Tolna Megyei Népújság, 1971. szeptember (21. évfolyam, 205-230. szám)
1971-09-25 / 226. szám
Postásélet... nap mit kap ebben a zajban? Idegbetegséget. Szóval nem leányálpm itt dolgozni». — mondja egy asszonyka. — Én két éve vagyok távirdász. A fizetésem 1300 forint. — így Szakály Lászlóné. Lentit hívják. A megviselt gép egymás után többször is visszadobja a számot. — Ilyen egy távirat. Ötször is rá kell vezetni, hogy ezért, meg ezért nem tudtuk leadni. S akkor mi van? Ezt például Zalaegerszegnek, a közvetítőnek továbbítottuk. Gondolhatják, hogy azok is mennyire örülnek a plusz munkának. — szól a csoportvezető. — De egy kis jó hírt kaptunk a Pécsi Postaigazgatóságtól. 1973-ban bővítik a vonalakat. Addig valahogy ki kell bírni. — Miért tilos itt dohányozni? — Árt a gépeknek. Á látszat csal Látványos fordulatnak lehettek tanúi a közelmúltban a — Halló Budapest. Két átmenőm van... Végeztek?... Nem hallok semmit... A 222—694-et kértem sürgősre... És sorra gyúlnak ki a színes lámpák, senki nem érti a saját hangját sem, a kezek, mint a polip szívókarjai próbálják „bevenni” a központot. Délelőtt 10 óra van. Csúcsforgalom a szekszárdi posta telefonközpontjában. De így lesz ez még délután négykor is. A 'központ előtt kilenc nő ül. A székek szorosan egymás mellett, a zsinórok párhuzamosan és egymást keresztezve továbbítják a hangot. És valóságos tornamutatvány, ahogy egyik-másik számot kapcsolják. — Ez nem fizikai munka? Néha görcsös izomlázuk van. — Mennyi a fizetése? — Most viszonylag jó. 1800 forint. De a rendezés előtt 1640 volt — válaszol Deák Pálné. — Hány éve dolgozik a postán? — Tizenhat. Tagadhatatlan, hogy nem a legjobb munkakörülmények között dolgoznak. Min kellene elsősorban változtatni, hogy jobb legyen? — Röviden: új posta, új központ, új minden... A 8x5 méteres távbeszélő központban harmincán dolgoznak. Ki reggel 7-től 2-ig, ki 8-tól délig, majd 2-től 6-ig. A forgalom szerint kilencféle beosztásban. Kire hogy kerül a sor? A kisgyerekeseket, időseket és szakképzetleneket nem osztják be éjszakai szolgálatra. Erre kilencen maradnak — s kilenc naponként kerül rájuk a sor. Az éjszakai pótdíj 15 forint. A központban van egy fotelágy. A szolgálatos lepihenhet. De mint mondják, ez ritkaság, mert éjjelente harminc-negyven hívás is van: minden órára jut néhány. — A forgalom nagy, a vonal kevés. — mondja Korompai Lászlóné, osztályvezető, — Naponta összesen körülbelül 1200 jegyzésünk van, s ugyanennyi érkező beszélgetést kell kapcsolnunk. Plusz négyszázötven átmenő jegyünk, illetve kapcsolásunk is van. A gazdaságilag összefonódott két megye — Tolna és Baranya — székhelye között mindössze három vonal van. Ezeken naponta legalább háromszáz beszélgetést kell lebonyolítani. — Hiába, ilyen körülmények között előfordul a. reklamáció. Mi is szívesebben szolgálnánk ki gyorsabban az 1200 előfizetőt — mondja László Dénes- né. „Árt a gépeknek..." Fülsiketítő a zaj. Az öt telexgép rendületlenül kattog. Jönnek és mennek a táviratok. — Nem vagyunk mi a régi értelemben vett postáskisasszonyok. Sőt! Azt hiszem, hogy az az igazi postásvér is elcsordogált valahova. Hogy lehet szeretni a szakmát ilyen rossz műszaki körülmények között? Az ember egész szakma. Nem egy törzs gárdatagnak ajánlottak fel másutt nagyobb fizetést... Maradnak, ha zúgolódnak is. De zúgolódva is lehet szeretni a postát. — Mennyi egy kézbesítő fizetése? — Július elsejétől az új országos bérrendszertervezet életbelépésétől magasabb a fizetésük. 