Tolna Megyei Népújság, 1971. július (21. évfolyam, 153-179. szám)
1971-07-18 / 168. szám
Csanády János: Népművelő A FALUN A nagyobb szavak puffad- tan hevertek szerteszét — akár többnapos hullák' a sivatagban, a karavánutak mentén. A nagyobb szavak és a már régebben elhullottak, melyekről a húst is lerágta már a hőség, a homokvihar, a dögkeselyűk csapata: csontvázukkal is elfeledetten simultak a nyári Szaharába. Apokaliptikus! — mondta volna Dagadtfülű még az elején, beton-erkélyéről a kettős út fölé kihajolva. Ha- d oszlopok' közelednek, zúgnak el alattuk, maguk mögött eszményi csendet hagyva. Beszakadt hidak, kidőlt oszlopok, néhány tehetetlenül vo- nagíó páncélos az árokszélen. Eszményi csend — majd később, esetleg napok múltán távoli csatazaj. Csatazaj! Nagy kezdőbetűkkel! Szép, nagy szavakkal! Kezdetben hajlamos volt még a patetikus megközelítésre. „Fölkapom ezt szüntelen dübörgést, hatalmas, lila- bélű szilvásgombóccá gyúrom, s pirított morzsával megtetézve — lenyelem! ■— Magamba gyűröm1.” — így érezte. Később csökkent az építkezés irama. Más utakra terelődtek a konvojok. S időnként, amikor elhúzta a betonloggiára néző, üvegfalnak is beillő ablak sárga függönyét; egy-egy új, tízemeletes ház tűnt szemébe, égbebökve a tetőn — lépcsőházanként — sorakozó tv-antennáit. Lassanként egész csapat emelkedett belőlük a déli látóhatáron: olyan egyformán, mintha egymást szülték volna. Aztán az éjszakák — kísértetiesen nappalokká váltak. Áradat indult — s az álom óráiban. Ezek voltak a fekete nappalok. Említették ugyan néha egymásnak: Rómában sem volt nagyobb zaj, szombat délután és vasárnap este a Villa Chigi árnyas dombokra épült lakónegyedének erkélyein. Mely alatt hétvégén — és egész heten át — százezer gépkocsi áramlott, a fő közlekedési út kereszteződésénél megtorpanva — a tengerpartra. Igen, ez amolyan színes kis mentőbólyának elment — ide- ig-óráig. De míg ott vendégek — turisták voltak; itt a sajátjukban laknak. Hát a nagy szavak pátosza lassan kikopott, tisztára kivezetett a betonsivatagba. Egyébként belülről otthonos volt. Feketére lakkozott vastartókon keskeny lécpolcok; épphogy csak megtámaszkodott rajtuk a sok könyv. Kétoldalt, a falak hosszában. Kedves, maguk fabrikálta, raf- fiabúrás álló- , és függőlámpa. Kis kávézóasztal, vaslábakon. Különböző székek. Egy keskeny heverő. Nem lehetett, a falnak támaszkodni; mert apró lábai — alattomosan csúszva — azonnal megindultak a sima parketton. Amíg csak a fal melletti részen egy félbeszabott léc le nem süllyedt néhány hüvelyknyiveL Attól kezdve — nagy zökkenéssel s megnyugvó sóhajt kiváltva — akadt meg a dikó lába ebben a természetes üregben. A másik szobában, a hasonló priccsel egy vonalban, az égyneműs fonott kosár mellett éppen elfért a gyermekágy. Színes polcokat építettek a konyha felőli sarokba; ezek szépen elfedték azt a két vastag csővezetéket is. amely az emeletek hosszában futott át a szobán. A polcokon gyermekjátékok, varróholmik hevertek. Meséskönyvek, amelyek időnként tarka lepkéket, csodamalackákat, a legkisebb fiú történeteit bocsátották az Apokalipszisbe, A nagy szavak rég elhagyták őket is. Szigorú világban, kegyetlen erők ellenében győzedelmeskedett a kis pásztorfiú. Személyautók kezdtek sorakozni a hátsó front