Tolna Megyei Népújság, 1971. szeptember (21. évfolyam, 205-230. szám)
1971-09-30 / 230. szám
X Amikor kell, nem érünk rá, amikor ráérünk, késő... A napokban, felelős vezető emberek körében volt alkalmam hallani azt az elgondolkodtató megállapítást, hogy nem érünk rá orvoshoz járni. Valóban így van? Igen! Minden más híreszteléssel szöges ellentétben igen sokan vannak a hetente, naponta programszerűen orvoshoz zarándoklókon kívül olyanok, akik különféle ürügyekkel, marok- számra szedett helyi érzéstele- nítőkkel kiböjtölik, bevárják a végszükséget. Hiába a fájdalmak, kis, eltitkolható rosszul- létek sűrűn ismétlődő vészjelzése, a mindig sürgős és halaszthatatlan ügyekben fárado- zók megvárják azt, amikor legtöbbször csődöt mond már az elkésett szándék és hiába mennének az orvoshoz, már úgy kell vinni őket. Gondoljuk csak meg! Hányszor és hányszor állunk döbbenten egy-egy váratlan halál hírének hallatán és ismételgetjük résztvevő és mégis hitetlenkedő csodálkozással, vágy a tehetetlenség keserűségével: — Hiszen tegnapelőtt találkoztam vele, olyan jókedvű volt és megbeszéltük, hogy a jövő vasárnap ... — Makkegészségesnek látszott, ki gondolta volna, hogy... — Látnivaló volt, hogy ez lesz a vége, mindig túlhajtotta magát, azt hitte, ha eltölt néhány órát az orvosnál, megáll a világ. Még az évi szabadságát is mindig a következő évben vette ki. Meggyőződésem, hogy vala- hányunknak vannak ilyen szomorú emlékei, emberekről, akik életük virágában álltak ki a sorból végképpen, vagy ítéltettek kínosan hosszú, gyakran egy élet hosszára elegendő kényszerpihenőre, mert „nem értek rá” azonnal, vagy még időben orvoshoz fordulni. Nem tudom, de nagyon valószínűnek tartom, hogy van olyan statisztikánk, ami azt dokumentálja, mit jelent energiában, időben és nem utolsó sorban pénzben egy-egy elhanyagoltsága miatt elhatalmasodott betegség gyógykezelése. Az azonban számos példa alap. ján világos, hogy a halogatás, a néha éveken át húzódó „elnapolás”, nemcsak az ember önmagáért érzett felelősségének gyöngeségét bizonyítja. Nemrég a társadalombiztosítás szolgáltatásainak kissé korán és átgondolatlanul publikált reformtervezete kapcsán a differenciálás minden igénye nélkül olyan vád érié a biztosítottakat, mintha valameny- nyien táppénzcsalókká képeztük volna magunkat. Táppénzcsalók, ákik specialistái a néhány napos pihenés kicsikarásának, lévén, hogy az fáradalmaik kiheverésére nyújt módot, méghozzá közpénzen — kétségkívül akadnak. De nem ők vannak többen! Azok képviselik a többséget, ákik nehezen szánják rá magukat a körzeti és szakorvosi rendelők fölkeresésére és ha ezt megteszik, alkudoznak, minden elő- vigyázatot megígérnek és radikális gyógyszerekért folyamodnak az orvoshoz, hogy ne MEZŐGÉP Központi Gyáregysége Szekszárd, Keselyű- si út, felvesz: építésztechnikusi végzettséggel, vagy több éves gyakorlattal rendelkező BERUHÁZÁSI ELŐADÓT, valamint GÉPKOCSIVEZETŐKET ÉS TAKARÍTÓNŐKET. Jelentkezni lehet a vállalat főkönyvelőjénél. (422) kelljen még néhány napig sem őrízniök az ágyat. És, igen... lehangolóan tekintélyes azoknak a száma, akik „nem érnek rá betegek lenni”, sajnálják a munkájukból kieső időt a hosz- szadalmas és türelemjátéknak is beillő kivizsgálásokra. Ügy érzik, „nem tehetik meg”, hogy otthagyják a munkahelyüket. Hogy hibás, rossz ez a beidegződés és már-már hivatalból üldözendönek kellene minősíteni? Azt hiszem, ez vitathatatlan. S ezért is indokolt, a kötelező munkaalkalmassági vizsgálatokon túl, amilyen szakágban csak lehet az évi egyszeri kötelező orvosi vizsgálat rendszeresítését követelni. Az országgyűlés legutóbbi ülésén egy fiatal Pest megyei képviselő arról beszélt, hogy az egészség és az emberélet értéke társadalmunkban nem fejezhető ki forintokban. Meggondolásra érdemes, akár hétköznapjaink jelmondatának is beillő igazság ez. — li — Jövőre termel a BCM ŐRIÁS A SZÁRSOMLYÓ TÖVÉBEN Megmozdult a föld a Bere- mend—Nagyharsány—kista polcai háromszögben. Három évvel ezelőtt, 1968 áprilisában dózerek, szkréperek tucatja