk egy kis jó világot! Ezt egyébként Gáspár József né mondta volt, aki 70 éves, és 1955-ben költözött Óaalmand egyik cselédházából Dalmandra, saját födél alá. Jövőre ülik meg házasságkötésük 55. évfordulóját. Cudarul nehéz volt ebből az ötvenöt évből az első harminc és ez az. amit nem hisznek már az unokák sem. hát még a dédunokák! — Nekik már ez a Dalmand 'j lenti azt a fatornyos falut, uelyi .je visszavágyik az, aki kerül innen — véli Schiffer zzzí tanácselnök, aki 17 évesen csikós volt itt. . — Gondolta volna akkor, hogy egyszer a nép bizalmából lesz elöljáró ott, ahova csak t. ineplősen és ^aggodalmas szívvel kopogtattak a raportra rendeltek? ■ — Álmomban sem gondol-, tam volna, . Régen, a tanácsháza épületében volt a parancsnokság és vele szemben, ahol most igen nagy gonddal rendbentartott sportpálya zöldell, lovarda állt. Itt lovagolták be a töretlen csikókat. Gáspáréktól, az egyik unoka nemrég vonult be katonának. — Mondtam a gyéreknek, ha én nevelkedtem volna úgy, ahogyan ő, én lettem volna a Herkules! Mert, hogy eddig nem csinált még ez a gyerek semmit. Józsi bácsi pedig? Tíz éves korában lett félkonvenciós kondás, majd gulyás bojtár; tizenhárom éves volt. amikor kis- béresként megkapta a négy ökröt, hajnali fél háromkor sírva kelt és este tízkor beesett az ágyba. De nehéz volt! Hiába igyekezett, fogta két marokra a munkát gyerekerővel, az elsőbéres nem egyszer csapta meg úgy a lábaszárát, hogy kiserkent a vére. — Megállj, te Jánös! — próbált mentorkodni fölötte a keresztapja — megnő ám ez a gyerek és úgy meglegyel, hogy kutyának se leszel jó, mert lepedőben forgatnak! Felnőtt, megnősült, megvénült. Nem vett elégtételt. LÉPÉST KELL TARTANI Évente átlagosan 10 új lakóház épül Dalmandon, parkettásak, fürdőszobásak, agynémelyik alatt garázs. Negyven személyautó és 72 idővel gépkocsira váltódó motor futkos. Aztán, sűrűn cserélődnek a bútorok, mert a ma legszebbnek, legjobbnak mondott, gar- .nitúra 5—8 év múlva már cserélődni akar. így van ez a rádiókkal, a 412 televíziós készülékkel is. — Nem maradhat le az ember — magyarázzák a lépés- 'tartó igyekezetei szerényen. Keresve . lehet még földes szobát találni, a padlós sem az az igazi, amit „megvár az embertől a világ”. A parketta, az igen! — Csak az öregek tudják, mi volt itt — mondja Kati nőném és igen pityergőre álló szájjal idézi a közös konyha emlékét meg azt a nagy szobát, amiben három család szorongott 32 gyerekkel. Itt éltek, születtek, szerettek, haltak és úgy, hogy az idő biztonságos távolából is rossz rágondolni. — Amikor jött a bábaasz- szony, elég volt széthordani, eltakarítani a nagyobbacskákat. Ki szült mostanában itthon, Dalmandon? Senki. Nem úgy van már az! Hát a bolt? Volt itt egy kantin, de a népek az ide két kilométerre fekvő Picsordra jártak. Ott szerénykedett öt ház a völgyben, abból kettő tulajdonosa boltos volt, és egyúttal kocsmáros is, de mindkettőnek igen ügyes, mert fele áron vásárolták meg a búzát, ezt-azt, amiből a megszorult cseléd, vagy sommás család, vagy a legények pénzelni akartak. Ez utóbbiak nem mindig jártak egyenes úton* Erről szól az a történet is, amelyiknek két nyakoncsípett hőse a zab megdézsmálása miatt a csendőröknél kötött ki. Szembe állították egymással a fiúkat, akik aztán a derekas bíztatásra cefetül összepofozták egymást. Emlegetik még érett férfikorukban is. — Büdösül nagy pofonok voltak! — Az se volt kutya, ami akkor a te markodban elfért! pusztát, pedig híre sem volt annak a mozgalomnak, ami arra buzdít ma bennünket, hogy „csináld magad!” A szükség parancsolt. Könyv, meg újság? Ugyan, ne is nevettessem ki magamat. Két osztályteremből állt az iskola és ketten tanítottak benne. Most? Huszonketten, é£ a gyerekek 50 százaléka tovább tanul. 