Tolna Megyei Népújság, 1971. augusztus (21. évfolyam, 180-204. szám)
1971-08-01 / 180. szám
Lengyel József: 1912. május 23 Lengyel József Kossuth-díjas író otthonában. KISS DÉNES: RÉQI NYARAK Nyaraim porát szél viszi Letörölte lábnyomaimat dülőutak tábláiról Szél hordja más egek alá ■folyókon úszik lefele Nem fáj talpamon a tarlók aranyparazsának sebe Szél szél viszi nyaraimat forog a napsugár-kereke Keresem mint az aranyat a gyermekkori nyarakat búzatáblák sárga lángját eke nyomán a barázdát De csak a szél fúj csak a szél az idő kék szele LOVÁSZ PÁL: HAZAFELÉ Bottal járok kip köp kip köp szembejönnek fürge napjaim egy öt tíz száz és szembefut a mind gyorsabb idő Szédít az út körülleng a homály s ott lent a völgy mint hívó anya-kar ölébe von otthonként betakar Az olvasó naplója Bulgakov drámái Ami van, nem jól van, a a nemes nem nemes, a jog jogtalan — mindezt bé- lyei Bielek Dezső tanár úrnál tanulta meg a kisfiú, a tanár úrnál, aki csámpás volt és hitvány volt és nemes volt. Tisza István híve volt és a rend őre volt és elég kicsinyes és ostoba, hogy nyíltan éreztesse ellenséges érzületét egy kisfiúval. Sokra ment a tanár úr evvel a félénk és vad, vad és félénk fiúval, akit ő Lucifernek nevezett. — Lucem-ferens,- világossághozó — felelt egyszer hirtelen a fiú, persze nem először, hanem mikor már ezt otthon sokszor át is gondolta — és azóta nagy tekintélye volt az osztályban, Most már ő támadott, ő volt a vezető. S mert tilos volt a tüntetésre kimenni, a tanár úr eleve megtiltotta, kiment. 1912-ben nem volt május elseje Magyarországon. A rendőrség megtiltotta volt a tüntetést. De aztán jött a május 23. Iskolakerülőként indult velük a fiú, és aztán ment, egybeforrva az izzó tömeggel. Mert izzó áradat volt ez, mely énekelve hullámzott előre, sisteregve özönlött vissza és torpant meg, feldöntött villamosokon ugrált át ujjongva, folyatta vérét, rohamra ment — és menekült. A suhogó kardokra csörömpölő kirakatok feleltek és földből kitépett gázlámpák. Huszárok ugrattak a gyalogjáróra. A tömeg visszahúzódott. Vissza a Nagymező utcán, a feldöntött villamostól az Oktogon térre. Itt már vérfoltok sötétedtek. Ruharongyok, elveszett kalapok hevertek szerteszét. Rendőrök tántorgó sebesülteket hurcoltak magukkal. Az elhagyott kalaptól a Mozsár utcai kapitányságig keskeny vérnyom mutatta az utót. Aztán a vérnyomok egész pókhálója, óriási pókháló, a közepén a kapitányság. A tömeg újra gyülekezett. Újabb roham! Milyen furcsán, tompán koppan a kemény kalap a rendőrkard alatt. Bizonyosan ünneplő kalapja volt az öreg munkásnak, őrzött kincs, amit a tüntetés örömére vett ki a szekrényből. Egész furcsán koppant... sose lehet azt elfeledni... A tömeget szétverték. Ä fiú szaladtában kapott egy rúgást. Ezt sem lehet elfeledni... Otthon veszekedtek. Az apja akkor már öreg volt és nagyon beteg. Izgatottan kiabált. — Mind agyon kéne lőni a betyárját! Ha én volnék ott, beléjük lövetnék. És először beléd, akasztófavirág! — Ilyent kíván a tulajdon vérének! — sírt az anyja. — Bele! Én csak beié — kiabált egyre mérgesebben a beteg. A fiú kisompolygott a szobából. A keménykalapos öregre gondolt ott a téren, aki nem tudott futni, akinek a kalapja olyan furcsán koppant. Jaj, miért