Tolna Megyei Népújság, 1971. szeptember (21. évfolyam, 205-230. szám)
1971-09-05 / 209. szám
Elt egyszer, valahol, nem Is nagyon régen, Özdtól és Salgótarjántól nem is nagyon messze, három jó cimbora. Szerették egymást, de még jobban szerették a bort. Az egyik, Kázmér nevezetű pedig legeslegj óbban a feleségétől szeretett volna megszabadulni. Jóllehet igen takaros, szorgalmas, kedves felesége és két szép kicsi fia is volt De hát mit ér a feleség, ha folyton szidja az embert, ha folyton csak azt hajtogatja, hogy „mit kocsmázol mindig azzal a két lókötővel? gyere haza időben, segíts inkább a ház körül, látod, én megszakadok a munkában”. — Segítsetek megszabadulni attól a boszorkánytól — szokta volt mondogatni Kázmér a második lityi után, és a két cimbora szomorúan bólogatott Hiszen segítenének ők, csak tudnák, hogyan. Egy alkalommal, amikor már glédában álltak az üres üvegek az asztal alatt, és a három cimbora kedve az égig ért, Kázmér szent esküvel megfogadta, hogy beadja az asszony ellen a válókeresetet, és folytatja vidám legényéletét, ott, ahol tíz esztendővel ezelőtt abbahagyta. Meg is tette, amit ígért Megindította a válópert. De hát a bíróság előtt az asszonynak is volt szava. Az asszony pedig azt vallotta, hogy igaz, hogy az ura egy kicsit italos, de azért ő csak szereti, meg a gyerekeknek apa kell, és kéri a tekintetes bíróságot hogy ne mondja ki a válást A bíróság pedig hazaküldte őket gondolják meg jól a dolgot, egyezzenek meg, és ha semmire se mennének, jöjjenek vissza négy hét múlva, újabb tárgyalásra. Ettől kezdve a három cimbora, ha lehet még többet ivott, mint annak előtte, és kalandosabbnál kalandosabb terveket főztek, hogyan segíthetnék barátjukat a házasságbontóperben. A legtöbb és legokosabb tanácsot a gebines yendéglős hajadon lánya adta, aki úgy gondolta, elég a kedves vendéget a feleségétől elszakítani, utána már köny- nyű lesz őt egy másik házasság hálójába fogni... Elkövetkezett a második tárgyalás napja. A bíró, aki talár helyett tarka mintás szoknyát és nylon blúzt viselt, minthogy a természet nőneművé, a o pköztársaság pedig egyenjogúeá és bíróvá tette — szíve mélyén a házasságon belüli békés együttélés és a gyermekeit védő anya pártján volt —, meghökkenve hallotta, hogy a férj most már nemcsak összeférhetetlenséggel, hanem hűtlenséggel is vádolja feleségét — Én hűtlen voltam hozzád ? — kiáltott az asszony sírva. — Én megcsaltalak téged? Te tudod legjobban, hogy ez nem igaz. Soha más férfit nem ismertem kívüled— — Majd a tanúk elmondják. Kérem az igen tisztelt bíróságot, hallgassa csak meg a tanúimat... És a kétségbeesett feleség és a megrökönyödött bíróság előtt felvonultak a tanúk. Jött Fehér Klára ? A bölcs bíró a két cimbora. Az egyik eskü alatt vallotta, hogy a házaspár nagyobbik fia, a négyéves Gáspár aiz ő gyereke, és a másik cimbora megesküdött, hogy a kisebbik fiú, a kétéves Boldizsár az ő szerelmük gyümölcse ... — Nem igaz.;, nem igaz.:: — kiáltott kétségbeesetten az asszony, és felháborodásában és szégyenében eltakarta az arcát. De jöttek a tanúk, és bizonyítottak. Jött a gebines kocs- máros szép hajadon lánya, és megesküdött, hogy egy szép tavaszi estén látta a feleséget az egyik cimborával, karonfogva sétáltak a tóparton, és bementek a bokrok közé... éppen kilenc hónappal ezelőtt a kis Gáspár világra jötte előtt És vallott