1630—2690 forint között van. A kézbesítő az úgynevezett „normál erőkifejtés, kedvezőtlen munkakörülmények. bonyolult betanított munka” kategóriába tartoznak. — Szekszárdon milyenek a fizetések? — 1560-tól 1790 forint között. Tizenöt kézbesítőnek emeltük fel a bérét 50—270 forinttal, hogy elérjék a minimumot. De ezzel sajnos csak a nagyhivatalokat emelték fel a tól-ig legalsó határára. A megyében csak Dombóváron és Szekszárdon. Bátaszéken például már nem. Közben lapozgatjuk a kartonokat. A legmagasabb fizetésű felvételi termében a dolgozók egyik napról a másikra vadonatúj, középkék munkaköpenyben — kockás gallérral és díszzsebkendővel, no és egy „aranyozott” postás emblémával — kezdték meg a munkát. — Kitett magáért a posta — gondolhattuk. Valóban kitett, de csak néhány napra. Pontosan, a vadászati világkiállítás idejére. Ugyanis a Szekszárdra és Tamásiba érkezett „ideiglenes köpenyeket” az ünnepség- sorozat után vissza kell küldeni Budapestre, hogy más alkalommal másutt is sikeressé tehessék a Magyar Posta bemutatását a külföldieknek! Nagy Józsefné a pénztárablak előtt ül. — Naponta körülbelül 300— 500 ezer forintot kezelek. Nagyobb hiányom még nem volt. Másnak volt már ötszáz, ezer forintos is. Ilyenkor engedélyt kérünk az igazgatóságtól a részletfizetésre. A száz-kétszáz- forintos hiányt azonnal be kell fizetni. — És ha többlet van? — Azt elszámoljuk a posta javára. A táska súlya 40 kiló A kézbesítők munkája reggel hatkor kezdődik. Akkor inindulnak a napi első körútra. Ilyenkor a hírlapot viszik ki. Ezután következik csak az egyéb. Egy szekszárdi közbesí- tőkörzet 7,4-től 13,1 kilométeres. Plusz még az a néhány kilométer, amit nem számítanak a körzetbe. Hivatalosan az út csak kaputól-kapuig számít. — Hány kézbesítő van a szekszárdi postán? — kérdeztük Birtalan Józseftől, a hivatal vezetőjétől. — Negyvenhárom. v — Nagy a fluktuáció? — Ebben az esztendőben huszonnyolcán hagyták itt a postát. — Miért? — Elsősorban az alacsony fizetés miatt. A másik ok meg az állandó elfoglaltság. — És akik maradnak? — Azoknak nemcsak foglalkozásuk, hanem hivatásuk e kézbesítő ucre 1<90 fő,,.,,. Ötvenkilenc esztendős és huszonnyolc éve dolgozik a postánál. Egy 1560 forintos fizetésű kézbesítőnek 20 év szolgálata van. Az alapbérekre havonta 2—300 forintot kapnak még a hírlapkézbesítésért. Borravaló van — de minimális. Ennyiért dolgoznak télen, nyáron, hétköznap és vasárnap. És még néhány szám. A postástáska súlya pontosan öt kiló. Üresen. Amikor megpakolják, húsz kiló fölött van. Pénteki napokon, a hetilapok megjelenésekor nem ritka a negyvenkilós táska sem. Lehel-e változtatni? — Nagyon szegény a posta? — Vállalat vagyunk, gazdálkodunk. így. úgy... — szól Birtalan József. — Nagy a fluktuáció, rosz- szak a munkakörülmények, kevés a pénz. Rossz élet a postásélet? — Én postás vagyok. Szere' tem a postát. De megértem azokat, akik elmennek innen. Hány helyen adnak ennyi pénzt — sőt többet is — s hozzá a szabad szombatot. A posta csak úgy tudja kitornászni magát a válságból, ha többet fizet, s a fizetéssel párhuzamosan egy csomó dologgal ismét megteremti azt az emberekben, amit az öreg postások postaszeretetnek neveznek. Szerencsére ez még sokakban él! V. HORVÁTH MÁRIA „Vendégmunkások” Tolna megyében Kevés a kétkezi munkás. A fizikai munka értéke egyre nagyobb, s ma már nem ritka a segédmunkáért fizetett tíz forintos órabér. Néhány jellegzetesen nehéz fizikai munkára alig van vállalkozó. Ismeretes, hogy a téglagyárak örökké munkaerőgondokkal küzdenek, kevés jelentkező van kubikosmunkára, csak né- hámyan vállalkoznak vagon- és gépkocsdrakodásra. A munkaerőhiányon enyhítendő számos érdekes dolgot lehet megfigyelni. A vállalatok különféle egyezséget kötnek partnereikkel — munkaerő-ügyben. Több Tolna megyei téglagyárban például vállalatok, ktsz-ek brigádjai dolgoznak. Egy brigád — öt-hat ember — két-három hétig vállalata megbízásából dolgozik a téglagyárban, így sorbaállás nélkül megkapják az építkezéshez szükséges téglát. Egy másik példa: a napokban kaptuk a hírt, hogy a bá- taszéki vázkerámiai üzemet szerelő fővárosi cég csak úgy tud a munkához fogni, ha a Baranya—Tolna megyei Téglaipari Vállalat biztosít számára vasszerkezetet szerelő munkásokat. így a gyár megindulása előtt fel kell venni legalább tizenöt lakatost-szerelőt* akik majd az épület vasszerkezetét összeállítják. Ezek a „vendégmunkások”, és a téglagyáriak is a munkaerőhiányt enyhítik. De csak időlegesen. Úgy véljük, a pesti gyárnál, meg a Tolna megyei téglagyáraknál is mást kellene tenni, hogy ne legyen munkaerőgond* — Pj — Akik szeretik a rendet