is izgatódik úgy az apja... És mit mond majd másnap az iskolában. Vajon tagadja-e, hogy hol járt, vagy valljon be mindent, büszkén... Amint besötétedett, újra csörömpöltek az üvegek, törték a gázlámpákat. Sötétség borult a városra. Csak a katonalovak patkója csattogott a kihalt utcán. Lengyel József 75. születésnapja alkalmából közöljük írását. A fiú nem feledte el a leckét. De ez a lecke még nem volt elég. , Amikor a háború jött, kínozta özvegy, szegény anyját, hogy engedje katonának. Hős szeretett volna lenni. Csak később, hónapok múlva értette meg, hogy nem hőstettek készülnek ezen a mészárszéken, hogy szimulálni, hazudni kell, kibújni, menekülni. Aztán lassan érezni kezdte, hogy ez sem elég, amikor a vér folyik, és az uzsorások mázsásra híznak ezen a véren. Nemcsak elmenekülni kell, hanem valamit tenni, és keresni kezdte a hősiességek Boldog Balázs fordítása. Ha egy drámát csak olvasni lehet, de előadni azért nem, mert színpadra egyszerűen nem alkalmas, akkor az könyvdráma és mint ilyen, óhatatlanul ellentmondásba keveredett a műfaj törvényeivel. A színpad- technika természetesen fejlődik. Az ember tragédiájának előadása most már egyetleji nagyobb színháznak se okoz technikai gondot, jóllehet ez keletkezése idején még képtelenségnek tűnhetett. Ha egy technikailag előadható könyvdráma színpadra kerül, még a legsúlyosabb mondanivaló esetén is olyasféle érzést kelt az olvasóban, mintha egy többé- kevésbé pergőn felolvasott lexikont hallgatna, összehasonlíthatatlanul vigasztalóbb a helyzet, ha az ember könyvben olvas súlyos mondanivalója drámákat, de eközben minden megerőltetés nélkül maga előtt látja a színpadot, az ott pergő cselekménnyel együtt. Mihail Bulgakov hat drámájánál, melyet az utóbbi hetekben jelentetett meg az Európa Könyvkiadó, ez a helyzet. Az olvasás élvezetet okoz, élményt hoz, a gondolkodás némi döbbenetét. Amikor az 1940-ben, negyvenkilenc éves korában, meghalt író „A Mester és Margarita” című regénye 1969-ben felbukkant a magyar könyvpiacon és azóta évente megért egy-egy új kiadást, az olvasók a fejüket kapkodták. A semmiből látszott előbukkanni egy lélegzetáUítóan nagy regény, előzmény és folytatás nélkül. Nem onnan jött. A végre kötetbe foglalt hat dráma megítélésénél nehéz eldönteni, hogy azokban elsősorban egy fölényesen biztos kezű színházismerő tudását, vagy egy nagy művész alkotását kell-e tisztelni. Végeredményben mindkettőt. Bulgakov ugyanis amikor a „Boldogság”- ban zökkenő nélkül tudja együtt szerepeltetni a maga korának feltaláló mérnökét, Rettegett Iván cárt és a XX1TI. század alakjait, a komédiázás magasiskoláját mutatja be, ezzel együtt igen éles kritikát mondva arról az időszakról, amelyben élt. A Nagy Októberi Forradalom történelmileg is teljesen hiteles, indulat (pozitív, vagy negatív indulat) mentes ítéletének, mérlegelésének évei már eljöttek. Gyurkó László műveivel épp — a forradalomban olyan nagy szerepet vállalt internacionalisták nagy részét adó magyarság, — a mi irodalmunk tett maradandót azért, hogy az akkori események világtörténelmi súlya mindenki számára közérthető legyen. Bulgakov „A Turbin család napjai”-ban a fehérek belső, erkölcsi züllése ábrázolásának azt a mód4 ját választotta, hogy