Tolna Megyei Népújság, 1971. szeptember (21. évfolyam, 205-230. szám)

1971-09-10 / 213. szám

Hogyan táplálkozunk ? Hígunk, öröm szemlélni a szépen domborodó férfiúi po­cakokat, és az olykor mini­szoknyás hölgyeket, akik még krinolinban se festenének kar­csúnak. Hízunk, mert szere­tünk enni. Emberi gyengeség, nem is elvetendő, miért ne szeretnénk. Csakhogy a táp­lálkozástan tudósai szerint nem eszünk, hanem létfenn­tartásunk érdekében olykor olyan funkciót fejtünk ki amelyet finomságokra és dur­vaságokra egyként hajlamos nyelvünk, zabálás kifejezéssel is illet. Másként fogalmazva- — amit megeszük, az sok és nagy tápértékű. Amit ehetnénk, az kisebb mennyiségű lehetne a szervezet és a tápérték ká­rosodása nélkül. Alig hihető, hogy Szekszár- don, Tolnán, Pakson, Duna- földvárott holnapután francia- salátát fogyasztanak majd a dolgozók halászlé helyett. De mégis! Dr. Sós József, a Bel­kereskedelmi Akadémia elő­adója erről a kérdésről, egye­bek közt, és kivonatosan így vélekedik: Gyarmati szinten Magyarországon a felsza­badulás előtt az egy személy­re vonatkoztatott táplálkozási adatok gyarmati szintet tük­röztek. Az utolsó „békeévek” (1934—38) átlagában egy hon­fitársunk egész évben nem fogyasztott többet tíz és fél kiló cukornál. (1960-ban: har­minchat kilóval többet!) A helyzet, ez az utóbbi adatból is tükröződik, természetesen javult Napjainkban átlago­san háromezer kalória értékű tápanyag jut egy személyre természetesen naponta, '.tossz elosztásban. A megyei tanács kereskedelmi osztálya által rendelkezésünkre bocsa itott országos adatok híven tükrö­zik a helyzetet. Kenyeret so­kat eszünk. Nemcsak szőlő és Lágy kenyér alapon, hanem mert zsíros (túl zsíros!) kosz­tunk megkívánja a kenyeret. (És a pocakosodást!) Részben ezért veszünk magunkhoz túl sok szénhidrátot. Fehérjét ugyan eleget, de rossz össze­tételben. Kétségtelen tény, hogy az ország táplálkozási szokásait bajos lenne, lehetetlen is má­ról holnapra átalakítani. Hat­nak viszont a körülmények, melyek erre előbb-utóbb min­denkit rákényszeritenek. Sok munkatudományi vizsgálat tárgya volt már a háziasszo­nyok (szó szerint) fizikai munká ja . és az üzemekben megszokottat sokszorosan fe­lülmúló munkaideje. Az is, hogy a hagyományos háziasz- szonyi funkciók jelentős ré­sze ma is megmaradt, ami­kor a nők — nem is melléke­sen — teljes értékű termelő- munkát végeznek. Második, harmadik, ha ugyan éppen nem fél negyedik műszak! Az üze­mi konyhák könnyítettek ugyan a dolgozók életén, de túl hosszúra nvúlna cikkünk, ha elemezni óhajtanánk ét­rendjüket. Szűkebb pátriánk, Tolna megyével kapcsolatban beszéljenek a tények ismét a megyei tanács keres­kedelmi osztálya személy sze­rint Horváth Kálmán főelő­adó magvas összeállítása nyo­mán. Ha az 1969-es esztendőt fogadjuk el alapnak, megyénk idei kenyér fogyasztása nőtt, 104, 8 százalékos. Kalács, fi­nom süteményféle annyi van, amennyit a vásárló kíván, vagy amennyit a kereskedelem erről a kívánságról elképzel. Tehát, kérdéses, hogy a sok lehetőséggel a közönség kí­ván-e élni? Több tésztát is ettünk, mint korábban, rész­ben a dobozokra írt (2—4—8— 8) „tojásértékeknek". híve. Az olcsó áruk, például a két tojá­sos ilyen termékek iránt, valószínűleg lenne igény, csak éppen nincs aki előállítsa — vagy üzletet érezzen előállí­tásukban. A gyümölcslevekkel kap­csolatban érdemes szó szerint idézni az előbb említett, ta­nulmánnyal felérő, beszámo­lt: ......mintegy 8—10 féle v an forgalomban. Forgalma stagnál, tekintve, hogy a fo­gyasztói ára