Tolna Megyei Népújság, 1971. július (21. évfolyam, 153-179. szám)
1971-07-23 / 172. szám
if0£KA MEGYEI ' VltÁGPÜOlEfÁRJXlEGYESÜLJETEK! ruüPüJsAG A MAGYAR SZOCIALISTA MUNKÁSPÁRT TOLNA MEGYEI RIZOTTSAgAnAR LAPJA XXI. évfolyam, 172. szám ÁRA: 80 FILLER Péntek, 1971. július 23. Harcok a szudáni fővárosban Ni mer it visszahelyezték államfői tisztségébe Mi történt Betígháziban ? Az omdourmani rádió csütörtökön délután bejelentette, hogy a július 19-én letartóztatott Nimeri elnököt visszahelyezték államfői tisztségébe és rövidesen rádióüzenetet fog intézni az országhoz — közölték nyugati hírügynökségek a Mena-ra hivatkozva. Az omdourmani rádió közölte, hogy Ni- merihez hű egységek egy főhadnagy vezetésével elfoglalták a rádió épületét. Az Ina iraki hírügynökség tudósítója azt jelentette, hogy csütörtökön, helyi idő szerint 16 óra 15 perckor a szudáni forradalmi katonai parancsnokság khartoumi főhadiszállását ágyutűz alá vették. A főhadiszállás épülete felett, amelyben a forradalmi parancsnoki tanács tagjai éppen üléseztek, repülőgép körözött. A szudáni fővárosban csütörtökön heves harcok törtek ki. Nimeri tábornokhoz hű szudáni páncélos alakulatok helyi idő szerint 16 órakor támadást intéztek a khartoumi Részletek az angol gép feltartóztatásáról A kairói rádió bejelentette, hogy a líbiai hatóságok leszállásra kény szeri tették a BOAC egyik repülőgépét, amelyen tartózkc it a szudáni forradalmi tanács új elnöke és egyik tagja, valamint egy harmadik vezető szudáni személyiség. A kairói rádió szerint a három szudáni politikust a líbiai hatóságok őrizetbe vették. Joseph Godber angol kül- . ügyi államminiszter csütörtökön délután magához kérette Líbia londoni nagykövetét és a legélesebben tiltakozott amiatt, hogy a líbiai hatóságok leszállásra kényszerítették a BOAC angol légiforgalmi tárIraki delegáció légi szerencsétlensége elnöki palota ellen, — jelentették nyugati hírügynökségek a brit külügyminisztérium értesüléseire hivatkozva. A katonák fegyverüket használva behatoltak az elnöki palotába. A páncélos alakulatok, miközben a főváros déli részéről közelítették meg az elnöki palotát, fegyveres ellenállásba ütköztek, melynek során heves harcok bontakoztak ki. A forradalmi parancsnoki tanács főhadiszállásának épületét egyidejűleg ismeretlen nemzetiségű repülőgépek bombázták. Az omdourmani rádió az ostromállapot bejelentése óta katonazenét sugároz. A Reuter jelentette Londonból, hogy az a gép. amely Babiker El-Nur Cszman alezredest, a szudáni forradalmi tanács új elnökét szállította fedélzetén Londonból Khartoumba, útközben váratlanul leszállt a líbiai Bengha- z'ban, ahol El-Nur Oszmán elhagyta a repülőgépet. saság egyik utasszállító repülőgépét. A gépen tartózkodott az új — s a legújabb hírek szerint azóta megdöntött — szudáni rendszer két vezető politikusa. Sorsukról Líbia részéről eddig nem adtak ki hivatalos közlést. Az AP kairói tudósítója ottani arab diplomaták véleményét idézi, akik szerint Kadhafi líbiai elnök túszként kL vánja fogva tartani a szudáni politikusokat, hogy így próbálja kikényszeríteni az államcsínnyel eltávolított és Khartoumban őrizetben tartott Nimeri volt szudáni elnök szabad távozását. Újabb részletek váltak is| A Szekszárdi Állami Gazdaság kombájnjai Hőgyészre és Decsre vonulnak A Szekszárdi Állami Gazdaság tegnap befejezte a kenyérgabona betakarítását. Több mint kétezer holdon 22,5 mázsa az idei átlagtermés. A kombájnosok kiváló munkát végeztek és most a Hőgyészi Állami Gazdaságba, valamint a decsi termelőszövetkezetbe indulnak segíteni, meggyorsítani az ottani aratást. Egyébként a Szekszárdi Állami Gazdaságban megfelelő ütemben folyik a szalmabálázás, a szántás, a műtrágyázás, egyáltalán a jövő évi termés megalapozása. Aczél György látogatása Rács-Kiskun megyében Bagdadban hivatalosan bejelentették, hogy