Tolna Megyei Népújság, 1971. július (21. évfolyam, 153-179. szám)
1971-07-27 / 175. szám
S váb családokkal beszélgetve, minden alkalommal megkérdeztem, használhatom-e a „sváb” szót, hisz hivatalosan németajkúaknak nevezik őket. Nyugodtan — felelték, s hozzátették, hogy bizony nem is kevesen vannak azok, akik zokon veszik, hogy lesvábozzák őket. — Ők azok, akik a kitelepítés idején öt kiló zsírért magyarosították a nevüket, átöltöztek, kiálltak közülünk. Ne is keresse őket. Úgyis letagadnák, hogy valaha is közénk tartoztak. — mondják. Fork Jánosné, a diósberényi termelőszövetkezet párttitkára, egyértelműen svábnak tartja magát. Nem ismeri már a gót betűket. „Azok a hegyesek?” — kérdez vissza, s mondja, hogy a német nyelvű újságokat is úgy olvassa, hogy kikombinálja a dolgokat. Nyelvművelésről nem tudunk, a nemzetiségi irodalom létezéséről megintcsak nem tudunk, s a svábság anyanyelve konzerválódik, szókincse elöregszik, kopik. Ezzel egyidőben a német nyelven írt szövegekben csakugyan nő, sokasodik az olyan szavak száma, amelyek jelentéstartalmát nem ismerik, nem értik. Most nem arról van szó, hogy a felszabadulás előtt se nagyon értette meg egymást két eltérő nyelvjárást beszélő sváb község lakossága. Kifejezetten arról, hogy a német nyelvet tanuló sváb diák alig tud társalogni a helyi dialektust beszélő szülővel. Egy értelmiséginek számító fiatalasszony elmondta, ritkán olvas német nyelvű újságot, zavarja a szöveg, nehezen tudja kivenni, hogy miről írnak. Mindezek ellenére és ehhez képest viszonylag nagy példányszámban jelenik meg Tolna megyében a Neue Zeitung, megjelenésenként 1250—1300 talál gazdára, és sokan keresik az NDK- ban megjelenő újságokat, ké:- peslapokat. A Magyarországon élő svábság életérzését, belvilágát, örömeit, küzdelmeit művészi megfogalmazásban sajnos nem ismerjük. Német színpad nincs. Nem tudunk egyetlen olyan emberről Tolna megyében, aki íróként, költőként anyanyelvén fogalmazná meg a svábság világát, s beszélne életérzéseikről, elsősorban maguknak, de az egész országnak. Nagy kár és pótolhatatlan veszteség a nemzetiségi irodalom, színjátszás hiánya, hiszen az nemcsak a nemzetiséget gazdagítaná, teljesebbé tenné a nemzeti irodalmat is. Igazán nagy értékű lehetne egy olyan mű. amelyik belülről láttatná a magyarországi svábság újra- eszmélését. Bizonyosságot nem szereztem róla, mindössze gyanítom csupán, hogy e nemzetiség önnön elmagyarosító törekvése mögött ösztönös politikai meggondolások is szeA svóbság Tolnában II. repet játszanak. Az idősebbele a nemzetiségi kereteket betöltő megmozdulásoktól, rendezvényektől általában idegenkednek, s feltételezhető, azért idegenkednek, mert a rendezvény „a szembefordulásra” emlékezteti őket, és ennek még a látszatát is kerülni szeretnék. Ezért fordulhatott élő, hogy egy gyönki találkozóra csak nagy nehézségek árán toborozták össze a környező községekből a résztvevőket, hogy a vársádi német férfikórust nem sikerült megszervezni, hogy a nemzetiségi népdalénekeseket csak nagy rábeszélésre lehet nyilvános szereplésre bírni. Más vélekedések szerint az asszimilálódás egyetlen magyarázata az, hogy az a svábság maradt itt Tolnában, Baranyában, Bácskában, Budapest környékén, amely hagyományosan magyar érzelmű. Úgy vélem, valójában akkor szűnik meg e nemzetiség szorongása és asszimilálódása, amikor a svábok és a magyarok kivétel nélkül megértik: a ragaszkodás az anyanyelvhez, továbbá- a haladó szokások és hagyományok ápolása egyáltalán nem jelent szembeállást a rendszerrel. Á Hazafias Népfront sokat tesz Tolna megyében is annak érdekében, hogy ezt megértsük és szó szerint vegyük. Ennek ellenére olykor még akadnak a magyarok között is, akik némi gyanakvással rosszallással nézik a sváb rendelvényeket, s hátsó gondolatokat vélnek felfedezni abban, azokban. A gyanakvás felesleges, minthogy a svábság politikai arculata nyílt és egyértelmű. Azonosulásuk a szocialista rendszerrel szinte terjes ' és maradéktalan. Még akkor is, ha az idősebbek között akadnak olyanok is, akik soha nem fogják elfelejteni a nehéz éveket, a földönf'utás hónapjait, éveit. Akadnak