felől, közvetlenül az épület alá húzott parkolóhelyeken. Rajtuk túl sorjáztak a parkosított gyermekjátszóterek. Ezeket is autóutak szegélyezték. Fűnyíró gépek pufogtak már az első tavaszon, éjjel-nappal. Motorkerékpárok ékelődtek az autók közt sötétlő tenyérnyi aszfaltokra. Szüntelenül javították őket. A másik oldalon — ahol eddig észre sem lehetett venni, hogy nem , egy, de füves köztessel elválasztva, két aszfaltsáv alkotja a sugárutakat, most megindultak az autóbuszok is. Napközben egyenletesen — öt- tízpercenként — vált ki jellegzetes, daráló robajuk az Apokalipszisből. Hajnali öt, és este tizenegy óra volt az ő idejük. A dömperek szakaszosan vonultak fel, de akkor éjjelnappal egyfolytában. Azok viszont — a luxuskocsiktól a furgonokon át a tíztonnás teherautóig — akik bekötőútnak használták ezt az irányt; nyakló nélkül lovagolták meg, százas tempóban, húsztonnás légörvényeket kavarva. Időnként ágyúdörejszerű robbanások jelezték, hogy a keresztezés előtti szakaszon lassítva, valaki „szórakozik”' is: leveszi a gyújtást, hogy aztán ismét fordítva egyet a sluszkulcson, .a benzingőzzel tömött kipufogódob ékes robbanással íepje meg a környékbelieket. A nagyobb szoba ékessége ezzel szemben az íróasztal mellé állított, meny- nyezetig érő vadcitromfa volt. A hatalmas deszkadézsától alig nyílott az erkélyájtó — de szép kékre festették, s mindennap lavórnyi vizet nyelt el. Nevezetes napot örökített ez a fa. Nagyapa ültetett el nyers citrommagot, nyugdíjba vonulása emlékére, harminc évvel ezelőtt. Ott állt ágya mellett akkor is, mikor nagybeteg volt. És 94 éves. Nekik: egytelen családi örökségük. Apró leveleit sorra ledobta: már úgy látszott, belepusztul a helyváltoztatásba, amikor néhány hét alatt tenyérnyi friss leveleket hajtott. És valódi citromillattal örvendeztette meg őket. A következő tavaszon egyik ága olyan merészen tört felfelé, hogy elérte a 2,54 méter magas meny- nyezetet. Itt hetekig állt, gondolkodott, néhány hajtása a csúcson el is sorvadt. Egyre nagyobb izgalommal lesték: mit fog cselekedni? Aztán — újabb apró levelekkel tapogatózva, önmagát egyre hosszabbítva az ablaküveg felé indult. Súlyos levelei később kissé meghajlították, s ma már az üveg közelében nyújtózkodik — több fény után. De akkor már abbahagyták a számolást * Az egyirányú közlekedés az út másik sávjának belépésével megszűnt Mintegy száz méterrel beljebb, a bontást elkerült, régi kis utcácskák szomszédságában egy újabb, harmadik sávot terítettek le az aszfaltozok. Ez azonban hosszú ideig elhagyott volt Szegélyeit benőtte a gaz, a dudva. Aztán, a harmadik tavaszon gépek vonultak fel, építőanyaggal. * Próbafúrásba kezdtek néhány helyen, talajmintákat vettek. Majd ásni kezdték' a hatalmas gödröket (Itt is házak lesznek hát! — sóhajtották fel odabenn. Füstbe ment a szép álom: hátha megfeledkeznek erről a három — futballpályá- nyi szabad területről, vagy parkosítják, vagy adná az ég! — uszodát, strandot építenek rajta!) Lent, mintegy otméteres sávon, közvetlenül az ablakok alatt éjjel-nappal dolgoztak a fűnyíró gépek. A másik oldalon, a parkolóhelyeken motorokat és autókat javítottak szüntelenül. Mellettük, a játszótereken állandóan kaszabolták a gépek a kiégett, sár- a fűszőnyeget. De akkor már rég nem