Tolna Megyei Népújság, 1971. augusztus (21. évfolyam, 180-204. szám)
1971-08-01 / 180. szám
A nők védelmében El kell-e tűrni a főnök zaklatásait? Párját ritkító kérdést tartalmaz a fel* adó pontos címével, nevével ellátott, tömör-velősen írott, védelmet kérő ajánlott levél. ,, Valahányszor kettesben maradunk, erőszakoskodik, szinte már alig lehet kivédeni támadásait. Ez ez ember nem ismer határokat, minden emberi humanitást félrelökve, belegázol önérzetünkbe. Többes számban írok, mert nem én vagyok az egyedüli, akit üldöz a főnök. Nem mernek po- naszkodni senkinek, mert a kenyerükbe kerül." — Féltem. Féltem. Féltem. - válaszolják egymás után a kicsiny létszámú kollektívában dolgozó fiatal, szemrevaló nők, valahányszor eddigi hallgatásuk okait tudakolom. Ketten, a felettest képviselő személyzeti előadóval utaztunk ki Paksról (aki tagja a járási pártbizottság fegyelmi bizottságának is), vele együtt a helyszínen kíséreljük meg a szennyesnek bizonyuló ügy kibogozását. E fél nap folyamán megkövülő arccal, csendben hallgatjuk a kiszolgáltatott dolgozó nőket, miközben visszatérően kergetik fejünkben egymást a gondolatok: fiatalok és nők érdekvédelme, vezetői tulajdonságok, ijesztgetések, gyötrelmes félelem és szég/en- érzet. Oe kinek a szégyene? © A kontyba tűzött frizurá.iú, sudár termetű, tipikusan mai fiatal leány nemrégiben múlt húsz esztendős, ö írta a levelet, legkevésbé ő tart a történtek feltárásának következményeitől. ö az, aki szembeszállt. Középiskolás éveiben tagja volt a kollégiumi diáktanácsnak, feltehetően ott szerezte az új vonásokat, ott erősödhetett meg a gerince, hogy fel merjen lépni a megalázó atrocitások ellen. Kerek, szabatos mondatokban beszél. Csupán az arcát pillanatokra elöntő pír, és hosszú szempilláinak repdesé- se árulja el: megviselik a történtek, minden idegszála tiltakozik ellene. — Tapogat, fogdos, kísérletezik. És hiába a legerélyesebb tiltakozás, minduntalan újrakezdi, majd trágárul melegebb éghajlatra küld. Nekem ez az első munkahelyem, itt dolgozom most harmadik éve, és azt hiszem megfelelően, lelkiismeretesen. Elejétől fogva zaklat és én nem bírom elviselni. Józanul, vagy ittasan, mindig újra kezdi, hiába közöltem már vele azt is, hogy szólok a feleségének. Nyíltan megmondtam neki minek tartom, vezető létére disznómódra viselkedik. Ha nem tetszik, elmehetsz. Ne játszd meg magad — ezek a válaszok, és nem ért a szóból. Most már minduntalan beleköt a munkámba is, el akar üldözni. Egyik kolléganőmnek kijelentette, hogy én itt nem sokáig maradok, mert megunaija velem és magam fogom kérni távozásomat. Hova forduljak, ki véd meg bennünket? Hosz- szas töprengés után megírtam a levelet, Szekszárdon adtam postára. Az intelligens fiatal nő epizódok sokaságát idézi fel. Közülük egyet. Az összegyülem- lett adminisztrációs munkát túlórában végezte, amikor a főnök ostromba kezdett. „Vonszolt a heverő felé. Mikor már mást nem tehettem, kénytelen voltam kiugrani az ablakon" — mutat az utcára nyíló nagy ablakok felé. © Kurta hajú, alacsony termetű, formás, szép barna asszony. A talpraesett asszonyka egészen fiatalon kerülhetett ide, az itt töltött kilencedik esztendő alatt a mostani a hetedik főnöke. — Egyik sem zaklatott soha csak ő. Mielőtt átvettem a kiváló dolgozó jelvényt, előtte nap példálózgatott a főnök. hogy én azt egy jó estével háláljam meg, mert neki köszönhetem. A fiatalok közül senki sem mer