kezdett munkához Baranya legdélibb szögletében, a magányosan álló Szársomlyó tövében. Ez a különös hegy, amely azontúl, hogy a híres Siklós— villányi borok termőhelye, eddig csak csúcsának kopaszságáról volt híres. Lábainál most áll a gyár, ötven-hatvan méteres betontornyok tartják az éget, s Magyarországon máris fogalommá vált e három betű: BCM. — ÉVENTE 1 MILLIÓ TONNA CEMENT — Korunk immár krónikus cementhiánya közismert. Az építőipar igényeit még a legfejlettebb országok cementipara se mindig képes hiánytalanul kielégíteni. Magyar- országon különösen súlyos a helyzet: működő cementgyáraink túlnyomó többsége már megünnepelte 50. születésnapját, s az újak se nevezhetők minden tekintetben korszerűnek. Valamivel több mint 3 millió tonna cementet gyártunk — s egymillió tonnányit importálunk. A fejlett országokban évi 500 kg az egy főre jutó felhasználás, nálunk 280 kg — s ez a két szám megközelítően érzékelteti, mennyi még a tennivaló. A BCM egymillió tonna cementet termel majd évente. A beruházás előkészítésének időszakában a legfontosabb kérdés az volt: hol legyen? Beremend mellett három érv szólt. 1. Nagy mennyiségű nyersanyag található a közelben. 2. Van már egy kis cementgyár a községben, tehát adott a leendő munkásgárda magja. 3. Az ország déli részén nincs egyetlen nagyobb teljesítményű cementgyár sem, az ellátás tehát különösen nehézkes és drága. A tervek szerint 2,6 milliárd forintba kerül majd a BCM. Ebből 1 milliárdba kerülnek az építőipari munkák, 1 milliárdba a gépek, berendezések, s 0,6 milliárdba a kapcsolódó létesítmények. A beruházásban Berlini füzet A PERGAMONI OLTÄR LÉPCSŐIN Csak fölfelé nem szabad nézni, ahol a tető világít a kék ég helyett, s hátra sem, ahol a karszalagos teremőrök állnak, Hogy elcsípjék a leg- újabbkori kincskeresőket, akik netán ismét hajóra raknák az oltárt. Csak előre szabad nézni, a lépcsők meredek sorára, melyek egyre magasabbra visznek, hogy a végén valóban a numen adest antik örömét érezzük. S nem is képletesen. A görögök vidám jámborsága mindenben az istenség jelenlétét érezte, emberi értelmet, testvéri szerepet kapott a föld, a fű, a fa s az ismeretlen vándor rongyai éppúgy takarhattak tolvaj csavargót, mint magát Paliasz Athénét. Aki az oltár előtt állt, még a földön élt, a képzelet játékos köreiben, ahol minden lehetséges és természetes volt, de aki elindult a lépcsőkön, s egyre magasabbra jutott, a bizonyossághoz került közelebb, mert fenn, az ég testvériségében az isten jobbjára ülhetett, aki itt már nem változtatta színét, mint a lépcső alatti tereken. Itt fenn, az oltár magasában, a földi élet önmagát alkotta újjá, egy másik dimenzióban folytatva örök ünnepekre képzelt életét. Valamit már akkor megsejtünk ebből, amikor az előző terembe a milétoszi városkapun át belépünk, bármily képtelenségnek tűnjék is, hogy méterek válasszák el egymástól Pergamont és Milétoszt. De nem így látjuk-e magát a történelmet is? Az események egymásra rakódnak, s az idő, ami a történelem közegét jelenti, számunkra valójában maga a látvány, amelyben visszafelé tekintve egybefolyik tér és idő: belépünk a milétoszi városkapun s néhány lépés után valóban Pergamohban vagyunk. De ehhez a véletlen önkénye is kellett. A múlt század hatvanas éveiben egy német mérnök, Carl Humana, kis- ázsiai útja során faragott már vány darabokat talált, amiket, mint lelkiismeretes német, elküldött Berlinbe. Tíz évig tárgyaltak, alkudoztak, míg megindultak a tervszerű ásatások, amelyek ei edménye a kor tudofnányos szenzációját jelentette: Pergamon, egy letűnt birodalom fővárosa támadt fel. A többi már csak alku és szervezés kérdése volt. A török kormány, amelyet ebben az időben sokkal jobban érdekelt a Balkán, mint az antik világ, hozzájárult, hogy a folyton szaporodó leleteket elszállítsák, Berlinben pedig a kisebb-nagyobb töredékekből felépítették az oltárt, a görög művészet har- madvirágzásáríak ezt a kivételes remekét. Felépítették? Húsz évig rakosgatták a töredékeket, folyton újra kezdve, mint Kőműves Kelemenék