Tolna Megyei Népújság, 1971. augusztus (21. évfolyam, 180-204. szám)
1971-08-08 / 186. szám
Nádass József: A szúnyog is emher Primőrrel rendszerint tavasz- szal, vagy kora nyáron ajándékoz meg bennünket a természet, illetve a megbízott közvetítő, az állami kereskedelem, még inkább a magánszektor. Ezúttal én nem valamiféle friss zamatú gyümölcsről vagy más, vitamintartalmú termékről óhajtok megemlékezni, híradásom annak megérkezéséről úgyis lekésett volna. Egy magán, egyéni, majdnem öntelt primőrről szól most a híradás: megkaptam az ez évi első szú- nyogcsipést. Látom, hogy ott valaki, a sarokban, felhúzza az orrát, az a sötét bőrű — olyan színű, mint a hús, amit a gondatlan szakácsnő elégetett — s legyint: ez nemcsak a kanizsai gyorsot, de a lacházai vicinálist is lekéste, most, júliusban, regél az első szúnyogcsipésről?! Micsoda konzervativizmus! Védelmemre megemlítem, hogy az ez *évi júniust egy ostoba baleset kiiktatta nyaramból (melyik baleset nem ostoba?) csak júliusban látogathattam meg a vízpartot, a bereket, a nevemet viselő (nem fordítva, én szerény ember vagyok) vízmelletti hegyesvégű növényzetet, meg az erdőt, szóval azt a tájat, ahol a szúnyogok kempingez- nek. És az első este, hét óra után, a nap már lement, de csillagok még nem jöttének (ezt már írta előttem valaki idős ember vagyok, nem jó az emlékezőtehetségem, különösen, ha kollégáktól kölcsönzők). Nos, ez a negyed-, félóra a szúnyogok hivatalos döfési ideje. És már meg is történt! Megkaptam ez évi első szú- ■ nyogcsípésemet. Rágalom, hogy káromkodtam volná, épp ellenkezőleg, elmosolyodtam, megörültem neki, ez aztán a primőr, azt jelenti, hogy ezt a nyarat is megértem. Bizonyság egy édes ellenség erőteljes akciója. Ez az ismeretlen szúnyog engem választott ki, senki mást. Akár kitüntetésnek is tekinthetem. Nem, ő sem mellőzött engem. Kegyeskedett megszúrni!.. J Emlékszem életem első csípésére, ezt nem szúnyogtól kaptam, de a tekintélyesebb nagybáty vagy főosztályvezető, egy darázs tisztelt meg, úgy hetven esztendeje. Az egész család, apa, anya, négy darab gyermek, én a legkisebb, Fiúméban voltunk, és nagyvonalú apám már befizetett egy hajó- kirándulásra Abbáziába. Ez azért is fontos volt, mert magasabb társadalmi érvényesülésre törő pesti-erzsébetvárosi- terézvárosi kispolgár akkoriban rokonai, ismerősei, üzletfelei körében lehetőleg azzal büszkélkedett, hogy a nyáron Abbáziában volt. A szerényebbek siófoki képeslapot küldözgettek pesti ismerőseiknek; a lipótvárosi, télen zsúrfixet rendező ügyvédnők és bankárnék Velencéből és Sorrentóból küldték nyári üdvözleteiket, mi még csak a közbülső dobogóra akartunk felhágni, — ezüst érem, — ezért tervezte apám az összesen egynapos hajó- kirándulást. Hiszen egy nap alatt rengeteg képeslapot lehet megcímezni és postára adni! És ekkor hívtam ki én a sorsot és egy sárga, szigonnyal felszerelt légcsavaros bestia dühét. Úgy a lábamba szúrt, hogy napokig kénytelen voltam cipőt húzni, nem hagyhattak egyedül a fiumei penzióban, az abbáziai hajóút paradox módon vízbe esett. Nem elég volt nekem a szenvedés, családom valamennyi tagja engem szidott. Könnyű volt nekik, én yoltam a legkisebb. Azt állították, hogy közismert ellenzékiségem felmérgesítette a szegény ártatlan darazsat. Úgy bántak velem, mintha én szúrtam volna meg azt és nem az engem. Először kerültem ilyen helyzetbe, de nem utoljára. Hiába magyaráztam, hogy édes a vérem, ezt érezte meg a repülő orrszarvú is. Mit se használt. Ez az állítólagos édes vér, mint nem mindig kellemes legenda, életemen át elkísért Hogy van-e természettudományos