Tolna Megyei Népújság, 1971. június (21. évfolyam, 127-152. szám)
1971-06-11 / 136. szám
A legnagyobb magyar gyűjtemény A Szépművészeti Múzeum homlokzata Százezer, világviszonylatban is neves képzőművészeti alkotást őriz a klasszicizáló reneszánsz palota, a legnagyobb magyar gyűjtemény, a Szép- művészeti Múzeum. Amikor az 1896-os — a hon- a'lapítás ezredik évfordulójának megörökítésére alkotandó művekről szóló — törvénycikk kimondta az Országos Szép- művészeti Múzeum létesítésének szükségességét, — már évtizedek óta sürgették, szorgalmazták a szakemberek, a lapok ilyen intézmény felállítását. Országos pályázatot hirdették, s a második díjas Schiokedanz Albert és Herczog Fülöp némileg módosított tervei alapján 1900 nyarán megkezdik az építkezést. Korinthusi oszlopok, dór pl- laszterek. antik timpanonok, az olympiai Zeus-temolom szoborcsoportjának másolata, az antik görög formák harmonizálva épültek egvbe az új- reneszansz stílusú épület- csoporttal. Bent nagy antik csarnok, márványoszlopos folyosók adnak helyet a műalkotásoknak. A Szépművészeti Múzeumot 1906. december eleién nyitották meg. S bár a Szénművészeti Múzeum épülete még csak 65 éves, a páratlan értékű gyűjtemény jóval korábbi. A mi első múzeumunk a Széchényi Ferenc áltál 1802-ben a nemzeti múzeum létesítésére felajánlott könyv-, címer- és éremgvűjteményből teremtődött, Ebben a Széehényi-féle anyagban volt néhány festmény is — ezek a Nemzeti Múzeum Képtárának első da- rsibj sí Az 1832—36-os országgyűlés határozott a mai Nemzeti Múzeum felépítéséről. És ugvan- ez az országgyűlés a képtárról is hozott határozatokat: megszavazta a nagyrészt régiségeket, de köztük hatvan festményt és szobrot is tartalmazó Jankovich-féle gyűjtemény megszerzéséhez szükséges ösz- szeget és törvénybe iktatta Pyrker János egri érsek adományát. Pyrker János 190 festményből álló kollekciót ajándékozott a Nemzeti Múzeumnak, köztük számos olyan képet, amely ma is a Szép- művészeti Múzeum legnagyobb értéke — Bellini Cornaro Katalinját, Giorgione Férfiportréját, Lorenzo Lotto, Palma Vecchio, Veronese, Strozzi, Guardi festményeit, s egy, a „magyar képírást” képviselő Markó Károly-művet is. 1845-ben „egyesület állott össze — Kubinyi Ágostonnak, a Nemzeti Múzeum igazgatójának indítására —, amely céljául tűzé ki egy, a Magyar Nemzeti Múzeum képgyűjteménye mellett felállítandó nemzeti képcsarnok alakítását”. A szabadságharc idején, Kossuth utasítására a „magyar kincstári elnöki lakhoz tartozott 78 olajfestmény” — került a múzeumba. így Lucas Cranach három remekműve, Dürer Férfiportréja. Tintoretto két portréja. A Nemzeti Képcsarnok ünnepélyes megnyitására 1851- beu került sor s ezzel megszületett az első állandó kiállítás hazánkban, amelyen magvar festők alkotásaival ismerkedhetett meg a közönség. Nagy változást jelentett egy másik gazdag gyűjtemény, az Országos Képtár megalakulása is, amely a Nemzeti Múzeum Kéntárától függetlenül jött létre. Gerincét a világhírű Esterházy-kéntár alkotta, amely 1870-ben került állami tulajdonba. Az Esterházv-család művészet iránt érdeklődő főurai már a 17. századtól gyűjtik a műalkotásokat. De a kéotár igazi megalapítója Miklós herceg volt, aki egymaga ezer festményt, három és fél ezer rajzot és ötvenezer metszetet vásárolt. Olaszországi útián szerezte meg Correggio Madonnáját, amelyről a korábban Nánolvban járt Goethe is megemlékezik. „Itáliai utazásiéban. Gvűjteménve Raffael, Leonardo, Rembrandt, Vermeer, Hals, Claude Lor- rain, Cranach festményekkel dicsekedhet. Spanyol remekműveket szerez: Goya, Ribera, Murillo, Velasquez, Tiepolo, Alonso Cano, Zurbaran képeket. Pulszky Ferencnek, a Nemzeti Múzeum igazgatójának javaslatára átrendezték a képtárakat. A Nemzeti Múzeum képtárába az újabbkor; festményeket gyűjtötték, az Országos Képtárba a régi műveket. Az Országos Képtár 1878-as kiállításán már hétszázhuszon- hat XIV—XVIII. századi festmény szerepelt. Pulszky Károly. a képtár nagy képzettségű igazgatója átrendezi a kiállítást. ő a képtár első vezetője. aki a gondjaira bízott műkincseket magas színvonalú műtörténeti előadások során ismerteti meg a közönséggel. Az időközben megnyílt Szép- művészeti Múzeum 