Tolna Megyei Népújság, 1971. július (21. évfolyam, 153-179. szám)
1971-07-23 / 172. szám
PROGRAM f asárnap délután s Paks-—F erenc város MNK labdarúgó-mérkőzés Minden ülőhelyjegyet eladtak elővételben Hárman Bonyhádról A Bonyhádi Gimnázium atlétái a nyári szünetben is Szabó Miklós edző irányítása mellett folytatják edzéseiket. Közülük mutatunk be hármat. Mint ismeretes, július 25-én, vasárnap kerül sorra Pakson, a Paksi Kinizsi—Ferencváros MNK labdarúgó-mérkőzés. A találkozó iránt Pakson és környékén máris nagy az érdeklődés, melyre jellemző, hogy a lelátó összes jegyét elővételben eladták. A környező községekből jelezték, hogy teherautókon viszik sportolóikat, szurkolóikat a paksi találkozóra. A Paksi Kinizsi háza- táján is minden előkészület megtörtént, hogy a közönséget megfelelően elhelyezzék. Itt említjük meg, hogy ezen a mérkőzésen avatják a lelátóval szemben felállított elektromos eredményjelző táblát. A Paksi Kinizsi vezetői telefonon beszéltek a Ferencváros vezetőivel, akik megigérték, hogy NB i-es c;apa\u.Mial érekeznek P-’^ra. íny « n ’«v válogatott, akik a brazíliai túrán részt vettek — Novak, Páncsics, Géczi és Juhász — is ott lesz, amennyiben a válogatott időben megérkezik a tengerentúlról. MÜZEUMOK: A Balogh Adám Múzeum Szekszárdon naponta 9— 13 és 14—18 óráig látogatható. Állandó tárlatai: Szekszárd és Tolna MOZI BONYHÁD: A réztorony (Csehszlovák film). DOMBÓVÁR: Szegény gazdagok (Magyar film). DüNAFOLDVAR : Mesés milliók (NDK film). PAKS: Felszabadítás I—II. (Szovjet film). SZEKSZAKD: Forró éjszakában (Amerikai film). TAMÁSI: A hölgy nem iszik, nem dohányzik, nem flörtöl, csak . .. fecseg (Francia film). TOLNA: Nyomorultak I—II. (NSZK—francia- olasz film). ■ megye a magyarországi munkás- mozgalomban. valamint régészeti és néprajzi anyagok. Időszakos: a régi harci és díszfegyverek Európától a Távol-Keletig és a Zsolnay- kerámia kiállítások. A Babits-em- lékház 9—13 és 14—17 óráig van nyitva. Állandó kiállítása: Babits- emlékek. KÖNYVTARAK: a megyei könyvtár pénteki nyitva tartása: felnőtteknek a kölcsönzés szünetel. Ifjúságiaknak gyermekfoglalkozás. Dombóvári Járási Könyvtár: a felnőtteknek 13—18, ifjúságiaknak 10—IC óráig kölcsönöz. Paksi Járási Könyvtár: 9—12 és 13—18 óráig az ifjúságiaknak, a felnőtteknek 9—19 óráig kölcsönöz. Tamási Járási Könyvtár: 14—19 óráig látogatható. SZEKSZÁRD Babits Mihály megyei művelődési központ: az olvasóterem 10—18 óráig látogatható. DECS: Filmstúdió. Brazília továbbra is nyeretlen Magyarország ellen Brazília - Magyarország 0:0 Lohn Miklós, a serdülő- korúak megyebajnokságán 1500 méteren nyert aranyérmet. Batári Katalin, a serdülőbajnokságon 300 méteren az első, 100 méteren a második helyen végzett. Takács László szintén kiválóan képviselte a Bonyhádi Gimnázium színeit a seidülő- korúak megyebajnokságán: súlylökésben és magasugrásban szerzett aranyérmet. A Rio de Janeiró-i Maracana stadionban magyar idő