Tolna Megyei Népújság, 1971. október (21. évfolyam, 231-257. szám)
1971-10-15 / 243. szám
New York Megkezdődött a Tita az ENSZ politikai bizottságában Csütörtökön reggel megkezdődött az ENSZ-közgyűlés politikai bizottságának (1. számú bizottság) tanácskozása annak a deklarációnak az alkalmazásáról, amelyet a nemzetközi biztonság megszilárdításának feladatáról a Szovjetunió és más szocialista országok előterjesztése alapján az ENSZ közgyűlése 1970. december 16. ülésén egyhangú határozattal fogadott el. A „Deklaráció a nemzetközi biztonság megszilárdításáról” című ENSZ-hatá- rozat nyomatékosan hangsú. lyozza annak szükségességét, hogy a világszervezet tegyen folyamatos erőfeszítéseket a nemzetközi béke és biztonság megerősítésére és felhívja az ENSZ főtitkárát', hogy a deklaráció céljainak gyakorlati megvalósítása érdekében tett lépésekről tegyen jelentést a közgyűlés 26., vagyis jelenlegi ülésszakának. A politikai bizottság csütörtökön kezdődött kétnapos vitájának alapját U Thant ENSZ- főtitkár bevezető összegezése és a tagállamoktól bekért álPárizs lásfoglalások, illetve a deklaráció elveinek alkalmazására vonatkozó jelentések alkotják. Jellemző módon, a nagyhatalmak közül egyedül az Egyesült Államok nem tartotta szükségesnek, vagy célszerűnek, hogy állást foglaljon a nemzetközi békét és biztonságot fenyegető háborús konfliktusokat és válsággócokat illetően. Az ENSZ-főtitkár bevezető nyilatkozata némi, fényt derít a különös amerikai „tartózkodás” valószínű indítékaira, a nemzetközi biztonságot fenyegető feszültségforrások felsorolása ugyanis már önmagában is az USA közvetlen, vagy közvetett szerepére utal a válságtérségekben. A szovjet kormány állás- foglalása sürgeti az indokínai imperialista agresszió megszüntetését és készséget fejez ki a továbbiakban, hogy a Biztonsági Tanács többi állandó tagjával együtt részt vegyen egy közel-keleti békerendezés nemzetközi garantálásában. Mitterrand az FKP-ral >aíó egy ii tt működésről Francois Mitterrand, a Francia Szocialista Párt első titkára csütörtökön újságírók előtt kijelentette, a szocialista párt elismeri az FKP és a szocialista párt között tavaly folytatott tárgyalásokon . elért eredményeket, a tárgyalások első \szakaszának lezárásakor megvont mérleget. Ugyanakkor továbbra is kitért a kommunistáknak az elöl a javaslata elöl, hogy haladéktalanul foly. tassák a tárgyalásokat egy közös kormányprogram kidolgozásáról. Szerinte csak a jövő év márciusában kerülhet sor a két párt közötti tárgyalásokra. Hangsúlyozta azonban, hogy a tárgyalásokat feltétlenül folytatják, és a szocialista párt továbbra is végcéljának tekinti a baloldali egység kialakítását. Egy kérdésre válaszolva Mitterrand kijelentette, a szocialista párt határozottan állást foglal az európai biztonsági értekezlet megtartása mellett. Kijelentette, hogy a Nyugat-Berlinre vonatkozó négyhatalmi megállapodás létrejötte után minden más előfeltétel csak mesterségesen akadályozná a konferencia megtartását. Santiago Washington fenyegeti Chilét az államosítás miatt Az amerikai külügyminisztérium szerdán bejelentette, hogy „mélységesen elégedetlen” azzal a chilei döntéssel, amelynek értelmében két, amerikai érdekeltség rézbányáit kárta- ' lanítás nélkül kisajátíthatják. Nyilatkozott a kérdésről Rogers külügyminiszter is. Azzal fenyegette Chilét, ha nem fizet „igazságos kártalanítási összeget” a kisajátított amerikai tulajdonért, veszélyezteti az amerikai magántőke és a hivatalos segély beáramlását az országba. Az Egyesült Államok külügyminisztere azonban úgy tűnik, az esetet precedensnek akarja beállítani, mert kijelentette, ha Chile nem teljesíti az amerikai követeléseket, az „hátrányosan hathat más fejlődő országoknak nyújtandó külföldi segítségre is.” A chilei külügyminisztérium, válaszolva az Egyesült Államok külügyminisztériumának tiltakozására, úgy nyilatkozott, hogy az Egyesült Államok nem veszi számításba: Chile joga, hogy törvényeinek és alkotmányának megfelelően, mint független ország, maga állapítsa meg a kártalanítás összegét. Az amerikai társaságok egyébként 15 napon belül fellebbezhetnek a chilei főszámvevő határozata ellen, Belfast Határzár Írország és Észak-Írország között Írország és Észak-Irország határán brit műszaki alakulatok megkezdték a jelöletlen földutak felrobbantását. Az intézkedést — számos hasonló akcióval együtt — Faulkner és Heath múlt heti találkozóján határozták el, annak