számolták a „sávokat”. A nagyobb és kisebb szavak puffadtan hevertek szerteszét a betonsivatag útszegélyein. Az egyszeregy szép, szimmetrikus táblázata is — mint a huzattól becsapott üvegajtó — darabokra törött. Szanaszét szám- és rímszilánkok hevertek. Alig győzték összeseperni őket. Az utca tele volt a csend szilánkjaival; eltakarításukat még a Köz- tisztasági Hivatal ultramodern nyugati gyártmányú szemetesautói sem győzték. Ez azonban már nem zavarta őket. Egészen kicsi, ősi szótagok apró, fényes hangyái futkostak agyukban, bőrükön, és hangyabolyt építettek fülük üregeiben. Cselekedtek hát. Minden mozdítható értéküket pénzzé téve, lemezjátszót, hanglemezeket vásároltak. Bach és Vivaldi varázsszőnyegén merültek el a régi századokban: súlyos és könnyű csipkével áttört barokk függönyöket húztak maguk köré. És néha még ma is, felszálló, zöld buborék jelzi, hogy lent, a tengermélyben, moccan valami titokzatos élet » A kultúra, a műveltség a társadalom fontos, produktív erejéhez tartozik, a gazdasági növekedés és a társadalmi haladás egyik alapvető követelménye. Ezért a szocializmus építésének folyamatában, annak részeként kell értelmezni a személyiség szocialista formálását, alakítását, a marxista—leninista eszmék meghonosítását a tömegek kiteött. Ez a célkitűzés egyértelmű, világos és összhangban áll a társadalom általános fejlődésének igényével. A megvalósítást azonban több ellentmondás gátolja. Az egyik ilyen éllentmon.- dás: művelődési intézményeink korszerűtlensége. A művelődési otthonok jelentős része a régi népművelési koncepciónak megfelelően épült, kisebb termek nélkül, és így szakköri és klubfoglalkozás számára, a népművelés új formáinak meghonosítására alkalmatlanok. A két évvel ezelőtti új besorolás értelmében a falusi művelődési házak fele nem felel meg a korszerű követelményeknek. Ez országos átlag. A másik ellentmondás: a személyi feltételek hiánya. Az ok: a falusi népművelői munkaköröli nem vonzóak. Jellemző erre, hogy országosan ma is huszonöt-harminc százalékos a fluktuáció, ennek következtében a képesítési rendeletnek, — amely például egyetemi diplomához köti a függetlenített művelődési ház igazgatói tisztét — nem lehet érvényt szerezni. Két számadat is meggyőzően bizonyítja ezt. Országosan a könyvtárosok több mint felének, a művelődési ház igazgatók több mint kétharmadának nincs megfelelő szakképesí tése. Az okokat vizsgálva megállapítható, hogy a népművelők gyakori cserélődésének több reális oka van. Az egyik: a népművelőkkel szemben támasztott követelmény és felelősség nincs arányban anyagi megbecsülésükkel. Átlagfizetésük kevesebb a pedagógusok fizetésénél, nem is beszélve a falura kerülő műszaki, agrár- és orvosértelmiség kereseti lehetőségéről. A másik: a népművelők a társadalmi rangsorolásban igen alacsony szinten helyezkednek el. Kétségtelen, hogy szakmai tekintélyük — megfelelő képesítésük mellett — elsősorban azzal nőne meg, ha a falu szellemi életében legalább azt az önállóságot megkaphatnák, mint az 'skolnigaz^ gatók vagy az orvosok a maguk területén. Ez azonban ma még korántsincs így. A harmadik: a népművelők munkaköri kötelességei változatlanul körülhatárolatlanok. Gyakran az irányító-szervező munkától kezdve — megfelelő segítőtársak híján — egészen