Tolna Megyei Népújság, 1971. július (21. évfolyam, 153-179. szám)

1971-07-23 / 172. szám

Nemcsak a zsebpénz miatt dolgoznak Megkezdődött az idegenforgalmi csúcsidény. Budapest nevezetességeit sok ezren keresik fel. Az idegenforgalom fellegvára: a Hotel Duna Intercon­tinental. (MTI foto — Fényes Tamás felv. — KS) Vj presszó Simontornyán Szezonban — Budapesten Hatalmas kukoricatábla zöl­den Fornád központja, az ál­lami gazdaság irodája felé ve­zető utunk mellett. A zöld nyári tengerében tarka ingek, blúzok, vidámság hangja és nevetés hullámzik. A táblában a tamási Béri Balogh Ádám Gimnázium diákjai címerezik a kukoricát, vezetőjük Soproni András tanár, a létszám 45 fő. — Évek óta igen jó a kap­csolatunk a gazdasággal — mondja a tanár úr. Nagy István, növényvédő szakmérnök hozzáteszi: .— A gimnazisták gyakran segítenek sürgető munkáink elvégzésében. — Hogyan sikerült a vaká­ciónak majdnem a kellős kö­zepén megszervezni a fiatalok mezőgazdasági besegítését? Erre a kérdésre Trick Márta, III. osztályos válaszolt: — Már az év végén szó volt arról, hogy jövünk Fornádra, amikor aztán elérkezett az idő, levelet kaptunk a kezdés­ről és aki akart, az eljött. Nagy Istvántól kérdezzük: Amikor megkérdezték tőlem négyéves koromban, — a fel­nőttek bölcsességére vall, hogy ilyen korban kezdenek érdek­lődni! — mi akarok lenni, furcsa választ kaptak. Volt ugyanis az utcánkban egy fényképész, akihez sűrűn tér­tek be a frissen összeházaso­dott párok, teljes lakodalmi díszben, talpig sötét ruhában az urak és válogatottan tün- déri ruhákban a hölgyek. Sok­szor láttam, hát azt feleltem a kérdezősködőknek, hogy én menyasszony akarok lenni. A tévedés nemcsak az enyém! Van olyan gyerek, aki ebben a korban oroszlán szeretne lenni. Esetleg olyan, aki ven­— Mit jelent a gimnazisták munkája a gazdaságnak? — Sokat. A Martonvásári Kísérleti Intézet „gndzsu” ne­vű, vetőmagelőállító kukoricá­ja áll címerezés alatt. Ez egy francia hibrid kukorica és az a jellemzője, hogy nagyon rövid ideig tart a címerhányása, mintegy 10 nap leforgása alatt kell elvégezni a címerezést, ezért van egyszerre sok mun­káskézre szükségünk. Most 150 katasztrális holdon, több mint kétszázan végzik a címerezést, a« 45 fős gimnazistasegítség igen jelentős. — És a kereseti lehetőség? — Holdanként 350 forintot adunk, mellette biztosítjuk a gyerekek kedvezményes ellátá­sát, ki- és beszállítását. . Kiszler Andrea veszi át a szót; — Reggel 7-kor indulunk Tamásiból, autóbusszal. Itt kint reggeli, ebéd és vacsora vár bennünket a napi munkán kívül, és fél 7-kor indulunk haza. dég, mindig csak vendég, vagy nyugdíjas. Aztán... vannak gyerekek, akikről már szüle­tésükkor eldöntik a szülők — mintegy reményteljes ember- palántájuk helyett —, hogy le­gyen a gyerek orvos, matema­tikus, de lehet tévészerelő is, vagy kozmetikus, mert ezek „jó” szakmák. Aztán kamasz- szá, ifjúvá cseperedik a baba és — horribile dictu — vala­mi egészen más akar lenni Az a szerencsés, illetve gya­korta az a szerencsés, ha mást akar. Ha önállóan dönt és olyan pálya mellett, ami való­ban vonzza. Napjainkban nem az a baj, hogy a fiatalok független ke­— Milyen az étkezés? Egy pufók fiú. Gvürki Lász­ló a szóvivője a válaszadásnak, aki