szerint csütörtökre virradóra játszották le a harmadik Brazília—Magyar- ország válogatott labdarúgó-mérkőzést. A világbajnok Brazília július 11 óta negyedik európai csapat elleni mérkőzésre állt ki, s hosszú idő után először játszott nagy csillaga, Pelé nélkül. Az AFP jelentése szerint 53 500 néző előtt lépett pályára a két együttes, s meglepetésre az utóbbi időben szerény eredményekkel rendelkező magyar labdarúgók a világbajnokok félelmetes oroszlánbarlangjában is megőrizték a Brazília elleni veretlenségüket. Brazília egy győzelemmel és három döntetlennel zárta a négy közép-európai válogatott elleni sorozatát. Amíg a brazilok Ausztriának, Csehszlovákiának és Jugoszláviának is lőttek gólt, Géczi kiválóan őrzött kapuját nem tudták bevenni. A mérkőzést vezette:' Tschen- scher (NSZK). Brazília: Felix — Ze Maria, Brito, Piazza, Everal- do, C. Lodoaldo, Gerson, Riveli- no, Zequinha, Vaguinho, Tostao. Magyarország: Géczi — Fábián, Páncsics, Vidáts, Juhász P.. Juhász I., Fazekas. Szűcs, Bene, Dunai II., Zámbó. Az első félidő hozta a jobb, változatosabb, látványosabb játékot. A brazilok csak látszólagos fölényben voltak (az első 45 percben 9 szögletet értek el 1 magyar szöglettel szemben), de a magyar támadások sokkal több veszélyt jelentettek. A 13. percben Dunai II. küldte az első veszélyes lövést kapura, Felix azonban védett. Negyedóra után erősítettek a brazilok, egymás után három szöglet jelezte, hogy már nagyon szeretnének gólt lőni. Helyzet azonban a brazil kapu előtt adódott. Bene leadása után a 23. percbon Dunai II. jó helyzetből gvengén lőtt és a bal sarokba tartó labdát Felix védeni tudta. Géczi kapuja előtt Gerson és Rivelino lövései keltettek izgalmat, a bombák kivágódtak a védőkről. Vidáts 30 méteres lövése alig ment el a jobb sarok mellett, maid Bene percei következtek. Többször megkeverte a brazil védelmet. A 36. percben született a mérkőzés egyetlen, de érvénytelen góüa* Bene remek cselek után Dunai II. elé tálalt, a nyurga csatár azonban hiába lőtt a hálóba, mert lövés előtt könyökével csinált helvet magának, s a nyugatnémet bb'ó már a lövés előtt sipolt. Váló «^«nt pyors támadás végén Tostao lőtt veszélyesen, a labda Ma indulnak Tokajba Szekszárd "•eíerán természetjáró kajakozói, •>rfv ott csatlakozzanak a Nem- z * közi Tisza-túra résztvevőinek • •májához”. Toipa mo«”« kéf kénviselőíer a hetvenesztendős Eberling István, a Tolna megyei Természetbarát Szövetség főtitkára és idős Laczkó László, a közgazdasági technikum ötvenéves testnevelő tanára, két évvel ezelőtt Győrtől már 325 kilométer távú kajaktúrát megtett a Dunán, a Sió torkolatán át Kese- lvűsj**. Akkor megtör^nt. hogy Ácstól egyhuzamban 75 kilométert eveztek kettesben. Most 380 kilométeren át kajakoznak Tokajtól lefelé a Tiszán, a Csengerből kiinduló, csaknem 600 kilométeres nemzetközi vízitúra végállomásáig. szerencsére Páncsicsról kivágódott. A 40. percben Bene óriási helyzetet