vele a raktárban kenyeret vételezni. Ha nincs más kiút, mégis menni kell, futva megyek-jövök, mert egyszer elkapott és lesmárolt. Visszaérek, közvetlen munkatársnőm szavával, vagy tekintetével kérdezi: sikerült-e megúsznom? Alig tudunk kisikiani előle, tapogat, az is megtörtént, hogy mások előtt végighúzta a kezét a keblemen . .. Fogalmam sincs arról, hol adnak nekünk mindezekre orvoslást, kiszolgáltatottak vagyunk. — mondta, hosszabb-rövidebb szüneteket tartva. Miközben beszélgetünk, többször is meg-megkérdezi: mondjam, vagy ne mondjam? Mei- jem-e? Fél ugyan a megtorlástól, mégis erőt vesz magán és sorolja, mert nyugodt légkörben akarja végezni a munkáját. — Mi a véleménye, miként alakul annak a főnöknek a sorsa, aki... ? — Előbb-utóbb elcsúszik rajta. Kitudódik, mert az ilyen ember nem hagyja abba — vágja rá, s fűzi hozzá magyarázatát. © Hamvas arcú, vonzó külsejű, nyílt tekintetű leány. Második munkahelye, huszonegy esztendős. ö is kapott ajánlatokat. Előtte, az ő füle hallatára mondta a főnök: „Rád nem haragszom, de rá igen, és ő nem fog soká nálunk dolgozni.” Tőle halljuk a főnöki kijelentést, felidézi. De neki sincs nyugalma a kerülgetés miatt. — Ruhaváltás közben rámnyitotta az öltözőben az ajtót, bejött. Egyébként is úgy beszéi velünk, mintha nem venne emberszámba, lehülyéz, bizalmaskodik. Egyik vendégünk meg is kérdezte: Kije ez magának, hogy ilyen hangot mer ütni? Konkretizáljam az ajánlatokat? Ilyeneket szokott mondani: „Ráérsz? Kettő után, amikor lelépsz, eljössz hozzánk, de ne félj, az asszony nem lesz otthon.” Sem én, sem a többiek nem adtunk okot rá, ellenkezőleg. Kerüljük őt, kitérünk előle, hogy ne legyen alkalma. Az biztos, hogy ha más tenné, nem a főnök, kapna egy pofont. Tudom én, hogy erélyesebben kellene fellépnünk, de minduntalan a központtal ijesztget, neki ott jók a kapcsolatai. Mint főnököt, illene becsülnünk, de ... — so- katmondóan elhallgat. A középkorú, kerek arcú, köpcös férfi láthatóan erős fizikumú. Tőle, a főnöktől, először a szőke kontyos leányról, mint munkaerőről érdeklődünk. Hogyan minősítené, érti-e a dolgát, megvan-e hozzá a felkészültsége? — Nem mondhatok mást, általában jól dolgozik. Két év alatt begyakorolta magát, technikumi végzettsége van. Reméljük, hogy itt is marad, bár ha férjhez mennek, eltávoznak tőlünk a lányok — válaszolja a főnök. Később kiderül, ez az egyetlen, amikor az órányi eszmecsere során valóban a kérdésre ad választ és nem másról beszél. — Mi a véleménye arról: visszaélhet-e egy férfi főnök női beosztottaival szemben? — kérdezem, csak úgy általában, miután váltottunk néhány mondatot az itteni munkáról, s ő húszesztendős párttagságáról nyilatkozott. Rögvest azzal válaszol, hogy ő ilyent nem csinált senkivel, neki ilyen problémája nincs. — És ha más teszi? — Nem tudom. Nincs erről véleményem. — Ismételten bizonygatja, hogy nem róla vari szó, ő senkit nem hívott, hogy este jöjjön el a lakására. Csak most térünk rá az imént hallott esetekre, színt kell vallani. Hosszas vita kezdődik. — Az egyik helyettesem ki akar nyírni, ő szervezte be ezeket a nőket. — Hogy kiket, azt nem tudja, csak állítja. Ami meglehetősen furcsállha- tó: eleve azzal kezdte, hogy fogalma sincs arról, milyen ügyben jöttünk. Mégis szinte pontosan tudja — félórányi ittléte óta kiderítette —, kik azok, akikkel eddig itt szót váltottunk. — Ellenem megy a játék most is, a gyűlésen is. Ö akar a