a cimbalmos és vallott egy hórihorgas fiatalember, aki húsz forintért a piactéren vállalkozott az üzletre, és minden bizonyítható volt, és mindenre volt tanú, holdfényre, sétára, csókra, és ott volt e két koronatanú és az eskü és a vállalt apaság, és a szegény asszony a haját tépte és a kezét tördelte— A bíróság pedig határozathozatalra visszavonult, és igen sokáig tárgyaltak, és igen sokáig latolgatták a döntést „Az asszony ártatlan” — mondta a bíró. „Vagyis ne bontsuk fel a házasságot?” — kérdezték az ülnökök. „Éppen azért bontsuk fel” — felelte a bölcs bíró, majd a következőképpen hozták meg az ítéletet. Kimondották a válást az asszony hibájából, mert hiszen a vallomások tanúsága szerint vétett a házasság tisztasága ellen, és két gyermekét nem a férjétől hozta a világra. De ugyanakkor kimondta a bíróság azt is, hogy önként jelentkezett apákat gyermektartásra kötelezi, és ezen határozat életbelépésekor mindkettőjük munkahelyére értesítést küld, és fizetésük tetemes részét a gyermekek nevelésére foglalja le. És az ítélet nyomán rettenetes fájdalom és elkeseredés támadt a feleség szívében, és pokoli félelem szállta meg a két újdonsült apát. Hogyhogy gyerektartást? Hogyhogy a fizetést lefoglalni? Hiszen ha ezt az üzemben megtudják- ha ezt otthon a feleség megtudja... És hány évig? Amíg fel nem nőnek? fiát minek nézik őket? Bolondnak? Idegen kölyökért fognak húsz évig fizetni? A bírák elvonultak, de az elégedetlen kárvallottak nem mozdultak a folyosóról. Hiába hívta őket Kázmér, hogy jöjjenek, igyanak áldomást, semmi az, majd eligazítják ezt a gyerektartás dolgot — a két cimbora ugyancsak kijózanodott — Keressük meg a bírót! — mondta a fiatalabbik — megmondom neki, hogy nem igaz— — Dehogy mondod— felelte erre Kázmér. — Hamis tanúzásért fit évre lecsukat, te bolond. — Hát akkor inkább leülöm az öt évet— te nem ismered asz én asszonyomat.... ha ennek ez a végzés a fülébe jut— A másik tanú is keservesen vakarta a fülét. — Nem erről volt szS, te Kázmér... azt mondtad, semmiség... de azt, hogy gyerektartás. .. — De ötévi börtön, értsétek meg... — Hát én akkor is megyek — én ezt nem hagyom... és te is jössz. A bíró komoran hallgatta a megtört vallomást. — Nem szép dolog ez, kérem. Nem is hiszem eL Hát hogy hinném el rendes, komoly emberektől, hogy csak hazudtak volna? Meg az a sok tanú... itt van a jegyzőkönyv. .. itt is látták magúikat, ott is látták magukat Megijedtek attól a pár száz forinttól? Sajnálják a saját kis porontyuktól? Hát nem jó érzés az, növekszik, erősödik, iskolába jár a gyerekük, gondoskodnak róla. — De hát mi magunk is nős embereik vagyunk... — Ezt már maguknak akkor kellett volna meggondolniok— — Esküszöm, mindenre, ami szient, soha egy ujjal se illettem... — És a tanúk? — Húsz forintot kapott az,' aki azt vallotta, hogy a dülő- úton..., aki meg a szalmakazlat mesélte, azt reggel tanítottam ki a piacon... — Sajnálom. Most gépelik az aktát. Holnap kikézbesítik a végzést a lakásukra. — A lakásunkra is? — Hát persze... — De ha az a feleségem kezébe kerül... — Befejezett ügy ez, kérem, nincs itt mit tárgyalni. — És... nem is lehet ezenáz ítéleten igazítani? — Hát dehogynem, fia valamennyi tanú eskü alatt visszavonja a vallomását. Ha a férj bocsánatot kér a feleségétől, és ha a feleség megbocsát neki. — De hát ha zna kiküldik azt az okiratot— — No. hiszen, várhat