megakadályozására, hogy a szélsőséges katolikus ír köz- társasági hadsereg URA) tagjai Írországból fegyvereket szerda este traktorokkal, buldózerekkel és egyéb gépekkel felszerelve megkezdték a kráterek feltöltését, hogy ismét használhatóvá tegyék a föld- utakat. A határ két oldalán lakó parasztokat ugyanis különösen súlyosan érintik a robbantások. Mivel a földutak két északír községet kötöttek össze Írországon keresztül vagy fordítva, az egyes falvak lakóinak a robbantások miatt most tíz kilométeres utakat is kell megtenniük, hogy saját földjeikre jussanak. Az északír parlament szociáldemokrata és munkáspárti csoportja támogatja a parasztok akcióit, és Lynch ír miniszterelnök szerdán élesen tiltakozott a brit kormánynál a robbantások miatt. Az IRA fegyveresen is megpróbálja akadályozni a földutak felrobbantását. Szerda este egy orvlövész súlyosan megsebesítette a brit műszaki alakulatok egyik katonáját. Moszkva Életbe lépett a hágai egyezmény Október 14-én életbe lépett az úgynevezett géprablás-eHe- nes konvenció, amelyet 1970 decemberében dolgozott ki Hágában egy nemzetközi konferencia. Az egyezményt már több mint 70 állam írta alá, köztük Magyarország is. Bármely ország, amely még nem írta alá a konvenciót, csatlakozhat hozzá. Mint á szovjet külügyminisztériumban közölték a TA'SZSZ tudósítójával, a géprablás-ellenes egyezmény fontos nemzetközi jogi eszköz az olyan súlyos bűncselekmények elleni harcban, mint a repülőgép-eltérítés és a repülőgépek fedélzetén elkövetett bandita-akciók. A konvenció feladata annak biztosítása, hogy géprablást elkövető személyek ne kerülhessék el a büntetést, bárhol próbáljanak is elrejtőzni az igazságszolgáltatás elől. Az az állam, ahova a bűncselekmény elkövetője került, köteles az illetőt bíróság elé állítani és szigorúan megbüntetni, függetlenül a bűncselekmény motívumaitól. Az olyan államok számára, amelyek nem kötöttek egymás közt külön kiadatási egyezményt, a konvenció jogi alapot szolgáltat a repülőgép-eltérítésben vétkes személyek kiadáSzádat moszkvai útja után Annyi minden történik mostanában a nemzetközi diplomácia porondján, hogy Anvar Szadat egyiptomi elnök utazásai kétségtelenül viszonylag kisebb reflektorfényt kaptak, mint amennyit eseménytelen napokban kaptak volna. Nixon moszkvai útjának bejelentése időben egybeesett az egyiptomi államfő moszkvai tartózkodásával és nem meglepő, hogy ez a hír minden más külpolitikai történést valamelyest háttérbe szorított. Mindez távolról sem jelenti azt, hogy Anvar Szadat szovjetunióbeli útja nem tartozik a kiemelkedő fontosságú események sorába. Elég arra gondolnunk, milyen előzmények után került sor erre a látogatásra. Alekszej Koszigin szovjet kormányfő a közelmúltban két arab fővárosban járt. Először Bumedien algériai elnököt, majd II. Hasszán, marokkói királyt kereste fel.' Algír és Rabat az arab világ politikai szín. skáláján meglehetősen messze fekszik egymástól és ez mind a belpolitikára, mind a külpolitika számos kérdésére vonatkozik. Van azonban egy olyan kérdés, amelynek megítélése az Algériai Köztársaságban és a Marokkói Királyságban lényegében azonos és ez az izraeli agresszió elítélése, valamint az a szándék, hogy fel kell számolni ennek az agressziónak a következményeit. Ebben a nehéz időszakban az arab világnak semmire nem lenne nagyobb szüksége, mint az egységre — legalábbis akcióegységre ebben az alapvető kérdésben. Koszigin algíri és rabati útja feltétlenül abban az irányban hatott, hogy az egyébként egymástól eltérő politikát folytató arab vezetők ne az elválasztó, hanem az egyesítő tényezőket helyezzék előtérbe. Bár Szadat moszkvai tárgya- . lásainak részletes menetrendjét nem ismertették, nyilvánvaló, hogy az algíri és rabati tapasztalatok fényében vitatták meg az arab egység jelenlegi helyzetét. Szadat ebben a témában most többszörösen is érdekelt. Nemcsak azért, mert Egyiptom áll az Izraellel vívott küzdelem előterében, hanem azért is, mert az egyiptomi államfő egyben az Arab Köztársaságok Szövetségének első elnöke is, és ez a Szövetség elméletben más arab államok előtt is nyitva áll. Szadat nem hagyott kétséget afelől, hogy moszkvai tárgyalásai mind egyiptomi, mind államszövetségi elnökként, megelégedéssel. töltötték el. Útját hazafelé Damaszkuszban megszakítva arról számolhatott be Asszad szíriai államfőnek, hogy a Szovjetunió a jövőben is, maximális segítséget nyújt az arab népek problémáinak megdldásához. hozzanak