Tolna Megyei Népújság, 1971. július (21. évfolyam, 153-179. szám)

1971-07-14 / 164. szám

X

15.

Szeplős arc nézett rá, a cse- nevész kis varkocsokon csillogott a holdfény. A kis vízhordó lány állt az akácok alatt, ijedten összehúzta magát, amikor Csapó odaért.

— Hát te? — kérdezte csalódottan.

— Csak.... csak sétáltam — dadogott a lány, a kezét védekezőén maga elé emelte, mintha attól félne, Csapó meg akarja ütni.

Egy darabig nézte a vézna kislányt, nagyon szánalmas volt a szeplős arc, de Csapó nem érzett szánalmat. Semmit sem érzett.

— Engem vártál, mi? — kérdezte végre támadóan.

A lány kis csend után felelt:

— Igen.

— Mit akarsz? — kérdezte Csapó. Az indulat most nem érződött a hangján, pedig dühében csikorgatta a fogát.

— Vigyen el egyszer repülni. Ugye elvisz?

Csapó összehúzta magát, egyszerre gyenge lett. Megsimogatta a lány karját.

— Átfáztál — mondta —, feküdj le. Majd egyszer felviszlek.

A lány elszaladt. Magas sarkú cipő volt rajta és új ruha, a bokája meg-megbicsak- lott.

Csapó lekuporodott egy akácfa alá és bamba tekintettel bámulta a tenyerét. Mintha megfojtott volna valakit.

Ettől kezdve sokat volt egyedül. Otthon heverészett az ágyon, vagy egymagában rexe- zett a kocsmában. Nem figyelt oda, fásultan hallgatta a csontgolyók koccanásait.

Egy óráig tartott volna a munkaidő, de jóval előbb abbahagyták a repülést. Mindenki hazakészülődött.

— Én a későbbi vonattal megyek — mondta Csapó, csak úgy ötletszerűen — a kocsiját javították — már napokkal előbb beszélgettek róla, hogy most mindannyian vonattal mennek és jót piálnak az úton. Nem tudni, Csapó miért mondta mégis, hogy a későbbi vonattal megy. Talán csak egyszerűen nem volt kedve fölkelni az ágyról, ahova ebéd után leheveredett, vagy nem látta értelmét a pesti utazásnak. Mit csinálna ezen a kettős ünnepen? Amúgy is utálta az ünnepeket. Vagy talán tervezett valamit?

Mindenesetre, amikor a többiek elmentek, még sokáig hevert az ágyon, szinte kataton mozdulatlanságban, aztán hirtelen fölugrott, kiment a reptérre, beült a repülőbe és felszállt.

Könnyen megtalálta a pusztát térkép nélkül is. Látta az iskolaépületet — tudta, hogy ott lakik a lány, és egész alacsonyan — majd elvitte az egyik fordulónál a kéményt — két tiszteletkört írt le az épület fölött. Aztán leszállt a lucernaföldre és megindult az iskola felé. Egy öregasszony állt az udvaron, kicsit ijedten nézett rá, látszott, hogy az előbbi mélyrepülés miatt megrémült.

— Maga az, Gyuszi! —

mondta aztán, és Csapó fur- csállkodva nézett rá, mert nem emlékezett az öregasszonyra.

^Megmondta, hogy a tanítónővel szeretne beszélni, közben izgatott lett, mint egy zöldfülű kamasz, egyik lábáról a másikra nehezedett.

— Elment — mondta az öregasszony. — Most indul a vonatja.

A falusi állomás két kilométerre esett. Csapó a gépéhez futott és beindította.

Elúszott a táj fölött, látta az országút szürke szalagját, ahol egyszer a piros Fiattal megállt a lány mellett. A ligetet is látta, ahol a lány sírva kiszállt.

A vonat már kihúzott az állomásról, mikor a gép a falu fölé ért. Csapó egészen mélyen a vonat mellett repült. Ahogy elérte a mozdonyt, magasba lendült, fordult, újabb fordulat és megint rácsapott a vonatra. A vicinális utasai fürtökben lógtak az ablakokban, csak Krisztina ült összeszorított foggal a íül- ke sarkában, hátát a pad támlájának feszítette.

Csapó tudta, hogy a következő állomáson vizet vesz a vonat. Előrerepült, az állomás melletti futballpályán be-' leszállt egy mérkőzés kellős közepébe.

Végigrohant a vonaton, benézett a fülkékbe. A lány ugyanolyan mereven ült, mint _ korábban, Csapó kicsit megle- ' pődött.

