Tolna Megyei Népújság, 1971. szeptember (21. évfolyam, 205-230. szám)

1971-09-15 / 217. szám

Santiago Salvador Allende ebédet adott Tímár Mátyás tiszteletére Tábori András, az MTI kü- löntudósítója jelenti: Tímár Mátyás, a Miniszter- tanács elnökhelyettese hétfőn helyi idő szerint délelőtt Can- turias bányaügyi miniszterrel tárgyalt. Salvador Allende elnök hét­főn az elnöki palotában ebé­det adott Tímár Mátyás és kí­sérete tiszteletére. Az ebéden megjelent Clodomiro Almeyda külügyminiszter és sok más Tímár Mátyás, a Miniszter- tanács elnökhelyettese pohár­köszöntőjében hangoztatta: — Nagy figyelemmel, érdek­lődéssel tekintünk Chilére, kü­lönös jelentőséget tulajdoní­tunk annak, hogy itt a szocia­lizmus építésének útjára lép­tek. A magyar nép sokáig úgy tekintett Chilére, mint a dél- amerikai kontinens csupán egyik országára, de tavaly óta hogy kormánya „mélységes csalódottságáról” tájékoztatta az Egyesült Államok ENSZ- nagykövetét azzal kapcsolatban, hogy Amerika nem akadályoz­ta meg a jordániai panasz be­nyújtását. Saigon Bunker nagykövet leváltását követelik a diákok A saigoni általános diákszö­vetség hétfőn hivatalosan is megkezdte kampányát Nguyen Van Thieu elnök ellen tilta­kozásul amiatt, hogy az októ­ber 3-ra kitűzött választáso­kon ő az egyedüli elnökjelölt. A diákok a szövetség szóvivő­jének bejelentése után kor­mányellenes röplapokat oszto­gattak az amerikai nagykövet­séggel szemben és követelték Bunker nagykövet leváltását, az amerikaiak távozását. Mint a Reuter jelenti, 24 órán belül két amerikai kato­nai járművet gyújtottak fel a saigoni diákok. Az angol hír- ügynökség amerikai katonai körökből úgy értesült, hogy a katonai hatóságok az ameri­kaiak mozgásszabadságának korlátozását tervezik abban az esetben, ha a dél-vietnami vá­rosokban fokozódó mértékben nyilvánul meg az elégedetlen­ség. Tímár Mátyás miniszterelnök-helyettes, chilei tárgyala sai folyamán találkozott Orlando Cantuarias, chilei bánya- ügyi miniszterrel is. Képünkön: Tímár Mátyás (balról) és Orlando Cantuarias. (Telefoto—ÁP—MTI—KS) chilei vezető személyiség. Az ebéden Salvador Allende és Tímár Mátyás pohárköszöntőt mondott. A Chilei Köztársaság elnöke egyebek között a kö­vetkezőket mondotta: — Szeretném kifejezni elis­merésünket, tolmácsolni a chi­lei nép köszönetét látogatásu­kért. Számunkra különösen ér­tékes, hogy egy ilyen magas rangú vendég és kísérete ér­kezett hozzánk. Ez is bizonyí­téka a Chile iránti érdeklődés­nek és szolidaritásnak. New York megnőtt nálunk az érdeklődés Chile, a chilei nép iránt. Tud­juk, értékeljük, • hogy mindaz, ami itt történik — jelentősé­gét és tapasztalatait tekintve — túlnő Chile határain. Tímár Mátyás a délutáni órákban Carlos Concha egész­ségügyi miniszterrel tárgyalt. A megbeszéléseken a magyar gyógyszerek és gyógyszer-alap­anyagok, továbbá műszerek és kórházi berendezések szállítá­sának kérdései kerültek szóba. Jordánia a Biztonsági Tanács összehívását kérte Belfast Újabb bombák robbantak Észak-Irországbpn Keddre virradóra Belfast különböző pontjain tíz pokol­gép robbant. A legsúlyosabb az a merénylet volt, amely egy Crumlin Road-i lakóház­ban súlyosan megsebesített négy embert, A többi bomba üzletekben, egy gyárban, egy népjóléti irodában és a szél­sőséges protestáns orániai rend klubhelyiségében rob_ bánt fel, könnyebb sebesülé­seket okozva. Egy észak-íror­szági kisvárosban katolikus tüntetők körülvették és bom­bákkal dobálták a rendőrsé­get, de nem sikerült az épüle­tet lángokba borítaniuk, Lon- donderryben pedig katolikus tüntetők megint megtámadtak egy katonai őrhelyet. Jordánia a Biztonsági Ta­nács 'összehívását kérte