hagyott kihasználatlanul. Fazekas labdájával két csel után kapura húzott, de 13 méterről, baiial a jobb kapufa mellé helyezte a labdát. Több mint 20 perces szünet után a csapatok változatlan ösz- szeállításban folytatták a játékot. Szűcs távoli lövése volt az elő- esemény. A brazilok a villámgyors Zequinho erőteljesebb foglalkoztatásával próbálták szétrázni a magyar védelmet, a kitűnő szélsőt azonban Juhász P. jól tartotta. Az 52. percben ismét Bene lábában volt a vezető gól. Fazekas leadásával zavartalanul törhetett kapura, nagy bombát zúdított, de a kiváló formában lévő Felix bravúrral mentett. Egy óra eltelte után jelentősen változott az első félidőhöz viszonyítva a játék. A brazilok nagy erővel támadtak, a magyar válogatott védekezésre kényszerült, elől csak Bene és Dunai II. tartózkodott. A védelem időnként nagy munkában volt. A 62. percben Tostao lövése után a közönség már gólt kiáltott, de Géczi megmutatta: nemcsak Felix képes bravúrokra. Szűcs mentett ezután szögletre kritikus helyzetben, majd a nagy területen játszó Eve- raldo villámgyors lefutás után a jobb kapufa élét találta el. Az eddig biztosan romboló magyar védelem percekre megzavarodott, de a brazilok nem tudták kihasználni a számukra előnyös helyzetet. A 72. percben Zequinho 11 méteres lövését hárította Géczi. Hat perccel később a kitűnő Fazekas jól indította Dunai II.-t, de a csatár az utolsó pillanatban — amikor még szabad lett volna előtte az út — hibázott. Nyomban utána Dunai II. elcsípte Brito leadását, lövését Felix újabb bravúrral, lábbal mentette. A 80. percben Tostao csípett el a magyar kapu előtt egy rossz hazaadást, nyomban lőtt a kiindult Géczi mellett, a bomba a bal kapufát találta. Minden emberükkel támadtak a brazilok a győztes gólért, a magyar tizenhatos táján Faze'kas szerelte Tostaot. A 86. percben kiszabadult a magvar csanat, Bene viharzott el, több védőt kicselezett, ballábas lövését Felix ismét hárítani tudta. Az AFP francia hírügynökség kiemeli, hogy a sváici és az angliai világbajnokságon aratott magvar győzelem után az újabb játék Is megmutatta, hogy a braziloknak nem izük a magyarok stílusa. nem tudták megszerezni a magyarokkal szemben az első győzelmüket. Amint Eberling István elmondotta, július 18-án indult a Tiszá- túra Csengerből. 24-én érkezik Tokajba. ahol ők is hozzácsatlakoznak. Tokajból 25-én indul Tiszadadára. s július 31-én ér Szolnokra a nemzetközi kajakflotta. Szolnokon augusztus 1-én, vasárnap ,pihenőnapot” kapnak, s augusztus 6-án fejeződik be, az előzetesen megtervezett program szerint Szegeden a túra. Szétszedhető gumikajakkal és filmfelvevőgéppel indult el a szekszárdi páros a nagy útra. Eberling Pista bácsi magával viszi kedvenc kis- bográcsát is, abban főz majd ? napi kikötések után. sporttár'' r pedig a tüzelőanyagból va’ó doskodást vállalta. Az:; kí^á - uk hogy bő^n loo-r—n hogr**-'“*'*'" ”a- ló, s élményekben gazdagon, egészségben még jobban megerősödve térjenek haza! (-só) Szekszárdi veterán kajakozok a Tiszán Á rádió és a televízió műsora KOSSUTH RADIO 8.18: Magnóval a világ körül. IX. 8.43: Lukács István cimbalmozik. 