főnök lenni. Így próbálnak kikészíteni. De ha ezt maga megírja, személyesen megyek ellene panaszra a központhoz, a párthoz! — fenyegető élű és célzatú kijelentéseihez vezetők neveit adja nyomatékül, rájuk hivatkozik. Maradjunk a lényegnél, mellőzzük ezeket a kitérőket. Mi érdekükben állna ezeknek a fiatal nőknek, hogy valakinek a kedvéért mindany- nyian kitegyék magukat a szóbeszédnek? Egyik is, másik is, a harmadik, a negyedik, az ötödik is ezt tenné? (A fáma szerint ugyanis egyik, azóta eltávozott kardos ifjú nő a raktárban önvédelemből le is kevert egy pofont a bizalmaskodó férfinak.) Gondolja, hogy homályos és egyéni célok érdekében, saját érdekei ellenére mindenki összeesküdne? De ki lehet-e találni ennyi, válogatottnál válogatottabb kísérletet? Ha igen, miért, mi indokolja? Érdemben nem válaszol, hallgat, másról beszél. — Kik azok? Szeretném látni őket! — hajtogatja egyre- másra és megismétli — ki tudja, kihez címezi —, hogy ennek következményei lesznek. Most már mi is erre gondolunk, az ifjú nőket védve még inkább tartunk tőle. Okulás gyanánt ennyit mond végül: „Mint idáig, ezután sem fogok ilyesmit csinálni, és nem leszek annyira kedves. ígérem.” © Vázoiom a paksi Afész elnökheiyotte- sénele az ügyet, részletezem személyzeti előadójukkal közösen szerzett tapasztalatainkat. Számításba jött-e a fúrással vádolt helyettes vezetőként? Mit tudnak tenni a felettesek, milyen oltalmat képesek nyújtani a fiatal nőknek? — Soha nem jött vezetőként számításba az említett személy. Hogy ki marad és ki nem, abban nem ott az üzemegységben, hanem itt döntenek. Bízzanak bennünk, merjenek szólni, jelezzenek nálunk is a sértettek — hangsúlyozza az elnökhelyettes. Rendhagyó história, az újságíró sokféle tapasztalatai között is valóban ritkaságszámba megy. Van-e mindezekre tiltó paragrafus? Rendelkezik-e a törvény az effajta esetekre? Mi bír itt bizonyító erővol? Fittyet lehet-e hányni a szocialista erkölcsnek? Akár van rá jogszabály, akár nincs, nem csak hogy meg kell védeni a megalázott, a durvaságoktól és megtorlástól rettegő fiatal nőket, hanem garanciát is kell kapniok. Erre biztosítékot a paksi Afész kommunista vezetői állásfoglalásukkal, és az erkölcsileg-poli- tikailag helyes felfogás gyakorlati érvényesítésével nyújthatnak. Meg kell tenniük. Ezt kívánja a szövetkezeti mozgalom jól képviselt renoméja, és a vezetői tekintély növelése egyaránt. SOMI BENJAMINNÉ Búvár a pincében A búvár huszonnyolc év alatt kereken negyvenkétezer órát töltött a víz alatt. A tréfás felszólítás, hogy „menjen a víz alá!” neki a legtermészetesebb volt. Munkája olyan körülmények közé kényszerítette, hogy csak egy acélspirállal védett harmincméteres gumicső kötötte ösz- sze a külvilággal. — Kényszerítette? — Igen, — mondja Varga István, tolnai lakos, nyugdíjas búvármester. — Parancsra lettem búvár. — Hogyan? — 1941-ben a folyamőrséghez hívtak be. Néhányon önként jelentkeztek a nehézbúvár kiképzésre, a többieket — huszonhetünket — parancs vezényelt. Én ezekhez tartoztam. — Megbánta? — Nem. Érdekes élet volt Ezenkívül jól fizetett, amit Varga István egy percig sem tagad, és aligha akadhat valaki, aki a jó fizetést, szép nyugdíjat irigyelhetné ettől az ötvenegy éves embertől: — aki a fenti több tízezer órát, vagyis pontosan 4,7 évet töltött víz alatt. Hídroncsokat emelt Esztergomban, Komáromban, Budapesten a déli és északi összekötő vasúti hídnál, az Erzsébet