Tolna Megyei Népújság, 1971. augusztus (21. évfolyam, 180-204. szám)

1971-08-18 / 194. szám

13,

Kloss egykedvűen nézett ellenfelére :

— És ha nem kapsz pénzt?

— Hát, istenkém, akkor nem marad más hátra, mint mindenről tájékoztatni Eiertet. De biztosíthatlak, hogy ez a legvégső eset. Őszinte sajnálattal és nagyon fanyar ízzel a számban tudnék csak ilyen megoldáshoz folyamodni. Egészségedre, Hans — felemelte poharát. Aha, még egy dolog. Arra az esetre, ha mondjuk kedved szottyanna likvidálni engem, mondjuk, például elütne valamilyen autó, vagy kinyírnának a francia partizánok, nos, erre is gondolva, biztosítottam magam. Beszélgetésünkről pontos, kimerítő jelentést készítettem, és megbízható kezekbe helyeztem. Most pedig igyunk jövendő együttműködésünkre. Nem iszol? Kár. Iszom egyedül. Most felelhetek a kérdésedre, amely- lyel beszélgetésünk elején fordultál hozzám. Kérdezted, hol lehet jól szórakozni Saint Gil- les-ben? Javaslom a „Le Trou” panziót. Az összes tisztjeink odajárnak, én is oda készülök. Annyit még elmondok, hogy az a férfi, aki olyan elővigyázatlanul közölte velem a jelszót, ismerte a panziót. De légy óvatos. A „Le Trou” panziót Elért ezredes is ismeri.

Kloss lassan iddogálta g konyakját. Figyelte von Vormann sovány, csontos ujjait, amint az asztalka márványlapján dobolt velük.

— Alighanem elfogadom a tanácsodat — mondta. Közben elhatározta, hogy örömet szerez Vormann-nak. — Veszedelmes ellenfél vagy, Erik. Valószínűleg igazad van. Nincs választásom, egyezségre kell lépnem veled. Ami viszont az összeget illeti..;

Von Vormann a szavába vágott:

— Ne akarj alkudozni velem, öregem. — Felállt. — Át kell gondolnod az egész ügyet, magadra hagylak. — Mereven, poroszosán megbiccentette fejét. — Ég veled, Hans. Remélem, holnap játszunk egy parti biliárdot.

Végre egyedül maradt. A kaszinó zajos volt. Valaki bekapcsolta a gramofont. Az egyik sarokban részeg harckocsizók bajor dalokat üvöltöttek torkuk szakadtából. Magához intette a pincérnőt, hogy fizessen, de kitűnt, hogy a gáláns von Vormann megelőzte őt.

Kilépett a sötét utcára. Hideg szél csapta meg arcát. Hatalmas, nedves pelyhekben hullt a hó, de nyomban el is olvadt, mihelyt földet ért.

Termetes szolgálólány nyitott ajtót. Akkora bajusza volt, mint valami huszárnak. Elvette tőle köpenyét és sapkáját, és az üvegajtó irányába mutatott, ahol gramofon remegett. Kloss belépett a kis szalonbe. Senki sem hederített rá. Három százados nevetgélt valamin hangosan; Jeanne Mole mesélt nekik. Egy SS-Sturm- führer azon fáradozott, hogy kikapcsolja a kihívó bájakkal rendelkező szőke nő ruháját, egy gyerekarcú Luftwaffe- hadnagy, még a szakálla sem ütközik, egyedül járja a fox- trottot, de valamelyik bútordarab folyton útját állta.

— Ni csak, új vendég érkezett — szólt Jeanne és pohárral a kezében. Klosshoz im- bolygott. — Kérem, mutatkozzék be, töltsön magának, és csüccs. — Részeg voit, alig állt a lábán,

Kloss megcsókolta a kezét.

— A barátom — szólalt meg

— tanácsolta, hogy látogassak el ide.

— Ez a legvidámabb hely Saint Gilles-ben — rikkantotta a fiatal repülő Kloss fülébe.

— Ha Jeanne nem volna —

ölelte át a részeg ember túláradó elérzékenyülésével

Klosst az egyik százados, utász paszományokkal zubbonyán —, itt meg lehetne dögölni az unalomtól. Uraim, éljenek az édes francia nők!

Jeanne közben letelepedett Kloss mellé.

