Tolna Megyei Népújság, 1971. szeptember (21. évfolyam, 205-230. szám)

1971-09-02 / 206. szám

tejE.1ía meöyei VILÁG PROLETÁRJAI EGYESÜLJETEK! NÉPÚJSÁG A MAGYAR SZOCIALISTA MUNKÁSPÁRT TOLNA MEGYEI BIZOTTSÁGÁNAK LAPJA XXI. évfolyam, 206. szám ARA: 90 PILLÉK liClllfWlf—Mlllllg Csütörtök, 1971. szeptember 2. « S> ülést tartott a megyei tanács vb. NAPIRENDEN : Tolna megye középtávú fejlesztési terve A tanácsi dolgozók élet- és munkakörülményei A megyei tanács végrehajtó bizottsága tegnap délelőtti ülé­sének munkaprogramján több, közérdeklődésre is számottar- tó jelentés, tervezet és beszá­moló megvitatása, elemzése és jóváhagyása szerepelt. Szabópál Antalnak, a me­gyei tanács elnökének ülést nyitó jelentése után a végre­hajtó bizottság foglalkozott az­zal a beszámolóval, amit — a tanácsi vállalatoknál végrehaj­tott bérfejlesztések tapasztala­tait összegezve — Németh Jó­zsef, a megyei tanács munka­ügyi osztályának vezetője ter­jesztett elő. E napirend meg­tárgyalásának munkájában, részt vett a Munkaügyi Mi­nisztérium képviseletében Vaj.^ gér György főelőadó is. Ezután Tolna megye IV. kö­zéptávú fejlesztési tervének vi­tája következett, a napirend előadója dr. Gyugyi János, a megyei tanács elnökhelyettese volt, Ismeretes, hogy a gazdaság! élet fejlődése, a gazdasági irányítás kialakult rendje szükségessé teszi az egyes te­rületek fejlesztésével, gazdál­kodásokkal összefüggő kérdé­sek összhangjának megterem­tését. Ennek az összhangnak a biztosítását szolgálja a területi tervezés, amelynek feladatait, rendszerét a kormány 2006/1971. sz. határozatával rendelte el. Mi a területi ter­vezés feladata? Hogy elősegít­se a népgazdaság erőforrásai­nak hatékonyabb fölhasználá­sát, a fejlesztés ágazati célki­tűzéseinek ésszerű elhelyezésé­vel, hogy területi koordináció­jával biztosítsa a termelő és nem termelő ágazatok fejlő­désének összhangját az élet- színvonal, a népesség ellátott- sági színvonala, a települések fejlődése, illetve fejlesztése között. Tanácsaink területi fejlesz­tési tervet ezúttal készítettek először. A megye középtávú fejlesz­tési tervének megvitatása és jóváhagyása a soron lévő me­gyei tanácsülés egyik legfőbb feladatát alkotja majd. A vég­rehajtó bizottság tegnapi ülé­sén alapjában véve az előké­szítés munkáját végezte el, s (úgy döntött, hogy a most előterjesztett terű- I leti terv egészüljön még U L a mezőgazdaságra vonat* Ä kozó fejezettel. S csak ezt követően foglalkoz­zék vele a megyei tanács ülé­se. A tervek ismertetésére a megyei tanács ülését követően, térünk vissza részletesen, ^Negyedik napirendi pontként hallgatta meg és vette tudo­másul a végrehajtó bizottság azt a jelentést, ami a tanácsok 1972. évi költségvetési elő­irányzatait ismertette. E téma megvitatása után hangzottak el a bejelentések, majd a végrehajtó bizottság kiegészült a Közalkalmazot­tak Szakszervezete megyei bi­zottságával, hogy megtartsa első együttes ülését. Szabópál Antal, a megyei ta­nács elnöke és Bertha Kál­mán, a Közalkalmazottak Szakszervezete Tolna megyei bizottságának titkára közös előtérjesztésű beszámolója a tanácsi dolgozók élet. és mun­kakörülményeinek helyzetéről alkotott hű képet. Az együttes ülés feladata az előbb emlí­tett beszámoló értékelésén, megvitatásán túl az volt, hogy kiegészítse, jóváhagyja azt az együttműködési tervezetet is, amely a megyei tanács vb és a Közalkalmazottak Szakszer­vezete megyei bizottsága kö­zötti munkakapcsolat tartal­mát hosszú távra határozta meg. Az együttes ülésen részt vett a Minisztertanács Tanácsi Hi­vatala képviseletében dr. Kiss Pál főosztályvezető, és Kovács István, a Közalkalmazottak Szakszervezete központi veze­tőségének titkára is, A végrehajtó bizottság, az előterjesztett beszámoló felett kibontakozott vita után elfo­gadott határozatában megálla­pította, hogy a tanácsi és szakszervezeti szervek együttműködése kedvezően alakult, közös