az a repülőgép, amely a Szudánba tartó hivatalos iraki delegációt vitte a fedélzetén, csütörtökön a szaud-arábiai Dzsidda közelében a levegőben felrobbant. Utasai kivétel nélkül elpusztultak. A Bolgár Kommunista Párt fennállása 80. évfordulójára való készülődés ' jegyében a csütörtöki Rabotnicseszko De- lo egész oldalas cikket közöl Borisz Velcsevnek, a párt politikai bizottsága tagjának, a központi bizottság titkárának tollából. A cikk, amelynek címe: ,,A BKP — a munkás- osztály hidci élcsapata és a A repülőgépen tartózkodott Mohamed Szulejman, a tíaath- párt arabközi parancsnokságának tagja, Szalah Szaleh, a Baath- regionális parancsnoksága katonai irodájának tagja, Hammudi El-Izzaui, a külügyminisztérium fötisztvi- selője, valamint több Baath- párti tisztviselő. nép általánosan elismert vezetője” felidézi a párt történetének sorsdöntő időszakait és eseményeit, majd részletesen válaszol arra a kérdésre: melyek azok a fő feltételek, amelyek lehetővé tették a" párt vezető szelepének érvényesítését, s amelyekhez a jövőben is tartania kell magát, hogy sikerrel teljesíthesse a X. kongresszuson elfogadott új pártprogram célkitűzéseit? méretessé az angol utasszállító gép feltartóztatásának körülményeiről. A líbiai légi irányító központ rádión közölte a BOAC gép pilótájával, hogy a khartoumi repülőtér nem fogad gépeket és ezért az utasszállító gép tartson a bengházi repülőtér fele. Mint kiderült, ez a bejelentés nem felelt meg a valóságnak, mivel a korábban lezárt khartoumi repülőteret éppen a fontos politikai személyiségeket szállító angol gép számára megnyitották. Amikor azután a BOAC gépe Bengházi felé közeledett, líbiai vadászgépek fogták közre és rádión közölték, hogy amennyiben az nem száll le a repülőtéren, megtámadják. A gép leszállása után pedig bejelentették, hogy amennyiben a szudáni politikusok nem hagyják el a repülőgépet, azt líbiai repülőgépek bombázni fogják. A szudáni politikusok erre kiszálltak a gépből és rögtön ezután polgári ruhág . személyek ismeretlen helyre vezették őket. Hasem Atta rádiónyilatkozatban jelentette be, hogy „külföldi intervenciót indítottak Szudán ellen” — közölte az Ina iraki hírügynökség. A főparancsnok hangsúlyozta, hogy a szudáni fegyveres erők megvédelmezik az ország függetlenségét. Egyidejűleg felszólította a szudáni népet, hogy támogassa a négynapos új szudáni rendszert. Berlin (MTI). A Német Demokratikus Köztársaság állami központi statisztikai hivatalának az 1971. évi első félévről kiadott tervjelentése hangsúlyozza, hogy az NDK népgazdasága a tervidőszakban folyamatosan fejlődött és erősödött. Az első félévben a nemzeti jövedelem 5 százalékkal, az ipari árutermelés 5,8 százalékkal, az ipari munka termelékenysége 4,3 százalékkal, az építőipari termelés 8,2 százalékkal, az állati termékek állami felvásárlása 4,1 százalékkal, a lakosság nettó jövedelme 4,4 százalékkal, a kiskereskedelmi forgalom 4 1 százalékkal növekedett. A dolgozóknak 30 660 lakást adtak át. A nyereség tervét általában teljesítették, de a 100 márka árutermelésre tervezett költségeket e°ves helyeken — főleg a fémfeldolgozó iparban — túllépték. A külkereskedelmi árucsere növekedett, a kutatási és tér- melési együttműködés a KGST országaival, elsősorban a. Szovjetunióval, tovább javult, s ez egyúttal _az egyre mélyülő szoCsütörtökön Bács-Kiskun megyébe látogatott Aczél György, az MSZMP Politikai Bizottságának tagja, a Központi Bizottság titkára. Kecskeméten Erdélyi Ignác és Gyóni Lajos, az MSZMP Bács- Kiskun megyei Bizottságának titkárai, valamint Madarász László, a megyei tanács elnök- helyettese fogadták a vendéget és tájékoztatták a vidék politikai, gazdasági és kulturális életéről. Az egész napos program a zöldségtermesztési kutatóintézetben folytatódott, jtt Mészöly Gyula az intézet Kos- suth-díjas igazgatója