Tolna Megyei Népújság, 1971. augusztus (21. évfolyam, 180-204. szám)

1971-08-03 / 181. szám

0.

S a következő évben, 1904- ben az országos áprilisi vasutassztrájk eseményeibe a dombóvári vasúti csomópont munkásai és alkalmazottai is bekapcsolódnak. 1905-ben, a dunántúli agrárszocialista megmozdulásokban pedig járásunk mezőgazdasági munkásai és cselédei nem kis szerepet játszanak az uradalmi mezők félig learatott tarlóin. A „Dombóvár és Vidéke” 1903. augusztus 13-i számában, ki más is írhatott volna ilyen sorokat, mint ö:

„Az elégedetlen embereknek nem szurony kell, azok kenyeret kérnek, és egyszerűen meg akarnak élni. Negyven esztendeje, hogy a mezőgazda- sági dogozóknak a bére nem javult, — mélyen gyökerező bajok lehetnek a források”.

Űj iskolája ablakából így látta, a közvetlen élmény erejével így figyelte a szemközti főszolgabírói hivatalba e nyáron nap mint nap csendőr- szuronyok között bekísért nosz- tányi, szilfási, leperdi. mász- lonyi és tüskei cselédszázakat.

6.

A magyar pedagógusok nagy társadalmi rétegében is gyűltek,, egyre sokasodtak a „mélyen gyökerező bajok”. S. Gye- nis Antal 1906. november 19-re az alábbi kiáltvánnyal hívja egybe haladó pedagógus- társait:

„Tanítótársaim!

Elérkezett az az idő. amikor a különböző jellegű iskolák tanítói közé mesterségesen felállított ölválasztó korlátoknak le kell dőlniök- és vállain- kat összevetve egy sorban kell küzdenünk a kenyérért, meGYENIS ANTAL:

Gondolatok és dokumentumok egy tanító-forradalmár születésének századik évfordulójára

lyet nehéz fáradtsággal és becsületes munkával érdemiünk meg.

Amikor az ország minden részéből jogos követelések hangzanak fel kartársaink tömörülő soraiból, ne maradjunk mi sem a sor mögött, mi, akik egy városka, egy környék kultúrájának elfeledett munkásai vagyunk. — ne várjuk ölbe tett kézzel, hogy mások küzdjenek azért a kenyérért, melyet mi is várunk. Álljunk a jobbak sorába és emeljük fel jogainkat követelő szónkat közös érdekeinkért!

Teendőink megbeszélése végett mi Dombóváriak és környékünk pusztáin működő kartársak, együttesen 17-en jöjjünk össze e hó 19-én délután 3 órára a dombóvári állami iskolába.

Az egyesülésben és összetartásban keressük erőinket és a sok-sok csalódás után győznünk kell. — Legyünk együtt mindannyian!

Dombóvár. 1906. nov. 15.

Kartársi üdvözlettel: Gyenis Antal”

A gyűlést megtartották, melynek előterjesztett és elfogadott határozata a következő volt:

„A dombóvári tanítók memorandumot nyújtanak be a vármegye Törvényhatóságához, hogy a maga részéről is sürgősen kéresse az országgyűlést, hogy a tanítók fizetésrendezését mielőbb tűzze napirendre;

— megkérik továbbá az ügy pártolására a megye ország- gyűlési képviselőjét;

— s végül felszólítják a vármegye nagyobb községeinek tanítótestületeit hasonló eljárásra”.

Szép és tiszteletreméltó, de az akikori társadalmi rendszer ellenében nem sok eredménynyel kecsegtető kezdeményezés volt.

A népművelési ismeretterjesztő tevékenység sem volt idegen Gyenis Antaltól.

Még 1904. május 11-én az ő meghívására szerepelt községünkben a kaposvári „Szabad Lyceum” társaság, egy ismeretterjesztő előadással. Ezt az eseményt a helyi lap hasábjain már akikor „nagy fontosságú fordulópontnak” tartotta a község életében. Akarta és vele együtt megtalált társai és a vasutas munkásság is akarta, hogy létesüljön nálunk is ilyen „Szabad Lyceum”: a felnőttek, munkások és alkalmazottak önképző, ismerétterjesztő és -szerző egyesülete. A „Korona” nagytermében 1904. október 30-án aztán meg is alakult a dombóvári „Szabad Lyceum”. A társulat titkára, s egyben december 17-i, első előadást vállalója is (II. Rákóczi Ferencről) Gyenis Antal lett.

Ez a helybeli „Szabad Lyceum” az I. világháborúig 10 éven keresztül Oktatta és nevelte nemesen a község lakóit. Nem egy rendezvényén már abban az időben Dél- dunántúl-szerte olyan közismerten baloldalinak tartott személyisegeket látott szellemi vendégül, mint dr. Doktor Sándor, dr. Hajdú Gyula és dr. Kelemen Mózes pécsi „Szabad Gondolkodók” társaságának tagjait.