0.58: A 22-es csapdája. Regény. IX. 9.20: Régi melódiák. 10.05: Édes anyanyelvűnk. 10.10: Madrigálkórus. 10.21: Claudio Abbado vezényel. Közben: 10.59: Lottóeredmények. 11.00: Hangos levél. 12.30: Tánczenei koktél. 13.15: Népi zene. 13.45: Arcok — munka közben. 14.00: Szomszédolás. Gyermekműsor. 14.23: Séta az állatkertben. 15.32: Operettdalok. 15.45: Kóruspódium. 16.00: A ZI—3 küldetése Rádiójáték. 17.05: EAK forradalom évfordulója. 17.25: Le- mezmúzeurn. 18.01: Mikrofórum. 18.16: Nótacsokor. 19.30: A LENGYEL KULTÜRA HETE. 21.03: Láttuk, hallottuk. 21.23: Nagy siker volt! 22.20: Meditáció. 22.30: Nagy siker volt! 23.14: Világslágerek. 0.10: Auber operáiból. PETŐFI RADIO 8.05: Faust. Részletek. 9.00: Ezer- egy délelőtt. 10.00: Zenés műsor üdülőknek. 12.00: Virágénekek. 12.12: Farakát őrmester képzelgése. Színmű. 13.03: Mozart: B-dúr divertimento. 14.00: Mindenki kedvére. 18.10: Jelenkor-est. 18.51: Fő a vendég. Zenés játék. Közben: 20.25: Uj könyvek. 21.35: Jeszenszky János emlékezete. 21.50: Népi zene. 22.10: Pénzpolitikánk az 50- es években. 22.20: A LENGYEL KULTÜRA HETE. 22.50: Orfeusz az alvilágban — nyitány. 23.15: Zenekari muzsika. URH 18.10: Tánczenei koktél. 18.55: Hassler: Missa super Dixit Maria. Azonnali belépéssel felveszünk KOOPERÁCIÓBAN, PROGRAMOZÁSBAN ÉS GYÁRTÁS- ELŐKÉSZÍTÉSBEN JÁRTAS DOLGOZÓKAT. Jelentkezés: szekszárdi műszergyár termelési osztályvezetőjénél. (337) 19.09: József Attila dalok. 19.23: A dzsessz kedvelőinek. 20.13: Déry Gabriella és Szalma Ferenc énekel. 20.56: Haydn műveiből. 22.12: Két Beethoven vonósnégyes. TELEVÍZIÓ 16.53: Hírek. 17.00: Nemzetközi ifjúsági futballtorna döntő és atlétikai verseny. Közvetítés Csepelről. 18.50: Interjazz Fesztivál. 19.15: Reklámműsor. 19.20: Esti mese. 19.30: Tv-híradó. 20.00: Ágis tragédiája. Tv-film. 21.00: Fiatal művészek nemzetközi seregszemléje. 21.20: Telegroteszk: Pusztai Pál. (8.) 21.45: Integrál: A divat. 22.30: Tv-híradó. — 2. JUGOSZLÁV TV 16.40: Magyar nyelvű tv-krónlka. 17.35: Gyere, nőjünk! 18.30: Visszatérés a dzsesszhez. 19.00: Külföldi humoros produkciók. 20.35: Találkozások az Adrián — Korcsula. 21.45: „Az autóbuszon” és „Hívd a d-t” filmsorozatok. OSZTRÁK TV I. program: 18.00: Zöld világ. Agrárműsor. 18.25: Jóéjszakát gyerekek! 18.30: Tv-híradó. 20.06: Sporthírek. 20.15: Apa és fiai 7. rész. 21.15: Világeseményekről. 22.15: Tv-híradó. n. program: 19.30: Tv-híradó. 20.06: Sporthírek. 20.10: Aktuális események képekben. 20.15: Riportfilm. 21.15: Kívánságműsor. Utána: Tv-híradó. Felvételre keresünk FÉRFI MUNKAERŐT, BELSŐ ELLENŐRI és gépírni tudó NŐI MUNKAERŐT SZAMLAZÖI MUNKAKÖR BETÖLTÉSÉRE. Jelentkezés: TITÁN Kereskedelmi Vállalat szekszárdi raktárháza, Szekszárd, Keselyűsi út. (326) FUTÓVERSENY