Tolna Megyei Népújság, 1971. július (21. évfolyam, 153-179. szám)
1971-07-23 / 172. szám
A NIXON—MAO kézszorítás előtt GEORG F. KEINIVAN KIMONDJA AZ IGAZAT .Csúcstalálkozó-javaslat — tíz évvel ezelőtt ii. A kínai—amerikai titkos tárgyalásokról vallomást tevő harmadik tanú Kenneth Young veterán'ameri- kai diplomata, aki a Foreign Affairs 1966 októberi számában megírta: a követségi találkozók Varsóban egyáltalán nem afféle rutinmegbeszélések, hiszen a hivatalos tanácskozásnak szünetei is vannak — egy szendvics vagy egy pohár ital kell a fáradt partnereknek — és néha éppen a szünetek a legtermékenyebbek. „Ezeken a tárgyalásokon az a legfontosabb, hogy hatékonyan biztosítják a kudarcok csökkentését, á szándékok és a javaslatok tisztázását. Az elnöknek megbízható .kapcsolótáblája’ van, amelyen keresztül bármikor beszélhet a pekingi politikai bizottsággal Vietnamról, a nukleáris leszerelésről, a kapcsolatok megjavításáról — bármely pillanatban kívánságuk szerint használhatják ezt az érintkezési formát. Jóllehet, a véleménycsere a feszültséget, nem csökkentette, mégis napvilágra hozta a hivatalos törekvéseket, megmutatta azokat a határokat. amelyeket egyik fél sem léphet át, és megakadályozta a kudarcokat” — írta 1966-ban Kenneth Young. 1966 volt a dátum, s ha most hirtelen öt esztendőt vissza kell lépnünk a Peking—Washington-kap- csolatok történetében, ez azért van. mert a tizenhat esztendős tárgyalásban néha égy javaslatra adott felélet esetleg még egy évtizedig is eltart... 1981-et írtunk. Akkor még Csen Ji marsall volt Kína külügyminisztere, senki sem sejtette, hogy a Mao legrégibb fegyvertársai közé számító katonát elsodorják a „kulturális forradalom” viharai. Csen Ji 1981- ben fogadta a Reuter angol hírszolgálati iroda igazgatóját, Walter A. Cole-t. Interjút adott neki, és a beszélgetésnek volt egy olyan részlete, amely igazolja Kenneth Young későbbi megállapítását az állandó magas szintű érintkezés lehetőségéről. Csen Ji ugyanis — kínai—amerikai csúcstalálkozót javasolt, igaz, azzal a feltétellel, hogy Washington kezdeményezzen... „Kína szívesen folytatna tárgyalásokat az Egyesült Államokkal külügyminiszteri szinten, mivel ezt a két ország közötti feszültség enyhítése felé vezető lépésnek tartja. Varsóban már folytatunk ilyen tárgyalásokat nagyköveti szinten... Ami a csúcskonferencia lehetőségét illeti, erről nem konzultáltam kormányommal és csak személyes nézetemet mondhatom el. Kína úgy véli, hogy az új kezdeményezésnek mindenképpen az Egyesült Államoktól kell kiindulnia, mivel mi már mindent megtettünk, ami tőlünk tellett. Az Egyesült Államok azt várja, hogy Kína legyen a kezdeményező; ez azt jelentené, hogy engednünk kell, mi pedig nem engedünk. Az elmúlt- száz évben túl gyakran engedtünk, ez nem fog megismétlődni — nem hátrálunk meg többé senki előtt” — mondta az angol újságírónak Csen Ji. Most ne elemezgessük, hogy vajon elképzelhető-e, hogy a Kínai Népköztársaság külügyminisztere, akkor még a legmagasabb, szűk körű kínai vezetés legbensőbb körének tagja „kormányával való konzultáció nélkül” ajánlja egy tőkés hírszolgálati iroda vezetőjének, hogy az tegyen közzé egy egészen félreérthetetlen, éppen csak a kezdeményezést a másik féltől váró csúcstalálkozó-javaslatot. A lényeg: 1961-ben Kína már kész volt a legmagasabb szintű találkozóra az Egyesült Államokkal. Az alap erre az volt: Varsóban kiderült, hogy lehet nagyon fontos kérdésekben