ilyenek, de az az időszak olyan, hogy keserűséggel gondolnak rá vissza az idősebb telepesek is. Ahhoz képest azon- ban, hogy mit kellett a sváb- ságnak a régi egyéni világban dolgozni, ahhoz képest a nagyüzemi gazdálkodás rájuk nézve kifejezetten áldás. Ezt elismerik, hangoztatják és a régi rabvallató kétkezi munkáról, a kíméletlen hajtásról, a túlzásba vitt' szigorúságról nemcsak elítélően, gyűlölettel beszélnek. Diósberényben és még számos községben 30—40 éve a sváb lakosság zöme szegény volt. Néhány nagygazda uralta a falvakat. A részes aratók, a sváb vándoriparosok körében háromnál szinte sehol sem volt kevesebb gyerek. Az iparosok a fél országot bejárták, hogy munkát találjanak. Ha nem sikerült, itthon vállaltak részes művelést. Szegényes volt a ház, a bútorzat, s hús se jutott mindig az asztalra. — A gyerekek 12—13 éves koruktól mentek szolgálni, megkeresni a ruháravalót. Mert ami igaz, az igaz, az utcán nem lehetett megkülönböztetni a gazdag és a szegény lányt. A svábok a ruházkodásra mindig adtak, és adnak most is. Vallásosak voltunk. Itt Berényben katolikusok. Apámat egyszer három napra lecsukták, mert nem mentünk templomba. A magyarok és a svábok a faluban mindig elkülönültek. S mégha bármennyire is szerelmesek voltak egymásba a fiatalok, akkor sem jöhetett létre vegyes házasság. Beletörődtek, igaz, hogy az örökség,_ a vagyon miatt jobban kötődtek a szülőkhöz. A pénz volt az úr. — mondja Fork Jánosné. A vegyes házasságról szólva érdemes eloszlatni egy téves hiedelmet. Nem túl gyakori. Sokkal ritkábban fordul elő, mint gondolnánk, hinnénk. Ez viszont azt mutatja, hogy az asszimilálódási sem szabad eltúlozni. Itt még talán annyit: a vegyes házasságok következtében ötvöződnek és „egymásba fésülődnek’ a legjobb családi szokások, munkahagyományok. Ezzel szemben tény, hogy a" vegyes házasság szinte miit- den esetben azzal jár, hogy az unokák nem tanulnak meg németül, csak magyarul beszélnek. Tizenöt—húsz évvel ezelőtt veszekedés, civakodás közben a két, három, négyféle eredetű falvakban nem egyszer tett pontot a vita végére, ha valaki odalökte a másiknak, hogy „te sváb”. Ilyenkor a svábok megalázva továbbálltak, és tették dolgukat. Így ment ez egészen a hatvanas évekig, amikor a termelőszövetkezetek már állandó munkalehetőséget biztosítottak, s együtt dolgoztak magyarok, svábok, felvidékiek, székelyek, összekovácsolódtak. Több közös gazdaságban német nemzetiségű a párttitkár, az elnök, az agronómus, a gépcsoportvezető. Számarányuknak megfelelően a közéletben mindenütt megtaláljuk őket. Némelykor egy-egy községben még az is elhangzik: úiból ők az urak. 15. VARGA MARTA _______(Folytatjuk.)________ A MUNKAHELY RANGJA FlíTVWrii de sajnos az élet által sok helyen és ugj Síel u, sokszorosan megismételt példa. Eltanácsoltak egy embert a gyárból, sok baj volt vele, a pénzt nagyon, a munkát annál kevésbé szerette. Az ember elment, s néhány hét múlva fölbukkant — édes a bosszú alapon —, látogatóként. Mondta és bizonyította is papírokkal, hagy új helyén két forinttal nagyobb órabérért dolgozik amennyit persze, — s ezt már mi tesszük hozzá — dolgozik érte... A példa csak egy azok közül, amelyeket a gyár párttitkára sorol, annak bizonyítására: a fegyelem megszilárdítására, a követelmények emelésére, a munkahely rangjának öregbítésére tett erőfeszítések mindaddig nagyrészt hiába- valóak, míg ezeket csak egy-egy munkahelyen tapasztalni, s másutt, a többségnél éppen ennek ellenkezőjét. Általános légkörré, jellemzővé kellene tenni a rossz munka anyagi és erkölcsi elítélését, a munkahely rangjának becsületét — ez szavainak summája. A munkahely rangja, vagy ahogyan a munka- szociológia jelöli, presztízse, valóban nem tartozik a sokat emlegetett fogalmak közé. Valamikor nagy szerencsének számított bekerülni egy-egy patinás, híres üzembe, s sajátos vonzereje volt a „nyugdíjas állásnak” a vasútnál, más helyen. Szó sincs arról, hogy az akkori állapotokat szépítve elevenítjük fel a munkahely rangját, ám nagy hiba a fürdővízzel együtt kiloccsantani a gyereket; éppenhogy a szocializmus körülményei