— Nem láttál? — kérdezte, talán azért, hogy a lány most miért nem futott eléje.

— De igen — mondta a lány.

— Eljöttem érted.

A lány lassan, szomorúan rázta a fejét.

— Nem jössz el velem?

A lány erre sem szólt, csak a fejét rázta, de most már heves, rövid., mozdulatokkal. Ebben már undor is volt.

Csapó megdühödött, elkapta a lány karját, rángatni kezdte:

— Gyere!

— Hagyjál — mondta sírós bosszúsággal a lány, de Csapó csak rángatta. Akkor már állóhelyzetbe rántotta a lányt, ő igyekezett kiszabadítani a karját Csapó markából, és azt mondta:

— Nem érted, hogy nem szeretlek! Mit rángatsz?

Többen is nézték a jelenetet a folyosóról, s végül egy magas, bajuszos, vadászkalapos, idősebb férfi lépett be:

— Mit csinál?! — mondta rendreutasítóan Csapónak. — Engedje el a hölgyet.

Csapó hirtelen kijózanodott, fáradtan leejtette a kezét és szó nélkül kifordult a kupéból.

Nem utazott el. Két napig ki sem mozdult a szállásról. Kutyául érezte magit.

Bíróék, amikor megjöttek, már tudták a hírt; Csapó a vonat után repült a géppel.

— Ha ez fönt kiderül, oltári' balhé lesz — mondta Bíró.

— Már kiderült, nem? — szólt oda ingerülten Csapó. — Intézkedj!

— Nagy marha vagy — mondta szomorúan Bíró.

Csapó elszégyellte magát.

— Nem akartalak megbántani.

Bíró Csapó ágya szélére ült, szánalom meg szeretet volt benne.

— Nagyon ki vagy borulva — mondta melegen.

Csapó várakozoah nézett rá.

— Már régen szerettem volna mondani valamit naked. Csak sehogysem tudtam megfogalmazni. Sokat gondolkoztam rajta. Azt hiszem, neked az a legnagyobb bajod, hogy csak sajátmagadért akarsz élni.

— Ezt már mondtad egypár- szor — felelte Csapó, nem ellenségesen, de azért a hangban benne volt az is, minek ennek ekkora feneket keríteni.

— Nem is ezen gondolkoztam — folytatta Bíró, ugyanolyan szeretettel, — hanem azon, hogy önmagáért úgy élhet legjobban az ember, ha másokért él.

— Es egy blőd hülyeség — legyintett Csapó, — te is tudod. Azt hiszed, nem érzem rajtad ezerszer, hogy szeretnél úgy élni, mint én?! Csak nem mered bevallani.

— Az lehet, hogy szeretnék, de mégsem úgy élek. Mert tudom, hogy így kell élnem. Ez az egyetlen lehetőség.

— Ne haragudj, fáj a fejerrt — mondta Csapó. Fölállt és elment.

Másnap félelmetesen jókedvű volt, nem tudták, mi lelte —• de azért valamennyien érezték, hogy ez a jókedv csinált, nem örömből fakadó.

Csapó a géppel is hülyéskedett, bravúroskodott a fordulóknál: majd-ma.id dugóhúzóba vitte egyszer a gépet.

Bíró eleinte nem szólt semmit — aztán ráripakodott. Csapó boldog lett, mintha erre várt volna. Azt találta ki, hogy minden felszállás előtt átrepült egy közeli magasfeszültségű vezeték alatt.

Ötödször csinálta, amikor valamit elhibázott, a kormánylapja beleakadt a drótba, a gép süket esetlenséggel zunant a földre.

Valamennyien feléje futottak, fele úton kiáltott fel Pálinkás:

— Állj! Ég!

Akkor már latrai lehetett a még picike, alattomos láng- nyglveket. A gépben nem mozdult semmi, lehet, hogy Csapó akkor már halott volt.

Mindenki megállt, csak Bíró rohant a gép felé. Az ajtó letört. Csapó megcsavarodott testtel feküdt a pilótafülke roncsai között. Bíró gyors mozdulatokkal dolgozott, kiszabadította Csapó testét az összepréselődött fémlapok közül, és kihúzta a gépből. A lángnyelvek akkor érték el a benzintartályt, a robbanás messze elhallatszott. Mikor elült a füst, jól látszott a gép roncsa mellett a két elszenesedett holttest, de hogy melyik volt Csapóé és melyik Bíróé, azt messziről nem lehetett megállapítani.

(VÉGE)

Holnap megkezdjük

Andrzej Zbych:

Icopilqny

című regényének folytatásos közlését.