a plakátfestésig terjed a művelődési házak igazgatóinak munkaköre. De vajon reális követelmény-e ez havi kétezer forint körüli fizetésért, ami a pillanatnyi országos átlag? A negyedik a magasra szabott bevételi tervek a népművelőket gyakran saját igényeikkel szemben is megalkuvásra késztetik. Ebben az esetben egyébként is jelentkezik az a belső ellentmondás: komolyabb bevételt csak nagyobb befektetéssel, esztétikus, jól felszeg relt, korszerű intézményekben! tud produkálni egy igazgató. Ezek a feltételek azonban csak! nagyon kevés helyen találhatók meg. S végül, ami szintén nem elhanyagolható tényezői a népművelők falusi letelepedését nem segítik — tisztelet a kivételnek — a helyi szervek a különböző szociális juttatások révén sem. Tény, hogy a falura költöző értelmiségiek közül a népművelők juthatnak legutoljára lakáshoz, ugyanakkor, amikor a többszörös jövedelmi lehetőségekkel rendelkező orvost kész lakással várják a falvak. Még a pedagógusokat megillető lakásépítési kölcsönből is csak elvétve részesülhetnek. A tiszteletdíjas népművelők esetében, ha más csoportosításban és más mértékben is, nagyrészt ugyanilyen problémákkal találkozhatunk. Pedig számuk nem jelentéktelen: országosan a művelődési házak vezetőinek közel kétharmada és a könyvtárosoknak több, mint kétharmada tiszteletdíjért végzi nagyon fontos munkáját. Nem véletlen, hogy a pedagógusok nem szívesen vállalják a tiszteletdíjas népművelő feladatkörét, mert azzal — néhány száz forintos tiszteletdíjért — olyan gondot és felelősséget vesznek a nyakukba, amely meghatározza egyéni, sőt családi életüket is, mivel falun népműveini igazán csak az esti órákban led hét. Ugyanakkor sem erkölcsi; sem anyagi megbecsülést nem kapnak olyan mértékben — ellenszolgáltatásként —, ami egyáltalán vonzóvá tehetné számukra a falusi kulturális munkát. Annak érdekében, hogy a fiad tál népművelők és könyvtárod sok szívesebben vallják a fad luhoz kötődő hivatásukat, váld toztatni kellene társadalmi helyzetükön, megbecsülésükön; Szükséges lenne számukra! olyan kedvezmények bevezeted se, amelyeket más értelmiségi kategóriákba tartozók kapnak államunktól falusi munkahed lyük elfoglalásakor. Tény: a társadalmi és gazdad sági fejlődés teremtette új led hetőségek nemcsak az ember-- rel, hanem annak művelődésed vei szemben is új követelméd nyékét támasztanak. Az új fel-- adatokat azonban csupán a réd gi tudás birtokában megoldani már nem lehet. Csak a folyad matos tudásszerzés biztosithatd ja, hogy lépést tudjunk tartani a gyors és egyre fokozódó üted mű fejlődéssel. Ehhez azonban megfelelően képzett, munkájukat hivatásnak érző népművelők kellenek. Ez az igény viszont szükségszerűen megköveteli nagyobb erkölcsi és anyagi megbecsülésüket, azt, hogy népművelőnek lenni érdemes legyen. PRUKNER PÁL Kéziratokat nem őrzfink meg és nem adunk vissza! Csak olyan irodalmi munkákra válaszolunk, amelyekben a tehetség jelét látjuk. KERÉNYI GRÁCIA: Q I EWONT (Lengyelországi kép) Lecsupaszodva áll az esőben a hegy sziklái sebeiben. Most őszinte, mint öreg eb: nem ragyogóbb, bár örökebb — Ho derült naplemente jön, majd megint rózsállani fog, s azt hisszük, ők a természetesek, ezek a giccsbe hajló alkonyok — Lecsupaszodva áll az esőben áll sziklái sebeiben a hegy.