S Gyenis Antal igazgató úr az általa alapított társaságnak nemcsak szuggesztív előadója, hanem újabb és teljesebb ismeretekre áhítozó, befogadó hallgatója is volt. Igazolja ezt, hogy azután a két „nagy előadás” után, amelyet dr. Doktor Sándor: Az ember fejlődéséről és dr. Hajdú Gyula: A szabad gondolkodás világnézetéről 1911. június 18-án tartottak Dombóvárott, megírja azt az őszinte emberi belső, gondolati küszködést tükröző cikkét, amelyben elénk tárja az ö kibontakozó és egyben változó természet- és társadalomfilozófiáját. A cikk „Az igazság kutatása” címmel jelent meg július 16-án, ugyancsak a helyi lapban.

Ilyen részletek olvashatók benne:

— A természet filozófiai kérdéseiből:

„Vizsgáljuk az igaz Istenség fogalmát, pedig teli kétséggel kérdjük: vajon az anyag és erő öröktől, önmagától fogva

való, s végtelen létezését hirdető filozófia, — vagy az anyagot és erőt létrehozó és azért afölött uralkodó szellemi erő, az Istenség végtelenségét hirdető bölcselkedés a helyes és való? Vajon idő és tér, anyag és erő az örök önmagától való végtelen, vagy mindezeket egy céltudatos, gondviselésszerű szellemi erő, az Istenség hozta-e létre?”

— A társadalomfilozófia köréből :

„Mely népnek, mely időben keletkezett tételes joga alapult az örök igazságon?’

„Ki van-e zárva, hogy a természetben, a világegyetem általunk ismert részében, az emberiség fejlődése történetében emberemlékezet óta megnyilvánuló tétel-e: hogy aki erősebb, azé a jog, — s ez tartalmazza az örök igazságot?”

„Már most az a kérdés: vajon a jó és rossz eszméknek e labyrintusában, az igazság eszméinek e különféleségében képes-e az ember az örök igazsagot KiKutatni ' — wem mne- tő, hogy a véges ember, az örökkön vajúdó természetnek e múlékony produktuma, a végesség atomszerű eszmekörében mozgó gondolatvilágával képes legyen kikutatni az előtte s utána felfoghatatlan végtelenség titkát: képes legyen megérteni azt a fejlődési processzust, amelyek évek mil- liárdjával, mint másodpercekkel számító végtelen öröktől fogva tart; és mert az igazság a végtelenben gyökeredzik, képes legyen kikutatni az örök igazságot.

Mi következik ebből?! Hogy ne kutassuk az igazságot? Nem az következik. Ezerszer nem az!

Igenis kutassuk az igazságot» kutassuk lázasan, lankadatlanul, gyötrelmes kínlódással, aggódó mély gondolkodással. S mit a népek véralkata, az életviszonyok, az emberi műveltség fejlődése szerint igazságnak találtunk, az eszme felé törekedjünk, az eszme megvalósítása felé, mint a viharos tengerétől messzire látható világító torony felé vezessük embertársainkat. Mert az igazság arra késztet bennünket, hogy vizsgáljuk meg az embert, önmagunkat, viszonyunkat az emberiség szerves csoportjaihoz, ti. a társadalomhoz, az államhoz, az emberiséghez, mint egészhez.”

S valamivel lentebb a cikkben, talán legszebb gondolatának sorai:

SIMON KÁROLY (Folytatjuk)

Lehet-e Lajvére élni

Miért ne lehetne? Hangozhatnék a rövid és egyszerű válasz. Ez való igaz, csakhogy nemcsak az egyes ember alakítja a környezetét hanem az adott környezet is hat az emberre. Élni, emberhez méltó körülmények között, ma már mindenhol lehet Magyarországon. Jól élni is lehet, munkával, ügyességgel, néhol ügyeskedéssel.

Igényesen élni a legnehezebb.

Hogyan élnek Lajvéren az emberek? Milyen igényekkel és ehhez milyen lehetőségek vannak?

A falu egy kisebb dombon épült Bátaszék központjától három, az állomástól kettő, a kövesdi elágazástól körülbelül egy kilométernyire. Leginkább a busszal közelíthető meg a falu, de még így is hosszú az út és rossz. Nyáron nagy a por. Mire az ember beér a faluba, vagy onnan Béta- székre, a ruhájára, bőrére porréteg rakódik. Télen, ha nagy a hó, gyalog menni szinte képtelenség. Előfordult, hogy nem tudott bejutni a faluba a kenyérszállító autó. Egy bolt van, kicsi és korszerűtlen, kiépített út nincsen. A járdát lapokból, a lakosság építette társadalmi munkában.

A Bátaszék felől érkező út vezet a falu főutcájára. Az ideérkező először egy düledezö épületet pillant meg. Ablakai leszedve. Benézve rozoga székeket, asztalokat látni, és ha lehet, még rozogább színpadot. Egerek lakmároznak a korhadt fából. Az épület malomnak épült, majd kultúrház lett. Jelenleg a KISZ-helyiség lenne, ha nem nyivánították volna életveszélyesnek. Fűteni nem lehet, a villanyt a szomszédos háztól kapja, amikor kapja.