1912-ben vette át a Pálfy János által adományozott gyűjteményt — Tizian, Veronese, Tintoretto, XVII. századi holland és bar- bizoni festők műveit. Közvetlenül az első világháború kitörése előtt Petrovics Eleket nevezik ki a múzeum igazgatójává. Az a 21 év, amelyet ebben a tisztében eltöltött, a Szépművészeti Múzeum első fénykora. Munkájának célja a gyűjtemények fejlesztése és tudományos rendezése volt. A múzeumnak úi osztályai, kiállításai születtek; megteremti a Régi Magyar Képtár alapjait. Elveti a múzeumi vásárlások alkalmi jellegét, „amely éppen csak o0V üresen álló helynek betöltését, egy hiányzó névnek pótlását jelenti”. A kiegészítésnek magasabb és nemesebb értelmet kell adnunk; a meglévőnek és az újnak olyan találkozása legyen az, amely a művészi hatást fokozza és a művészettörténeti tanulságokat mélyíti... — vallja. S ha nem volt fedezet, mindig megtalálta a módját, hogy a kiszemelt műtárgy a múzeum tulajdonába kerüljön. „Szuggesztív egyéniségével ajándékozásra lelkesítette a nagy vagyonok és gazdag gyűjtemények tulajdonosait — írja egy kortársa —. és ha a nagy cél úgy kívánta meg. minden befolyását latba vetve, címet és kitüntetést eszközölt ki a kormánynál, az azokra áhítozó feudál burzsoá mecénások számára”. „Valóságos varázslat volt ez — írja róla Szomory Dezső —, amelynek rejtélyes hatása alatt híres gyűjtők megváltak legszebb darabjaiktól, s boldogan, vagy nem boldogan, de odaajándékozták neki ezeket a legszebb darabokat. Például Kohner Adolf Szinyei Pacsirtáját, Nemes Marcel Greco Magdolnáját és Mányoki híres Rákóczi-portréját. Hatvány Ferenc Cezane Buffeí-jéc, Széchenyi Béla egész gyűjteményét. . í Csakugyan micsodái mágikus erő volt ez Pen"> vicsban, hogy még a Nemzeti !Bank is. mellé állott és segítette, hogy egy Van Dycket vehessen... Kollektív adakozók álltak mellé, egész társaságok, hogy álmait, vágyait és reményeit megvalósítsák. Ezeket név szerint nem is lehet felsorolni. Ezekről csak egy Lorenzo Costa, egy Palma Vecchio egy Ferrari Gauden- zio beszélnek — egy Delacroix, egy Corot, egy Courbet, egy Manet, egy Monet, egy Carriére a Szépművészeti Mű-* zeum falán, a Petrovics bíró-; dalmában A háború vihara feldúlta ä múzeum életét. A műkincseket csomagolás nélkül rakták vagonokba. teherautókra. Egy ré- sze hónapokig hányódott a le^ bombázott grázi pályaudvaron; más részét a szentgotthárdi apátság pincéjében őrizték. Az anyag teljes egészében csata 1947-ben került vissza a Szép- művészeti Múzeumba. Uepülőgép-eltérítés, ctiplomataraMás NEMZETKÖZI BŰNCSELEKMÉNY A. repülőgép-eltérítések néhány esztendeje kezdődött és még" ma is tartó történetének csak néhány epizódját említettük eddig — a megtörtént több száz eset teljes felsorolása, ha csak a helyet és időt jelölnénk is, újságoldalak sorára terjedne. Sajnos, szocialista országok légijáratain is akad repülőgéprablás vagy kísérlet — ilyen volt például Waldemar Frey ügye (Frey a lengyel légitársaság Szczeczin—Katowicze repülőjáratának egy gépén kézigránáttal kényszerítette a pilótát, hogy Hamburgba menjen, a pilóta azonban a berlini, schönefeldi repülőtéren szállt le, az NDK hatóságai kiadták a géprablót, a wroezlawi bíróság 13 évi börtönre ítélte), vagy annak az NDK-beli házaspárnak az esete, akik 1970. márciusában a Berlin—Lipcse járat gépét akarták eltéríteni. (A kísérlet kudarcot vallott, a házaspár öngyilkos lett.) Világos, félreérthetetlen véleményt mondottak a repülőgép-eltérítésről a Szovjet Tudományos Akadémia jogtudományi intézetének munkatársai, akik a Lityeraturnaja Gazeta kérésére elemezték a problémát. Ebben az elemzésben természetesen szó esik a Palesztinái felszabadítási harcosok kijelentéseiről is, akik a repülőgéprablást is harci eszközeik közé sorolták. Az elemzés megállapítja: „a nemzetközi jog különbséget tesz a háborúskodás megengedett és meg nem engedett eszközei, módszerei között: az egymással szemben álló felek harca nem lépheti túl az alapvető célt, az ellenség ellenállásának letörését. A háborús időkben végrehajtott akciók csakis az ellenfél fegyveres erői ellen irányulhatnak, de nem a békés lakosság ellen. A nemzetközi jognak ezt az általánosan elfogadott elvét