csak őket szerepeltette, tulajdonképpeni — önmagukkal szemben. Sikerült. „A Mester és Margarita" szerzője már ebben a regényben is bizonyságot tett az álmok iránt való nagy fogékonyt ságáról. Kérdéses persze, hogy csak arról-e? A színművekben sűrűn szerepel az egyes részeli megjelölésénél az „álom” szói Az álmokat, köztudott módonj bajos szabályozni. Tehát álmaiban az ember szóvá tehetj megoldhat akár olyan problémákat is, melyeket ébren bajos, vagy éppen lehetetlent Ilyesmit is érezni vélünk a drámák sorait olvasva, rettentő utalásként az író, nagy író sorsára, aki életében joggal vélhette magát végérvényesen elfeledettnek. Nem lett az, ami neki ugyan már nem vigasz, úiszont az irodalom történetének annál inkább. A Bulgakov- kötettel majdnem egy vastagságú a modern francia drámákat egybefoglaló, ugyancsak nemrég megjelent válogatás. Nem kell túl éles szeműnek lenni ahhoz, hogy megállapíthassuk: — Bulgakov a húszas- harmincas években, minden erőltetés nélkül sokkal modernebb volt, mint sok (percig sem állítjuk, hogy jogtalanul!) világhírre vergődött nyugati nagyság a század ötödik, hatodik, vagy éppen hetedik évtizedében. A magyar dráma- irodalom jó ideje nem kényeztet már el bennünket valóban színpadképes és nemcsak könyvdráma értékű alkotásokkal. öröm, hogy az újra „felfedezett” orosz igen. Az olvasóban már csak az a kérdés ébred, hogy a rendkívül szerencsés kézzel összeválogatott, szépen fordított kötetben olvasható műveket mikor láthatja is mielőbb? Nemcsak lelki szemei előtt, hanem: —• színpadon. ORDAS IVÁN J Max Friseh: Kérdőív magánhasználatra 1. Biztos óbban, hogy az emberi nem fennmaradásának ügye akkor is érdekelni fogja, ha már nem tartozik hozzá? 2. Ha igen, miért? Elég, ha röviden utal rá. 3. Hány gyermeke nem született meg saját elhatározásából? 4. Ki az, akivel szívesebben nem találkozott volna soha? 5. Ismer valakit, akivel szemben nincs igaza, de aki erről nem tud és önmagát gyűlöli érte, vagy a másik személyt? 6. Szeretne korlátlan emlékezőtehetséget? 7. Kit szeretne viszontlátni a halottak közül? . 8. Es kit nem? 9. Szívesebben lett volna egy másik nemzet (kultúra) tagja, és melyiknek? 10. Ha megvolna rá a hatalma, a többség ellenzésével szemben ÍS' megparancsolná azt, amit helyesnek tart? 11. Könnyebben gyűlöl egy kollektívát, vagy egy bizonyos személyt, és szívesebben gyűlöl egyedül, vagy kollektívában? 12. Mióta nem hiszi, hogy okosabbá válhat, vagy még mindig reménykedik? 13. Meggyőzi sajátmagát az önkritikája? 14. Ha esi tleg arra gondol, hogy meg sem születhetett volna: nyugtalanítja ez-az elképzelés? 15. Szeret valakit? 1Ó. És miből következtet erre? 17. Miként magyarázza azt, hogy sohasem ölt embert? 18. Mi hiányzik a boldogságához? FÖLDES! JANOS: AUQWSZTUS Tikkadt lombok és árnyak, iikkadnak már lombjai lom,bős szívemben a nyárnak. Madár se költ, szélnek ereszti fiait, s a daltalan csöndben égnék mered majd a csalit. Tarlókon itt-ott vadvirágok, nézem, nézem a távolt és előttük egész virágtalan állok. Látok éjjelente csillagot fényesen hullani: remegek, érzem, lelkemből minden, minden így hullott ki. Augusztus. Termés. Elmúlás. A madarak messze, messze szállnak: ifjúság, szerelem, halál hogy egymásra találnak.