alapja, azt bizony nem tudom. Mindenesetre akadt orvostudor is, aki súlyos szavával megtartott e hiedelemben, ifjú éveimben számos nőismerősöm hasonlóképp fogalmazott, ők is szívták a véreremet, és a szúnyogok körében mutatkozó népszerűségem szintén ez látszott igazolni. De az utóbbi években mintha elvágták volna. A nőkkel kapcsolatban nem nyilatkozom, a szúnyogok lanyhuló érdeklődését megkísérlem azzal magyarázni, hogy a napfoltok, vagy talán a,z irodalompolitikai meglepetések csökkentették vérem édességhányadosát Keserűbb lett az ereimben lassabban folydogáló nedű. Már ezért is kötelességem, hogy nyilvánosan köszönetét mondjak annak az ismeretlen, derék szúnyognak, aki, mit sem törődve a rólam, illetve véremről elterjedt rágalmaknak, helyesnek találta belémkóstolni. Egyébként sem tartom helyesnek, igazságosnak, és előremutatónak, ha szidalmazzuk a szúnyogokat. Azt kellene mondanom, hogy a szúnyog is ember, pontosabban teremtmény, ő is a piacból él. Ezenkívül nemcsak ő táplálkozik a mi vérünkből, belőle is táplálkoznak. Az a rigó, aki ma hajnalban megjelent az ablakpárkányon és csípőre tett szárnyakkal rámfüttyentett: micsoda lajhár, a hasára süt a nap, zeng és ragyog az egész térmészet, ez meg az ágyban he- verészik, nyilván szintén nem veti meg a szúnyogpecsenyét Nem nyilatkozott erről, azt viszont láttam, hogy az előkelő frakkos fecskék szúnyogból készített diétás menüt szolgáltak fel kicsinyeiknek. Azt hiszem Arisztotelész mondta, de lehet, hogy Schoppenhauer, — idős ember nem emlékezhet mindenre —, hogy ízlések és pofonok különbözőek. Ezt a bölcs és még ma is érvényes megállapítást alátámasztja az is, hogy néhány évvel ezelőtt a Duna-kanyar egy szakaszán, de a Balatonpart egy részén is irtóhadjáratot indítottak a szegény szúnyogok ellen. Bizonyos eredménnyel, az üdülők (az ember rek) üdvözölték az intézkedést, viszont, ahogy általában jól értesült helyről közölték velem, mindkét táj madarai tiltakozó kérvényt adtak be felsőbb hatóságokhoz, amelyben katasztrofális élelmiszerhiányról panaszkodtak. Mostanság, állítólag, ahogyan ezt az én tegnap esti primőrcsípésem is bizonyítja, a madarak élelmezési helyzete valamelyest javult. Kollektív világszemléletű ember vagyok, így hát ünneplem ezt a változást, noha néhány csepp vérembe nekem is belekerült. Dehát — fő, hogy nyár van. Arkagyij Kucsaev Viselje egészséggel Maikin mérnöknek harminc évet kellett megérnie ahhoz, hogy kalap vásárlására szánja el magát. Feleségével indultak útnak. Az áruházban kevesen voltak, a kalaposztályon meg éppen senki. — Ide nézz — szól örömmel Maikin a feleségének —> micsoda gazdag választék! — Nyugtával dicsérd a napot, — válaszolta az asszony Az elárusító az egymásra húzott kalapok hegyeit tette le a pultra. Maikin nekilátott próbálgatni. — Ez kicsi — tolta félre az első kalapot. — Ez meg nagy — húzta le fejéről a következőt a felesége. — Ez lesz az ön igazi mérete — mondta az elárusító a mérnök fejére nyomva a következőt. — Nem látok semmit — méltatlankodott halkan, mivel a kalap teljesen eltakarta a szemét. — Lehet rá lyukakat furattá _a szem magasságában! — ajánlotta az elárusító. — Próbáld meg csak ezt a tiroli formájút — kérte a felesége. .