Jeru­zsálem' „juclaizálásának” ügyé­ben. Noha az ENSZ 1967 óta több határozatban foglalt ál­lást amellett, hogy az izraeli megszállóknak tiszteletben kell tartaniuk Jeruzsálem óvárosá­nak arab és mohamedán jelle­gét, Izrael egyoldalú lépéseket tett a városkép megváltoztatá­sára. Az ENSZ-nek benyújtott jordániai panasz szerint 30 ki­sebb arab települést várja az a sors, hogy az izraeli bull­dózerek lerombolják, s helyü­kön tovább terjeszkedjék a . város. A Biztonsági Tanács kedden este várhatóan összeül, de az eredetileg tervezett két téma — Qatar felvétele és Jeruzsá­lem ügye — közül csak az előbbit vitatja meg. Tájékozott források szerint éppen egy arab ország, Szíria, amely je­lenleg tagja a Biztonsági Ta­nácsnak, akadályozta meg a kérdés napirendre tűzését. Da­maszkusz ugyanis — így tud­ják az ENSZ-ben — nem ért egyet sem a jordániai panasz időzítésével, sem a Jordánia által előterjesztett határozati javaslat szövegével. A szöveg különben egyelőre nem hozzá­férhető. Tekoah, Izrael ENSZ-fődele­Az EASZ-közgyülés új elnöke U Thantnál Adam Malik, indonéz külügyminiszter, a most megnyí­ló ENSZ-közgyűlés új elnöke, feladatával kapcsolatos meg­beszélést folytatott U Thant ENSZ főtitkárral. Képünk a találkozóról készült. Ázsia egyik leggyorsabban fejlődő országa a Koreai Népi Demokratikus Köztársaság ■ Grafit H Síén ▲ Vasérc A Rétére A Ölömére A Wolframére ® Viisrömí • Vaskohászat ^ (?) Gépipar ® Vegyipar © Építőanyag-ipar. • Textilipar © Papíripar f A KNDK a Koreai-félsziget északi részét elfoglaló Ili 193 km■ területű változatos felszíná ország 13,9 mtiltó fős lakosságának 99 \-a koreai, a t/ibbi kínai. Az ország 1915. augusztus 15-én szabatlult fel az 1901 óla tartó ja­pán uralom alól, amelynek nyers- anuagforrása és árupiaca volt. A jaltai szerződés alapján a 38° északi szélességtől északra szovjet, délre pedig amerikai megszállás alá került az ország. 1913-ban a dél-koreai — a baloldal kizárásá­val megtartott — nemzetgyűlési választások után megalakították az úgynevezett Koreai Köztársa­ságot. Az északon és délen meg­választott (Legfelsőbb Népi Gyűlés tagjai Phcnjanban kikiáltották a KNDK-t. Dél-Korea (Koreai Köz­társaság) 1950-töl 3 évig tartó há­borúban, ENSZ-zászló alatt har­coló amerikai csapatok segítségé­vel ellenőrzés alá kívánta vonni az országot. A népi Korea azon­ban a kínai önkéntesek segítségé­vel megvédelmezla önállóságát. A háború a hatalmas emberáldoza­ton kivill az ország egész gazda­ságát elpusztította, amelyet a szo­cialista világ támogatásával rövid idő alatt helyreállítottak. (A Szov­jetunió például 1953 augusztusában 1 milliárd rubel értékű vissza nem térítendő segélyt nyújtott a KNDK-nak.) A KNDK jelenleg a leggyorsab­ban fejlődő országok közé tarto­zik. Ásványi kincsekben igen gaz­dag. Legfontosabb a színesfém- termelés: e wolfram- (a világ­termelésben ötödik) ólom-, cink-, réz-, antimon-, horgany- és ónérc. Ezek az ércek jelentősek az or­szág külkereskedelmi forgalmában is. A széntermelés 25 millió tonna (1968-ban), az elcktromosenergia- termelés 17 milliárd kilowattóra. A három évvel meghosszabbított hétéves terv végére az acélból 2,2. műtrágyából 1,5. cementből 1,2, mészbül 27.5 millió tonnás ered­ményt értek el. A bőségesen rendelkezésre álló vízenergiára olyan víztároló- és erőműrendszert építettek ki, amely az ország energiaellátásán túl a mezőgazdaság öntözövíz-szükségle- teit is fedezi. A szövetkezeti gaz­dálkodáson alapuló mezőgazdasági termelés az országterület 18 °U-án folyik. Az öntözés, kemizálds és a gépesítés következtében a hek­táronkénti termésátlagok (pl. 1968- ban rizsből 12,3 g hektáronként) kibírják az