1945 előtt a cselédség öröklődött, mert amint akkorára cseperedett a gyerek, hogy meg tudta már szolgálni a fél konvenciót, kiállt az iskolából, s beállt cselédnek. . — Vannak, vannak, diplomásaink, főleg .tanítók, tanárok, de jogászok, katonatisztek, mérnökök is. Ott ván például a.Vértes Feri, az itt született, a Franklin Nyomda igazgatója. Ettől a nyomdától kapott az iskola televíziót. Tán eszébe jutott az a pusztai iskola, amibe még ő tanult... is, akik citerával, harmonikával jelentették a zenekart a sommások füstös-kormos .lacikonyhájában, olyan alkalmakkor, amikor megengedték a vígasságot, s amikor húshagyó kődden azért „kellett” táncol- niok a táncoslábúaknak,. hogy jókorára nőjjön a jövő évi kender... Gáspár bácsi lányáék most fizettek be Zsigulira. Azért arra, mert az jobb, mint a Zaporozsec. A felső szomszéd — ember is, asszony is a gazdaságban dolgozik, — most cseréli^ harmadjára a bútorukat. — Úgy van ám az, hogy egyik se akar lemaradná a másika mögött. Hát, ha van miből... Van, hogy is ne lennel 1962-ben még csak 578 000 forint alkotta a dalmandiak takarékbetét-állományt. És Dalmand- •' • \ DIPLOMÁS CSELÉDIV ADÉKOK Valamikor ide az éhkopp határán országot vándorló mutatványos sem tévedt, iparos meg pláne elkerülte ezt a — Két színház is jár ide, meg sok együttes. Vagy a kaposváriak színháza jön, vagy a Dérynések. Az egész járásnak nincs még egy olyan művelőiá ési háza, mint az állami gazdaságé, hat- százan férnek el benne. Nagy áldásnak mondják, bizonyos, hogy igaz, de a benne esetenként bálozó fiatalok nem egyszer türelmetlenül intik le a véneket: — Hagyja Imre bátyám, elmúlt, most ez van, igyunk inkább egy.pofa sört! A sör lecsúszik. De azért az öregek egymás között csak azt beszélik, hogy amikor egy évben egyszer, búcsúkor, ami pünkösdre esett, megengedte a méltóságos ezredes úr, hogy a hármas istálló feliből kihordva a ' trágyát, fölhintsék azt sárgafölddel, elfüggönyözzék zöld ágakkal és jöhetett Döb- röközről a Sánta Feri a bandájával, akkor... — Szegény Sánta Feri... Esténként mindig ott sétált a Kapos partján, ott is érte a halála. Sánta Feri halhatatlan az öregei emlékezetében, de azok az elfelejtett nevű sommások Mäz keBBene ®s foB^őkncak A nyári aszályos hónapokat megérezték a folyók is. A Tisza és a Szamos he- lyenké.i - lm !e_.y. ' hogy á parti falvak lakói átszekerézlictnck rajtuk. Több méter hiányzik a megszokod közepes vizszinthez. (MTI Foto—Balogh László felv.—KS) 1970-ben? Több, mint hárommillió forint. — Na látja, ilyen sem volt, aztán mindinkább lesz! A Dalmandhoz tartozó puszták közül valamennyinek van boltja, ahol megkapható minden, ami napi szükségletre kell. Itt a községben önkiszolgáló kisáruház működik, ami nemcsak élelmiszert tart, hanem ruházati és tartós fogyasztási cikkeket is. De nem nagy ügy bejutni Dombóvárra, mert vonat is van, busz is. Ez, napjában négyszer. NEHÉZ A LOKÁLPATRIÓTÁKNAK Mi kei;ene a falunak, hogy lakhatóbb legyen, még a mostaninál is? Meg kéne szabadítani a közvilágítást a dús lombozató öreg fáktól, de hosszabbítani is akarják a fény útját, több hely kéne az óvodában, így aztán itt az ideje, hogy a bővítés gondjai miatt főjenek a fejek. — Van még van bőven mit csinálnunk — sóhajtotta némi tarkóvakarással, de mindenképpen optimistán a tanács elnöke, és elmondotta, hogy jó és szükséges dolog az általános iskolák körzetesítése, az meg kiváltképpen nagyszerű, hogy Dalmand nemcsak gazdasági centrum, hanem köz- művelődési központ is, de azért igen megnehezedett a lokálpatrióták dolga, mivel sok- minden hiányzik ez idő szerint ahhoz, hogy a körzeti Iskola csakugyan megfeleljen hivatá- ■«ának, mert nincs megfelelő helye a politechnikai oktatásnak, nincs tornaterem, befejezetlen szimfónia a napközis étkeztetés hosszú távra alkalmas helyének a megteremtése is... — Ezek a' fogasabb község- r.jlesztési mjunkák, mert ami. a közművesítés címszava alá tartozik, mint például a járdaépítés, vagy a vízhálózat bővítésé, az hagyján, az ilyenekhez van nagyobb gyakorlatunk. A község vezetői nemrég hányták-ve tették meg, hogy pályázatot írnak ki' és arra szólítják föl Dalmand tanulóifjúságát, hogy dolgozzák föl. szülőhelyük történetét, napjainkig. Nagyon cl as gon<Ic..’t! . Addig kell megv.-...: 1. i a . tából lett község idősebb lakóit, amíg azok tiszta emlékezettel idézhetik a történelmi fejlődés számára pillanatokat jelentő 50 éves múltat, összevetve azzal a jelennel, amiért visszasírják, régen elhagyott 18, évüket. LÁSZLÓ IBOLYA I