Pestről Vácra a 125 éves vasúton

Utazom. Pestről Vácra. A külső H-vágányról. Lassan jön mozgásba a sokszerelvényes vonat. Indóházak, raktárak, álló vagonok. A város házai tűzfalukat mutogatják a sínek felé.

Akkor, a százhuszonöt évvel ezelőtti indulás mennyivel ünnepélyesebb lehetett! Akkor, amikor az első síneken futott Pest és „Vácz” között a „tüzes masina”.

Óriási — csodálkozó, szorongó, ünneplő tömeg gyűlt össze 1846. július 15-én a Magyar Középponti Vasúttársaság pesti pályaudvara (a mai Nyugati) előtt. „A Váczi út fasorozata, az udvar előcsarnoka, s a töltés melletti völgy tömve volt nézőkkel” — írja a Jelenkor. Az ünnepélyes utazáson kétszázötven, előkelő meghívott vehetett részt.

Ez a vonat lehangolóan piszkos, poros, elhanyagolt. Álmatag, fokhagyma- és cigaretta- szagú munkába indulók. Ingázók. Kötelességből utazók.

Utazom. Pestről Vácra, — térben. És vissza 1846-ba —■ időben.

Nemzetiszín oszlopon magasra emelkedett a szabadot jelző zöld kosár. (Az automata jelzőlámpa oszlopa piros-fehér). A mozdonyoknak nevük volt: az ünnepi szerelvényt két mozdony, a Pest é§ a Buda vontatta. Az én vonatom tárgyilagos: számmal jelölt. A Pest, a Buda, a Pannónia, a Vácz, a Neográd és tizenegy társa a belga Cockerill „erőműgyárból” érkezett. Vonatom — hazai gyártmány — ez is gőzös és induláskor-érkezéskor éppúgy megtöltik üzemanyaggal, vízzel, mint elődeit. „Fával a tenderek, vízzel a katlanok láttatnak el” — írta a Budapesti Híradó.

A menetrend. „A vonatok naponként indulnak: reggel, délután, este. Vasár- és ünnepnapokon délután kétszer is”. A vonatok szinte félóránként indulnak. Hétköznap huszonhét vonatpár közül válogathatok. „A t. ez. utasok minden vonat indulása előtt legalább egy negyedórával megjelenni, valamint a közben eső állomásokon a vonat érkezését megvárni kéretnek”.

„Salon” kocsin egy forint harminc krajcár, elsőosztályon ötven, másodosztályon harminc, és harmadosztályon húsz krajcárért utazhattak a múlt század közepén. Pest és Vác között most csak új típusú másodosztályú kocsik járnak. A teljes árú menetjegy tizenöt forint hatvan .fillér. A dolgozók havijegye: 432,60 forint.

A harminchárom kilométeres távolságot a Pest. n Buda 59 perc alatt ív '«U'i '*•?> £Ss|fc

Palotán, (a mai Rákospalotán) és Dunakeszin állt meg. Most tizenegyszer áll meg a vonat, a menetidő pedig valamivel több, mint egy óra.

„A középponti vasút készen lévő része, a pesti—váczi vonal júl. 15-én valósággal megnyittatott. Kellemes időtöltés. A látvány nagyszerű. — Belépve a csarnokba, amelyből az indulás történik, azonnal meg vagyunk lepetve az épület belsejének óriási nagyságától — a középen ötszörös vaspálya —

ezek közül kettő párhuzamos, s csak messze az udvartól, kinn a mezőn hajlanak el egymástól; egyik Vácz, másik Szolnok felé,

A Nyugati pályaudvarról ma tizennyolc sínpár indul.

Akkor szántóföldek között vezetett Vácig a vasút. Most ugyanazon a nyomvonalon haladunk. S a sínek mellé sorjáztak házak, falvak, gyárak is.

Amikor Vácra ért az ünnepi szerelvény — hatalmas tűzvész

fogadta. Égett a város. S a tűz okozta riadalom elroritotta az ünneplést.

Csodálattal, vegyes félelemmel és meglehetős ellenérzéssel fogadta a múlt század embere a vasutat. Alig néhány hónappal a megnyitás után, merényletre készültek az ellenzők. Köveket, érett tököket raktak a sínekre. De a vonat pozdorjává törte az „akadályt”. S feltartóztathatatlanul folytatta útját.

KÁDÁR MÁRTA

UrmeiJWk * Magyar Koaippoati [Vasúttársaság páiyauúvara élőit.