konkrét eredményeket is elérni. Ha a világsajtó elmúlt években megjelent Kína-cikkeit végigböngésszük, jó néhány, a titokban tartott tárgysorozatú varsói megbeszéléseken született megállapodást jegyezhetünk egymás mellé. Nem sokkal a varsói nagyköveti tanácskozások megkezdése után, egyszerre csak elcsendesedett a Tajvan és a part menti szigetek (Kimoj és Macu) körül kialakult, fenyegetően heves válság. Egy szándékos indiszkréció (egy követségi tisztviselő „elszólása ’) a világ tudomására hozta: a Mvslinieczki-palotában megmondták a pekingi küldötteknek, hogy az Egyesült Államok nem támogatná a tajvani aggastyán, Csang Kaj-Sek esetleges partraszállási terveit... Ma már bizonyos, hogy az 1961-es laoszi válság idejárt hirtelen megváltozott, elcsendesedett pekingi hangoknak az a magyarázata, hogy Varsóban, a tárgyalási szünetben „egyeztették a két ország álláspontját” és megállapodtak a konfliktus korlátozásában. Az United States News World Report egy (1966-os) cikke azt is elárulja, hogy tárgyaltak „az amerikaiak sorsáról Kínában, valamint az Egyesült Államokban élő külföldi állampolgárságú kínaiak helyzetéről. Jellemző módon az Egyesült Államok például hozzájárult, hogy azoknak a kínai nemzetiségű atom- és rakétaszakembereknek egy része, akik eddig közreműködtek az amerikai atomfegyver- és rakétaépítésben, a Kínai Népköztársaságba utazhasson.” De hát miért? Az amerikai imperializmus vezető politikusai hirtelen a béke híveivé váltak? Megértettek valamit a világban végbemenő változások történelmi súlyából, a szocialista rendszernek a világfejlődést meghatározó erejéből, és ehhez igyekeztek hozzáformálni politikájuk távolkeleti vonalát? Ilyesmit gondolni, egyet jelentene az imperializmus Lenin megfogalmazta, mindmáig érvényes jellemzésének teljes tagadásával! A miértre adandó válaszhoz hallgassunk meg újra néhány amerikai véleményt. Elsőnek George F. Kennan lS64-es cikkét (New York Times Magazin) — ebben a nagy tapasztalatú amerikai diplomata kimondta: Washington Peking- politikája idejét múlta. „A nemzetközi küzdőtéren, megjelent a legutóbbi 20 esztendő legkecsegtetőbb fejleménye, Mao Ce-tung csoportjának új álláspontja... Ostobaság lenne ölbe tett kézzel ülni és teljesen figyelmen kívül hagyni a kínai—szovjet konfliktust és ki nem használni a benne rejlő lehetőségeket” — mondta Kennan. És hallgassunk meg másodikként egy igazán nem bákeangyalként fellépő amerikait, Nixon alelnökét, Spiro T. Agnew tavalyi ázsiai kőrútján. éppen Tajvan fölött mondta a repülőgépén őt áhitatosan hallgató újságíróknak; „Nyolcszázmillió kínait nem lehet egyszerűen tudomásul nem venni...” t S nem sokkal az Agnew-mondat után Varsóban érdekes döntés született. A tárgyaló felek szépen megköszönték a lengyel kormány szívességét, a történelmi levegőjű palota rendelkezésre bocsátását a tárgyalásokhoz, de, mint mondták, „ezután, ha sor kerül rá egymás követségi épületeiben találkoznak”, mert „a tanácskozás bizalmas légköre így még jobb lehet”. Százharmincöt találkozó után tehát már „bizalmas ’ jelzőt kapott a párbeszéd. GÁRBOS M1KLÖS (Folytatjuk) Kloss még megkérdezte, vajon gyakran látták-e Ingridet SD-tisztek társaságában. Helyeslő válasz. Előfordult, hogy meghívta magához von Boldt tábornok is, Keini akkori felettese. Stolp főhadnagy pedig... az előző napon a színházban járt. — Magának is látnia kellett — mondta a lány — ő kérte fel Ingridet az „Arany Sárkányában. Von Boldt