hídnál, a Lánchídnál és Tisza- polgáriban. Bármelyik pillanatban robbanásra kész bombákat, aknákat, kézigránátokat hozott fel a víz alól, az elsüllyedt Dráva monitorból pedig több tucat hullát is. Betonozta a szőnyi olajkikötő létesítményeit a víz alatt, és a hosszú évek során végigment a búvármesterség teljes ranglétrájának valamennyi fokán. — A búvárkiképzés kétéves, hiszen ezermester szakma ez, — vélekedik. — Az ember először másfél—két évig felszíni segítő, aztán másodosztályú búvárrá lép elő. Ezután lesz első osztályú, a végén pedig búvármester. Ez nagyjából a főművezetőségnek felel meg. A Hídépítő Vállalatnál, ahol éveit töltötte, mindig csak egy személy viselte ezt a rangot. Legtovább ő. Az ezermesterség nem túlzás. A búvárnak meg kell tanulnia az acél- szerkezetek víz alatti vágásának technológiáját, a szerelést, betonozást, ácsolást, tűzszerészséget és robbantómesteri vizsgát tenni: — természetesen ugyancsak „víz alatti kivitelben”. Ami persze mind szép, de azért mégis csak a víz az úr. Nem is akárhogyan. A nehézbúvárok öltözéke, sisakkal, cipővel nem éppen tropikál ruha súlyú. Pontosan száznyolc kiló. — Sodrásban ebben is csak hasonfekve, sötétben tapogatózva lehet dolgozni. — A karsztkutatók nagyerejű víz alatti lámpákat használnak.., — A karsztkutatók! De például a Duna vize olyan odalenn, mintha koromban tapogatózna az ember. A lámpa mit sem ér, annyi a hordalék. A legveszélyesebb mégis a sebes Rába. A tapogatózás megfelelő hőmérsékletnél kesztyű nélkül történik. A búvárruha csuklóban zárul, a víz azonban annyira felpuhítja a bőrt, hogy néhány óra múlva az ember már meztelen hússal tapogat az ujja végén. — Télen? — Jég alá csak állóvízben lehet lemerülni, lékelés után. — A vízmélység? — A Dunán nyolc-kűenc méter is előfordul, a Tisza kobolyáiban tizennyolc-tizen- kilenc. A „kobolya” víz alatti kút- féle, ahol különösen kimélyült a meder. Van azonban, torlaszoknál, víz alatti vízesés is, az egyik búvárt pedig egy óvatlanul bekapcsolt szivattyú egy órára magához rántotta. — Az összeköttetés a külvilággal? — Régebben kötélrángatás, újabban gégemikrofon. Ezenkívül a légvezeték tömlője, ami odafenn ősvi- lágbeli, száz-százötven éves szerkezetű, kézi pumpákkal két embert izzaszt. — A cseheknél ez már vil- lanyerővel működik. — A legemlékezetesebb élménye? — Amikor az egyik Duna- híd roncsainak kiemelésekor kétszer is belerúgtam egy ki- éle sített páncélökölbe. Amint látja, nem robbant fel. Volt akiknél felrobbant. A második világháborúi során elpusztult összes magyarországi híd, elsüllyedt hajó roncsainak kiemelését, szánt- lálhatatlan akna, bomba, gránát felszínre hozatalát egy maroknyi —■ nem tévedés! — összesen tizenhét főnyi brigád végezte. Tablóképük ott van Varga István tolnai lakásának falán. — Hárman sebesültek meg közülünk súlyosan háborús robbanóanyagoktól. — Legmagasabb keresete? — Tizenkétezer forint egy hónapban. Viszont negyvenkilenc éves koromban nyugdíjaztak. öt évvel túlszolgáltam a korhatárt. Persze az elméletit, amit az orvos javasol. — A baj? — Magas vérnyomás, nehéz légzés, zavarok a májfunkcióval és még néhány ilyen apróság. A búvár kereken negyven- kétezer órát töltött a víz alatt. Mostanában üres ideje szép házának pincéjében telik, ahol gombát termeszt. — És baromfit tenyésztek, disznót hizlalok, meg met- szegetem a rózsáimat. Hasznos volt az élete. s - n Népújság 7 1971. augusztus l<