— Kicsi a fejemre, leesne SZÉP MAGYAR NYELV Nincsen sütnivalója A pékiparnak kivált két mesterszava ment át a közbeszédbe, s lett átvitt értelművé: az EGYSÜTETÜ és a SUTNIVALÖ. Az első jelentése világos: ha két dolog, vélemény, eszme, gondolat vagy cselekvés egyforma eredetű vagy célú, hasonszőrű, vagyis azonos jellegű vagy egyenlő értékű, egysütetűnek mondjuk. p. Kovács János rajsa A kifejezésnek mindig lekicsinylő, gúnyos mellékzöngé- je van, rokonértelmű a szamársággal, ostobasággal, s néha hozzátesszük is: egysütetű bolondság mind a kettő. A szólás egyébként dunántúli eredetű, főként Somogybán volt használatos: „Ez is abbú a sütetbű való.” A sütnivaló szó a manap általános hit szerint egyszerűen tésztát jelent, amiből a pék a kenyeret, zsemlyét s efféléket süti. Átvitt értelemben pedig észt, amely nincsen vagy elment. Nincsen sütnivalója, vagy elment a sütnivalója, azaz elment az esze: mondjuk arra az emberre, aki oktalanságot beszél vagy cselekszik. Baráti Szabó Dávid írja Kisded Szótárában (1789): „Nintsen sütnivalója”, ugyanő a Magyarság Virágiban (1803): „Elment a’ sütni valója”, Dugonits And-’ rás a Példabeszédekben (1820): „Bomlik a sütni valója”. — De a szó eredetileg korántsem tésztát jelentett, még kovászt, élesztőt vagy savanyítót sem, mint Baráti Szabó véli a Kisded Szótárban, hanem egy dunántúli specialitást: a kelesz- tőt. Ezt Sopron vidékén, a Rába és a Répce mentén meg Tolnában készítették valaha, néhol talán ma is: korpának és komlónak keveréke, amibe olykor maradék kenyértésztát, kevés vereshagymát gyúrtak, napon meg szárították, eltördelték, s szellös zsacskóban száraz helyre akasztották. Akár esztendőre valót is lehetett készíteni belőle. Használatkor kis részét szétmorzsolták, leforrázták, s ebből csinálták este a kovászt, melyet reggel a kenyértésztába dagasztottak. Használata átterjedt Tiszántúlra is, és ott párnak, klom- párnak hívják. — Sumrúa summarum: akinek elfogyott a sütnivalója, nem süthet kenyeret, azaz akinek elment az esze, nem tudja, megtenni, amit akar. VÁRKONYl NÁNDOR az első mozdulatnál —• adtai vissza Maikin. — Lehetne toldani bele egy csíkot — okoskodott udvaria? san az elárusító. — Tedd csak ezt a fejedre.? — és már nyújtott is felé a felesége egy szalmakalapot. — Ez igen! — kiáltott fel Malkin. — Csák szorít. — A formázón lehetne rajta tágítani — szorgoskodott az elárusító. — Ezt elfogadnád? — é9 már nyújtott is feléje felesége egy széles színes szalag-* gal övezett kalapot. — Pontosan ilyenre vágy* tam — örült meg Maikin —* a baj csak az, hogy ha a fülem nem tartaná, akkor a vállamig érne. — A füleken éppen lehetné segíteni... — kezdte az elárusító. — Amint látja —■ szakította félbe az asszony — a fe-* je nem egészen szabályos. Olyan sajátos. Ez a baj. Noy gyerünk, Petjunja. — Álljanak csak meg egy pillanatra — hadarta az elárusító. — Kérem, hajoljon le, mutassa a fejét Maikin lehajolt. Az elárusító két marokba fogta Maikin fejét és gyúrni kezdte erős ujjaival. Maikin feje majdhogy össze nem roppant az erős szorítástól, és alakját is megváltoztatta. — Ah, ez aztán a csoda — lelkendezett Maikin neje és már nyújtotta is férjének az első keze ügyébe eső Kalapot A kalapot mintha Maikin fejére szabták volna. — Nagyon, nagyon köszö-i nőm — hálálkodott Maikin. — Semmiség — felelte sze-* rényen az elárusító. — Visel-; je egészséggel. . — a í Fordította: Sigér Imre ! ÜJ KÖNYVEK Engedélyezett növényvédő szeret 1971. Ipari számlakeret A lakáselosztás és lakbérek új rendszere Simenon: Az örökös Vargas Llosa: A város és a kutyák Nyikorgó idegen. (Delfin) Fantasztikus elbeszélések Füst Milán: Advent Thiery Árpád: Bábel volt Véménd West: Sáskajárás Bajomi Lázár Endre: Párizs varázsa Lyn-Bian: Aster. Tud. fantasztikus' regény Páskándi: Az eb olykor emeli lábát Feuchtwanger: A siker Werth: Oroszország nagy háborúja 1941-1945. Kéziratokat nem őrzünk meg és nem adunk vissza! Csak olyan irodalmi munkákra válaszolunk, amelyekben a tehetség jelét látjuk.