tábornok! Klosst már régóta érdekelte ez az öreg porosz ember, aki, mint hírlik, sosem szimpatizált túlzottan Hitlerrel, ami azonban nem gátolta őt abban, hogy végrehajtsa a vezér valamennyi parancsát. Boldt romba döntötte Varsót, Boldt irányította a Szovjetunió déli területein a német egységek hadmozdulatait. Most, az Oberkommando der Wehr- machthoz történt áthelyezése után, fontos vezérkari funkciót lát el. Mindig engedelmes volt, de egyúttal, ahogy a fáma mondja, egyike volt a Hitler-ellenes zendülés vezéreinek, az előre sejtett kudarc szította ellenállás vezetőinek. Vajon érdekelhette őt Ingrid? Tehát az Abwehr vagy a német véderő főparancsnoksága... Avagy talán valamilyen más lehetőség foroghatott fenn? Lehetséges, hogy Ingrid Kiéld egyszerűen megszökött? S végül... talán a Gestapo... Müller szívesen provokált. Vigyázni kell nagyon, hogy az ember csapdába ne sétáljon. Tekintete rátapadt a bérházra, feszülten figyelt, látta ki jönni, őket. Schabe elől, mögötte két SS-katona kísérte Frau Schustert. Az éltes hölgy magabiztosan lépkedett, S mint valami veszedelmes fegyvert, nagyméretű retjküljét tartotta maga elé. Müllernek; vajon mire jó ez a letartóztatás? Lehet, hogy szegény * Frau feleslegesen fecsegett? Figyelnie kellett, s így nem volt ideje végiggondolni az eseményeket. Amikor megindult a kocsi, Kloss még várt néhány másodpercig és a kapuhoz osont. Feltételezte, hogy a gestapósok már nem térnek vissza, legalábbis nem egyhamar. Biztosan lesz egy kis ideje. (Folytatjuk) 8. A motorkerékpár a Bismarckstrasse sarkán fékezett. Holdvilágos éjszaka volt, Berlin csillogó holdfenyben úszott, a háztömbök és a romok élesen kirajzolódtak, körös-körül falak meredeztek. Fantasztikus kép. Jó megfigyelőpontot talált magának az egyik kalapszalon kirakata előtt. Az üzlet ajtaját be- deszkázták, őt nem láthatták, maga azonban nagyszerűen belátta az Albertstrasse szűk folyosóját, látta Ingrid házát is, sql előtte az autót is, amelyből az imént Schabe szállt ki SSf-katonák kíséretében. Éppen arra gondolt, hogy szerencséje volt, mert. ha egy pár .perccel előbb érkezik, és elképzelt terve szerint Ingrid lakására megy, menthetetlenül rajtakapják a látogatáson. A beszélgetés Bertával azonban alaposan elhúzódott, volt min gondolkodnia Klossnak. Kitűnt, hogy Berta sokkal okosabb és érdekesebb, mint feltételezte első találkozásuk után. Még a színházban találta és meghívta egy piciny kávéházba, amelyben a napnak ebben a szakában csak nyugdíjasok üldögéltek, meg szerelmesek. H osszasan nem kellett magyarázgatnia, miről van szó, mert Schabe már kihallgatta Bertát, aki szelíd mosollyal az arcán megegyezte: „Ez a Schabe a Gestapó- ról szeretne úgy festeni, mint Himmler”. Kloss elmondta, hogy aggódik Ingridért, és bár nem hivatalosan, de szeretne érdeklődni Bertánál, nem tud-e valamit, mert hátha könnyebben rábukkannának Ingrid nyomára... Berta semmit sem tudott, legalábbis semmiféle olyan tényt, amely nyomra vezethetne és ezt megmondta Schabénak is. Klosst azonban nemcsak a tények érdekelték; kérte, hogy meséljen Ingridről, szeretett volna minél többet megtudni róta. Igyekezett Berta Waschke kisasszony bizalmába férkőzni, s nem is sikertelenül, mert a lány beszélni kezdett. Ingrid, mondta, az utóbbi hónapok folyamán nagyon megváltozott. Éppen Heini halála óta. Nagyon szerették egymást, az idén lett volna az esküvőjük, ősszel, még a dátumot is megbeszélték már Koetl