az az igazság még három napot, ha már eddig várt-, annyi időt adok maguknak — mondta a a bíróasszony, és kegyelemben elbocsátotta őket. És három nap után ott álltak újra a bíróság folyosóján, a három ivócimbora, a gebines megtört lelkű lánykája, a brácsás, a piacon felbérelt hórihorgas tanú, aki most már csak nyolcvan forintért hajlott arra. hogy visszavonja a holdfényt, ott volt mindenki és elmondták szépen, hogy Kázmér felesége tisztább a patyolatnál, hogy sose látták, nem is ismerik... és megesküdött a két koronatanú is, hogy még az ujja hegyét sem illette soha az asszonynak, és ott volt a férj is, akinek bal orcáján óriási véraláfutás jelezte, hogy számos és kemény érvvel győzték még a cimborák arról, hogy okosabb eljönni és bocsánatot kérni az asszonytól, és ott volt az asz- szony, és könnyeik peregtek az orcáján.— Én bocsánatot kérek a feleségemtől, és kérem, hogy fogadjon vissza, és felejtse el, amit vétettem ellene-, ■— mondta Kázmér. — Majd mi vigyázunk, és nem engedjük, hogy sokat igyon, és este korán hazaküld- jük — buzgólkodott a két cimbora. — Bocsássák meg? — Hebegte a feleség, és a bíróra nézett — Persze — intett sóhajtva a bíró — ha mi, asszonyok nem tudnánk megbocsátani, régen kihalt volna az emberiség— BALATON Bényi László rajza Gyimesnét férje és két ka. maszfia kísérte ki a pályaudvarra. Csütörtök volt, de a családnak mintha vasárnapja lett volna. Legalábbis az olyan idősödő magányosok szemében, mint Bónis Olga. Nézte, ahogy a férfi, a két fiú a szeretet védősugárzásába fogta a másik nőt Bónis Olga azt gondolta: most még hagyján. Amint elindul a vonat, mindnyájan az elkövetkező új életformát várják és némely még kétséges körülményen aggódnak. Jön-e értük autó, kapnak-e különszobát, megfelelő asztaltársat az üdülőben... Effélék a gondok, s ebben ő is osztozik velük. Viszont majd hazaérve, újra a pályaudvaron !... A családi sugárzás a kétheti hiányban csak felerősödik. A magányos meg tör a taxihoz, erőszakoskodik, hogy neki jusson az első kocsi, mert az érkezés elviselhetetlen kietlenségét meg kell rövidíteni. Otthon aztán csak az üres lakás fogadja, a bezártságban megáporodott levegővel, szív- szorítóan némán. Mindezek miatt Bónis Olga egész úton a kapcsolatait mesélte. Úgy tetszett: fél Budapest jóismerőse, egy egész kerület lakossága jóbarátja, az udvarló szándékú férfiak is sokan vannak, de még a hetente egyszer nála dolgozó takarítónő is rendkívül meghitt személy. De az útitársak csak a fülsértő hencegést hallották ki a szavaiból, és bosszankodtak. Második hetük elején történt. Délelőtt tíz órára járt, ilyenkor szokták kiosztani a leveleket az üdülőben. Gyimes- né, Olga nyitott ajtaja előtt haladt el. Beszólt: — Hozták már a postát? — Ne:n is tudom — válaszolt Olga szórakozottan. — Van itt valami... Alacsony asztalkára mutatott, ezen kék szabvány boríLásxló Annát Üdülők ték feküdt, gépelt címzésével felfelé, s így nem látszott, hogy nyitva vagy leragasztva. Ebben a pillanátban lépett ki a szomszédból a postát osztó lány és adott át Olgának egy fehér borítékot. Bónis Olga folytatni akarta a szerepet. Fehér levelét nemtörődöm mozdulattal ráejtette a kékre. — Parancsolj — nyújtotta cigarettás dobozát Gyimesné- nek. Míg tüzet adott, ujjai megvonaglottak. — Úgy látszik — mondta a kék boríték kikandikáló csücskére — az tegnapi... És