az 1907. évi hágai egyezmény, s az 1949. évi genfi egyezmény is magában foglalja ... A legutóbbi géprablások és a gépek megsemmisítése jogos felháborodást keltett a világközvéleményben. „Az A1 Akhbar című kairói lap teljes joggal állapította meg: .Egyetlen embert sem lehet meggyőzni arról — legyen az illető bármilyen nemzetiségű —, hogy a különböző országok fővárosait összekötő közlekedési eszközök ellen végrehajtott veszélyes akciók a forradalmi mozgalmak feladatkörébe tartoznak” — állapította meg az elemzés. Ám, mint láttuk, a repülőgép-eltérítők egy része még csak nem is emleget semmiféle politikai célt — a géprablók egy része kalandor elképzelésekből, a szökési szándékból, közönséges bűntettek miatti felelősségre vonás előli menekülés közben követi el bűncselekményét. 1963-ban a Nemzetközi Polgári Légügyi Szervezet (az ENSZ szakosított szervezete) Tokióban rendezett tanácskozásán már nemzetközi egyezményt hozott létre a „légi jármű fedélzetén elkövetett bűntettekről és egyéb cselekményekről” — de még nem nyilvánította bűncselekménynek a repülőgépek — akkor még igen ritka — erőszakos eltérítését. A géprablások elszaporodása miatt aztán az ENSZ 1969. és 1970-es közgyűlésén határozatot fogadtak el, amelyben felhívták a tagállamokat: minden rendelkezésre álló eszközzel vegyék fel a küzdelmet a géprablók ellen. Éppen ennek az utóbbi ENSZ-határozatnak a szellemében hívták össze a Nemzetközi Polgári Légügyi Szervezet konferenciáját 1970 decemberének első két hetére Hágába — ott dolgozták ki és fogadták el az első nemzetközi egyezményt a repülőgéprablók szigorú megbüntetésére. (A szervezetnek 110 állam légi- társaságai a tagjai — ezek közül 77 állam megbízottai jelentek meg Hágában. A szovjet delegáció mellett a szocialista országok — közöttük hazánk is — képviseltették magukat.) Ez az egyezmény megállapítja: repülőgéprablás bűncselekményét követi el az „aki repülés közben jogellenesen és erőszakkal való fenyegetéssel hatalmába kerít vagy ellenőrzése alá von egy repülőgépet, vagy megkísérli e cselekmények valamelyikének elkövetését”. Ez büntetendő súlyos cselekmény — és a hágai egyezmény óta az aláíró országok fel is lépnek minden repülő- géprabló ellen. Egyelőre kompromisszumos megállapodás született a kiadatás kérdésében — még nem fogadták el a szocialista országoknak azt a javaslatát, hogy a repülőgép- rablót adják ki annak az országnak, amelynek területén (repülőgépén) a bűncselekményt a tettes végrehajtotta. A kiadatás most csak akkor kötelező, ha már előzőleg volt kiadatási egyezmény az érintett országok között. Uj dolog azonban az, hogy ha nem adják ki a repülőgéprablót, az az ország, amelynek területén tartózkodnak, köteles büntető eljárást indítani. És nem is akármilyen büntető eljárást, hanem súlyos közönséges bűncselekményekre előírt, törvényes eljárást — azaz az egyezményt elfogadó államok; nem minősíthetik politikai bűncselekménynek a repülőgéprablást ... A hágai megállapodás óta tehát a repülőgéprablóknak kevés esélyük van arra, hogy elkerüljék a tettük büntetőjogi következményeit. (Persze az a tény, hogy a nemzetközi szervezet 43 tagállama nem vett részt a hágai megállapodás kidolgozásában, s nem is írta alá azt, komoly hiány, Éppen azért a szervezet 1971-ben újabb konferenciát rendez: ide meghívják és a munkában való részvételre kérik fel az eddig távolmaradókat is.) Még a hágai megállapodás előtt, amikor az ENSZ közgyűlése ítélte el a repülőgép- rablásokat, a szovjet külügyminisztérium szerződésjogi osztályának vezetője, Oleg HIesztov kijelentette: „komoly figyelmeztetés ez azok szamára, akik ártatlan utasok életének kockáztatásával, az államközi kapcsolatok érdekeinek megsértésével ilyen bűncselekményekre vetemednek... A bűnösök kivétel és megkülönböztetés nélküli felelősségre vonása azért szükséges, mert vannak, akik bűncselekményeiket politikai okokkal motiválják” szögezte le HIesztov. A teljes igazság az, hogy a hágai egyezmény életbe lépése óta volt ugyan néhány újabb repülőgéprablás — de mindenesetre jóval kevesebb, mint a Nemzetközi Polgári Légügyi Szervezet első, nemzetközi jogi érvényű fellépése előtt. Következik: Berlin, 1941. június.