be a brit tartományba. Az IRA úgynevezett ideiglenes szárnyának vezetői felszólították az érintett határkörzetek lakosságát, hogy töltsék fel a mély krátereket és gödröket. Egyes határmenti északír községekben a lakosok erre a célra külön bizottságokat alakítottak. Hír- ügynökségi jelentések szerint az ott lakó parasztok már Fock Jenő, a kormány elnöke csütörtökön fogadta a norvég szakszervezeti szövetség küldöttségét, amely Tor Asp- renger elnök vezetésével tartózkodik hazánkban. A szívélyes; baráti hangú megbeszélésen részt vett Gáspár Sándor. a SZOT főtitkára is. * Hivatalos indonéz bejelentés szerint az országban csaknem 37 000 politikai foglyot tartanak börtönben. * Izraelnek az 1972—1973-as esztendőre tervezett 14 milliárd izraeli fontos költségvetéséből előreláthatólag mintegy 6,5—7 milliárd fontot fordítanak katonai kiadásokra. Az erre vonatkozó adatokat izraeli gazdasági szakértők tették közzé, hozzáfűzve, hogy azok még nem tekinthetők véglegesnek, mert „valószínűleg 300 millióval” csökkentik a hadügyminisztérium költségvetését. * Hétre emelkedett csütörtökön a München közelében „Reforger—III.” fedőnévvel folyó NATO-hadgyékorlat halálos áldozatainak száma. Az amerikai hadsereg szóvivője bejelentette, hogy az áldozatok között három amerikai és két nyugatnémet katona, valamint két német polgári személy van. A polgári személyek csütörtökre virradó éjszaka vesztették életüket, amikor gépkocsijuk katonai járművel ütközött ösz_ sze. Hat polgári személy megsebesült. A szóvivő szerint a hadgyakorlat során eddig ösz- szesen 210 amerikai katona sebesült vagy betegedett meg. Több mint hetvenet még mindig kórházban ápolnak. * Az Egyesült Államokban szerdán országszerte nagyszabású tüntetések zajlottak le az indokínai háború elleni tiltakozásul. E béketüntetésekben amerikaiak tízezrei, zömükben fiatalok vettek részt. New York-ban mintegy másfél ezer ember volt jelen azon a békenagygyűlésen, amelyen John Lindsay, a város polgármestere „erkölcstelennek” nevezte az indokínai háborút. Colombóban közzétették a legutóbbi népszámlálás adatait. Eszerint Ceylon lakossága 12 millió 750 ezer fő, a fővárosban 564 ezren élnek. TASZSZ-hírmagyarázó Nixon moszkvai útjáról Jurij Komyilov, a TASZSZ hírmagyarázója írja: Világszerte nagy figyelemmel és érdeklődéssel fogadtak Nixon szovjetunióbeli látogatásának: hírét. A világsajtó a várható legmagasabb szintű szovjet—'amerikai találkozót olyan nagy és fontos eseményként értékeli, amely pozitív hatást gyakorolhat a nemzetközi helyzetre. A szovjet közvélemény a találkozóra vonatkozó megállapodást szoros összefüggésbe hozza azzal az általános békeszerető és konstruktív külpolitikával, amelyet következetesen és megmásíthatatlanul folytat a Szovjetunió. A Szovjetunió és más szocialista országok erejének növekedése, a szocializmus politikai állásainak megszilárdulása a szocializmus javára változtatta meg az erőviszonyokat a nemzetközi küzdőtéren. A jelenlegi viszonyok között nincs és nem is lehet olyan valamelyest is jelentékeny nemzetközi probléma, amely megoldható lenne a Szovjetunió nélkül, a szocialista közösség országai nélkül. A Szovjetunió a béke megszilárdításának szükségességéből kiindulva határozza meg az Egyesült Államokhoz fűződő viszonyát is. Következetesen békeszerető politikája hozzájárult ahhoz, hogy bizonyos pozitív eredmények szülessenek azokon a tárgyalásokon, amelyek számos fontos kérdésről folynak a Szovjetunió és az Egyesült Államok között, vagy az ő részvételükkel. Nemrégiben aláírták a Nyugat- Berlinre vonatkozó négyoldalú egyezményt. Szeptember 30- án két szovjet—amerikai egyezményt írtak alá: az atomfegyver véletlen, vagy utasítás nélküli alkalmazásának megakadályozására vonatkozó intézkedéseikről szóló egyezményt és a szovjet—amerikai közvetlen hírközlő-vonalakkal kapcsolatos egyezményt. Magától értetődően a szovjet emberek számolnak azzal, hogy az Egyesült Államokban léteznek olyan befolyásos körök, amelyek igyekeznek megakadályozni a béke és az együttműködés megvalósítását. Ezek a körök robbantották ki a vietnami agressziót, ezek támogatják az izraeli szélsőségeseket, ezek kardoskodnak a fegyverkezési hajsza folytatása mellett. A Szovjetunió erélyes visszautasításban részesítette és részesíti a jövőben is az agresszió és a háború imperialista politikáját. A szovjet emberek ebből a pozícióból kiindulva közelítik meg,a várható szovjet—amerikai „csúcstalálkozót”