külsejéből ítélve nagy szakértője az élelmezésnek. — Én nagyon meg vagyok elégedve! — És a fizetés? — Azt majd meglátjuk a fi­zetéskor — hangzik kórusban. — Meg vannak elégedve ed­dig végzett munkátokkal? Helyettük a legilletékesebb, idős Soós István munkavezető felel, aki azt mondja, hogy fe­gyelmezett, egységes brigád a gimnazistáké, szóval le a ka­lappal előttük! Valóban, le a kalappal azok előtt a fiatalok előtt, akik a hívó szóra a vakáció kellős közepén munkába álltak, segít­séget nyújtva ezzel a gazda­ságnak és lehetőséget teremt­ve maguknak egy kis egész­séges nyári zsebpénz-kiegészí­tésre. A munkával szerzett fo­rintokat bizonyára hasznos dolgokra fordítják. Németh Tamás, Tamási hogyan ? ! nyérkereső létre törekednek, mesterséget, diplomát akarnak. Épp ellenkezőleg. E tekintet­ben ma a szülők a türelmet­lenek, nem a gyerekek. Mert... melyik szülőnek van türelme kivárni, míg a csemetéje több­szöri nekifutás után végre bejut az egyetemre, főiskolára, vagy több szakmát is kipró­bál, mire rátalál az igazán ne­ki valóra? A pályaválasztás konfliktu­sainak másik forrása gyakorta az, hogy a szülők maguk kí­vánják eldönteni, miben te­hetséges a gyerekük. Sok olyan kis és nagyobb gyere­ket ismerünk valahányan, akik balett- hegedű-, nyelv-, vagy külön matematika-, kü­lön fizikaórákra járnak. Isko­lai elfoglaltságuk mellett mind­ezt fölszedve, nincs idejük se olvasásra, se játékra, se sem­milyen szórakozásra. Pedig az ily módon agyonhajszolt gyere­kek legtöbbjéből nem lesz se halettművész, se hegedű-, se zongoravirtuóz. Vajon mi befolyásolja a mesterségek értékskálájának alakulását? Sajnos, sok eset­ben a korszerűtlen közgondol­kodás. Számosán dőlnek be az előítéleteknek és engedve a szülői szeretet szelíd zsarnok­ságának, választanak olyan pályát, amihez mélyebb közük nincs, amelyben csak kapni akarnak a társadalomtól, adni alig. Pedig gondoljuk csak meg, milyen orvos az, aki a fehér köpenyért és az átlagos­nál magasabb jövedelemért választja mesterségnek azt, ami tulajdonképpen hivatás?! Vagy..., milyen színész az, aki pusztán a szereplési vágy miatt lép a dobogóra, milyen kozmetikus, aki csak pénzt óhajt keresni, de utálja a munkáját, milyen tanár az, aki csak oktatni akar, nevelni nem?! Aztán, milyen diák az, s főleg milyen egyetemista, még később milyen dolgozó ember az, aki tanulni ugyan „res­tell” — de mindenáron dip­lomát akar szerezni? — de — Simontornya megyénk tele­pülései között azokhoz tarto­zik, melyeknek a köztudatban egy sokszázados műemlék or­szágos értékű becset ad. Si­mon úr lakótornyának, és a körülötte épült várnak restau­rálása hovatovább befejező­dik és az építők (műemléke­sek és muzeológusok) átvo­nulnak a semmivel sem alábbvaló Ozora falaihoz. A simontornyai kazamaták ven­déglátóipari hasznosítása egyelőre ugyan még az el­következendő esztendő Ígére­te, de a helyi áfész máris igyekszik a község hovato-. vább tűrhetetlenné váló ven-> déglátóipari gondjain enyhí­teni. A tanáccsal átellenben megkezdődött és jó ütemben halad az áfész saját építőbri­gádja által kivitelezett presz- szó és kisvendéglő építkezése. A falak már állnak, a három teremből álló eszpresszót november hetedikéig átadják, míg a hozzá csatlakozó