Tolna Megyei Népújság, 1971. július (21. évfolyam, 153-179. szám)
1971-07-20 / 169. szám
Folyik a kódolás a kis gépteremben,'1 Tizenegy nő, négy férfi Gyorsabb a gép, de nem helyettesíti az embert Látogatás a kórház adatfeldolgozójában A mondás, amely szerint „a kutya is ember” kissé megkeseredett szívű tanáromtól származik. Hosszan rágódtam a megállapítás igazán és eredménytelenül, mígnem fanyar humoráról ismert prózaírónk, Csurka István segített ki a bajból, továbbfejlesztve az iménti gondolatot, de már azt vallva, hogy ■— „A ló is ember.” . Ilyen előzmények után nem okozott meglepetést, hogy a megyei kórház számítóközpont-' jának vezetője, Zoltai Pál alig valamivel a számunkra titokzatos szentélybe való betoppa- násunk után azt kezdte bizonygatni, hogy „a gép is ember”. Nos, ne vitatkozzunk! Ha meg is vétózhatnánk az előbbi két tételt, azt fogadjuk el, hogy a számítógépek annyiban emberek, amennyiben igen ösz- szetett logikai műveleteket hajtva végre AZ EMBERT SZOLGÁLJÁK mintegy megkönnyítve ezzel a szolgálattal a mind szövevényesebb feladványokba gaba- lyodó ember feladatait. A kórház számítógép-parkjának létezéséről valószínű csak nagyon kevesen hallottak eddig. Pedig van. Körülcsodáltuk, álmélkodtuk a furcsa birodalmat, ahova idegeneknek tilos a bemenet, s ahonnan ennek ellenére sem űzettünk ki se lángpallossal, se tiltó szóval. Ilyennek látta volna laikus képzeletünk eddig is korunk legifjabb istenének, a számítás- technikának a szentélyét? Dehogy ilyennek! Itt nyoma sincs ugyanis annak a démoniság- nak, amit századunk e nagyszerű ■— és serdülőkorából már régen kinőtt — vívmányára aggattunk, a személyes találkozásig. Nem, kedves olvasó, nem kell megállnia az észnek. Pont ellenkezőleg! Az a jobb, az okosabb dolog, ha minél szomjasabb érdeklődéssel tapogatjuk, járjuk körül — a megismerhetőség teljes tudatában — a rohamosan fejlődő számítástechnikát, hogy a tudás szülötteit, a számítógépeket munkánkban valóban emberré, társunkká fogadhassuk. Hogy még így sem megy majd minden borzongás nélkül? Nem baj. Az utakat gyalogszerrel és jóvérű lovak röpítette kocsikon lebíró eleink babonás félelemmel bámulták meg annak idején a gőzmozdonyokat. Ördögi praktikát emlegettek. Nekünk már a szuperszonikus repülőgépek sem elég gyorsak .... A kórház számítógép-parkja közel három éves. MI A DOLGA? Egészségügyi adatok feldolgozása statisztikai és orvosegészségügyi megfigyelések, kísérletek céljából. A kis és nagy gépteremben összesen 15 fő alkotja a legénységet, illetve — ha nyelvünk természete tartósan engedélyezne ilyen megfogalmazást — a „leányságot”, tudniillik a férfidolgozók száma mindössze négy. Ugye, meghökkentő ez, a nők javára billenő foglalkoztatási mérleg? Felette érzett örömünkben miért ne tréfálkozhatnánk egy kicsit? Az úttörő fegyverténynek elkönyvelhető számítógépparkot és ennek munkába állítását a férfiak „főzték” ki. Mondhatni, a nők számára. A GYÖNGÉBB NEMBELIEK nemes bosszúja erre viszont az, hogy helytállnak és eszük ágába nem jut babonás félelemmel nézni a gépszörnyetegekre. A lyukkártyarendszer — amit a kórház mechanikus gépekből álló számítóközpontja Régi gyógyszerek: sárkányvér és szunyalhalvag Hazánk legújabb, 1200 darabból álló gyógy- szerészettörténeti gyűjteményét — múzeum lesz majd belőle —, Kecskeméten, a megyei gyógyszertári központban őrzik. Az alföldi városkából, falvakból összegyűjtött sok régi pa- tikatárgy rendeltetésén törhetik a fejüket a szépen elrendezett, gazdag gyűjtemény gondozói, kutatói. Egy edénykén például ez a felirat ékeskedik: „Bakvérpora”. Elképzelhető, hogy egykoron valamilyen bak vérének porával gyógyítgat- ták beteg atyánkfiáit. Egy másik tégelyen a „Pulv. Sanguis Draconis” „megdöbbentő” latin felirat olvasható. Ez ugyanis „sárkányvért” jelent magyarul. Gondoljuk csak el: egykori derék patikusainknak mit össze kellett hadakozniuk e mesebeli szörnyetegekkel, ha a vérüket akarták, miután kifogyott a készlet. A mai tudományos álláspont szerint teljesen biztos, hogy nem tudtak sárkányt szerezni, de akkor vajon mi más kotyvalékot adhattak helyette a betegeknek? Ezt aligha fejti meg valaki az életben. Nem kevésbé érdekes lenne megtudni azt is, hogy miféle kórokat és fenéket űztek el például az „axungia canis”-sal (kutyazsír), a „szárított ökörepével”, a „nyúl- hájjal vagy a különböző állati ürülékekkel, köztük az „ördögganajjal”. A gyűjtemény antik szakkönyveiből, sok más egyéb mellett kiolvasható, hogy a múlt század első felében kerekecsek, nyeletek, nyalatok, harapatok, s már furcsa nevű kategóriák szerint szabták meg a gyógyszerárakat. Kecskeméten