között lehet igazi rangja egy-egy munkahelynek. Rppciilptpcpn dolgozni, maradéktalanul eleget ten- UCISUICICÜCU ni a követelményeknek, s ennek fejében anyagi, erkölcsi elismerést élvezni: sok emberben meglévő kívánság. A baj ott van, hogy a pohárka örömhöz kupicányi ürömöt is mérnek; túl könnyen uniformizál a munkahely. Ad a becsületesen igyekvőnek, de a dolgozgatónak is. Bérjavítást, üdülési beutalót, továbbtanulási lehetőséget, lakásépítési kölcsönt... S ha sok helyen mérnek egyformán — mégpedig ma ez történik —, akkor mi emelné az egyik munkahelyet a másik fölé, mi tenné vonzóbbá? A munkahely rangja, presztízsértéke nem csupán attól függ, hogy mennyit lehet ott keresni, milyenek a jövedelmi lehetőségek. A hírben, rangban a pénz mellett sokféle más dolog is szerepet játszik, a légkör éppúgy, mint a szakmai próbatétel lehetősége, a vezetés stílusa, a munkán túli problémák kezelése, a hagyományok ápolása, s így tovább. Az iparban, de nemcsak az iparban, hanem minden tevékenységi területen ezrével dolgoznak olyanok, akik másutt esetleg több pénzt kereshetnének, de ragaszkodnak munkahelyükhöz. Miért? A fogalmazás ezerféle lehet, a lényeg mégis azonos. Amikor a válaszoló a szakmai feladatok érdekességét, a gyár, a kutatóintézet több évtizedre visszanyúló eredményeit, a dolgozók gondjainak megértő kezelését említi, lényegében a munkahely vonzásáról beszél. Arról, hogy jól érzi magát, a helyén van, tudja, hogy holnap, meg holnapután is szükség van rá, s bár a pénze másutt több lehetne, emberként . aligha érezhetné többnek, teljesebbnek magát. Hill» liníiv hosszú éveken át, s még ma is, alig u,u“l uwpJ jutott kellő figyelem a munkalélektan eredményeinek, holott a pályaválasztásban éppúgy, mint a munkahelyek melletti, vagy elleni döntésben fontos szerepet játszanak a lélektani motivációk. A gyermek, ha apja szájából sűrűn és színesen megfogalmazva hallja dicsérni a munkahelyet, s az ott végzett munkát, szívesen választja maga is azt. Egy- egy fiatal, pályakezdő ember örömmel vállal olyan állást, ahol nemcsak pénzt, de távlatot is ígérnek neki, ahol nemcsak munkaerőnek, de alkotó embernek is érezheti magát, akár szerszámkészítő, akár üzemmérnök, akár pedagógus legyen.. DnliMTm kenyeret keresni lélektelen munkával lg lehet. Ahogy lehet lélektelenül, mechanikusan, létszámban és termelési értékben számolva vezetni, irányítani is egy munkahelyet. Nem kell bizonygatni: sem az egyik, sem a másik nem egyezik a társadalmi célkitűzésekkel. Ezért, hogy országos fórumokon egyre több és hangsúlyosabb szó esik a munkahelyek légköréről, demokratizmusáról, a kollektíva szerepének növekedéséről. Arról, ami nem tartozéka a gépeknek, berendezéseknek, ami nem kiegészítője a termelőeszközöknek, hanem a termelés, a munkavégzés döntő tényezője. Ami végső soron hírét keltheti egy munkahelynek, rangot adhat az ott dolgozóknak, s a szó jó értelmében csábíthatja azokat, akik hisznek a szívvel végzett munka egyéni és társadalmi értelmében, értékében, megbecsülésében. Honismereti tábor Gyünkön Bővül*, a pincehelyi kórházat, az épületszárnyban a saUészet kap helyet. . (Foto: Gottvalctt ^ . ____ v égzik majd, mivel a szükséges tereprendezést mások már korábban befejezték. A délutáni órákat arra fordítják, hogy a gyönki NÉKOSZ múltjának felderítéséhez gyűjtenek személyes emlékeket, visszaemlékezéseket. Ilyesformán összekapcsolják a távoli évszázadokat a közelmúlt évtizedekkel. A középiskolás „régészeket”, akik azonban a szaktudomány hivatásos művelőinek idáig is mindig komoly segítséget nyújtottak, a gyönki fiúkollégiumban szállásolják el. Lassan már hagyománnyá válik megyénkben a történelmi múlt iránt érdeklődő fiatalok nyári táborozása. Az idei ifjúsági honismereti táborozásra Gyönkön kerül sor és az jövő hétfőtől augusztus 15-ig tart. Ennek során a megye legkülönbözőbb részeiről érkező középiskolás fiatalok folytatják az itteni kelta temető tavaly megkezdett feltárási munkáját, a szekszárdi Béri Balogh Ádám Múzeum régészeinek szakmai irányítása mellett. Délelőttönként, napi négy órán keresztül, akcágypeveaett finom munkát