magas Déva várát. Két évtizedes archeológiái türelemjáték; ez is hozzátartozik a perga- moni oltár történetéhez. Más is. A történelemnek is van történelme, s a feltámadt romok sem tudták elkerülni, hogy valamiképp ne osztozzanak ismét az élők sorsában. A második világháború ismét a föld alá kényszeriíette az oltárt, majd egy leietmentő leningrádi közjáték következett, hogy újra elfoglalja helyét a Spree partján, mi pedig itt álljunk az oltár s egy kicsit a történelem ormán is. A hajdani görög közvetlenül az égre látott innen, nem is az égre, az istenek otthonába, ahol épp olyan meghitt vendég volt, mint itt a földön, vagy mi itt Berlinben. De ml az eget csak a múzeumtető üvegjén át látjuk, ami megszűri a mennyboltot és a történelmet is. Mennyből, történelemből csak annyi a miénk, amennyit birtokba tudunk venni. Az égi lakomán az istenek rég asztalt bontottak, s Zeusz helyét fizikai egyenletek foglalták el. A történelem pedig itt van a lábunk alatt, s már nemcsak az újra oltárrá formálódott köveket jelenti, hanem minket is. CSÁNYI LÁSZLÓ Berlin kettős jelképe: a híres vörös városháza és mindenhonnan látható televíziótorony. szinte valamennyi nagy magyar építő-.. illetve gépgyártó cég érdekelt, a főterheket azonban a 31-es Állami Építőipari Vállalat, a Baranya megyei Állami Építőipari Vállalat, a FÖLDGÉP és az ÉVM Gépszerelő Vállalat vállalta. Három évvel ezelőtt búza- és repceföldek zöldelltek az öt- venholdas gyárterület helyén. Ma áll minden fontosabb létesítmény, s remény van arra, hogy az építés kezdetének 4. évfordulóján, tehát 1972 áprilisában, indulhat a termelés. — AZ ORSZÁG VÉRKERINGÉSÉBEN — Az első az útépítés volt. Ezt követte a vasút. Villány és Kistapolca között új vágány- párt építettek, s megkezdődött a BCM pályaudvarának kialakítása is. Beremend, melyet eddig egy kátyus bekötő út. s egy alig használt vasúti mellékvonal kapcsolt az ország vérkeringésébe, szinte máról- holnapra megfiatalodott. A község főutcáján megnőtt a forgalom, a házakat tatarozni kezdték, boltok nyíltak. De megkezdődött az építkezés is. Kétezer körül van a község lakóinak száma — s ma közel ennyi építő dolgozik itt. A BCM százak, sőt ezrek szemében jelenti a nagy lehetőséget, Beremend mégse lett Komló vagy Dunapentele. A gyárépítés első szakaszában olyan szociális és egészségügyi létesítményeket emeltek, amilyenek soha, egyetlen nagy magyar beruházáson sem voltak eddig. Szállás 1200 fő számára épült, konyha és étterem kétezer embernek. Féltucat klub, ugyanennyi könyvtár, mozi, sportpálya — s pinceklub a legfiatalabbaknak. Beremend nem szolgáltatott szenzációt senkinek, legalábbis a szó köznapi értelmében nem. Nem voltak verekedések, nincsenek éjszakába nyúló tivor- ny'ák. A Kommunista Ifjúsági Szövetség védnökséget vállalt a beruházás felett, s ha műszaki-technológiai vonatkozásban nem is tudott sok pluszt adni, az kétségtelen, hogy a kulturált munka- és szórakozási lehetőségek, illetve pihenési feltételek megteremtésében elévülhetetlen érdemei vannak. — ÉJJEL-NAPPAL — Az óráknak, sőt a perceknek is súlyuk van itt, Beremen- den. A közel félszáz vállalat, köztük a nyugatnémet, NDK- beli és csehszlovák cégek szakemberei csak akkor dolgozhatnak eredményesen, ha a menetrendet mindenki betartja. Beremend nem való azoknak, akik féltik az idegeiket, s azoknak sem, akik mindenre azt mondják: van még idő... A gyár még éppen csak. hogy kinőtt a földből, de máris kinevezték az igazgatót, helyetteseit, s megvannak a legfontosabb osztályok is. Sőt már vannak dolgozói is a BCM- r.ek, igaz egyelőre inkább illene rájuk ez a név: tanulók. Az ország nagy cementgyáraiban, illetve csehszlovák és jugoszláv vállalatoknál tanulmányozzák az új technológiát a BCM leendő gazdái, üzemeltetői, hogy amikor az építők és a szerelők azt mondják: kész, — csak az iridítógombot kelljen megnyomni... BÉKÉS SÁNDOR ASZTALOST műhelyvezetőnek, valamint LAKATOS ÉS HEGESZTŐ szakmunkást felveszünk. Jelentkezés: Gép- és Műszeripari Szövetkezet Tolna, Ságvári E. u. 1. sz. (424)