— Maga nemrég jött, igaz?

— csicseregte. — Van felesége? Felesége, akinek francia parfümöt szokás vásárolni, altit Franciaországban szokás megcsalni? Parfümöt kap nálam, ami pedig a csalást illeti... — hozzásímult, — Táncolunk?

Kloss is kezdett már szédülni. Sokat ivott ezen az estén, s az iram, amelyben a „Le Trou” vendégei ürítették az üvegeket, még őt is meghökkentette. Nem kerülte el a figyelmét, hogy az SS-tiszt eltűnt a szőkével, s helyüket a pamlagon a fiatal repülő foglalta el, aki orron át szuszogva, egyet-egyet horkantott, az egyik százados Klósshoz tántorogva magyarázta, hogy neki,

mfní Öí vendégnek esélye van

arra, hogy reggelig a panzióban maradjon.

— Ez olyan keresztelőféle Saint Gilles-ben — nevetett. — Ezen mindegyikünk átesett, kivéve ezt a kopasz majmot itt

— bökött ujjával az utász századosra, aki éppen Jeanne előtt térdelt, és könyörgött: „De megígérte nekem!”

Már jócskán éjfél után járt az idő, amikor kezdtek szétszéledni.

— Nincs kedve maradni, Oberleutnant? — kérdezte Jeanne szorosan Klosshoz simulva.

Az utász százados gyűlölettel nézett Klossra.

— Miért ő? Nekem ígérte;.;

— Türelem, százados. Viszontlátásra uraim, remélem, holnap ismét látjuk egymást.

Csak amikor becsukódott mögöttük az ajtó, akkor emelte le karját Kloss válláról. Egy szempillantás alatt eltűnt egész,

— az ember azt hihette volna — őszinte vidámsága.

— Igen, így jó lesz — mondta. — Hadd higgyék, hogy a szeretőm vagy. — Kloss legnagyobb ámulatára a lány színjózan volt. — Adj egy cigarettát. Nos, megszabadultál kételyeidtől? — És amikor válasz gyanánt Kloss bólintott, Jeanne a lépcsőre mutatott. — Gyerünk, valaki meg akar ismerni.

Feketére szívott pipa, alacsony homlokba omló sűrű, sötét haj. Igen, érthető volt minden. Henri, aki a szobában sétált fel s alá, és itt fenn várt rájuk, azonos volt azzal az emberrel, akivel Kloss egy évvel ezelőtt "találkozott Párizsban, a hotel „Idéal” egyik szobácskájábán.

— Azt mondták, hogy deportáltak — szorította meg erősen a francia férfi kezét.

— Ez igaz is — válaszolta — csak az úton kereket oldottam, és most itt vagyok. Bár itt is

csak átmenetileg tartózkodom;

Klossnak elmagyarázta a helyzetet. Néhány héttel ezelőtt Saint Gilles-ben letartóztatták Marekot, a Maquis körzet itteni főnökét. A világon a legostobább lebukás. Bal kézről szerzett, de azért kiváló papírjai voltak. Gyorsan akart Le Havreba eljutni, s igénybe vette egy alkalmi tehergépkocsi vezetőjének szívességét. Kiderült, hogy a pasas német raktárból lopott konzervet szállított. A vezetőt és a kocsi valamennyi utasát természetesen letartóztatták, de a németek, úgy látszik, nem sejtik, ki került hálójukba, mert a bírósági tárgyalás időpontjáig Marekot a helybéli börtönben őrzik. Marek nemcsak a körzetről tud sokat, de a szigettel tartott kapcsolatról is, továbbá ismeri azokat az embereket, akik a svájci kirendeltségen keresztül tartják az összeköttetést á központtal. Éppen ezért központunk mindent elkövet, hogy Marekot kiszabadítsa a börtönből. Amikor Kloss érkezéséről befutott a bizalmas hír, azonnal érintkezésbe akartak vele lépni, mert segítségét az akció előkészítésében hasznosnak, sőt nélkülözhetetlennek tartották. A bal- szerencse azonban úgy hozta magával, hogy Jean-Pierre von Vormann-nak mondta be a jelszót, s aztán a börtön elleni támadási kísérlet során hagyta magát agyonlőni;

Kloss röviden beszámolt nekik von Vormann-nal folytatott beszélgetéséről, kitérve az Elért és a monoklis hadnagy közti — véleménye szerint — konfliktusra. Mindez — összegezte az elmondottakat, — még bizonyos esélyekkel kecsegtet a játékban.