legutóbbi szabadsága alkalmával. Ingrid úgy döntött, hogy Berlinben telepszik le, bár arról ábrándozott, hogy választottját Svédországba viszi, kiszakítja őt, ahogyan mondta, a háború karmaiból. Heini muzsikus volt. — Régóta ismertem a fiút is — mesélte Berta — régebbről, mint Ingrid. A Zeneművészeti Főiskolára járt és óraadásból élt, mert apjával szakított — itt ránézett Klossra, egy kissé nyugtalanul fürkészte arcát — Heini 'apja magas rangú SD-tiszt, majd a nyugati területen Gauleiter. Nem akart pénzt elfogadni apjától; nagyszerű fiú volt. egészen kiváló. Ez természetesen nem jelenti azt, hogy mindenben egyetértettem vele — egészítette ki gyorsan szavait és Kloss arra gondolt, milyen nehéz lesz kiszabadítani ezeket az embereket valamikor a szakadatlan félelem és gyanakvás fojtogató kötelékeiből. — Amikor hazalátogatott szabadságra Lengyelországból — folytatta Berta — nagyon rosszakat mondott a németekről. Nagyon rosszakat. Most már mindegy, most már beszélhetek: valamikor azzal a gondolattal foglalkozott, hogy Svédországba szökik. Aztán egyszeriben elfásult, mintha teljesen kicserélték volna, hallgatag lett és csak Ingrid társaságában volt a régi Heini. Egyszer, emlékszem, néhány napra a hegyekbe utaztak és nagyon boldogan tértek meg; emlékszem, amikor Heini visszautazott Lengyelországba, én is a pályaudvaron voltam akkor. Ingrid sírt, bár nem szokása a sírás, s aztán, amikor a vonat már eltűnt, hirtelen tajtékzó, tébolyult gyűlöletben tört ki. Hangosan kiáltozott, szinte féltem, el akartam menekülni. „Gyűlölöm a ti Németországotokat — rikoltotta — gyűlölöm a háborútokat! Világuralomra törtök, de csak szenvedést tudtok adni. Főleg másoknak, de magatoknak is. Németország elpusztul, minél előbb, annál jobb!” Néhány nap elmúltával értesültünk arról, hogy Heini Varsóban elesett. Az utcán lőtték agyon a lengyelek. Nem ismertem Ingridre. Énekelt, egyetlen napra sem hagyta abba fellépéseit, de valójában csak a színházban élt. Bezárkózott Heini szobájába és senkit sem engedett magához. Azután visszautazott Svédországba: amikor újra megérkezett Berlinbe, még csak fel sem hívott. Közel a ZOO-hcz van egy vendéglő, ott találkoztam vele e.sv SD- tiszt társaságában, alighanem Schabéval volt. Részeg volt. Hozzám sietett. „Heini halálát meg kell bosszulni” — mondta, még mielőtt megcsókolt volna. — „És én bosz- szulom meg! A világ gvalá- zatos és kegyetlen. Ne ámítsuk magunkat!” Értesítjük Tisztelt Ügyfeleinket, hogy VÁLLALATUNK ÖRÁSRÉSZLEGE SZEKSZÁRD, SZÉCHENYI U. 36. SZ. ALÖL RÁKÓCZI U. 1. SZ. ALÁ KÖLTÖZÖTT. (Hármashíd mellett). Vállaljuk az órák szakszerű javítását, vegyszeres tisztítását, elektromos beszabályozását rövid határidőn belül 6 havi garanciával. Express javítást is vállalunk 48 órán belül. Szekszárdi, Vasipari Vállalat. (307) Dolgozókat felvesz 16 évet betöltött lányokat szövőnek felvesz a Pamuttextilművek Jacquard Szövőgyára. A betanulási idő 12 hét. Ezen idő alatt havi IOSO.— Ft bruttó fizetést és napi 1.— Ftért ebédet biztosítunk. Lakást, minimális térítés mellett, leányotthonszerű elhelyezésben adunk. Jelentkezés írásban, a PTM Jacquard Szövőgyár mur.kaerő-gazdálkodási osztályán, Budapest, XIII., Szekszárdi u. 19—25. (176) Villanyszerelő-ipari Vállalat Beremend munkahelyre azonnal felvesz villanyszerelőket, segédmunkásokat, kubikosokat. Jelentkezés: Beremend, Cementmű VIV-kirendelt- ség, vagy VTV-kirendeltség Pécs, Rákóczi u. 65—67. (79)