erősen közelíti a sör árát, így a fogyasztók, in­kább a sört fogyasztják.” Az 1969-es évhez viszonyít­va az idei év első felében, ami persze részadat, burgonya- és zöldségfogyasztásunk vissza­esett, gyümölcs fogyasztásunk nőtt. Az előbbiekben szerepe van az aszálynak. A konzervek lennének azok, amelyek — tetszik, vagy nem tetszik, de — álalakulóban lé­vő háztartásaink gondjain eny­híthetnének. A konzervek és készételek a 3—5 órás főzési időt fél órá­ra is lerövidíthetik, rövidít­hetnék. Kétszáznyolcvanhá­rom fajta és ezernyolcszáz fé­le (!) konzerv kapható a me­gyében. Az egy főre Jutó konzervfogyasztás súlyegység­ben ugyan nőtt (1950: 2,3 ki­ló, 1970: 15,8 kiló), de; idéz­zük: „megyénkre sajnos vál­tozatlanul jellemző a konzerv­fogyasztással szembeni tartóz­kodás, konzervativizmus...” A fontos tejjel és főleg tej­termékekkel kapcsolatban „a legtöbb fogyasztó véleménye az, hogy a vaj és sajtfélék fo­gyasztói ára magas.” Tíz deka sajt nem olcsóbb ugyanennyi felvágottnál, és mi húsevő nemzet fial vagyunk. A húsfogyasztásról, ami ter­mészetesen az ellátó* függvé­nye is. Ez utóbbiba most nincs helyünk belemenni. Talán n kánikulára is foghatunk vala­mit, de az idei év első felé­ben a húsfogyasztás, az igény olyan rapszódikus volt, hogy még a rendelkezésre álló kész­letek felett diszponálok is foghatták a fejüket, mikor, miből, mennyit és hová küld­jenek. Táplálkozási szempon­tok szerint boncolgatjuk azon­ban azt, amit lehet. Jó lenne sok baromfit enni. „A barom­fi forgalom évek óta stagnál, vagy visszaesik.” Okkal. Az ipar az év jelentős részében csak csirkét tud biztosítani, a még filmen is reklámozott pe­csenyekacsát már szórványo­sabban, aprólékot pedig a ke­resletnél lényegesen kisebb mennyiségben. Nagyon hasznos eltolódást jelenthetne táplálkozásunk te­rén a mélyhűtött készítmények számának szaporodta. Ez a mezőgazdaság adott évi ter­méseredményeinek függvé­nye. A megyei tanács keres­kedelmi osztályának vélemé. nye szerint azt az évi 140—150 tonnányi mennyiséget, amely megyénkben elfogy, meg kel­lene duplázni, vagy triplázni „azonban itt is korlátot szab a kiskereskedelem csekély hűl tő kapacitása.” összegezzük a tényeket Horváth Kálmán szavaival: „A megváltozott életkörül­mények — az egészségesebb életmód feltétlen megköveteli a szénhidrát, kalóriaszegény — ugyanakkor a fehérjében, vitaminokban dús táplálko­zást. Azonban az ide tartozó termékcsoportok árszínvonala ma még magas az átlag jöve­delmű fogyasztók részére. Ezért vásárlásuk iránt a ma­gasabb jövedelmű lakosság részéről nyilvánul meg na­gyobb érdeklődés. Másrészt megyénk mezőgazdasági jel­legű, ahol a lakosság nyolc­van—nyolcvanöt százaléka községekben él, és itt jobban ragaszkodnak a hagyományos ételkészítési módokhoz, mint a nagyobb városokban.” Van tehát feloldást váró el­lentmondás, nem is kevés. ORDAS IVAN Az Egészségügyi Dolgozók Szakszervezetének elnökségi ülése Tegnap délelőtt az Orvos- Egészségügyi Dolgozók Szak- szervezetének Tolna megyei bizottsága elnökségi ülést tar­tott Dombon ban, az SZMT üdülőjében. Az ülésen részt vett Czvetics Ivánka, a me­gyei pártbizottság munkatársa. Első napirendi pontként dr. Ferenczy Józsefné. a megye­bizottság kultúrfelelőse az 1971—72-es évi szakszerveze­ti politikai oktatás beindításá­ról szólott, majd az elnökség tagjai kijelölték az egyes in­tézmények patronálóit. Ezt kö­vetően Garami Erika, a me­gyei kórház szb-titkára arról tartott tájékoztatót: intézmé­nyükben miként foglalkoznak a szakszervezeti