Tolna Megyei Népújság, 1971. augusztus (21. évfolyam, 180-204. szám)
1971-08-11 / 188. szám
J. í. Ablaktalan pince volt a rabkórház. A falakat fehérre meszelték. Szürke pokróccal letakart három szalmazsák, billegő asztak rajta injekciós tűk és fecskendők, meg a legszükségesebb gyógyszerek. Ennyiből állt az egész berendezés. Amikor Eiert von Vormann társaságában belépett, az egyik szalmazsákon fekvő, s tekintetével a mennyezetre meredő férfi nehéz légzését hallotta. A másik két szalmazsák üres volt. Az SS-egyenruhás orvos zubbonya felett fehér köpenyt viselt. Fejét az érkezők irányába fordította. — Agonizál — mondta. — Tessék adni neki valamilyen injekciót — rendelkezett Elért, s a másik férfi vállrándítására hozzátette: — Olyan injekciót adj neki, öregem, hogy még tudjon valamit mondani. A hullák már nem érdekelnek. Az orvos erélyes lendülettel döfte a tűt a beteg ernyedt alkarjába. — Ki sem főztük a tűt — motyogta. — Ennek most nincs jelentősége — felelte az ezredes és a fekvő ember fölé hajolt. Mintha egy pillanatra élet köl.ty<'ött volna a sebesült tekintetébe. Ránézett Elértre, aztán lehunyta szemét. — Hol vagyok? — kérdezte franciául. Von Vormann gyorsan lefordította, de Elért intett hogy hallgasson. A sebesült megrázkódott; keze a takarón matatott, mintha valamit keresett volna, ujjaival hol itt, hol ott markolászott görcsösen. — Kár a fáradságért, ezredes úr — mondta az orvos. Elért elfordult, az asztalon keresgélt, kiemelte az egyik üveg dugóját, beleszagolt. — Tiszta szesz? — kérdezte, hogy megbizonyosodjék, s amikor az orvos bólintott, hozzátette: — Ezzel próbálkozzunk. Én az egyszerű eszközök híve vagyok. — Biztos halál — közölte az orvos. — Minden csepp folyadék. .. — öntse le neki a torkán. Két órával előbb vagy utóbbi mit számít az... Erik elfordult, mintha távozni készült volna. Az ezredes megragadta karját — Várjon, Vormann hadnagy, tanuljon. Ez az igazi munka, s nem az, amit maga Münchenben csinált Lehet, hogy kifogása van a módszerem ellen? Vormann egyenest a szeme közé nézett — Igen, ezredes úr. — Nem baj — vágta rá. Odalépett az orvoshoz és segített neki szétfeszíteni a sebesült összeszorított állkapcsait. Bugyogó üveg. A sebesült fuldoklik, alig kap levegőt. A szemét ki sem nyitotta. — Párizsban a legjobb gesztenyét a Place Pigalleon lehet kapni — skandálta Elért a fülébe. — Zuzanna csak ősszel szereti — suttogta a beteg. Majd hozzátette: — Uj szállítmányt kapsz. Kinyitotta a szemét és mintha hirtelen megértette volna, hogy nagy baj történt Tekintetét a fölébe hajoló három egyenruhás férfin táncoltatta, arcát a rémület s gyűlölet rántotta egyetlen görcsbe. Az ezredes vállon ragadta és vadul megrázta. — Kinek szol ez a jelszó? Beszélj! — üvöltötte. — Ha megmondod, megmented az életed. Már úgyis eleget mondtáL A tieidhez már visz- sza nem térsz soha. Kinyírnak. .. — Úgy látszik, megérezte a sebesült izmainak elernyedését, mert hirtelen, undorodva elengedte. — Megyünk — szólt oda a hadnagynak. — Megmondtam előre — dohogott az SS-mundéros orvos és a pokrócot ráhúzta a férfi arcára, akit valamilyen kontár sebész ajándékozott meg a még most is látható mosollyal. A gépkocsiban Elért szivarra gyújtott, s az első füstöt von Vormann arcába pöffen- tette. — Tessék megjegyezni, hogy maga nekem Vormann hadnagy marad. Semmiféle „von”-ozáshoz nem érzek kedvet. Világos? örülnék, ha megszabadítaná magát ettől a majomságtól is — mutatott Erik monoklijára, amelyet éppen idegesen igazgatott Elhallgatott, mintha a hadnagy reagálására várt volna. — Visszatérve az ügyre — mondta később —, a jelszót nyugodtan elfelejtheti. Majd magam járok a végére. Majd ellenőrzőm — húzta gúnyos mosolyra ajkát — a Pigalle téri gesztenye ízét. Értette, Vormann hadnagy? — Értettem, ezredes úr. Esze ágában sem volt elfelejteni a jelszót. Tudatára ébredt, hogy kivételes alkalom kínálkozik, talán egyetlen életében, hogy bebizonyítsa ennek a faragatlan suttyónak, melyikük a jobb Abwehr- tiszt. Látásból jól ismerte Elért embereit, a városban csellengő defeseket. A