erőfeszítéseik hatására je­lentősen javultak me­gyénkben a tanácsi dolgo­zók élet- és munkakörül­ményei. Megállapítást nyert a to­vábbiakban az is, hogy a vég­rehajtó bizottság — egyetér­Szerdán a Parlament gobe­lin-termében értekezletet tar­tottak az országgyűlés állan­dó bizottságainak elnökei, a képviselőcsoportok vezetői, valamint az 5 országgyűlés tisztségviselői. A tanácskozá­son — amelyen részt vett dr. Varga Gáborné, az országgyű. lés alelnöke is — dr. Beresz- tóczy Miklós, az országgyű­lés alelnöke tájékoztatta a képviselőket a soron követke­ző ülésszakról, a felkészülés teendőiről, majd dr. Orbán tésben a Közalkalmazottak Szakszervezete megyei bizott­ságával — szükségesnek tart­ja a jövőben is a tervszerű kö­zös erőfeszítéseket, a tanácsi dolgozók élet- és munkakörül­ményeinek további javítása érdekében. László, a művelődésügyi mi­niszter első helyettese szólt a parlamenti vitára „kész’* if­júsági törvénytervezet jelen­tőségéről. A törvénytervezet — mon­dotta egyebek között — mél­tán megérdemli a viták során kapott jelzőt, valóban az ifjú­ság „alkotmánya” lesz. Szocia­lista államunk rendszeresen, kiemelten foglalkozik az ifjú­ság helyzetével, gondjaival, ezt a hangsúlyozott törődést ál­lami intézkedések egész sora Negyedmillió látogató járt a vadászati világkiállításon Ä vadászati világkiállítás el­ső üt napján 250 500, tehát több mint negyedmillió láto­gató volt kíváncsi a sok érde­kes látnivalóra. Szerda reggel a felhők .„ablakain” kikandi­káló napsugarak — akárcsak a Meteorológiai Intézet prog­nosztikusai — kedvezőbb időt ígértek a világkiállítás láto­gatóinak, mint amilyenben ked­den volt részük. E biztató je-, lek arra mutattak, hogy ezen a napon a vendégek száma meghaladja a keddit, a 43 ez­rét. Szerdán tartotta nemzeti napját a Szovjetunió. A gaz­dag, ünnepi program nyitánya­ként reggel a világkiállításon részt vevő vendégeket £0 ta-. gú szovjet katona-fúvószene­kar köszöntötte pattogó ritmu­sokkal, az orosz népi és klasz- szikus zene legnépszerűbb da­laival. A szovjet pavilon mozi­termében ezen a napon 11 kis- filmet vetítettek, a változatos természeti tájakban gazdag or­szág vadállományáról és vadá­szati módszereiről. A filmek csaknem kivétel nélkül új al­kotások, ősbemutatójukat a vi­lágkiállításon tartották meg. bizonyítja. Egy sereg törvény-; nek, jogszabálynak vannak ifjúsági vonatkozásai. A fiatal nemzedék sajátos' helyzete azonban szükségszerűen meg­követeli, hogy az ifjúság jogáé­it, kötelességeit egységbe fog­lalják, — erre hivatott a vi­lágviszonylatban is egyedül­álló kezdeményezésnek számí­tó magas szintű jogszabály- gyűjtemény. A törvény -meg­alkotását sürgette az a kö­rülmény is, hogy az ifjúság neveléséért felelős szervek munkamegosztása ma már nem felel meg a társadalmi fejlődés fokának, a létszámá­ban is megnövekedett korosz. tály társadalmi súlyának, je­lentőségének. A törvény terve- ■» zet kialakítása jó róásfél esz­tendeje kezdődött meg, kodi- fikációs bizottság alakult a témában leginkább érintett állami és társadalmi szervek képviselőiből, az ideiglenes javaslatot több ízben megtár­gyalta az Ifjúságpolitikai és Oktatási Tanács, s — most legutóbb — a Miniszterta­nács. Alkotói, létrehozásának szorgalmazói széles körű tár­sadalmi vitára bocsátották, ennek során háromezernél több fiatal mondta el véle­ményét, s nyújtott be több ezer javaslatot, é Dr. Korom Mihály igazság-1 ügy-miniszter a szövetkeze­tekről szóló törvényjavaslatot „mutatta be” a képviselőim ele. Hangsúlyozta, hogy a társa­dalmi fejlődés elért eredmé­nyei, a gazdálkodási rend re­formja, illetve a szocialista demokrácia általános kibonta­kozása egyenértékű indokok ez egységes szövetkezeti tör­vény megalkotásában. A szövetkezet a szo­cialista gazdálkodás egyik — az állami vállalatokkal egyenrangú — vállalati for­májává fejlődött, a szövetke­zetek S2?