— Iszonyatosan kockázatos játék — jegyezte meg Jeanne — de nincs más kiút;

— Abból a feltevésből kell kiindulnunk — mondta Henri

— Rogy Vormann még nem

tesítette Eiertet, és csakugyár) a saját szakállára akarja folytatni a játékot. Az sem kizárt persze, hogy Vormann például az SD-nek dolgozik, és a zsarolási kísérlet csak arra jó( hogy szervezetünket alaposabban megismerje. Akár így nézzük a dolgokat, akár úgy, ahhoz túl sokat tud, hogy hosszú életet lehetne jósolni neki.

— Nyitott kérdés még a Kloss-szal folytatott beszélgetésről készített jelentése — mondta Jeanne. — Várjunk csak — kezdett kombinálni — ez az utász százados azt mesélte, hogy ma Le Havrebarx járt von Vormann-nal, akinek a húga ott lép fel minden este.

— Igen tette hozzá Kloss —• ő lehet a megbízható kéz, nála rejthette el Vormann a jelentést tartalmazó borítékot Elértnek címezve. Nyelve önkéntelenül rászaladt az inyéra ragasztott kis fiolára. — Valami eszembe jutott — kezdte lassan — ötlet, őrült ötlet, 3 ráadásul Jeanne számára pokolian veszélyes. De ha elfogadnád — fordult a lányhoz —• még volna valami esélyünk.

— Ha kell... — a lány megrándította vállát. — Nem tudom, elhiszitek-e, de néha úgy érzem, szívesen meghalnék.;.

— Ne nyafogj — szakította félbe durván Henri —, ebben nem vagy egyedül! — Megtömte pipáját, s nagy gomolyokban fújta a füstöt. — Csak mondd — parancsolta inkább; mint mondta. — Tavaly Párizsban is támadt ötleted, nem is olyan rossz... Azóta kedvelem az ötleteidet. De ne feledd; hogy ezúttal nem csak rólad van szó. ötleteidnek ki kell terjedniök Marek kiszabadítására is.

— Nem hagytam őt figyelmen kívül — szólt Kloss és elmondta tervét.

(Folytatjuk)

Rózsa Sándor körözése megyénkben

A XIX. század harmincas

éveivel kezdődő évtizedekben az ország területén rendkívül elszaporodtak a szegénylegények, a betyárok. A Dunántúlon — különösen a Bakonyban és annak környékén — Sobri Jóska és Savanyú Jóska szegénylegényei veszélyeztették a „közbátorságot”. Sobri Jóska meg éppen megyénkben, a „lápafői sűrűben" végezte be életét. Amikor ugyanis meglátta, hogy az öt üldöző pandúrok gyűrűjéből már semmiképpen sem tudja magát kivágni, a lápaföi erdő sűrűjében szíven lőtte magát. Leghíresebb volt azonban valamennyi betyárvezér közül Rózsa Sándor, aki Szeged környékén, az Alföldön tanyázott bandájával.

Mind a három betyárvezér alakja köré szinte legendákat szőtt a nép, de a betyárromantikának legnépszerűbb hőse mégis csak Rózsa Sándor volt. Azt tartották róla, hogy rablásai közben mindig bizonyos lovagiasságot tanúsít, a szegényeket nem bántja, sőt segíti őket.

Rózsa Sándor 1813-ban született Szegeden és 1878. november 22-én halt meg a számos- újvári fegyházban. 1848-ban a magyar kormánytól mentességet nyert, szabadcsapatot alakított és a szerb felkelőkkel szemben sikeres portyázó rajtaütésekkel harcolt. Eredményes felderítései során sokszor megcsúfolta a nehéz vértezetü vasasnémeteket, akiket legényei karikás ostorukkal köny- nyedén lerángattak a lovaikról.