Majdnem szemben helyezkedik el a templom, vagy inkább kápolna. Vallása szerint a falu vegyes, vannak katolikusok és reformátusok is, de mindennek a jelentősége már majdnem elmosódott. Nagyon kevesen vannak, akik bejárnak vasárnaponként misére Bátaszékre. Minden hónap első vasárnapján kijön a bátaszéki plébános. Tíz évvel ezelőtt még ott volt az egész falu,

ma már néhány öregasszony jár csak el a templomba. Pedig a szemközti művelődési ház nem jelent nagy konkurrenciát.

Lajvéron minden ház a domboldalra épült, talán a Lajvér patak áradásai miatt, amitől ma már nem kell tartani, a vize a termelőszövetkezet káposztáit öntözi. Valamennyi udvari egyik oldalról á domb zárja le.

Két utca épült egymás fölé. Az alsóban van minden „középület”, a templom, az iskola, a bolt.

A tanítónő a falu mindenese, mondták Báta- széken, a tanácson. A négy alsótagozatos osztályt tanítja, könyvtáros. Az iskolában van a telefon, ami gyakran — mint most is — rossz. „A tanító néni”, mindenki így beszél róla, azok is, akik nála idősebbek. Minden idegent, érdeklődőt hozzá küldenek. Ha valamit nem tudnak, mindig az a vége; „Szaladj át, kérdezd meg a tanító nénit!”

A falu külseje, a házak állapota is sok mindent elárul a bennük lakókról. Az alsó soron szebbek, nagyobbak a házak. A berendezésük is más világot rejteget. Modern bútorok keverednek horgolt csipkékkel és népi szőttesekkel. Tarka ruhába „öltöztetett” gázpalackok hófehér mosdókagylókkal, pedig a vizet még nem is vezették be.

A falu lakosságának legnagyobb része vasutas. Biciklivel járnak télen, nyáron Bátaszékre. Az asszonyok, napszámba, vagy a termelőszövetkezetbe járnak dolgozni. A fiatalabbak r.agyrésze szakmunkás már. Egy-egy család nem keres rosz- szul.

Rajtuk múlik, mire fordítják.

Az eldugott hegyi falvak mindig is a legelmaradottabbak voltak. Napszámosok, nem ritkán „hivatásos" munkakerülők lakták a kicsi és elhanyagolt házakat. A felső soron ma is láthatók ennek maradványai. A házak kopottak, a berendezések régiek és elhanyagoltak. A férfiak egy része „munkaidejét" a Zsikó-lányoknál tölti. A Zsikó-lányok nevükkel ellentétben nem lányok, hanem asszonyok, akik a szőlőhegyen laknak, és bort árulnak olcsón, minden mennyiségben és a nap minden órájában.

Ordító ellentétként ezekben a házakban is ott áll a televízió.

Középiskolát végzettek nem maradnak meg a faluban. Az egyik legigényesebb család lánya, aki Pécsre járt gimnáziumba, a szünetben így írt egyik barátnőjének. „Nagyon unalmasak a napjaim. Délelőtt azon töröm a fejemet, mit főzzek, aztán megfőzöm, délután levelet írok. Este, ha van valami jó műsor a tévében, megnézem, vagy közkívánatra zongorázom, szóval nem lehet itt semmit csinálni.”

Röpke közvélemény-kutatásom szerint a televízióban kizárólag krimiket, zenés darabokat, és a tv-híradót nézik. Senki nem tudott arra a kérdésre válaszolni, mi is a televízióban az Inter- fórum-sorozat.

El viszont a hegyen nagyon szegényen, szűkös körülmények között egy öregasszony, aki nem tud ugyan írni, de a legszorgalmasabb olvasója a könyvtárnak.

Ellentmondások sokasága Lajvér. Hazafelé két fiatalember kísért Bátaszékre, akik arról panaszkodtak, hogy a KISZ-ben egyáltalán nincs lehetőségük életet teremteni, helyiség hiányában. Igényeik vannak, nemcsak nekik, a többi fiatalnak is. A még fiatalnak számító felnőttek Bátaszékre akarnak költözni, már csak azért is, hogy a gyerekeiknek ne kelljen bejárni az iskolába. A tanítónő jövőre nyugdíjba megy. A falu lélek- száma évek óta változatlan mégis, mert a kövesdi szőlőhegyről, és más, még messzebbi tanyákról ide költöznek „be” az emberek.

Minden megkérdezett, a címadó kérdésre azt válaszolta: „Lehet, csak nehezebben, mint bent a faluban, vagy a városban.” Az igények lassan bár, de egyre emelkednek Lajvéren is, a lehetőségekért pedig, mint mindenütt, itt is meg kell küzdeni.

— ii —