összehasonlítást még a kitűnő japán termelési szintek­kel is. 1970-ben az ország a külkeres­kedelmi forgalmának 83 “„-át a Szovjetunióval és a szocialista or­szágokkal bonyolította le, ahova az érceken kívül szerszámgépeket, villanymotorokat szállított, ipari felszerelések és berendezések elle­nében. Legfontosabb tőkés keres­kedelmi partnere Japán, de igye­keznek kereskedelmi kapcsolatai­kat a nyugat-európai tőkés orszá­gok felé is kiépíteni. Az új hatéves terv (1911—76) leg­fontosabb célkitűzései: az ország iparosításában elért eredmények megszilárdítása, a szocializmus anyagi-műszaki bázisának szélesí­tése, a dolgozók jövedelmének a szociális és kulturális célokra for­dított összegek és a kereskedelmi forgalom növelése. — TERRA — Teheránba érkezett Jahja Khán pakisztáni elnök. A ven­déget, aki két napot tölt Irán­ban, a repülőtéren az iráni sah fogadta. A várakozások szerint a két vezető az indiai—pakisz­táni ellentétekről, a térséget érintő problémákról és a pa­kisztáni fejleményekről foly­tat megbeszéléseket. * Jordániában hétfőn ismét ki­végeztek két palesztínai geril­lát. Mohamed Khalil Kaiszi-t és Isza Hilu-t a Habbas-féle palesztin népi felszabadítási front tagjait a rögtönítélő bíró­ság azzal vádolta, hogy már­ciusban megöltek egy kor­mányhivatal nokot. Halálra ítél­ték őket, s Husszein király jó­váhagyta az ítéletet. Haláluk­kal 12-re emelkedett az idén kivégzett palesztínai gerillák száma. ...... .m ­Harold Wilson, az angol munkáspárt vezetője keddeo találkozott Nyikolaj Patolicsev szovjet külkereskedelmi mi­niszterrel. Megvitatták a szov­jet-angol kereskedelmi és gazdasági kapcsolatok kérdé­seit. A két ország közötti keres­kedelem az utóbbi öt év alatt több mint másfélszeresére nö­vekedett és 1970-ben megha­ladta a 610 millió rubelt. Ang­lia az európai kapitalista or­szágokkal folytatott szovjet külkereskedelemben az első helyre került. *' Egon Bahr, a bonni kancel­lári hivatal államtitkára szer­dán tájékoztatja Werner Marx és Leo Wagner ellenzéki kép­viselőket Willy Brandt nyu­gatnémet kancellár küszöbön- álló szovjetundóbeli látogatásá­ról. Rüdiger von Wechmar kor­mányszóvivő e bejelentéssel egyidőben kedden azt is kö­zölte, hogy a Szovjetunióból való hazatérése után maga a kancellár is tájékoztatja majd Leonyid Brezsnyevvel, az SZKP KB főtitkárával folyta­tandó megbeszéléseiről dr. Rai­ner Barzelt, a CDU—CSU par­lamenti csoportjának elnökét és Richard Stücklent, a CSU tartományi csoportjának veze­tőjét. * Mohammed Zahir Sah, Af­ganisztán királya feleségével együtt kedden hivatalos baráti látogatásra Moszkvába érke­zett. A Szovjetunió Legfelső Tanácsának Elnöksége és a szovjet kormány hívta meg őket. A repülőtéren Nyikolaj Pod. gornij a Legfelső Tanács El­nökségének elnöke és más szovjet vezetők fogadták a Vendégeket. A Pravda keddi számában a látogatással kapcsolatban rá­mutat arra, hogy Mohammed Zahir Sah következetesen olyan külpolitikát folytat, amely a pozitív semlegesség, a politi­kai és katonai csoportosulá­soktól való távolmaradás, a különböző társadalmi rendsze­rű államok közötti békés egy­más mellett élés elvein alap­szik. * Október 1—21-e között nyol­cadszor rendezik meg a bag­dadi nemzetközi vásárt, amely a közel-keleti kereskedelem egyik fontos fóruma. A Hun- gexpo rendezésében a magyar kiállítók ezúttal másodszor mu­tatják be az ipar és a mező- gazdaság termékeit a vásáron. 550 négyzetméteres fedett és a magyar pavilon melletti 250 • négyzetméteres nyitott terüle­ten 13 külkereskedelmi válla­lat népszerűsíti.-a különféle árukat. gátusa, az izraeli rádiónak adott interjújában elmondotta,.

Next

/
Thumbnails
Contents