A szabadságharc bukása után embereivel ismét folytatta előző szegénylegény-életét és rablásait. Ezért a Magyarországi Cs. Kir. Katonai Kormányzóság 1853. március 23-án elfogatása céljából körözvényt adott ki, amelyet minden helységben több alkalommal is közhírré kellett tenni,

„A Kormány alattvalóinak személye és vagyona tellyes oltalmának biztosítása végett — így szólt a megyénkben is közzé tett hirdetmény — semmi áldozatot nem kímélve e célra már terjedelmes rendszabályokat létesített, mellyek eddig a legüdvösebb eredményeket termették. Most az e honbani rabló garázdálkodás vezérére, Rózsa Sándorra, ki a felforgató párt által már a vésztellyes forradalom alatt műeszközül volt kiszemelve s kinek kétségbeesett gonosztevők maradványaival ismét a Kossuth- féle utóbbi terveket kell vala elősegíteni, hogy az országban újabb bátortalanságot terjesz- szén, kézrekerítési jutalmul 10 000 pengő, — vagyis 25 000 váltó forintnyi összeget tűz ki. E jutalmat bármi sorsú legyen is, az nyeri, aki akár maga, akár másokkal egyesülve, saját tevékenységére ő a biztonsági kölönyökhöz (híradókhoz), avagy a cs. kir. katonasághoz teendő feljelentés által ezen rablónak elfogatását és kézre- keritését eszközlendi. Az is megkapja, aki üldözés közben megölte, vagy elfogta e rablót.

Személyleírása: mintegy 40— 42 éves, közép- inkább kistermetű, erős és zömök, sötéthajú és komor tekintetű, bajúszt és barkót visel.”

A személyleírást egy-két hónap elteltével a Kormányzóság helyesbítette, illetve kiegészítette. Eszerint „Rózsa Sándor 40—42 éves, közép nagyságú, nyúlánk testalkatú, szemei mélyek, mások jelenlétében mindig a földre sze- geztetnek, szürkék, félig csuko- vák és gyengéden pislogok. Haja gyenge (gyér) és homályos szürke, elöl hosszú a homlokot elfedő és szorosan balfele simítva, a nagy lecsüngő bajúsz világos szőke, valamint az oldalszakái is. Arca keskeny, sovány, orra vont alakú, orrlukai kissé leállók az ajakcsontok kissé szélesek. A fej hátulsó része a két fül között kiálló, egészben véve a fej kicsiny és előreálló.

Igen kevés beszédű, mások beszédjét földre szegezett, félig nyitott és pislogó szemekkel egy helyben minden szó nélkül elhallgatja és a jobb kezével mindig a bajuszát pödörgeti. Szobában, vagy sokak körében kellemetlenül érzi magát. Mozdulatai lassú csoszogok. Azon csöndes önmegtartás legkevés-- bé sem árulja el a fáradhatatlan lovagot és a hibázhatatlan lövőt, beszédje lassú nyommo- gó.”

E körözvény segítségével Rózsa Sándort végül is 1856-ban elfogták és életfogytiglani börtönre ítélték. A kiegyezés alkalmával 1867-ben kegyelmet kapott, de kiszabadulása után megint csak Tablószervezetet alakított, amellyel már 1868- ban az ókanizsai vonatot is megtámadta Szeged közelében. Ráday Gedeon gróf, királyi biztos általi elfogatása legendaszerűvé vált, 1872-ben újból életfogytiglani fegyházra ítélték, ahonnan többé már nem szabadult ki, mert a fegyházban meghalt. Érdekessége a dolognak, hogy Ráday Gedeon

is részt vett az 1848-as szabadságharcban, mint Mészáros Lázár hadügyminiszter segédtisztje és Rózsa Sándor is harcolt ugyanakkor a szerb felkelők ellen; talán éppen ennek köszönhette, hogy elkerülte a kötelet.

Rózsa Sándor életéről, alakjáról és kalandjairól Móricz Zsigmond emlékezik meg élete egyik főművének tartott regényében. E regény alapján készült filmsorozatból augusztus 20-ától kezdve tizenkét héten át minden vasárnap este láthatjuk Rózsa Sándor kalandjait, amelyeknek megelevenítő- sét reméljük, élvezni is fogjuk. j

H. A.

különbej Aratű

ALBÉRLETET

KERESÜNK

fiatal orvos-házaspárok részére.

Címeket a megyei kórház, Szekszárd titkárságára kérjük beküldeni,

(249)

ISKOLATÁSKÁK

rtagif választéka a

KTSZ-mmiABGL TBAN

SZEKSZÁRD, SZÉCHENYI U. 42. (Benzinkútnál).

(256)