és a fegyelmet Harmincegy év a volán mögött Ha az utcán végigszáguld a fehér autó a piros zászlóval, villog a kék jeizés és szól a sziréna, az emberek felkapják a fejüket, és egyszerre közük lesz a bent üloahöz és ahhoz az ismeretlen beteghez, sebesülthöz is, akinek a megsegítésére elindult az Országos Mentőszolgálat egyik állomásának egysége. Jó lenne tudni, hogy az a két ember, az ápoló és a mentőautó vezetője mit gondol, mit érez nap mint nap, mikor beteg, vagy sebesült embereket szállít a kórházba. Takács János harmincegy éve ül volán mögött, ebből tizenkilenc évet az Országos Mentőszolgálatnál töltött. Tizenkilenc év alatt természetessé vált, hogy ha az ő kocsija a soros, indulni kell, és a lehető leggyorsabban kórházba szállítani a rászorulót. Ennyi idő alatt megszokja az ember a készenlétet, mégis, minden út előtt újabb izgalom fogja el. Vajon sikerül-e időben érkezni, sikerül-e maradéktalanul és eredményesen végrehajtani a vállalt feladatot. Nemritkán versenyfutás ez az idővel. Az egyébként nem túl udvarias és óvatos magyar gépkocsivezetők is vigyáznak a mentőautóra. Takács János számára kétszeresen hivatás a munka, mert szereti az embereket és az autót. A mentősök szűkszavú emberek, a kérdésekre röviden és pontosan válaszolnak, ehhez szoktatta őket a szolgálat. Nem civilek aíkkor sem, ha kiszállnak a volán mögül, nem lehet otthagyni a fehér kocsiban az emlékeket, az élményeket. Kétféle emlék kísérti őket, az egyik felemelő, akkor, ha sikerült a mentés. A másik mélyebb nyomot hagy. Ha szerencsésen kórházba szállítottak egy embert, akkor az első pillanatban úgy érzik, érdemes volt, sikerült megint segíteni valakin. De ha meghal valaki a kocsijukban, felelősnek érzik magukat, pedig mindent megtettek, amit lehetett. Két esetre mindig emlékezni fog Takács János. Mindkettő kútbaugrás volt. Az egyik ember meghalt, a másikat kimentették, amiért kitüntetést kapott a mentőautó személyzete, vagy ahogy ők nevezik, az „egység”, az ápoló és a gépkocsivezető. A mentőszolgálatnál csak olyan gépkocsivezetőket vesznek föl, akik megelőzően legalább két évig balesetmentesen vezettek. Már az első időkben kiderül, hogy alkalmas-e valaki arra, hogy a szolgálatnál dolgozzon, képes megszokni a készenlétet, a felelősséget. A mentőállomáson mindenki mindig ott van, ahol lennie kell, pontosan végzi a dolgát. A szekszárdi állomás vezető főorvosa azt mondja, a mentőknél rendnek kell lenni, de nem kíván senki ember- feletti dolgokat. Rájuk is a Munka Törvénykönyvében meghatározott rendelkezések érvényesek, talán csalt annyi a különbség, hogy itt következetesebben megkövetelik a kötelességek teljesítését. Itt szinte katonai a fegyelem, a ranglista is pontos és körülhatárolt, de itt mindenki bajtársnak szólítja a másikat. Bent az autóban már végképp egymásra utalt a két ember. Csak együtt lehet eredményes a munka, egy harmadik érdekében A gépkocsivezető is ért az elsősegély-nyújtáshoz, két vagy több sérült esetében szükség van erre. A mentőállomás igazgatója maga vezeti az elsősegély-nyújtó tanfolyamot. A baleseteknél megjelenő mentők gyorsasága nem csoda, hanem a szervezettség eredménye. A kocsik URH- kapcsolatban vannak az állomással. Ha egy sima szállításhoz kiment kocsi tartózkodik a baleset közelében, az rádión kap parancsot, hogy előbb a sebesültért menjen. Érthető, ha a mentőkért telefonáló ember izgatott, azonban gyakran megnehezíti a dolgukat a pontatlan közlés, amikor más címet ad meg, mint ahol a beteg van. Takács Jánosnak még tíz éve van vissza a nyugdíjig, ez idő alatt még sok rászoruló emberen segíthet. Aki szereti a rendet és a fegyelmet, jól érzi magát a mentőszolgálatnál. IHÁROSI IBOLYA A Dél-dunántúli Textil- nagyker. Vállalat szekszárdi lerakata felvesz NYUGDÍJAS férfi és SEGÉDMUNKÁS FÉRFI MUNKAERŐT. Jelentkezés a lerakat- veze tőnél. (417) Uj boroshordók eladók 30—350 literesig 10% engedmény, nagy választék. Megtekinthető piaci árudámban és lakásomon; Munkácsy u. 45. szám alatt. Vidékre hazaszállítást vállalok. KRANCZ, Szckszárd. (416) 4