ismertette az intézet munkáját, a nemesítés célját. Bemutatták a Nixon elnök tervezett pekingi látogatása nyomán most rehabilitáltak két volt külügv- minisztériumi Kína-szakértőt, akit a McCarthy korszakban elemzéseik állítólagos elfogultsága miatt bocsátottak el a munkatársak kötelékéből. John Patton Davies és John Stewart Service egy harvardi profesz- J szorral együtt szerdán részt vett a külügyi bizottság négyórás, zárt Kína-ülésán. A bizottság elnöke, William Ful- bright, az ülés után kijelentette, hogy a mostani események cialista gazdasági integráció kifejeződése. Az export összesen 11 százalékkal növekedett. A fejlett kapitalista országok közül különösen Franciaországgal, Finnországgal, Olaszországgal, Nagy-Britanniával és Hollandiával, az antiimpe- rialista nemzeti államok közül mindenekelőtt az EAK-kal, Irakkal, Algériával, Szudánnal és Indiával nőtt a külkereskedelmi forgalom. Bár az élelmiszeripari árutermelés tovább növekedett, még egyes árucikkekből nem állt rendelkezésre a szükségleteknek megfelelő rpennviség. A rossz időjárási viszonyok miatt bizonyos nehézségek mutatkoztak a gyümölcs- és főzelékellátásban. Az ipari fogyasztási javakból általában iavult a kínálat, de ez pern volt minden esetben kielégítő. A mi- niszfertanács határozatokat hozott a fogyatékosságok felszámolására. A tervi el en tés vé'”"! harr, súlyozza. ho«v az NDK népgazdasága. a leviobb úton van. bo°v elérie az ötéves terv legfőbb céliát: a néo anyaöl és kulturális életszínvonalának további javítását. vendégeknek a legújabb paradicsomfajtákat, s a mag- feldolgozó üzemet. Ezután a Lampart Zománcipari Művek kecskeméti gyáregységét keresték fel. Az automatizált fürdőkádgyártás eredményeiről Szabó Lajos, az üzem főmérnöke informálta a látogatókat. Ezután megnézték Kecskemét új városnegyedét, a l.e- ninvárost, s a fedett uszodát. Délután értelmiségi ankéton vett részt Aczél György, majd a Kecskemét—Szikrai Állami Gazdaságot kereste fel. Ott a többi között a mezőgazda- sági építőtábor fiataljaival is találkozott. (MTI) igazolták azokat a jelentéseket, amelyeket ez a két szakértő még 1944—45-ben alkotott. A szakértők közölték a bizottsággal, hogy ebben az időben Csou En-laj, aki most a kínai államtanács elnöke, és Mao Ce-tung pártelnök felajánlotta: Washingtonba utazik és amerikai segítséget, támogatást fogad el a háború utáni újjáépítéshez. Ezt az ajánlatot továbbították a külügyminisztériumba, de — állítólag — soha nem küldték onnan tovább Truman elnökhöz. Washingtonban egyébként azt remélik, hogy Pekingben éppen úgy, mint Washingtonban, nem akarják zátonyra futtatni a tervezett Nixon-lá- togatást. A Reuter szemleírója szerint nyilvánvaló, hogy mind Kína, mind pedig az Egyesült Államok már tudja, milyen témák kerülnek szoba Nixon és a kínai vezetők megbeszélésein, amennyiben Kissinger nemzetbiztonsági tanácsadó megállapodást köthetett a kínai vezetőkkel a tervezett megbeszélések témaköréről, még ha nem végleges megállapodást is. A Reuter úgy vélekedik: a pekingi tárgyalások lehetőségének megtartása az az ok, ami miatt Washingtonban nem kommentálják Csou El-lajnuk amerikai egyetemisták előtt a hét elején elhangzott, az indokínai háborúra vonatkozó, éles megállapításait, amelyeket egyébként kínai részről az a kívánság is indokolhatott, hogy csökkentsék a várakozást Nixon • pekingi tárgyalásai iránt. Másfelől a Nixon-kormány hamarosan mégis kénytelen lesz magyarázatokat fűzni Kína-politikájához, amikor a közeljövőben megvilágítja álláspontját a kínai ENSZ-képvi- selet kérdésében. Ezt Rogers külügyminiszter fogja bejelenteni, de Nixontól is hamarosan sajtóértekezletet várnak. A bejelentésre — a Reuter szerint — esetleg már a jövő héten sor kerül. Nyolcvanéves a BKP Folyamatosan fejlődik az NDK népgazdasága Rehabilitállak két amerikai Kína-szakértőt