titkos- szolgálat e gyatra kis kopócs- káit még a vak is azonnal felismeri és tüstént kitalálja, hogy Elért utasítására közlik a közeli helyőrségek tisztjeivel, hogy a legjobb gesztenyét a Place Pigalleon lehet kapni. Ostobán, s milyen otrombán csinálják munkájukat! Az is előfordult egyszer, hogy őt, éppen őt von Vormannt, szemelte ki magának az egyik sötét alak, hogy' tudomására hozza a fantasztikus hírt a gesztenyéről. — Tűnj el, te, idióta — szólt rá a hadnagy nyugodtan — és többé ne merj mutatkozni a szemem előtt. Az esélyt azonban, amellyel a Gondviselés megajándékozta, nem akarta eldobni magától, annál is inkább ragaszkodott hozzá, mert legutóbbi csodálatos megmenekülése óta szentül hitte, hogy ő, Erik von Vormann, a Gondviselés különös kegyét élvezi. Ha olyan valaki figyelné most Leutnant von Vormannt, aki korábban nem ismerte őt, nyugodtan megesküdnék, hogy ez az ember rendkívül társaságkedvelő, jó pajtás, jó cimbora. Sorra látogatta a közeli helyőrségeket, szívesörömest elegyedett beszélgetésbe bárkivel, bort, s konyakot fizetett, és sohasem mulasztotta el valamennyi alkalmi ismerősével közölni a különösen jó ízű gesztenye párizsi lelőhelyét. Sőt, amikor húgához, Renate von Vormann hatodrendű énekesnőhöz utazott látogatóba, aki a Le Havre-i tisztek életét tette széppé, és éppen nála találta a soros imádót, bizonyos Oberst Tiedét, mihelyt egyedül maradtak, rögtön kihasználta a kínálkozó alkalmat és még neki is elmondta a jelszót. Egyelőre senkinél sem ért el eredményt. Oberst Tiede is a többiekhez hasonló magatartást tanúsított, nem értette, miről van szó, és még neki kellett elmagyaráznia, hogy a Place Pigalle és környéke nem éppen a gesztenyéről nevezetes. Von Vormann azonban nem vesztette el reményét, bízott abban, hogy majdcsak rátalál arra, aki a jelszóra megadja a jelhangot is, és akkor... Mi lesz akkor — ezt még nem tudta. Annyi biztos, hogy nem rohan mindjárt Elérthez, mert az a kövér fatuskó elmarná előle a csemegét, és az összes dicséreteket és elismeréseket is ő kapná. Ó nem, von Vormann eny- nyire naív nem lehet. Ha megtalálja az embert, aki válaszol a jelszóra, megpróbálja csapázva felcserkészni az egész ellenséges hálót és csak azután szolgálja fel Elértnek tálcán az egész elintézett ügyet. Vagy talán másként járjon el? A hadi helyzet korántsem olyan jó, hogy a túltengő hazafias felbuzdulás biztos haszonnal járna. Ha például aá őrvezető elveszti a háborút... Dőreség. Nem más, mint előre inni a medve bőrére. Előbb meg kell találni azt a személyt, aki közli, hogy Zuzanna csak ősszel szereti a gesztenyét. Még egy pohárka konyakot rendelt és hirtelen borzongás futott végig testén. A kaszinóba éppen egy Luftwaffe-százados lépett be, akit von Vormann eddig még sosem látott, megállt, tekin- gélt, szabad helyet keresett. Vormann kézintéssel mutatta, hogy az ő asztalánál minden hely szabad. A repülőtiszt arca szinte ragyogott harsogó jókedvében. Nem csoda, hisz keletről vezényelték ide nemrég, s az áthelyezés feletti örömtől a szíve is repesett. — Egészségére, von Vormann hadnagy. Csak Francia- országban jön rá az ember, hogy él... bor, nők. Elhiszi — hajol közelebb von Vormnnn- hoz, — hogy abban az Atkozott Lengyelországban az ember még az orrát is félt kidugni az utcára. — Már rég eljött a Főkormányzóságból? — kérdezte Erik. — Tíz nappal ezelőtt jöttem el egy nyomorúságos városkából, amelyben kerek egy esztendőt töltöttem, de a nevét képtelen voltam megtanulni. Kivettem az egy heti szabadságomat, sejtheti, hogy egy hét Párizsban az nagyon kevés. Führerünknek természetesen igaza van, hogy a hely maga a rothadás, de —• nagyot csettintett a nyelvével — azért érdemes közelebbről megnézni ezt a rothadást. — Párizsban a legjobb gesztenyét a Place Pigalle-on lehet kapni — mondta Erik, s közben figyelmesen fürkészte a tiszt arcát. — Gesztenyét? — ámuldozott a repülő. — Szereti a sült gesztenyét? Egyszer én is megkóstoltam, ehetetlen. De ami a Place Pigalle-t illeti... — Tudom, tudom — vágott szavába Erik. — De nekem már mennem is kell. — Fáradtnak