már nem volt képes tovább türtőztetni magát, feltépte a borítékot, mohón, cafran- gosan — mintha a végítéletét tartalmazná, vagy a paradicso. mi boldogságot. . — Nem zavarlak. — köszönt el Gyimesné. Megértette a jelenetet. Ettől fogva többször is beszélt Olgának arról, hogy kamaszfiúkkal nem könnyű, kötekednek, szemtelenkednek, kérvényt kell benyújtani, míg egy poharat helyreraknak... A házassága jó, de ez nem jelenti azt, hogy nincs temérdek alkalmazkodáskényszer. Nem úgy él az ember, saját kedvére, hangulatára, mint a függetlenek... Egyszóval: igyekezett vigasztalni a magányáért Egy későbbi napon egyszer még elment Olga szobája előtt, délelőtt tíz óra körül. Akkor is nyitva volt az ajtó, Olga asztalán boríték, pedig még nem hordták ki a postát. Pesten, a pályaudvaron, miután összecsókolóztak, Gyimesné rögtön odasúgta a férjének: vigye Olga bőröndjét a taxiig és kérdezgesse az üdü-; PAKOLITZ ISTVÁN VERSEI! MOST IS Az igy-úgy összetákolt barikád mégis védett: könnyebben fölismerted cégéres ellenséged. Nagyfából tudtad, honnét várhatók a lövések. Az egymás hegyén-hátált épülő barikádok naponkint jobban össze- kaszálják a világot. A vér nem tengert zúdító csak békésen szivárog. Ki vaktában lövöldöz, az ördög tüzét fújja; puska-záváron nyugszik az éber strázsa ujja. A Jót, mint mindig, most f? ki kell találni újra, BÁBEL A nyelvek sokféleségéből adódó vásári zűrzavar nagyon hátráltatja a munkát Emiatt ugyan még fölépíthetnénk a Tornyot Az a keservei hogy olykor mintha nem is akarnánk megérteni egymást BENCZÉ JÓZSEFI APÁM * 'Áldott egészség halott sápadtságát hevítsd fel pirosra! Didereg szomjas ágya avarján..! Fonnyadt liliom szemében halvány. Kérne engedelmet, » kőpámákra dermed. IL Örök az 5 rangjai életelindító, legyek mindig fia hírét nagyobbító, sose szomorító, s fájdalmai jussán világot hódító. lésről, kösse le a figyelmét. Gyimes barátságosan kérte á bőröndöt, de Olga nyersen rámordult: — Azt képzeli, egyedül nem bírom?! Gyimes udvariaskodott: de-í hogynem, csakhát mégis férfinek való. Nyúlt a bőröndért, Olga görcsösen markolta. Gyimes csakazértis ... Olga csak- azértis... Huzakodtak. Egy idegen, izomhős fiatalember szembefordult velük, terpesz, állásban, fenyegető tekintettel: — Nyugalom, néne, a bőrönd marad, én garantálom, rendőr felesleges. Olga megint elátkozta átkozottnak vélt életét. És dur-’ ván felkiáltott: — Mindenki engem szán?! Tartsák meg maguknak!... A fiatalember megrántotta a vállát és elfüstölgött. Gyimes rátámadt a feleségére: — Megkímélhettél volna az ilyen elmegyógyintézeti ápolttól! Tolvajnak néztek! Az asszony türelmesen elmagyarázta, miről van szó. Ebből Gyimes nem akart megérteni semmit. Indulatai nem kívánták az értést, öt perccel az asszony megérkezése után a házaspár már veszekedett. Ez persze a két kamaszfiút is felingerelte. Kedvelték a támadást és ellentámadást, de csak akkor, ha ők voltak a hősei. Megkövetelték, hogy a szülők harmonikusak legyenek. Most az egyik fiú az apját hibáztatta, a másik az anyját, emiatt ők ketten is összevesztek. A rendetlenül, keresztül-kasul csapkodó dühöket felfokozta a mindnyájukban rokon csalódás: mást vártak ettől az órától. Bónis Olga pedig elhatározta: többé nem utazik üdülőbe. Az oly jó két hét társaságban- közösségben hazaérkezéskor megcsúfolódik. Ha nincs aki a pályaudvaron várja az embert.