ámottevően hozzájáj- rulnak a lakosság széles körű szükségletéinek kielégítéséhez. Mindez külön is aláhúzza, hogy érdemes időszerű, és szükségszerű egységes jogsza­bályi keretbe foglalni a szö­vetkezetek működésének alap. elveit, a tevékenységükkel kapcsolatos jogokat és köte­lességeket. (MTI). Tanévnyitás! Több mint 30 000 diák a megyében — Átadták a tengelici diákotthont Tegnap országszerte megkezdődött az új iskolaév! Tanévnyitó ünnepségeket rendeztek az is­kolákban. Az ünneplőbe — úttörőruhába, matrózblúzba, sötét szoknyába és nadrágba — öltözött tanulók jókedvűen köszöntötték egymást. A tegnapi nap még a nyári élmé­nyeké volt. Padtársak és osztálytársak egy­más szavába vágva mesélik szünidei élmé­nyeiket. Aztán komolyra fordult a szó. Az iskolaigazgatók, osztályfőnökök megnyitó sza­vai már a munkára, a tanulásra szólítottak mindenkit. Tolna megyében az általános iskolai és a gimnáziumi, szakközépiskolai tanévnyitókon 33 600 gyerek jelent meg; Az általános iskolai létszám — annak eile-* nére, hogy az első osztályosok száma a tava­lyi évhez viszonyítva 15Ó—200-zal emelke­dett —, csökkent. Az 1971—72-es tanévben 3900 első osztályos kezdi meg tanulmányait. A nyolcadik osztályba 3800 tanuló jár. Az álta­lános iskolai tanulócsoportok száma hasonló, mint tavaly volt: 1110. A tanulócsoportok szá­mán belül, az eredményesebb, sikeresebb ta­nulás és tanítás érdekében azonban történt változás. Emelkedett az osztott osztályok szá­ma. Az 1110 osztályban 1750 nevelő foglalkozik S 28 500 általános iskolai tanulóval. Ennél több pedagógust is tudnának foglalkoztatni, de sajnos, nincs jelentkező. A képesítés nél­küli nevelők száma így — az előzetes jelenté­sek szerint — hasonló lesz a tavalyihoz. Több­ségük azonban már megkezdte tanulmányait. Főiskolákon, egyetemeken igyekeznek megsze­rezni képesítésüket. A 28 500 általános iskola! tanulóból 2300 a bejáró. Közülük 450 azoknak a szerencsések- r ek a száma, akiket, diákotthonban sikerült elhelyezni. A bejárók ős a diákotthoni gye­rekek száma néhány százzal emelkedett. Ez annak az egyenes következménye, hogy több kis iskola körzetesítésére nyílik lehetőség. Az elmúlt napokban adták át és tegnap vették birtokukba a gyerekek a 100 személyes tengelici általános iskolai diákotthont és a négytantermes és egy természettudományi elő. adóval ellátott új iskolaépületet. Simontor- nyán is elkészült az iskolabővítés, befejezték a négy tanterem építését. A sárszentlőrinci négytantermes iskola építése néhány napot ké_ sík. Szeptember közepére ígérik átadását. Ké­sik Szekszárdon a 2-es számú, Zrínyi utcai általános iskola nagyméretű tornacsarnokának átadása is. Mindössze azonban csak néhány napos késlekedésről van szó. Középiskolába 5100-an járnak az új iskola­évben Tolna megyében. Ebből a gimnazisták száma 3100-ra tehető. A gimnáziumokban 22 tanulócsoportban 850 első osztályos kezdi meg középiskolai "tanulmányait. A 22 osztályból 6 és fél tagozatos. Fizika-tagozaton 108, orosz nyelvűn 70, németen pedig 52 elsős gimna­zista tanul. Tehát a szakosított oktatásban részt vevő elsősök száma 230. Szakközépiskolába az 1971—72-es tanévre 2000 diákot vettek fel. Az első osztályosok száma 570. Ők 16 tanulócsoportban végzik ta­nulmányaikat. A középiskolákban a képesítés nélküli pedagógusok száma elenyésző. Inkább a gyakorlati oktatók között vannak néhányan. A tanévnyitás, az ünnepélyes évadkezdés megtörtént. Mától 33 600-ar, — általános és középiskolások — látnak a komoly munká­hoz. Reggel nyolc órakor megszólal min­denütt az órára hívó csengő. Könyvek, füze­tek kerülnek a padokra. Csend lesz az osz­tálytermekben, a munka csendje, mert meg­kezdődik a tanulás. Ehhez kívánunk sok sikert pedagógusok­nak és diákoknak egyaránt! Tájékoztató az ifjúsági és a szövetkezetekről széló törvényjavaslatról V / Tanácskoztak az országgyűlés bizottsági elnökei, csoportvezetői

Next

/
Thumbnails
Contents