és fásultnak érezte magát. (Folytatjuk) FERIHEGY Az időjárásnak óriási szerepe van a repülésben. Ferihegy meteorológiai szolgálatánál időjárásjelző radarkészülékkel határozzák meg az ország légterében kialakuló csapadékzónák helyét és nagyságát, mérik az áthelyeződés irányát és sebességét. (MTI foto — KS) Utazások, érkezések izgalma. Búcsú és találkozás. Hosszú ölelések, hangos üdvözlések. Rózsacsokor. Az ötödik cigaretta. Kávé. . Gép érkezik, indul. — Értesítjük kedves utasainkat, a MALÉV menetrendszerű repülőgépe Varsóban nem tudott felszállni. — Most mit csináljunk? — idős asszony kérdezi. — Várunk, természetesen. — mondja a férje megfontoltan. — Ráérünk. — No,' persze! A fiukat várják. Aki most hozza menyasszonyát a Visztula partjáról. Hogyne várnák meg. Ferihegy. Repülőtér. A főbejárathoz elegáns Volánbusz gördül. Félóránként • hoz- za-viszi az utasokat, várakozókat a Vörösmarty térről a Ferihegyre. Az előcsarnok foteléiben utasok, kísérők még elmondják a legfontosabb tanácsaikat. „Csókoltatják a nagymamát. Vigyázz, meg nem fázz. Majd gondolok rád!’’ Telefon cseng az információban. — Igen. Szerencsésen megérkezett Stockholmba a gép. Az információban, a csomag- és poggyászkezelőben, a pénzváltó és szálloda, vagy gépkocsi-rendelés pultja mögött válogatottan csinos, fiatal lányok, sötétkék MALÉV-egyenruhában. Van egy olyan pult is, ahol nem ül senki, a poggyászkereső szolgálat. — Nem működik a szolgálat? — kérdezem a szomszédos kirendeltség leánykáját. — El tetszett veszíteni valamit? — Nem, csak érdeklődöm» — Sok csomagot keresnek? — Olykor egyet-egyet. Többnyire megtaláljuk. Tovább vitte a gép. Tévedésből itt rakták le. Az információ mindent tud, mindent megmond. — Mit kérdeznek? — Indulást, érkezést, késést. Megkérdezik hány óra. Mikor lesz Londonban a most felszálló gép. Milyen típusú repülők közlekednek. — Mi volt a legváratlanabb kérdés? — Az, hogy férjnél vagyok-e. De nem férfi, hanem fehér hajú öreg néni érdeklődött. Azt mondta, a fia most jön haza Kanadából, magyar feleséget keres. Úgy véli, én éppen megfelelnék. — Látta a fiút? — Nem. Kétgyermekes családanya vagyok. — Hát még?! — Egy szőke, fiatal lány három hétig minden Rómából érkező járathoz kijött. A vőlegényét várta. Végül sírva tőlünk kért tanácsot, hogyan, hol keresse az elveszett lovagot. A repülőtérről lehat telefonálni, levelet írni, aki elfelejtett ajándékot hozni-vinni, itt még pótolhatja. A bejárattal szemben csukott ajtók. Útlevél- és vám- vizsgálat. Fölötte fényjelzőtáblán az induló és érkező repülőgépek: Prága, Párizs, Bukarest, Isztambul, Koppenhága, Bejrút, Szófia, Amszterdam, Berlin, Tirana, Belgrád, Brüsszel, Varsó — olvasom a városok nevét, s az időpontokat. A titokzatos ajtók megnyílnak. Egyenruhás útlevélkezelők beütik a bélyegzőt az útlevelekbe. A csomagokra vámkezelők vetnek pillantást. Aztán újabb percek a tranzit- váróban. Hangosbemondó. — Kérjük szófiai utasainkat beszálláshoz. Feltárul a repülőtér. A 3 kilométernél hosszabb betonpálya; utasszállító buszok motoros targoncák, csomagszállítók és ezüstösen csillogó repülőgépek. A főépületekben a nagyközönség előtt rejtve maradó technikai berendezések: irányadó rádióállomások, útvonal-ellenőrző lokátorok, radarberendezések, magaslég- téri vigyázó és meteorológiai szolgálat. A Ferihegyi repülőtérről közvetlenül 333 európai, északafrikai és közel-keleti nagyvárosba utazhat a közönség. A háború után a Ferihegyi repülőtér romokban hevert, évekig a budaörsi repülőtér helyettesítette. Csak 1250 május 9-én indult Ferihegyről az első menetrendszerinti utasgép. 1957-ben szállt fel az első IL—14-es gép, s már akkor a MALÉV gépei több mint 80 ezer utast szállítottak. Most 750 ezer utas indul- érkezik évente a Ferihegyre. (Köztük tavaly például 360 ezren utaztak MALÉV-géppel.) Ferihegyet az elmúlt években többször bővítették, s most készül a teljes korszerűsítési terv. Esteledik. Kígyóinak a fények. A betonpályán a repülőgépet bevezető fénysor, fénysövény. S felragyog a neonfelirat: Budapest airport. KADAR MARTA