bizalmikkal, továbbképzésükkel, s azok hogy látják el a feladataikat. A két témával kapcsolatban több hozzászóló tett hasznos javaslatot. Kelemen Józsefné, a megye­bizottság titkára az egészség- ügyi dolgozó^ bérrendezéséről tartott tájékoztatót az elnök­ségnek. Mint mondotta, me- gvánkben a dolgozók nagyobb többsége megelégedett az új fizetéssel, csupán néhány pa­nasz érkezett be ezzel kapcso­latban a megyebizottsághoz Tolna megye egészségügyi dol­gozóinak központi béremelési kerete 794 ezer 475 forint volt. A kötelező béremelés vala­mennyi orvosnál elérte az alapbér és a korpótlék együt­tes összegének 10 százalékát, s valamennyi szakképzett egészségügyi dolgozónál a bér­emelés alsó határa pedig a száz forintot. Tehát az előze­tes besorolási adatok felül­vizsgálata alapján a központi béremelési keretből, valamint a béremelésre igénybe vett egyéb forrásból felhasznált összegekkel együtt az egészség- ügyi dolgozók bérszínvonala megyénkben a következőikép­pen alakul: a megfelelő bér- kategória alsó határa közelé­ben a dolgozók 8 százaléká­nak, az alsó határ és a közép­átlag között a dolgozók 77 szá­zalékának és a középátlag, vagy afelett a dolgozók 15 szá­zalékának van a fizetése. A szülői törődés iránti igény A Hazafias Népfront városi nőbizottsága mellett működő pedagógiai albizottság szerdán délután megbeszélést tartott Szeles zárdon. A résztvevők — a város kü­lönböző oktatási, nevelési in­tézményeinek képviselői — azokkal a tennivalókkal fog­lalkoztak. amelyeket az 1971— 72-es tanévben a szülői munka- közösségekkel együttműködve oldanak meg. Az albizottság eddig is eredményesen dolgo­zott. A szülői munkaközösség és az adott oktatási intézmény munkájának összehangolását szolgálta. Működésére — bi­zonyos változtatásokkal — a jövőben szükség lesz. A szülői munkaközösség iránti elvárá­sok magasabbak. — A családi nevelés iránti fokozott igény a modern nevelés módszerei­nek népszerűsítése, a szülők, pedagógusok közötti vélemény­cserék megszervezése, maga­sabb szintű politikai munkát igényel. Az albizottság aján­lásokkal segíti a közeli na­pokban megalakuló szülői munkaközösségi választmány munkáját. A pedagógiai albizottságon belül négy munkacsoport ala­kult. Vezetőjüknek továbbra Is Zombai Lászlónét. a III. szá­mú általános iskola tanárát választották. A bizottság mun­katerv szerint dolgozik. Terv­be iktatták többek között a szülői munkaközösségi vezetők kerekasztal-konferenciáját is, amelynek megrendezésére ez év októberében kerül sorSzek- szárdon. Intarziás zsúrasztal — Falv trin barokk stílusban a svédeknek — kél üveg konyak Az elnök hántológépet sze.készteti Mindig jó hírük volt a du- naföldvári asztalosoknak. A környékbeliek név szerint is­mertek minden mestert. Tud­ták, ki készíti a legszebb asz. talt, ki a mestere a szekré­nyeknek, kire lehet rábízni egy iroda berendezését. Amióta a kisipari szövetkezet tömöríti a legjobb asztalosokat, a kiváló munka révén hírük az ország határán túl is ismertté vált. Persze most már nem kis­ipari módszerekkel dolgoznak. Minden nehezebb munkát gép­re bíznak. És a gépi munka olyan, mintha kézzel csinálták volna. A sok különleges szer­szám és kisgép utánozza az emberi munkát. A szövetkezet elnöke például a barokk stílű falivitrinek gyártásához elekt­romos fűtésű présgépet szer­kesztett, de ő volt az elindító­ja a hántológép megalkotásá­nak is. Ebben a szövetkezet­ben majd mindenki alkotó mó- dón vesz részt a munkában. Ez a siker, a hímévterjedés oka. Az ARTEX szakemberei va­lahol hallottak róla, hogy