kis­vendéglő forgalomba vétele a jövő évben esedékes: — az áfész anyagi erőitől függően. Ezzel egyidejűleg megszünte­tik . a jelenlegi mini presszót, amely messze alatta maradt, az igényeknek Senki sincs egyedül Kedves Barátom! Nem minden fenntartás nélkül, mégis sajnálta­lak abban a pillanatban, amikor egyik „akciód’* során elég erélyes közbelépés következtében a földre estél. Nem méltó emberhez ez a testhelyzet. Az, aki a földre lökött, maga is bánja, hidd el, nem akarta, dehát „fölszaladt a vérnyomása", megunta a sok hiábavaló beszélgetést veled. Ha jól tudom, egyik legutóbbi „áldozatodat" még május elsején „kiszúrtad", mert vidéki létére tévedésből odaült az asztalhoz, ame­lyiknél te is ültél, mielőtt táncolni mentetek volna. Az ilyen figyel­metlenség, a te ítéletrendszered szerint „vért kíván". Egyébként is — mondtad, ezt nekem többszöri társalgásunk során — nem szereted az idegeneket. Meggyőződésedként bizonygatod, hogy vannak esetek, amikor föltétlenül „bele kell mászni valakinek a képébe", különben semmi izgalom, „száraz tészta az élet". Beteg logika. Mert mi van akkor, ha mondjuk ugyanezt a „filozó­fiát" kezdi hirdetni egy — a tiednél népesebb — társaság? Akkor nyilván te kerülsz többször a földre, ahonnan nem is biztos, hogy mindig olyan előzékenyen emelnek fel, mint most, legutóbb. Ezt pe­dig senki sem kívánja se neked, sem senkinek. Azzal, hogy azt hiszed, hogy nálad hamar „betelik a pohár", tulajdonképpen azt éred el, hogy veled kapcsolatban egy-két embernél „telik be hamar". Sokszor beszélgettünk erről már a klubban is. Nem tudom miért nem hiszed el, hogy az a vagány, aki nemcsak a faluvégen nagy- legény, hanem például a munkahelyén, vagy egy szellemi vetélkedőn, vagy egy társadalmi munka elvégzésénél, vagy egy jó ötlet, hasznos gondolat fölvetésénél?! Odafigyelünk rád is, rátok is, nem kell fölhív­ni a. figyelmünket. Gyere el máskor is hozzánk — én is elmegyek Miklósvárra, pedig azt ajánlottad, hogy azt a részt kerüljem — bará­taidat hozd magaddal, hiszen én sem egyedül várlak. Sokan dolgoz­nak. itt a művelődési ház szakköreiben, klubjaiban a te korosztályod­ból. Te miért csak a beat-koncertet „díjazod?" No, és mit szólsz ak­kor. ha esetleg még néhány verekedés-kezdeményezésed után már ezekre a koncertekre se járhatsz, mert mondjuk két ifjúgárdista nem. enged be az ajtón? Miért nem akarsz azokkal egy közösségbe tartoz­ni, akik többen vannak? Nem hiszed el, hogy nincs nagyobb bizton­ság az ember számára, mint hogyha ezt érzi? Közlöm veled, hogy olykor előforduló indulatosságunk ellenére nem útijuk a veled való foglalkozást, akkor sem, ha újabban már köszönni sem vagy hajlandó. Mert „érted haragszunk, nem ellened”. Tudjuk, hogy a türelem véges, de mi türelmesek vagyunk. Légy az te is. Es ne vedd ezt az egész levelet kioktatásnak. Elmondtam volna szóban, mint ahogy elmondtam már egypárszor, de szeretném, ha ma­radandó lenne. Maradandó, mint az ügy tanulsága: senki sincs egye­dül. Es főleg nincs az, aki ellen néhányan bandába-verődtök, afféle „külvárosi-faluvégi legények" módjára szervezitek unaloműző invá­ziótokat! BÁLI PAP FERENC Tamási Nem könnyű a mit és Turisták a Mátyás templomnál,

Next

/
Thumbnails
Contents