őrzik az 1871-ben kiadott — százéves — első magyar gyógyszerészkönyv eredeti példányát is. Az idén jubiláló könyvhöz az az érdekesség fűződik, hogy a hazai gyógyszerészeiben egyidejűleg tértek át a centigrammokban való méricskélésre, s kezdték kitalálgatni a vegyszerek, gyógyszerek magyar neveit. Egyebek között a kálium-jodátumot „hamagyiblag”-nak, a nátrium-bromáutmot „szikenybüzeg”-nek nevezték el. Utolérhetetlen fantáziára vall a morfium akkori magyar neve: „szunyalhalvag”. A morfiumtól kétségtelenül jó nagyokat lehet szunyáink alkalmaz — közel 75 éves. Az újabb generációhoz tartozó gépek (a harmadik generációnál tartunk!) mégis kemény ellenfelet tisztelhetnek ebben a rendszerben, mivel manipulációs képességben állja a versenyt. Persze az sem mellékes erénye, hogy az adatfeldolgozáshoz használt, nemzetközi szabványú kártyák lyukasztási és ellenőrzési rendszerei tökéletessé fejlődtek, a hibalehetőség minimális. De azért, nem árt szemmel tartani a gépi csodákat, mert igen érzékenyen reagálnak a hőmérséklet és a nedvességtartalom legcsekélyebb mozgására is. Ha nem megfelelő a légkondicionálás, a gépnek „megfájdul a feje” és csak akkor hajlandó ismét hibamentes munkára, ha helyre állították a rendet. Engedtessék meg itt egy kis kitérőt tenni. A rádióban nemrég hangzott el egy fantasztikus rádiójáték, aminek színtere egy tudományos kutató- központ, főszereplője A KOMPJUTER VOLT, a tudósok, technikusok mellett, A „főhős”, nemcsak lehetetlen névre hallgatott, hanem minden ilyen irányú betáplálás nélkül — és igencsak meglepetésszerűen — elkezdett „lelki életet” élni, pszichológusként foglalkozni a körötte dolgozókkal. A magánvállalkozás, amire az igazmondás volt a jellemző, igen heves konfliktus- özönt szabadított el; mindenki összeveszett mindenkivel, mígnem kigyógyították a gépet szerzett „betegségéből”. Ilyen természetű zavarokról a kórház adatfeldolgozó központjában aligha lehet szó. Bár egyik-másik gép — mint ezt az adatfeldolgozók mondták — valóságos matuzsálem. Nyilván így igaz. Bár a laikusban ottmocorog sokáig a kétely, mivel a honpolgárságukra nézve szovjet, NDK és angol gépek 6—8—10 évesek. Hat, nyolc, tíz év a számítástechnikában hatalmas időtáv, olyan gyors a fejlődés. Az itt dolgozók közül mindenki rendelkezik a számítás- technikai szakmához szükséges alapképesítéssel. Itt nem lehet tehát CSAK KIRÁNDULÁSKÉNT munkát vállalni. A szakmai minimum és maximum között rendkívül tág a tér, kinek- kinek kötelező bejárnia ezt a teret. A továbbképzést Számítástechnikai Oktatási Központ szervezi székhelyén és Budapesten kívül az ország néhány nagyvárosában, többek között Pécsett is. 25 ÉV AZ ÁTLAGÉLETKOR A most következőkre pedig tessék csak jól odafigyelni, mert a tény nem mellékes. Az ország valamennyi kórháza közül pillanatnyilag egyedül a Balassa János kórház rendelkezik gépi adatfeldolgozóval. Nem volt könnyű feladvány, behozni a kórház életébe a számítástechnikát, de sikerült. Az eredmény megérte az erőfeszítést, nem áll némán a géppark és az sem valószínű, hogy valamikor is munkanélkülivé válik. Az egészségügy fölbecsülhetetlen értékű segítőtársra lelhet a gépi adatföldolgozásban. Ha akad, aki kételkedik ebben, olvassa el azt a könyvet, ami a közelmúltban jelent meg a magyar könyvpiacon. Az alkotók, a számítástechnika szakemberei. Az ismert műfaji kategóriákba nem sorolható könyv címe: A számítógép — Mítosz és valóság. Jean-Marc Font és Jeah — Claude Quiniou munkája. SZELLEMES. ÉLVEZETES támadás egyrészt a laikus képzelgés ellen, másrészt a csakugyan mitikus ködökbe rejtőző számítástechnika művelőinek szakmai gőgje ellen. Miután találkoztunk a kór-' ház adatfeldolgozó központjával, az említett szerzők áltál meglobogtatott perspektíva egyáltalán nem tűnik máp lehetetlen lázálomnak. Azzal kecsegtetnek ugyanis a szerzők, amit a kórház — ha kicsiben is, de elkezdett és nyilván folytatni akar. A két tudós azt fejtegeti,' hogy a gépi adatfeldolgozás az egészségügy speciális területén olyan központi betegnyilvántartás felállítására biztosítalak pót, ami lehetővé teszi, hogy BÁRMELY PILLANATBAN rendelkezhessünk, bármely beJ teg kortörténetének bármely fontos adalékával. Ahhoz aligha kell kivételes szellemi adottság, hogy kiszá-i mítsulc gyorsan, mit jelenthetne a beteg és az orvos számára, ha baj esetén a szükséges alapinformációk azonnal rendelkezésre állnának. Nem, ez nem ámítás, még csak nem is utópia. És éppen ezért fontos, hogy időben „programozzuk” be magunkba ezt a korszaknyitó perspektívát. . LÁSZLÓ IBOLYA Itt máx a nagy gépterem egyik mindentudója dolgozik..,