Du- naföldváron olyan asztalosok dolgoznak, akik intarziás mun­kát is tudnak készíteni. Az üz­letkötő a mintával együtt ér­kezett: a szövetkezet vezetői elkészítették a számításokat megküldték az árvetést, és en­nek nyomán majdnem hat éven át angliai exportra készí­tettek intarziás zsúrasztalokat. Alig fogyott el az angol mun. ka, jöttek az ARTEX szakem­berei az újabb rendeléssel; hozták a mintát is: „Ilyen ba­rokk falvitrint kellene gyár­tani svédországi exportra.” — Megnéztük a mintát, szá­molgattunk, érdemes-e, mi fér az árba. Aztán árvetést készí­tettünk. Az ár megfelelt, meg­kaptuk a rendelést, ötszáz ki­csi, meg ötszáz nagy vitrinre. Szeptember kilencedikén küld­jük az első tételt: egyszerre kétszáz kicsi falvitrint vesz át az ARTEX embere. A munka átvételéig azonban sok minden történt. Először is a vezetők Kuti István brigád­ját hívták össze: megmondták, hogy egy vitrin gépmunkájára mennyi munkabér jut, lehet-e annyiért a munkát elvállalni? Lehet. Ezután Harai Miklós brigádja volt a következő ál­lomás: mi a véleményük a vit­rin összeállításának, szerelésé­nek technológiájáról? Jó, lehet csinálni, pénz is van benne, Taksonyi Jánosné brigádjánál, — ók a fényezést, pácolást vég­zik a svédeknek készülő vitri­neken, — már nem volt sok vita. Jöhet az össz.eszerelt szekrényke... Jöhet? A mű­szakiaknak szerszámokat kel­lett tervezni, készíteni. Az el­nök, meg Kuti István és a töb­biek órákig vitatkoztak egy marókés formáján, a technoló­gia egy-egy előírásán. Egy szekrényért több mint félezer forintot kap a szövet­kezet. Az első kétszázas szál­lítmány után, rövidesen kül­dik a többit. A szekrények al­katrésze jórészt már kész, a visszalevő nyolcszáz harmadát már összeállították. Karácsony­ra a svédek lakásukban fel­szerelhetik a letűnt századok divatját idéző pohártartó vit­rineket. Persze a földvári asztalosok­nak nem csak ez az egyedüli „finom munkája”. Évente je­lentős összeget hoz a szövet­kezeti pénztárba az egyedi ren­delések elkészítése. Rendsze­resen gyártanak különböző egyetemeknek, minisztériumok­nak irodaberendezéseket. A Műegyetem részére nagy­méretű, különleges beépített szekrényeket, falburkolatot ké­szítettek. Ök csinálták a Mű­egyetem dékáni hivatalának irodaberendezését. A Könnyű­ipari Minisztérium és a Mű­velődésügyi Minisztérium több osztályvezetőjének irodáját a földvári asztalosok rendezték be. — A megrendelő elmondja elképzelését. Én megpróbálom az egészet lerajzolni, és elma­gyarázni. Tanácsot adok, ho­gyan lenne jobb, szebb az iro­da. A megrendelők mindig elé­gedettek. Legutóbb Orbán László miniszterhelyettes elv­társ irodáját rendeztük be. Amikor a szerelők végeztek a munkával, és Orbán elvtárs megnézte az irodát, azt mond­ta : mindenre gondoltam, csak arra nem, hogy ilyen szép lesz ez az iroda... Azonnal kül­dött két üveg konyakot a sze­relőknek — mondja a mű­szaki vezető. Az elismerés nemcsak a ki. fogástalan munkának szólt, — mondja a szövetkezet műszaki vezetője — hanem annak is, hogy rendkívül gyorsan dol­goztak ... A Dunai Vasmű igazgatósága július 29-én ren­delt egy reprezentatív iroda­berendezést. A szállítási határ­időt szeptember 30-ára állapí­tották meg. Szeptember elsején a Vasmű már ilyen levelet kül­dött: „A berendezést kiváló minőségben, köszönettel átvet­tük.” Hasonló értelemben nyi­latkozott a Papíripari Vállalat, a Csepeli Vas- és Fémmű, a MÉM, a Külkereskedelmi Fő­iskola ... A dunaföldvári asztalosok­nak jó híre van.-Pj-

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents