Tolna Megyei Népújság, 1971. szeptember (21. évfolyam, 205-230. szám)
1971-09-25 / 226. szám
/ Mi van a gépjarma-felelősséibiztosílás mögött ? A vállalatoknál különböző viták, vélemények alakultak ki atekintetben, hogy a hivatásos gépkocsivezetők közlekedési moráljának alakulására hogyan hatott a felelősségbiztosítás, amely 1971. január 1-től min. den Magyarországon közlekedő járműre kötelező. Tény, hogy a rendelkezés megszüntette a különbséget hivatásos és nem hivatásos gépkocsivezetők között, ami akadályozta az autós- szolidaritás kifejlődését, az azonos feladatok megértését és azok közös végrehajtását. Le. hét, hogy vannak, akik a felelősségbiztosítás bevezetése Után helytelenül vélik, hogy a biztosítás „mentesít” a balese. tek káros következményei alól. Nem lehet mentség azokra a sérülésekre, amelyek a közlekedés írott és íratlan szabályainak durva megsértéséből keletkeznek. Az emberi élet, a testi épség elvesztése pótolhatatlan a sérültek, a családtagok, egész dolgozó népünk számára, — a bűncselekmény pedig ezután is bűncselekmény, Bmelyet megtorlás követ. A felelősségbiztosítás kötelezővé tételével az állam minden törvényes alapot megadott arra, hogy a karambolozó becsülettel elismerje hibáját. Éppen ezért érthetetlen, hogy a mindennapos, becsületes munkavégzés közben előforduló károknál is — mint például amikor a gépjárművezető a parkolóban megnyom, vagy lehor. zsol egy másik kocsit — előfordulnak olyan esetek, amikor a gépkocsivezető nevének hátrahagyása nélkül távozik. (Bár itt meg kell jegyezni, hogy csak a név, vagy betétlap hátrahagyása nem elég, mert a betétlap hátoldalán, vagy a kocsin hagyott cédulán el kell ismerni a felelősséget a másik járműben okozott kárért.) Az ösztönös menekülésnek ez a módja annál is inkább érthetetlen, hiszen aligha valószínű, hogy akad olyan gép- járművezető, aki egy másik autósnak a zsebéből kiemelne mondjuk 1000 forintot. És mégis, ugyanaz a gépjárművezető, amikor a károkozás után ismeretlenül távozik a helyszín, ről, nem gondol arra, hogy azzal ugyanolyan 1000 forintot, vagy esetleg több ezer forintot vesz ki autóstársa zsebéből. Itt felvetődik a kérdés, mi a teendő, ha ilyen balesetnél közületi gépjármű a vétkes? Legfontosabb természetesen, hogy a gépjárművezető elis. merje a helyszínen írásban a felelősségét a balesetért. A gépkocsivezető elismerő nyilatkozata azonban önmagában nem elég, mert a biztosító nem a gépkocsivezetővel, hanem munkaadójával, a gépjármű üzembentartójával áll jogviszonyban. A gépkocsivezetőnek tehát azonnal be kell jelentenie a balesetet munkaadójánál. A vállalat a baleset körülményeinek vizsgálata alapján megállapítja, hogy gépkocsivezetője valóban felelős volt-e a balesetért, vagy sem, majd az arra a célra rendszeresített gépjármű-kárjelentő lapon a karambolt követő munkanapon bejelenti a biztosítónak, s akkor a kárrendezésnek nincs akadálya. Az esetek többségében így is történik. Nem ritka azonban, hogy a gépkocsivezető a helyszínen elismeri ugyan vétkességét, de a karambolt vállalatánál nem jelenti be. Ilyenkor a biztosító a károsult által közölt adatok alapján értesíti a vállalatot és felkéri, hogy tegyen eleget kárjelentési köte. lezettségének. A kérdésnek A gépjármű elektromos rendszerében gyakori az érintkezési hiba, ami az elektromos hálózat csatlakozó pontjainak oxidálódásából, vagy lazulásából ered. Az ilyen hibák általában lassú folyamatként, fokozatosan jönnek létre, és néha igen ravaszul elrejtve. Vegyünk elő néhány ilyen példát, és annak elhárítási módját. A gépkocsi nehezen indul, pedig a motor és akkumulátor is jó állapotban van, és az ön. indító mégis lassan forgatja a motort. Először is az akkumulátor csatlakozó pontjait tisztítsuk meg, a savtól származó oxidréteget tiszta vízzel lehet leáztatni. Ha ezután is fennáll a hiba, tapogassuk meg a fővezeték csatlakozó pontjait, hideg motor önindítózása után, mert a kontakthibás helyeknél a kábel fel- melegszik. Hiba lehet az önin. dítóban is: a bronzkefék elkoptak, vagy megszorultak, nem érintkeznek megfelelően, vagy a kollektor piszkos. Másik eset, az önindító jól forgatja a motort, mégis nehezen indul, a gyújtószikra túl kicsi. Hiba lehet az akkumulátortól a megszakító kalapácsig a vezetékcsatlakozásoknál. Lazulás, vagy oxidáció. Kondenzátor, vagy annak csatlakozásánál és a megszakító érintkezőinek oxidációjából származhat. A világítás vagy irány jelző készüléknél is igen gyakori a kontakthiba, főképpen öregebb járműveknél, ahol a lám. patestek szigetelése már nem még ezer és egy oldala van. Most csak néhány szempontot mutattunk meg abból a problémakörből, hogy a közlekedési morál törvényeinek érvényesülniük kell — a karambol után is. a legjobb és víz kerül bele. A lámpatestekbe kerülő nedvesség fokozza az oxidáció létrejöttét, ezért a lámpatestek jól zártságára különös gondot kell fordítani. Találkozunk olyan' jelenségekkel, hogy a fényszórók közül az egyik fehér fénnyel, a másik gyengébben és vörös fénnyel ég, pedig egyforma volt. és wattszámú égők. A hiba oka a gyengén égő vezetékének csatlakozásainál, az égő foglalatában, vagy a lámpatest testelésében keresendő. Mert nem elég, hogy az égőhöz menő vezeték jó legyen, még szükséges az égő foglalatának jó testelése azért, hogy megfelelő áramkör létre tudjon jönni. Az égők pislognak: oka lehet a vezetékek csatlakozása, világításkapcsoló, vagy a dinamó szabályozó reléje nem megfelelően működik. A dinamó nem tölt: az ékszíj laza, a vezeték laza, vagy kontakthibás, szénkefe elkopott, vagy nem megfelelően érintkezik a kollektorral, mert az piszkos. Az áramszabályzó relé érintkezőinek oxidációja, vagy beégése oka lehet a dinamó nem, vagy nem megfelelő töltésének. Ezen a néhány példán kívül még igen sok olyan esettel, vagy jelenséggel találkozunk, ami kontakthibára enged kö. vetkeztetni, vagy oda vezethető vissza. Ezért a gépjárművünk rendszeres ellenőrzésével és ápolásával nagyon sok kellemetlenségtől tudjuk magunkat megkímélni. K. I. ' Plasztikbombaként indult A tavasszal bemutatkozó Ford Capri RS 2600 kocsit plasEtikbomba-jelzővel látták cl, mert a motorháztetőt és az ajtajait műanyagból készítették, és az ablakai sem a hagyományos, hanem Acryl-üv égből voltak. Az újabb RS 2600-náI már nem használtak fel semmiféle műanyagot, mélyebbre ke rillt a felfüggesztés. A 2,6 literes, V6 hengeres motor (befecskendezővei) 150 lóerőt termel, végsebessége 200 km/óra és álló helyzetből 8,6 mp alatt éri el a 100 km-es sebességet. TERMELŐSZÖVETKEZETEK, Fűtői vizsgával VÁLLALATOK rendelkező FIGYELEM! HÁZFELÜGYELŐ r Üzemképes állapotban lévő 10—15 tonnás KERESÜNK PANELHÁZBA. közúti hídmérlegek Cserelakás szükséges. eladók. Jelentkezés VárosgazdáiÉrdeklődni: Pécs, 12—87 kodúsi Vállalat Szekszárd, telefonon. Postafiók: Pécs Hunyadi u. 4—6. 103: (426) (419) Érintkezési hibák Gubiv bátorok bemutatója a Mecsek Áruházban (Pécsett, Uránvárosban) Legteljesebb Dubiv választék! Maya, Melinda, Marina, Varia, Velence, Napfény lakószobák több furnér változatban. Bubiv márka — Minőség — Jó ízlés! Szeptember 25-től október S-ig. ___________________________________________________________(371) IPARI VALLALAT BERUHÁZÁSI ELŐADÓI MUNKAKÖRBE . építész- technikust keres felvételre. Jelentkezéseket „Építész” jeligére a szekszárdi hirdetőbe kérjük. (393) Termelőszövetkezetek, háztáji termelők FIGYELEM ! Az 1972. évi naposcsibe-, naposkacsa-igényét még most rendelje meg! Címünk: Keltetőállomós, LEPSÉNY. (375) SZARVAS CSÁRDA SZEPTEMBER 26-ÁN, VASÁRNAP 15 ÓRÁIG ÉS HÉTFŐN ZÄRVA TART. (425) MEZŐGÉP Központi Gyáregysége Szekszárd. Keselyűst út, felvesz: építésztechnikusi végzettséggel, vagy több éves gyakorlattal rendelkező beruházási előadót. Jelentkezni lehet a vállalat főkönyvelőjénél. ______________________(422) " | kai. Fájdalomtól megtört szívvei tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy drága fiunk, testvér, unoka Ifj. NYIRATI JANOS baleset következtében elhunyt. Temetésé f. hó 26-án, vasárnap du. 2 órakor lesz az újvárosi temetőben. Gyászoló család (420) Felszólítjuk a mezőgozdasó- gi termelőüzemeket és magánosokat, hogy 70 cm-ig gyümölcsös-, szőlő- és erdő- telepítés alá vállalunk mélyforgatást. Igényüket kérjük bejelenteni társulatunk címére, Sár- köz-Völgységi Vízitársulat Szekszárd, Rákóczi út 96. sz. alatt személyesen, október hó 1—15 között. (390) V árosgazdálkodási Vállalat felvételre keres FŰTÉSSZERELŐ ÉS ASZTALOS SZAKMUNKÁSOKAT. Jelentkezés: Szekszárd, Hunyadi u. 4—6. (418) ASZTALOS SZAKMUNKÁST. FAIPARI GÉPMUNKAST, BETANÍTOTT ÉS SEGÉDMUNKÁSOKAT FELVESZÜNK: UNIVERZUM Szövetkezeti Vállalat, Hidas. (423) A Takarmánytermesztési Kutató Intézet Gazdaságának gazdaságvezetője PAPP AMBRUS életének 39. évében hosz- szú szenvedés után szeptember 23-án elhunyt. A gazdaság és a gazdasági MSZMP-szervezet saját halottjának tekinti. Temetéséről később történik intézkedés. Kutató Intézet Gazdasága, Ireg- szemcse. (429) Pro memoria BODONYI FERENC tanár 1971. szept. 23-án meghalt. Gyászolja felesége _______________________(428)